Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-30 / 176. szám
SZERDA, 1997. JÚL. 30. SZEGED 5 • Váradi Sarolta végrendelete A rákkutatásért Ez esetben nem büszkeség, hanem a szomorú tény miatt kell rögziteni: a magyarok a világ élvonalába tartoznak - a rákos megbetegedésekről szóló statisztikákban. Hazánkban a második leggyakoribb halálok: valamely daganatos betegség. A rák elleni harc élvonalában szegedi kutatókat is találunk. Ezért fontos az itteni tudományos munkát anyagi erővel támogatni. S itt ismét egy szomorú tény következik: csökken az e célra fordítható pénzösszeg. Ezért érdemel figyelmet: egy aszszony úgy végrendelkezett, hogy minden vagyonát a Szegedi Rákkutatáséri Alapítvány kapja. A közjóra áldozni, a végrendeletben alapítványt vagy egyesületet támogatni a polgárság körében társadalmi szokás volt a kiegyezés után, a századfordulón. E nemes cselekedetnek ma is találunk követőit. A Szegedi Rákkutatásért Alapítvány 1995-ben született - tudtuk meg a kuratórium elnökétől, dr. Molnár Józseftől, a SZOTE mikrobiológiai intézetének profeszszorától. 1996 júliusában Váradi Sarolta, aki hosszú évek fizikai és lelki fájdalmai után a rák okozta halált közeledni érezve, közjegyzőt hívatott, s úgy végrendelkezett, hogy több mint 6 millió Ft-os vagyonát a rákkutatást támogató alapítvány kapja. Az asszony egy esztendeje pihen végső nyughelyén, a Belvárosi temetőben. A fehér márvány síremléket az évfordulón avatták föl a kuratórium tagjai. Váradi Sarolta adományának is köszönhető, hogy a szegedi rákkutatás a nemzetközi tudományos vérkeringésben maradhatott. Az alapítvány a megelőzést szolgáló kiadványokat is támogat. Ú. I. • Erdélyi Erzsébet újra Szegeden Szívesen maradna Erdélyi Erzsébet tegnap este duettesten lépett fel a Muzsikáló udvar rendezvényén, a múlt heti Aida-elöadásokon pedig Amneris szerepét énekelte. A Zeneakadémián Simándy József növendéke volt, majd Oberfrank Géza hívására magánénekesnek szerződött Szegedre. 1992 őszétói a monte-carlói operához is kötődik, ahol megkapta Emília szerepét az Otellóban, majd a Cosi fan tutte Dorabelláját és a Rigoletto Maddalenáját énekelte. Közben itthon Azucena és Carmen is volt. • Miért vállalta, hogy kisebb szerepekre, sőt kórustagságra cseréli a szegedi magánénekesi státusát? - Bevallom, pénzt keresni mentem ki Monacóba. Egyedül kell eltartanom a kisfiamat, az itthoni színházi fizetésem sokszorosát kapom a montecarlói operában, még akkor is, ha egész szezonban csak a kórusban énekelnék. A bérelt lakás és a napi kiadások mellett is félre tudom tenni a fizetésem felét, amiből itthon fél éven át, a következő évad kezdetéig meg tudok élni. Szeretnék Szegeden maradni, de itt kevés a lehetőség. Ott mindig adódik valami, ebben a szezonban például a monacói herceg tiszteletére rendezett Offenbachkoncerten Miklós szerepét énekeltem a Hoffmann meséiből, és a herceg egyik fogadásán nagyzenekarral a Seguidillát és a Rigoletto-kvartettet. Rossini < Stabat Materében is felléptem, és volt egy három személyes barokk estünk is. Jövőre pedig egy önálló estre készülök a monte-carlói Varietészínházban. • A szegedi szabadtérin Amnerist énekelni nem kis feladat... - Pál Tamás zeneigazgató úrnak köszönhettem a felkérést, amiért nagyon hálás vagyok. Rettenetesen sokat jelentett számomra ez a fellépés. Talán segíti majd a kinti munkámat is, hiszen hamarosan egy neves impresszárió meghallgatására