Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-02 / 152. szám
SZERDA, 1997. JÚL. 2. SZEGED 5 Pintérnők negyven fölött TLjéhány napja meghívtak a város egyik legfölkaL V pottabb szórakozóhelyére. Azt hittem, minden a legnagyobb rendben van. A szabadban üldögéltünk, az ég kékjében szelíden tombolt a Nap, a cechhel sem én álltam, mellettem, ha nem tévedek, szerb szegénylegények vitatkoztak mobiltelefonon Danilo Kis és Milorad Pavics írásművészetéről, és bizony a pincérlányok is olyan szépek voltak, mintha egyesen a Miss Hungary kerületi selejtezőjéről sétáltak volna az asztalunkig. Bólogattam a szuflaki fölött, milyen rendjén való is, hogy a város szolgáltató ipara teli van ilyen szép és megkapó lányokkal. Aztán egyszerre csak leraktam a kést meg a villát, és azt mondtam a barátomnak, hogy bizony mégsem, ez egyáltalán nem jó. Azt kérdeztem, látott-e mostanában negyven év fölötti pincérnőt. A barátom is lerakta szépen a kést meg a villát, s miközben utánapillantott a salátástállal egyensúlyozó pincérlánynak, azt mondta, valóban, nagyon régen. Hát ez az. A fontos dolgok az életben. Pincérnők negyven fölött. Nagyon fontos kérdés. Alig van már Szegeden olyan hely, ahol találunk negyven feletti pincérnőket. Ezeknek az érett, sokat tapasztalt asszonyoknak a tekintetéből különleges melankólia sugárzik. Bánatuk megindító, diszkrét, mély, és mégis megszólítható. Egy nő negyven fölött lesz utánozhatatlan ebben a szakmában. Ekkor már legalább húsz éve dolgozik, a térdén kötés fehérlik, magasszárú, bokavédő cipőt hord lúdtalpbetéttel, és soha nem feledi a dereka köré kötni a kis köténykét. Sok helyütt megfordult már, a kisvendéglőtől az első osztályú slágersörözőig, a gőgös halászcsárdától a züllött pinceborozóig. Negyven fölött a pincérnő elcsábtthatatlan, mert annyiszor elcsábították már. Különben is. Egy elcsábtthatatlan nő mindig jobb, mint egy elcsábítható. Ezért aztán könnyen kirúgják, leváltják. Pedig ő nem csal, soha nem számol félre, s ha a szemedbe néz, megmondja, ki vagy. Látja rajtad a másnaposságot, a pénztelenséget, s hogy iszonyatosan szükséged lenne egy-két biztató és megértő szóra. Ilyenkor futó mosolyával ráz föl. Negyven fölött a pincérnő kihordott a kedves vendégnek körülbelül 180 ezer korsó sört, 200 ezer felest, 300 ezer kis- és nagyfröccsöt, 100 ezer málnát, és körülbelül 10 ezer rántott szeletet. Tízezer rántott szelet. Plusz az uborkasaláta. Aki látott már tízezer rántott szeletet, tudja, mi az élet értelme. És aki tudja, mi az élet értelme, nem pillangózik sült pisztránggal vagy speciális francia hagymalevessel. A Z továbbra is rántott szeletet hoz ki neked. Aztán nekitámaszkodik a söntésnek, s míg te szótlanul eszel, nagyon mélyeket szippantva elszív egy cigarettát. Köztien végig maga elé bámul. Aztán föl sem tekint, s kérdezés nélkül kihoz neked két fröccsöt. És ha te speciel sörre vágytál volna, akkor sem vitatkozol Mert az ember nem vitatkozik azokkal, kik tudják az élet értelmét. Sziv Ernő • Az új vezérigazgató: dr. Lednitzky Péter Vezetőváltás a Déltávnál Együttműködés a közgondoskodásban • Munkatársunktól Szeged önkormányzata és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szegedi csoportja között öt év óta folyamatosan fejlődő kapcsolat van. Közöttük - a közgondoskodás érdekében végzendő további együttműködés megerősítése érdekében - tegnap megállapodás született. