Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-15 / 163. szám

6 TINI KEDD, 1997. JÚL. 15. • Vakácinfó Ha Deszk, akkor lovastábor A Csongrád megyei iskolások nem kevés tá­borozási lehetőség közt válogathatnak a nyári szünidőben. A Vincze­tanya néven ismert, Deszkhez közeli üdülő­komplexum fő profilja a lovastábor - de egyéb táborok számára is a legjobb lehetőségeket nyújtja. Makó felé haladva, Deszk és Klárafalva között tábla áll a 43-as út mellett. „Új szolgáltatás: sportlo­vaglás" - hirdeti, holott nem is annyira űj. Jó pár esztendeje annak, hogy Vincze Ferenc ideke­rült gátőrnek, s feleségével azóta paradicsomi körülmé­nyeket teremtettek a lovas-, és egyáltalán, mindenféle tábor számára. A kezdeti két lóból mára tizenhét keletkezett, s általá­ban véve is ragyogó tanyai üdültetésre nyitottak lehető­séget a Maros-töltés lábá­nál, közel a szinte trópusian burjánzó ártéri erdőhöz, a folyóhoz. (Melyek közelsé­géből következően szú­nyogriasztót célszerű ma­gunkkal vinni). Mint Vincze Ferenc az idei szezonról szólva el­mondta: május elsejével kezdődtek az osztálykirán­dulások. egy-három napra jöttek ide csoportok. Június­ban a makói Juhász Gyula Szakközépiskola és Gimná­zium közszolgálati osztályá­ba járó tinédzserek vettek részt „túlélőtáborban" itt, s azóta két lovastábort is ren­deztek, a 6-16 éves korosz­tályoknak. Számos, előre le­szervezett üdülés követi egymást e nyáron a deszki Vincze-tanyán - részint „nyitott", részint vízügyi dolgozók gyermekeinek szóló -, egyebek közt a sze­gedi Bartók Béla Művelődé­si Központ is organizál ide tábort. Hányan férnek el egy­szerre? Nos, ha sátortáboro­zásról van szó, akár hatva­nan is - volt már rá példa, mindenki jól is érezte magát ám általában huszonöt­harminc fős csoportok ér­keznek. E szám csak az általános szabadidőtáborokra vonat­kozik, a kimondott lovastá­borok keretei közt egyszerre tizenöt főt fogadnak - itt ugyanis még fokozottabban kell ügyelni a balesetvéde­lemre. Közeleg az őszi osztály­kirándulások ideje - minde­nekelőtt általános iskolák pedagógusai hozzák Deszk­re a gyerekeket, de közép-, fő- és legfőbb iskolások leg­alább ugyanilyen gyakran látogatnak ide. Mennyibe kerül egy-egy táborozás? A lovastáborról Vincze Ferenc elmondta, fe­jenként 10-12 ezer forint gyerekeknek, ebben benne foglaltatik a teljes ellátás, és a szállás is. A lovaglás szin­tén, mégpedig annyi, hogy innen lovagolni tudás nélkül nem ment még haza senki. - Viszont: aki egyszer járt már nálunk, legtöbbnyi­re visszatér — tette még hoz­zá Vincze úr. Ami nem kis szó. hiszen például már Bu­dapestről, de Sopronból is voltak itt táborozók, s onnan visszajárni... Ez már jelent valamit! F. Cs. Molnár-G. Fruzsina. (Fotá: Mohos Angéla) Szegedi diákújság­iró is nyert a Soros Alapítvány által kiírt országos alkotói ver­senyen - mint már hírt adtunk róla. A vetél­kedő témája egyebek közt az iskola és a környezet kapcsolata volt. Molnár-G. Fruzsi­na, a Rókusi I. Sz. Al­talános Iskola tanuló­ja „A Föld Napja" cí­mú, saját készítésű új­ságjával nyert helye­zést; munkájának ré­sze „A szél" c. verse is. Harmadik lett a 6/d osztályos Molnár-G. Fru­zsina a 10-15 éves