megyek. • És itthon? - Kaptam egy másik felkérést is Szegeden: az operatársulat Mozart Varázsfuvolájával külföldi turnéra utazik az ősszel, és a harmadik dámát éneklem majd a produkcióban. Terveim szerint utána visszatérek MonteCarlóba. H. Zs. Jótékony segítség • Munkatársunktól A szegedi Százszorszép Gyermekház idén is megszervezte az Egy-Más elnevezésű honismereti vetélkedőjét, amelynek döntője augusztus 18-2l-e között lesz az ausztriai Burgenlandban. Szegedről, Csongrád megyéből, valamint a Vajdaságból, Kárpátaljáról és Erdélyből csaknem 150 résztvevő gyerek, tanár, kísérő - indul a nagy megmérettetésre. Utazásuk, étkeztetésük, elszállásolásuk költsége nem kis összegbe kerül. A pénz egy része, pályázatok útján, össze is gyűlt, szponzorok támogatására azonban még szükség van. Dr. Oláh János, a HanzaKruger Záloghitelező és Árverőház Rt. vezérigazgatója segíteni akar a hagyományos vetélkedő szervezőinek, úgy, hogy jótékonysági árverést szervez Szegeden, augusztus 7-én, a Bírósági Árverési Csarnokban (Boross J. utca 5/B.) - Augusztus 7-én, csütörtökön, délután 5 órakor tartjuk a jótékonysági árverést, amelyre felajánlásokat várunk - mondja dr. Oláh János. - Az árverésen kalapács alá kerülnek majd festmények, könyvek, bútorok, dísztárgyak, porcelánok, kisebb gépek, régiségek. Ilyen tárgyakat várunk. Az igazgató tájékoztatott bennünket arról is, hogy a tárgyakat július 30-án és 31én a Százszorszép Gyermekházban (Kálvin tér) lehet leadni 8-16 óra között, illetve az említett árverési csarnokban, július 30-tól az árverés időpontjáig, minden nap 816 óra között. • Ingatag ingatlanok? Füstbe ment árverés Maradt, mi volt: telek. (Fotó: Nagy László) Vajon mibe kerül egy üres telek Szeged Belvárosának kellős közepén, a Dózsa György és az Arany János utca sarkán? Hogy 30 millió forintba bizonyára nem, azt a tegnapi, elmaradt árverés bizonyítja. A Belvárosban se ér minden négyzetméter aranyat. Erre példa a Dózsa György és Arany János utca sarkán éktelenkedő foghíjtelek, amelynek újabb értékesítését kísérelték meg tegnap, kedden - sikertelenül. A telek árverését napi- és hetilapokban hirdette meg dr. Ádám Sándor ügyvéd. Á 730 négyzetméteres, gazdasági társaságok tulajdonában lévő ingatlan kikiáltási ára 30 millió forint volt. Ez több mint 40 ezer forintos négyzetméterárnak felel meg. Vagyis kevéssel marad alatta egy felújított belvárosi lakás árának. Információink szerint nem akadt érdeklődő a telekre. Mint emlékezetes: erre a helyre 1994-ben a Régi Hungáriát kiszolgáló vegyes funkciójú épületet terveztek mélygarázzsal, üzletekkel, irodákkal, lakásokkal. A létesítményre akkor elvi építési engedélyt adott a város. F. K. Kosztá ncli és vonósnégyese A Muzsikáló udvar '97 sorozatban a városháza udvarán ma 20.30-kor a Kosztándi Vonósnégyes lép közönség elé. Az együttest Kosztándi István hegedűművész művészeti vezetésével nemrég alakult. A Muzsikáló udvar '97 hangversenysorozatban ma tartja elsó koncertjét az a vonósnégyes, amelyet a Szegedi Szimfonikus Zenekar négy tagja: Kosztándi István hegedűművész, a zenekar első koncertmestere és zenekari szólistája, Lendvai György hegedűművész, Zimán János hegedűművész és Behán László gordonkaművész alakított. A Kosztándi Vonósnégyes azután alakult, hogy a szimfonikusok koncertmestere tavasszal visszatért Portugáliából. A négy zenész úgy gondolta: a zenekari munka mellett művészi igényük van a