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szegedi csoportjának önkéntesei az elmúlt évben 15 ezer órát dolgoztak a városért, 6 millió forint értékben juttattak ruhaneműt, élelmiszert, gyógyszert a rászorulóknak. A város önkormányzatával eddig is jó kapcsolatot fenntartó szeretetszolgálat szegedi vezetője, dr. Szabó Magdolna, a közgondoskodásban végzendő hatékonyabb együttműködés érdekében tegnap megállapodást írt alá Szeged város polgármesterével, dr. Szalay Ist\'ánnal. A karitatív szervezet vállalja, hogy szoros kapcsolatot alakít ki a városi önkormányzat gondozási intézményeivel, segíti munkájukat ruha-, élelmiszer- és gyógyszeradományokkal. Szerepet vállalnak a városban élő idősek, betegek, fogyatékosok felkutatásában, támogatásában, folyamatos gondozásában. Alkalmi akcióikkal - ünnepek előtti ajándékozásokkal, ingyenes nyári gyermektáborral - is a város segítségére lesznek. Információs bázist alakítanak ki a szegedi segítő szervezetekről, közreműködnek a helyi karitatív munka összehangolásában. A rászorulókat folyamatosan tájékoztatják a segélykérési lehetőségekről, részt vesznek ügyeik intézésében. A város önkormányzati intézményei rendszeres konzultációval, információkkal segítik a szegedi máltaisok munkáját, valamint részt vállalnak az adományok célbajuttatásában. A város közgyűlése és szociális bizottsága erkölcsileg, s lehetőségeihez mérten anyagilag is támogatja e segítő munkát. „-. „3tr. —______^^^^^ . . .' Dr. Lednitzky Péter és Polányi Sándor a feladat nagyságát mérlegeli. (Fotó: Miskolczi Róbert) Tegnap óta új vezérigazgató irányítja a Déltáv Rt.-t. Polányi Sándor megbízatása lejárt, s helyét dr. Lednitzky Péter, a társaság eddigi marketingigazgatója vette át. A régi és az új vezérigazgatót a változás okairól, s a cég várható jövójéról kérdeztük. Először Polányi Sándort, a Déltáv Rt. leköszönő vezérigazgatóját kértük, értékelje a vezetése alatt elvégzett munkát. • Mennyi időt töltött a Déltáv Rt. élén, és milyen eredményeket könyvelhet el magának? - Tavaly áprilisban vettem át a céget, s tizenöt hónap után adom át a helyemet dr. Lednitzky Péternek, a társaság eddigi marketingigazgatójának. Idejövetelem idején a Déltáv Rt. a beruházási munkaszakasz kezdetén állt, s a feladat egy szinte hihetetlenül nagy fejlesztési terv teljesítése volt. Ezen felül nyugat-európai követelmények szerint kellett átalakítanom a társaság arculatát, munkatársainak gondolkodásmódját. 9 Elégedetten távozik? Sikerült elérnie a kitűzött célokat? - Bár a szemléletalakítás hosszadalmas folyamat, a társaság francia tulajdonosa úgy látta, hogy teljesítettük, amire vállalkoztunk. Sót: bizalmuk jeléül úgy döntöttek, hogy a cég munkatársára bízzák a társaság további irányítását. Ez a Déltáv Rt. minden dolgozójának sikere is egyben. 9 Hol dolgozik majd ezután? - Visszamegyek a tulajdonos menedzsmentjeként működő CGE Sat-hoz, ahol a Déltáv Rt., és a Digitel 2002 irányítása lesz a feladatom. Tehát nem szakadok el a szegediektől, akiknek nagyon hálás vagyok az itt eltöltött szép időszakért, s azért, amiért ilyen gyorsan befogadtak, és segítették a munkámat. További kérdéseinket dr. Lednitzky Péternek tettük föl. 9 Milyen elképzelésekkel lát neki a munkának? - Érdekes időbeli egybeeséssel kezdeném: napra pontosan három éve, 1994. július l-jén léptem be a Déltávhoz. A francia tulajdonos egy helyi ismeretekkel rendelkező munkatársat keresett a marketingigazgatói állás betöltésére, így kaptam én a felkérést. Most is hasonló döntés eredményeként ért a megtiszteltetés, aminek természetesen nagyon örülök. A tervekről annyit, hogy beruházó, fejlesztő cégből egy teljes körű szolgáltatást nyújtó társasággá kell válnunk, így készülvén a 2002 utáni teljes körű versenyre. 