Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-07 / 156. szám

HÉTFŐ, 1997. JÚL. 7. RIPORT 7 • Országgyűlési képviselőkkel, Erdélyben A lelkünk átölelte a Kárpátokat... Békés, testet-lelket üdítő erdélyi táj. (Fotó: Gyenes Kálmán) Álltam a tordaszent­lászlói református temp­lom kertjében és figyel­tem az embereket. Vol­tak vagy ezren. Mind­annyian a 8. Szent Lász­ló-napi kórustalálkozóra érkeztek, Erdélyből és Magyarországról. Fi­gyeltem óket, amint egy emberként éneklik nem­zeti imánkat, a Him­nuszt. Láttam, amikor a derék, keménykötésű székely atyafiak szeme be párosodik, elcsuklik a hangjuk, de utána összeszedik magukat és folytatják. Láttam, aho­gyan a népviseletbe öl­tözött idős férfiak - a Szózat éneklése közben - megszorítják egymás kezét, tekintetüket me­reven előreszegik, s arcizmuk sem rándul... Szegényebbnek érez­ném magam, ha ezek­nek a pillanatoknak nem vagyok a tanúja. Mindez azon a múlt heti romániai látogatáson történt, amelynek során a magyar országgyűlés dr. Kóródi Má­ria alelnök vezette küldött­sége felkereste egy tucat er­délyi város és település ön­kormányzatát, találkozott az ottani politikai, egyházi és kulturális élet vezetőivel. Meg énekelt. Mármint a de­legáció. Tudniillik, a 13 or­szággyűlési képviselő (Ná­dori László, Iványi Tamás, Fedor Vilmos, Szabó Sán­dorné, Büky Dorottya, Rózsa Edit, Kristyánné Aknai Er­zsébet, Hajdú Zoltán, Ko­vács Kálmán, Gyimóthy Gé­za, Koltai Tamás, Szabados Tamás és Veér Miklós), ki­egészülve a családtagokkal és a parlamentben dolgozó munkatársakkal, Szená-to­rok néven kórusba „töm­örült". S énekel. Iványi Ta­más karnagy vezényletével tavaly december óta rend­szeresen gyakorolnak, Ma­gyarországon volt már né­hány fellépésük, a határon túl - Pászkán Zsolt, parla­menti szakértő szervezésé­ben - azonban először Er­délyországban mutatkoztak be. Budapestről autóbusszal indult a delegáció. Úgy is ér­kezett meg... Közben azon­ban Abonynál járművet cse­rélt a társaság. Csaknem négyórás várakozás, átszál­lás és - késés. így a tervezett esti, fél hetes találkozó vagy 3 órát csúszott. (Ismeretes, hogy szomszédunknál egy órával „előbbre jár" az idő.) Ennek ellenére vendéglátó­ink - Fodor Imre polgár­mester, Sípos Levente, a Ro­mániai Magyar Demokrata Ifjúsági Szövetség elnöke és Mircea Sunhazearu, a Pro Európa Liga helyi elnöke — kitartottak, és a késő esti órákig vártak bennünket. Rövid megbeszélés után fo­gadáson „oldódott" a társa­ság, különösképpen a Szená­torok „történelmi" jelentősé­gű fellépése után. Az volt ugyanis az első határon túli bemutatkozásuk. Marosvásárhely, Segesvár, Farkaslaka A marosszentgyörgyi Apolló Szállóban eltöltött rövid éjszakai pihenő után a küldöttség részt vett a Ma­rosvásárhelyi Napok elneve­zésű kulturális rendezvény főtéri megnyitóján, majd Se­gesvár felé vette útját. A várban tett látogatás után a delegáció nagy sétát tett a Küküllő partján, majd Far­kaslaka (Tamási Aron sírja van az ottani templomkert­ben), azt követően pedig Ko­rond következett. A népmű­vészetéről ismert helységben nem győztünk betelni a sok szép kerámiával, szőttessel, fafaragással, s szerencsések is voltunk, mert bejutottunk egy igazi műhelybe is, ahol éppen korongoztak, fgy megismerhettük a kerámia gyártási technológiáját is. Székelyudvarhely volt a következő állomás. Szász Je­nő polgármester és munka­társai fogadták a magyaror­szági vendégeket. A polgár­mester