kor­osztályon belül, ami - te­kintettel arra, hogy 177 pályamű érkezett a bírá­lókhoz -, hatalmas ered­mény. Az egyszemélyes újság egyébként az iskola „Number 1." címet viselő lapjának különkiadása. Mintegy négy hétig dol­gozott rajta Fruzsina. Komplett újságot állított elő; a számítógépes nyomtatást Kardos Katá­val együtt végezték. - Környezetvédelmi témájú cikkeket írtam a lapba, egyebek közt az esőerdők pusztításának a bioszférára gyakorolt ká­ros hatásáról, de arról is, hogy mivel és mennyire ártunk magunknak azzal, ha megeszünk egy gyor­sételt, például egy ham­burgert - így Fruzsina, amikor a díjátvétel kap­csán fölkerestük, még a tanév végén, a Rókusi 1. iskolában. Fruzsina egyébként ­akinek figyelmét földraj­zanárnője, Mészárosáé Balogh Ágnes hívta föl a Soros Alapítvány pályá­zatára -, nemcsak úgy­szólván máris képzett környezetvédelmi szak­ember s újságíró, de költő is. Mindenekelőtt termé­szeti témájú verseket ír ­jó harmincat állított elő -, ilyen például a pályázati anyaghoz ugyancsak csa­tolt, „A szél" címet kapott költeménye, melyből ro­vatunkban, terjedelmi ok­nál fogva, csak részletet áll módunkban közölni. - Csodálatos érzés, ha az ember versben is ki tudja fejezni magát ­mondotta Fruzsina. F. Cs. • Osztály fénykép a baksi nyolcadikosokról Akik javában nyaralnak A baksi - immáron: volt - nyolcadikosok augusztusban még összejönnek egy búcsúbeszélgetésre, mielőtt megkezdődne a középiskola. (Fotó: Enyedi Zoltán) A Baksi Általános Is­kola végzett nyolcadiko­sai augusztusban össze­jönnek még egy búcsú­fényképnézegetésre, ad­dig azonban ki-ki más­ként tölti a vakációt. Ami az általános és a közép­iskola közti szünet is egyben, s mint ilyen, éle­tükben megismételhetet­len. Mivel telik a nya­ruk? Többük ellátogat az ország egy-egy távoli pontjára, többnyire ro­konokhoz, ismerősökhöz - és amiben megegyez­nek: Baks környékén is kitűnően el bírják tölteni a szünidőt. Lehet sajnál­ni, hogy végetért az álta­lános, s örülni annak, küszöbön a középiskola. Vagy - fordítva?... Emlékezetes volt az a tan­évzáró délután a baksi iskolá­ban, az ünnepséggel (benne: versmondás, szavalat, igaz­gatónői beszéd, Himnusz, Szózat, és ami még dukál), a bankettel - amely délután még ráadásul mi is megjelen­tünk az intézményben, s a végzős nyolcadikosokat ­Bozsó Erzsébet tanárnő osz­tályát -, a vakációhoz kötődő élményeikről, terveikről fag­gattuk. Mint megtudtuk: volt min­denekelőtt egy emlékezetes osztálykirándulásuk a Bör­zsönybe, még a tanév végén. - Rengeteget túráztunk, föl­mentünk gyalogszerrel a Csóványosra, a kilátóba ­mesélte lelkesedő hangon, csillogó szemmel Mihály Mónika. - Bulikat is tartot­tunk - folytatta, hozzátéve, hogy ezek este kezdődtek, s különös ismertetőjelük az volt, hogy egyáltalán nem ér­tek véget. Azaz csak későn, és nagyon nehezen. Amikor Bakson jártunk, még a jövő méhében szuny­nyadt, azóta nyilván lezajlott a Körös-torok-béli kirándulás is. Ami persze nem azt jelen­ti, hogy nem találkozik töb­bet az osztály úgy, mint osz­tály - hiszen augusztusban is összejönnek még, akkor né­zik meg a ballagási videofil­met és fényképeket. No, de az nem holnap lesz, s holnapután sem - ad­dig