kamaramuzsika iránt. Minthogy a szegedi zenei életből hiányzott egy állandó professzionális vonósnégyes, elhatározták, hogy Kosztándi István művészeti vezetésével megalakítják azt. Az együttes egy hónapja próbál együtt, s munkájának legnehezebb, repertoárépftő szakaszát végzi. A kezdőrepertoár egyelőre klasszikus stílusú darabokból áll, amelyektói fokozatosan szeretnének előbb a romantika, később pedig a húszadik századi zene felé nyitni. Kosztándi István elmondta, hogy a vonósnégyes elsó koncertje után igyekszik majd minél több kész előadással megjelenni a közönség előtt. Hogy mennyi koncertet tudnak majd adni, az idő és pénz kérdése lesz. A vonósnégyes pályázatait Lendvai György vette kézbe, aki a szimfonikus zenekar menedzseri teendőit is végzi. Egyelóre maguknak kell majd koncertet szervezniük, hiszen ahhoz, hogy fellépési lehetőséget kínáljanak nekik, előbb meg kell ismertetniük a vonósnégyest a közönséggel. Egy biztos, ígéri Kosztándi István, a mérce magasan lesz. A Kosztándi Vonósnégyes első hangversenyén Behán László kézsérülése miatt Sin Katalin gordonkaművész, a szegedi konzervatórium tanára lesz az együttes negyedik tagja. A kvartett mellett a koncert egy darabjában Tamás Péter klarinétművész is fellép. A szegedi konzervatóriumban Török János növendékeként végzett fiatal előadóművész idén februárban Olaszországban megnyerte a VI. Peruggiai Nemzetközi Klarinétversenyt. A városháza udvarán megtartandó koncert műsorán F. Schubert: c-moll vonósnégyes kvartett, C. M. Weben B-dúr klarinétkvintet, valamint W. A. Mozart: B-dúr vonósnégyes (A vadászat) szerepel. S. P. S. Folytatja a Csongrád megyei telefonhálózat fejlesztését a Déltáv Rt. Az új vonalak kiépítése mellett korszerűsítik a régi hálózatot is: új központok épülnek, szétválasztják az ikervonalakat. A műszaki fejlesztés együtt jár a régi telefonszámok megváltozásával. A Dél-Magyarországi Távközlési Rt. (Déltáv Rt.) az új telefonvonalak kiépítése mellett korszerűsíti a már meglévő hálózatot is. Digitális telefonközpontokat épít, különválasztja az ikervonalakat, s az egységes hálózatok megszüntetésével önálló helyi hálózatokat alakit ki: utóbbi változás a szolgáltatás minőségének javulását hozza magával - tájékoztatta lapunkat a Déltáv Rt. illetékese. Az eddig végzett munka eredményeképpen, 1997. második negyedévében tizenkét Csongrád megyei településen emelkedett a telefonos szolgáltatás színvona• Déltáv-fejlesztések Telefonszámváltozások la, s szeptemberig újabb harminc település előfizetői kérhetnek a korábbinál több és magasabb szintű szolgáltatást. Júliusban kapcsolták át Algyő telefonvonalainak egy részét, valamint a Hódmezővásárhelyhez tartozó Szikáncs, Kútvölgy, Batida és Erzsébet települések, ezen felül Nagytőke, Királyhegyes, Eperjes előfizetőit. Szentesen Magyartés és Lapistó vonalainak egy része, s a Makóhoz tartozó Rákos telefonjait kötötték új központra. Az augusztusi és szeptemberi tervek között jónéhány Csongrád megyei település vonalainak átkapcsolása szerepel. Ezek: Csengele, Rúzsa, Öttömös, Pusztamérges, Újszentiván, Kübekháza, Tiszasziget, Szatymaz, Ópusztaszer, Baks, Dóc, Pusztaszer, Üllés, Bordány, Forráskút, Röszke, Domaszék, Deszk, Balástya, Mórahalom, Ásotthalom, Zákányszék és Kistelek. A vonalak átkapcsolása együtt jár a hívószámok megváltozásával - erről minden érintett előfizetőt levélben értesít a Déltáv Rt. Ahol a műszaki feltételek