úr mejeg szavakkal köszöntötte a magyar parla­ment delegációját, s a többi között azt mondta, hogy szá­mukra is történelmi ez a lá­togatás, hiszen ennyi hon­anya és -atya egyszerre még nem járt a 38 ezer lelket számláló, zömmel magyar­lakta városban. A rokon­szenves, rendkívül fiatal ­28 éves - polgármester a ta­lálkozón ajánlatot tett: sze­retné, ha másnap este a Sze­ná-torok nem ilyen szűk kör­ben, hanem a nagyközönség előtt lépnének fel a polgár­mesteri hivatal dísztermé­ben! A kedves invitálás mi­att így egy kicsit felborult a korábban meghatározott me­netrend: előbb a segesvári „csatatéren" a delegáció megkoszorúzta a Petőfi-em­lékhelyet, megtekintette a költő emlékére berendezett múzeumot, majd egy kiadós segesvári ebéd után vissza­tért Székelyudvarhelyre. A polgármesteri hivatal zsúfo­lásig megtelt dísztermében tartott koncert után kötetlen, kellemes beszélgetés követ­kezett a házigazdákkal. Mint általában, ilyenkor derül ki, hogy mennyi lehetőség kí­nálkozik a politikai, a gazda­sági, a kulturális és a sport­élet terén való együttműkö­désre! ígéretet is tett a két fél, hogy mindezt a jövőben igyekszik majd a korábbinál jobban kiaknázni. Szabá úr kocsmájában Árnyékban 37 fok (me­leg). Napon? Isten tudja. Es­te valamelyest mérséklődik ez a hőgutával egyenlő for­róság, a páratartalom is ala­csonyabb, ennek ellenére az esti buszozás ugyancsak igénybe veszi a már napok óta úton lévő embereket. Székelyudvarhelytől úticé­lunkig, Kolozsvárig, 230 ki­lométert kell megtennünk. Pilótánk legjobb tudásának megfelelően vezet bennün­ket a kacskaringós utakon, de a társaság valamikor éjfél tájban megálljt kiált. Az út mentén egy kivál­ágított benzinkút. Zárva. Egyik és másik oldalon egy­egy vendéglő. A jobb oldali tele, így nincs más hátra: in­dulás a szemközti kocsmába. Nem túl nagy, nem is kicsi, elférünk mind a negyven­egynéhányán. Szabó úr, merthogy (gy hívják a tulajt, személyzetével egyetemben, igyekszik valamilyen üdí­tőitalt felszolgálni, hiszen látja rajtunk a tikkadtságot, azt, hogy már-már a kiszá­radás határán van az együt­tes... Amikor megtudja, hogy kik a vendégei, Szabó And­rás nem tud megszólalni a meglepetéstől. Nálam, az én kocsmában a magyar ország házának alelnöke, meg 13 képviselő, ez hihetetlen, mondogatja, közben előkerül a hűtőből a négyéves szilva­pálinka. Honanyák és -apák, meg a többiek, igazán jól ér­zik magukat Szabó úrnál, ebben a dicsőszentmártoni kis kocsmában, s nem taka­rékoskodnak a házigazda di­cséretével sem. Oly annyira nem, hogy Iványi Tamás karnagy „beintésére" össze­áll a dalárda és felcsendül az Elindultam szép hazámból, meg a Tavasz szél vizet áraszt című dal, sőt, ráadásként egy spirituálé is, mindez Szabó úr és a közben közénk sze­gődő felesége tiszteletére. Aztán, úgy hajnali fél kettő tájékán, elbúcsúzunk a ked­ves házigazdáktól s elindu­lunk Kolozsvár felé. (Más­nap, a tordaszentlászlói kó­rusfesztiválon már hallottuk a dicsőszentmártoniaktól, hogy „a Szabó úr kocsmájá­ban igen jól érezték magukat a magyarhoni vendégek"...) Harmincegy kórus énekelte a Szózatot Nyolcadik éve rendezik meg Tordaszentlászlón a Szent László-napi kórusta­lálkozót. Idén 31 kórus je­lentkezett, Kolozs megyé­ből, Erdély más vidékeiről és az anyaországból. A ven­dégeket az ezer lelket szám­láló faluban Szőke Zoltán re­lormátus lelkész, Boldizsár Zeyk Imre, az RMDSZ helyi vezetője, meg a szentlászlói