9 Várható-e változás a Déltáv Rt. működésében? - Az eddigi szellemben dolgozunk tovább. Az új feladatban számomra az a legvonzóbb, hogy igazi helyi társasággá tegyük a Déltávot. 9 Milyen érzés tősgyökeres szegediként átvenni egy helybéli cég vezérigazgatói székét? - Szegeden születtem, az általános és középiskolában is „ságvárista" voltam, és erre nagyon büszke vagyok. Itt végeztem a jogi kart, s 1983ban kerültem el Szegedről diplomáciai szolgálatba, s tizenegy év után nagy örömmel tértem vissza. Az új feladat komoly kihívás, de nagy élmény is egyben, hiszen szülővárosomban lehetek egy jelentős cég vezetésének tagja. Ny. P. A szegedi kórház nem adós A szegedi kórháznak nincs adóssága, likviditási gondokkal nem küzd, évek óta folyamatosan végzi a betegellátás javítását szolgáló épületfelújítást, korszerűsítést - hangzott el tegnap az intézmény vezetőinek szokásos nyári - értékelő - sajtótájékoztatóján, ahol a Semmelweis-napi kitüntetettek névsorát is ismertették. Immáron hagyomány, hogy a szegedi kórházban július elején sajtótájékoztatón értékelik az intézmény elmúlt évének, illetve az azt követő elsó félévének munkáját, tájékoztatást adnak az intézet gazdasági helyzetéről, a tervekről. A kórház főigazgatója, dr. Nárai György szerint a városi kórház - a SZOTE-val együtt Csongrád megye 430 ezer lakosának ellátásáért felelős, Szeged polgárainak 36-38 százaléka tartozik ide. Az intézmény tavaly óta a SzentGyörgyi Albert Orvostudományi Egyetem oktatókórháza. A főigazgató szükségesnek tartotta kiemelni, hogy a szegedi kórházban gazdasági okok miatt egyetlen műtét sem maradt el 1996-ban, s csak két alkalommal kellett elrendelnie gyógyszermegszorító intézkedéseket. Az emlékezetes ágyszámleépítési hullám a 772 betegágyból 93-at sodort el, jelenleg 679 ágyon folyik a gyógyítás. Az aktív és krónikus ágyak aránya 75:25 százalék. Az ágyvesztések miatt 24-9 orvosi és 15 műszaki-gazdasági - állás megszüntetésére kényszerültek. A főigazgató a számadatokat tovább sorolva elmondta: 1995-ben 20 ezer 674 beteget bocsájtottak el gyógyultan a szegedi kórházból, 1996-ban ennél többet, 21 ezer 306-ot. A betegellátásban 3,5 százalékos emelkedés volt, miközben az átlagos ápolási időt 1 nappal csökkentették. Új műszerek, berendezések vásárlására tavaly 195 millió forintot kapott a kórház az önkormányzattól, az idén ezekre 185 millió forint jut. A beruházásokról szólva Nárai György elmondta, hogy az idén megtörtént a nőgyógyászati műtő bekapcsolása a központi klímarendszerbe, új helyre költözött a sebészet és az onkológia, a fertőzőosztályon beszerelték a betegszállító liftet, elkezdődött az ambulanciák kialakítása. A 789 dolgozót foglalkoztató kórházban 18,1 százalékos béremelést tudtak adni a dolgozóknak és fedezetet biztosítottak az ügyeleti díjak kifizetésére is. Dr. Baráth Lajos, a kórház gazdasági igazgatója arról számolt be, hogy az intézménynek nincs adóssága, likviditási gondokkal nem küzd, ez év első felében 628 millió forint bevételre tettek szert. A jó gazdálkodás köszönhető az úgynevezett kontrolling-érdekeltségi rendszernek, ami a különböző osztályok teljesítményéhez, bevételeihez méri a kiadásaikat. Az épületfelújítási tervekkel kapcsolatban a gazdasági igazgató az 1998ra várható céltámogatásról is szólt. Biztató jelek