megengedik, csak az első számjegyet módosítják (3-as szám helyett 2-es számot kell tárcsázni). így változnak Csengele, Rúzsa, Újszentiván, Szatymaz, Ópusztaszer, Üllés, Domaszék, Deszk és Balástya hívószámai. A számváltozás után három hónapon át díjmentesen működő szövegbemondó berendezés tájékoztat az új telefonszámról. Önálló hálózatot építenek forrás Thealter '97 • Munkatársunktál A szabad színházak nemzetközi találkozójának mai programja: Kamaraszínház, 19 óra: Kas Színház (Sopron) - Robinzon-torzó; Régi zsinagóga, 21 óra: Andaxínház (Budapest) - A vágy szarvai; 24 óra Dévényi Ádám estje (Budapest). Vak hadirokkantak • Munkatársunktól A Vak Hadirokkantak Országos Egyesülete várja az országban éló vak hadirokkantak, az 1956-os forradalomban vagy hadgyakorlatokbólvisszamaradt robbanóanyagok felrobbanása következtében látássérültté vált személyek, illetve az elhunytak özvegyeinek jelentkezését kapcsolatfelvétel céljából. Az egyesület címe: 1576 Budapest, Pf.: 12. Közéleti Kávéház • DM-információ Általában akkor foglalkoznak a médiával, ha egy szerkesztőség megszűnik, vagy új alakul, ha egy főszerkesztőt leváltanak, vagy újat neveznek ki. Általában a sajtó nem leplezi le önmagát, nem árulja el, hogy milyen érdekek alapján tükrözi a valóságot. Július 30-án, szerdán 18 órai kezdettel a Royal Szálló különtermében a Közéleti Kávéház összejövetelén egy pikáns kérdésre próbálnak választ adni a meghívottak: mit szabad a sajtónak? Vendégek: Koltay Gábor filmrendezó, Nagy Feró zenész, Riskó Géza, a Mai Nap főszerkesztő-helyettese, Tanács István, a Népszabadság főmunkatársa. Beszélgetőtárs: Halász Miklós, a Magyar Nemzet munkatársa. Pitvaros, Nagyér, Ambrózfalva, Csanádalberti, Csanádpalota, Kövegy, Nagytőke, Eperjes, Fábiánsebestyén, Rúzsa, Öttömös, Pusztamérges, Újszentiván, Kübekháza, Tiszasziget, Ópusztaszer, Baks, Dóc, Pusztaszer, Üllés, Bordány, Forráskút, Mórahalom, Ásotthalom, és Zákányszék településeken. Az e helységekben lakó előfizetőknek az átkapcsolás után az „elsődíjzóna" szerinti árakat kell fizetniük akkor, ha nem helyben, hanem az elsorolt településekre telefonálnak. Az önálló helyi hálózatra kötött előfizetők a korábbinál magasabb szintű telefonos szolgáltatásokat vehetnek igénybe. Bizonyára sokan várják már az idei telefonkönyvet: a Csongrád megyei regiszter megjelenése szeptember végére várható, s a könyv több mint 50 ezer új hívószámot tartalmaz majd. Addig viszont a 198-as számon hívható tudakozószolgálattól kérhetünk tájékoztatást. Ny. P. Kopasz kutya Amikor kihalt utcán sétál az ember és szembetalálkozik egy kutyáját póráz nélkül sétáltató gazdival, azonnal eszébe jutnak a harapós hírek, melyek szerint kit, hol és hogyan tépázott meg a kiszámíthatatlan eb. Ilyenkor nevetséges tempóban távolodunk az utca túlsó oldalára, vagy a vízvezető árok felé. A gazdi mosolyog, és csak úgy odaveti: ne féljen, nem bánt, csak játszani akar. A sétálónak viszont nem biztos, hogy van kedve játszani a kutyával. Bár ha csak játszik, na jól van. De ha a kedves, görcsoldó figyelmeztetés után a kutya mégis harap, a gazdi jó esetben bocsánatot kér. Azt mondja, hogy bocs. Mi mást mondhatna a sok eszével? Mert nem tudja, nincs olyan kutya, amelyik csak akkor harap, ha eszik. És ha ilyenkor a letámadott a kutyaharapást a kutya szőrével akarná gyógyítani, tán' még szőrmentén föl is háborodna a gazdi kopasz kutyája láttán. P. Sz.