tűzoltók fúvőszenekara fo­gadta. Azután a helyi refor­mátus templomban közös is­tentiszteleten vesz részt a vendégsereg. Az igét Hajdú Zoltán, enyingi lelkipásztor, magyar országgyűlési képvi­selő hirdette, majd a torda­szentlászlói énekkar és a Szená-torok szolgálatát hall­gatta meg a közönség. A templomkertben, a Szent László-szobor előtt a 31 énekkar és a falu népe (mert­hogy ott volt a falu apraja­nagyja) együtt énekelte el a Szózatot. Megrendítő pilla­natok voltak, amelyekért ér­demes volt elmenni ebbe a kis, Kolozsvár menti faluba... Erzsi néni köszöntője A szertartás után a kóru­sok menetoszlopba fejlődve vonultak vissza a művelődé­si házba, ahol előadhatták erre az alkalomra készült produkciójukat. A menet mellett figyeltem fel egy idős, fekete kendős nénire, aki botjára támaszkodva igen gyorsan haladt mellet­tünk, s közben énekelt. Kondor Ferencné Mátyás Péter Erzsi néni 74 évével derűsen fogadta köszöntése­met. - Isten hozta magát és a Magyarhonból valókat!... • Erzsi néni biztosan emlékszik a régi dalárda­fesztiválokra, ahogyan itt nevezik ezeket a találko­zókat? - Hogyne, fiam, én már az 1936-os kórusfesztiválra is emlékszem. Akkor is így vonultunk be a faluba, oszt' csuda sok ember volt ám itt. Az asszonyok főztek, sütöt­tek és a ott lent, kertek al­ján terítettünk a vendégek­nek. • Mindig itt élt a falu­ban? —• Igen, soha nem mentem el én innen. Itt lakom a Kis utcában, ahol most proszká­lunk... • Család? - Vagyon, hála Istennek. Sajnos, a férjem 7 hónapja halt meg, megözvegyültem. Gyerekek vannak. • Erzsi nénivel élnek? - Velem, hála Istennek. Csak ők oda vannak, szegé­nyek, a mezőre... Dolgoz­nak. Kapálnak, kaszálnak. Sok a munka. • Ezek szerint fold is van bőven? - Van, Istennek legyen hála. Három hektár. • Mit termeszjenek raj­ta? - Kukoricát, krumplit, pa­szujzöldséget, mindent, ami egy lakásban a családnak kell. De most én is kérdez­nék valamit! 9 Tessék. - Hogy érzik magukat Er­délyországban? 9 Köszönöm, kiválóan. Mindenütt nagy szeretet­tel fogadnak bennünket. - Mert mi is jól éreztük magunkat, amikor Magyar­országon voltunk. 9 Merre jártak Erzsi né­niék? - Pesten is, Budán is... 9 Áldás békesség, Erzsi néni. Meg: jó egészséget az egész családnak! - bú­csúzom el alkalmi kedves ismerősömtől, de ő még utánam szól: - Áldja meg a jóisten ma­gukat is! Szóval, ilyen és hasonló fogadtatásban volt részünk mindenütt. Nemcsak Torda­széntlászlón, hanem Kolozs­vártól Székelyudvarhelyen át Marosvásárhelyig. Meg Bánffyhunyadon, utolsó ál­lomásunkon is. Itt Kusztos Tibor refor­mátus lelkész fogadott ben­nünket. A helyi református templomban viszont ott volt a román nemzetiségű pol­gármester és rendőrfőnök, valamint az egész presbité­rium, és a templom is zsúfo­lásig megtelt hívekkel. A Szená-torok itt is felléptek, ekkor kivételesen Miczinger Ilona budapesti zongoramű­vész kíséretével, aki kiváló­an „birta szóra" a bánffyhu­nyadi templom orgonáját is. Dr. Kóródi Mária, a parla­ment alelnöke arról beszélt a bánffyhunyadi gyüleke­zetnek, hogy az együvé tar­tozás csodálatos élményét viszi magával a parlamenti csoport, és egyúttal azt a feladatot, hogy az itt szer­zett tapasztalatokat, a köl­csönös kapcsolatteremtés szükségességét, továbbadja otthon. Carl Beleites, Halle an der Saale-i evangélikus lelkész, példaértékűnek mondta a sokszínű európai és esetünkben Kárpát-me­dencei térség egymásra talá­lását, emberi-lelki