vannak arra, hogy a kórház elnyeri a 163 millió forintos céltámogatást. Ebben az esetben befejezik a kórházi klímarendszer kiépítésének 4. ütemét, az „A" épület rekonstrukcióját, valamint elkezdődhet a Kossuth Lajos sugárúti épület tetőszerkezetének és külső homlokzatának felújítása. Az önkormányzattól kapott 14,3 millió forintos támogatást a kórház központi konyhájának, illetve a szülőszobának a felújításra fordítják. A sajtótájékoztatón ismertették a Semmelweis-nap alkalmából adott kitüntetéseket. A népjóléti miniszter Pro Sanitate kitüntetéssel ismerte el dr. Baráth Lajos gazdasági igazgató munkáját. A kórház által alapított Posonyi Ignác-díjat - az idén megosztva - két korábban nyugdíjba vonult osztályvezető főorvosnak ítélték oda: dr. Hetyei Pálnak, az onkológiai osztály egykori vezetőjének, valamint dr. Ugocsai Gyulának, az aneszteziológiai és intenzívterápiás osztály volt vezetőjének. Főigazgatói dicséretben részesült: Bánft László karbantartó szakmunkás, Botka Krisztina ápolónő, Bulik Ferencné műtős szakasszisztens, Gondi Gyuláné csoportvezető, dr. Halmos Sándor főorvos, Kotogán Gizella vezető asszisztens, dr. Marosi György osztályvezető főorvos, Simon Istvánné szülésznő, Sós János osztályvezető, dr. Zöllei Magdolna osztályvezető főorvos. K. K. forrás Kitüntették Lehmannt • Tudósítónktól A határőrnapok Kiskunhalason tartott múlt heti országos rendezvényén Lehmann István, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke - a Csongrád Megyei Védelmi Tanács elnökeként - átvette Világosi Gábor belügyminisztériumi politikai államtitkártól a Kuncze Gábor belügyminiszter által adományozott dísztőrt. A magyar belügyminiszter ezzel ismerte el a védelmi igazgatásban, a határ menti együttműködésben, a határőrség civil munkájának segítésében végzett munkáját. A megyei közgyűlés elnöke Kaposvárott is elismerésben részesült. Az Országos Magyar Diáksport Szövetség X. jubileumi értekezletén adták át neki a Magyar Diáksportért plakettet. Album • Munkatársunktól Az Album című sorozat Sz. Simon Istvánról - lapunk volt főszerkesztőjéről szóló portréfilmjét az elmúlt szombaton technikai okok miatt nem tudták végig levetíteni a Telin- csatomán. A filmet ma este 22 órától (ismétlés szombaton és a jövő szerdán 22 órakor) láthatják a nézők a Telin TV-ben. „Civilek" a Sajtóházban • Munkatársunktól A sajtó és a civil szervezetek kapcsolatáról lesz szó • azon az összejövetelen, amelyet csütörtökön délután fél ötkor tartanak a Sajtóház Stefánia klubjában. A találkozó célja, hogy választ keressenek a kérdésre: miként segítheti a sajtó a nonprofit szervezeteket, s hogyan látják el információval a médiát a civil szervezetek? Az összejövetel kezdeményezője Rózsa Edit országgyűlési képviselő, aki a témával kapcsolatban tájékoztatót tart a megjelenteknek. A szervezők minden nonprofit cég képviselőjét vátják a megbeszélésre. Közéleti Kávéház • DM-információ Ma, szerdán este 18 órától a Royal Szálló különtermében a Közéleti Kávéház soros rendezvénye az a vitaest, mely Csongrád Megye Kézikönyvével foglalkozik. A házigazda, Ozsváth Gábor Dániel néprajzkutató vendége dr. Mészáros Rezső JATE-rektor, a kötet főszerkesztője, dr. Juhász Antal egyetemi tanár, szerző és Bakaity Béla, az adattári rész szerkesztője. SVÁJCI, EXTRA MINŐSÉGŰ KILÓSRUHAVÁSÁR! Szegeden, a JATE-klubban (Toldi u.) július 3-4-én, csütörtökön és pénteken, 8-18 éráig extra minőségű nyári áruválasztékkal várja kedves vásárlóit a debreceni csapat! §