még sok minden történik. Hogy mi? - Barátnőmmel, Balogh Eleonórával, a Bala­tonra megyünk, Almádiba ­mondta Fülöp Evelin. Keresztes Ági Egerbe megy. - Már többször vol­tunk ott; ismerősünknek van ott egy magánháza - mondta. - Rengeteget szoktunk túráz­ni; amit nem lehet kihagyni, az az egri vár. Csuka Orsi lehet, megy Pestre is, egy idős rokonuk­hoz. És ha már ott jár, okvet­len el szeretne látogatni az állatkertbe s a vidámparkba. Dékány Timiék Kisgyőrbe mennek a nyáron, Miskolc mellé, ott van telkük. - Ak­korára szeretnénk időzíteni a kirándulást, amikor a lovas­napokat tartják ott. Úgyszól­ván a telkünk alatt (hegyvi­dékről van szó) rendezik az ünnepséget, roppantul látvá­nyos. Persze, nemcsak messzi vidékeken lehetséges jól el­tölteni a vakációt - Baks kör­nyéke is számos élménnyel szolgál. - Csodálatos errefelé a Ti­sza - mondta Rostás Mónika. - Öt-hat kilométerre van in­nen, bciklitúrák keretében közelítjük meg. Gyakran gyűlünk ott össze a barátok­kal, barátnőkkel, estébe nyú­ló, nagy beszélgetések van­nak akkor, főzünk is olykor, bográcsban. És mosogatunk is, utóbbi már kevésbé emlé­kezetes. - Nagyon jókat lehet itt fürödni - vette át a szót Dé­kány Timi de Csongrádon is, a fürdőben, ahová szintén gyakran eljárunk. És hogy ki hol folytatja ta­nulmányait az ősszel? - Csongrádon, a Batsányi János Gimnáziumban tanu­lok - mondta Keresztes Ági. Rostás Aranka ugyancsak Csongrádon tanul nemsoká­ra, mégpedig a Sághy Mi­hály szakközépben, kereske­delmi szakon. Nem érzi majd egyedül magát, hiszen sok baksi jár abba az iskolába. Csuka Orsi a szentesi Bartha János kertészeti szakközép­ben tanul szeptemberből. ­Három napos gólyatábort is szervez az iskola, különböző programokkal. A lényeg: Szentes polgáraivá avatják a táborlakókat - beszélte. - S ki milyen érzéssel válik meg általános iskolájától? - Fáj, hogy meg kell vál­nom a régi osztálytársaktól, és - tette hozzá, közben mo­solyra villant a szeme -, a tanároktól. Jókedvű nevetés fogadta szavait, a tanárnő is nevetett. Dékány Timi Szegeden tanul tovább, a Gábor Dénes gimnáziumban. - Egyelőre nem tudom pontosan, milyen irányban fogok továbbtanul­ni, azért választottam a gim­náziumot - tudtuk meg tőle. - Itt mindenből megszerzem a szükséges tudnivalókat, s később bármely területre szakosodhatok - beszélte. Ám mondott még mást is Tí­mea. Azt, hogy titkos vágya: újságíró szeretne lenni. Mi­ért? Például, mert így alkal­ma nyílna olyan emberekkel beszélgetni, akik számítanak az élet valamely területén, il­letve érdekes foglalkozást űznek; egyébként Bakson is lehet találni ilyeneket, nem is keveset. Éppen ezért meg is be­széltük Timivel: ha úgy hoz­za kedve, készítsen riportot egy-egy falujabélivel, és küldje el nekünk, alkalma­sint közzétennénk, e helyt. Talán majd ez is téma lehet az augusztusi osztály-össze­jövetelen! Az utolsón, az ál­talános iskola után - s a kö­zépiskola előtt. Farkas Csaba • Egy osztály nyerte szómagyarító pályázatunkat Baksról az Elisabethre A Baksi Altalános Is­kola S/b osztálya elő­kelő helyezést ért el nemrégiben, lapunk szómagyarító pályáza­tán - mint már olvas­hattunk róla. Harminc, hasznosan töltött perc eredményeként, a nyer­tes szómagyarítás díja­ként az Elisabeth című musicalt tekinti meg az osztály a szegedi sza­badtérin. Szómagyarító pályázatot hirdetett nemrégiben lapunk. Fölhívásunk értelmében gyakran használt, viszont annál idegenebb szavak he­lyett jól hangzó és helyes magyar megfelelőket kellett javallani - egyebek közt if­júsági ktegóriában is. Első díjat e kategóriában szer­kesztőségünk nem adott ki ­másodikat viszont igen: a Baksi Általános Iskola 5/b osztályának. A pályázat megjelenése után az egyik napon adódott ebédidőig az 5/b-seknek har­minc perc szabadideje. Ta­kács Zsolt napközis tanár ­nemrég végzett a Juhász Gyula Tanárképző Főisko­lán, egyébként Kistelekről jár át Baksra -, gondolta, ha-, tékonyan kihasználja ezt a harminc percet, játékos, s egyszersmind tanulságos időtöltésre. Fölírta hát az ál­tala a lapunkban olvasott pá­lyázat ifjúsági kategóriájá­ban szereplő három, magya­rításra váró szót - hambur­ger, kindertojás, walkman ­a táblára, s fölszólította a gyerekeket: javasoljanak he­lyettük általuk kitalált, ma­gyar neveket. „Ez nem is játék!" ­mondták először néhányan az osztályból, ám aztán ha­mar belelendültek a szóma­gyarításba az ötödikesek. Egyre-másra találtak magyar neveket a hamburgernek, kindertojásnak, walkman­nak. Különösen Szilágyi Krisztina és Rostás Mirella jeleskedett, ám a többiek sem maradtak háttérben. A javasolt elnevezések közül fölsorolunk párat, pl. a ham­burger lehetne a gyerekek szerint „éhségűző", „óri­ásszendvics", „kétfélzsem­le", „megezmegaz"; a kin­dertojás hallgathatna „meg­lepetés-tojás", vagy a „há­rom kívánság-tojás" névre; a walkman pedig akár „zsebi­magnó", illetve „sétálómag­nó" is lehetne, és így tovább. Van közöttük pár, igazán ki­tűnő - nekem főleg a „me­gezmegaz" tetszik, a ham­burger helyett. A második helyezéssel já­ró díj, a szabadtéri-jegyek mellé osztálypénzből még továbbiakat vásárolt a tanár úr - a szülők helyeslő bele­egyezésével így mind a ti­zenkét tanuló eljuthat a sza­badtérire. - Tízéves gyerekekről van szó, többük még egyál­talán nem volt színházban, pláne nem a szabadtérin ­mondta Takács Zsolt. - Ha­talmas élmény lesz számuk­ra megtekinteni az Elisa­beth-et. F. Cs. • Diáktoll A szél (részlet a versből) Felszökken és eltűnik. Lengedezted a fákat. Leül egy padra, körbenéz. Kiszemel egy zászlót, s máris kész A játéka, mely tarthat órákig. A papír lelkesen felkiált: „Milyen jó mókát csinált!" Mindenki vígan kuncog. Ám ekkor már nem az a huncut Kis játékos, mulattató, Kinek fújásától csendesen fodroz a tó. Nem! Most már orkánná fajul, Tép, zúz, az összes fa feljajdul. Rombol, tipor, elsöpör mindent. „Nem hagy életben minket!" ­Szól a csenevész tölgyescske, A törzse igencsak gyönge. Kitombolta magát, csöndesült. A fák ága földön csücsült. Teljesült hőn óhajtott vágya: Rombadőlt mások világa! Akarata teljes: 6 az úr, Közel s távol, a földön túl. Neki holnap is nap lesz, Piros festéket vesz. Az ég alját bepingálja, Szórakozásból csinálja. Másnap korán kél, Hiszen ő, 6 a rettenthetetlen szél. Molnár-G. Fruzsina (Rókusi I. Sz. Általános Iskola, Szeged) • Szegedi győztes Fruzsina költő is

Next

/
Thumbnails
Contents