értékének szemmel látható gazdagítá­sát... A Himnuszt is másként éneklik. Az ötnapos út végeztével kíváncsi voltam a résztvevők véleményére: hogyan élték meg ezt a kies erdélyi tájon tett látogatást? Helyszűke miatt, mindenkit nem kér­dezhettem meg. A vélemé­nyek egybecsengése miatt, nyilván nem fontos a nyilat­kozó neve mellé odaírnom, hogy melyik párt tagja, kit képvisel. Itt, illetve ott, min­denki egyet képviselt: az anyaországot. Dr. Kovács Kálmán or­szággyűlési képviselő: - Felejthetetlen élmény volt számomra ez az öt nap. Az a fogadtatás, amelyben részesítettek bennünket, megerősített mindannyiun­kat abban a hitben, hogy lel­künk átölelte a Kárpát-me­dencét. Iványi Tamás, országgyű­lési képviselő, a Szená-torok karnagya: - Múlt év novemberében állt össze ez a kórus, s egy karácsonyi koncerten lép­tünk fel először. Azóta eltelt 8 hónap, s ilyenkor kezd egy gyerek is talpra állni... Mi is kezdünk összerázódni, szak­mailag jól teljesíteni. Ami­kor Erdélybe látogatunk, óhatatlanul bennünk van, hogy mi ide valamit adni jö­vünk, mert mi vagyunk az anyaország. Mi azt tapasz­taltuk, hogy fordítva műkö­dik: sokkal többet kaptunk, mint amennyit adhattunk! Gyimóthy Géza, ország­gyűlési képviselő: - Hetedszer jártam Er­délyben, de talán ez az utam sikerült a legjobban. Úgy ér­zem, most már nemcsak ma­gunknak, hanem a közön­ségnek is élményt tudunk nyújtani. Jó volt látni azt a küzdelmet, amelyet az erdé­lyi magyarság folytat a nem­zeti identitásáért. Én a Deák Ferenc által mondott böl­csességet vallom: Amiről önként lemond egy nemzet, az örökre elvesz egy nemzet számára. De amit erőszakkal vettek el tőle, azt a jóisten még jóra fordíthatja. Dr. Kóródi Mária, az Or­szággyűlés alelnöke: - Nagy szeretettel és elvá­rásokkal fogadtak bennün­ket. Ezek az elvárások arról szóltak, hogy mennyire fi­gyelünk oda arra, ami törté­nik ezen a tájon: mennyire tudják megőrizni a kulturális értékeket, a hagyományokat, s miben tudunk mi segíteni. Számomra egyébként az volt a legnagyobb élmény, ami­kor együtt énekeltük a torda­szentlászlói templomkertben a Himnuszt, mert itt vala­hogy másként éneklik a nemzeti imát. mint otthon. Több b - az erő, és mint­ha a hu több lenne. Talán éppen azért, mert sokkal ne­hezebb körülmények között élik meg magyarságukat az itteniek... Rózsa Edit, országgyűlési képviselő: - Ez az utazás azoknak az élményeknek a megerősí­tését jelentette számomra, amelyeket gyermekkorom­ban átélhettem, mert anyai ágon a Partiumból szárma­zom. Minden nyaramat ott töltöttem. Ilyen melegség­ben, barátságban, ilyen han­gulatban, mint most. Ezek­nek az élményeknek az elő­jövetelét érzem most ismét. Kusztos Tibor, bánffyhu­nyadi református lelkész: - Számomra és gyüleke­zetem részére feltétlenül megerősítést jelentett a ma­gyar parlament e csoportjá­nak látogatása. Az irántunk való törődést látták, kinyit­hatták szívüket-lelküket, és nem a pártok közötti har­cokra, hanem a magyar tör­vényhozás képviselőire fi­gyelhettek. A hírlapíró, akinek az a megtisztelő szerep jutott, hogy a parlamenti delegáció szóvivője legyen, csak alá­húzhatja mindazt, amit a megszólaltatottak elmond­tak. Sajnos, az írott sajtó eszközeivel ő sem tudja visszaadni azt a katartikus érzést, amelyet az erdélyi út során tapasztalt. Azt egyszer, legalább egyszer az életben, meg kell élni. Mindenkinek. Kisimre Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents