Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-02 / 152. szám

6 SZOLGÁLTATÁS SZERDA, 1997. JÚL. 2. A rendszerváltás óta felpezsdült a mükincspi­ac Magyarországon. S bár egyre kevesebb a műtárgy hazánkban, igen sokan foglalkoznak műkincs-kereskedelem­mel. A BÁV Rt. két esz­tendővel ezelőtt nyitotta meg Szegeden műtárgy­boltját és Kortárs Galé­riáját. Utóbbi vezetőjé­vel, Lantos Lajosnéval a hazai és a szegedi mű­tárgy-kereskedelemről beszélgettünk. Lantos Lajosné szerint a műkincspiac megélénkülésé­nek egyik oka a piac bővülé­se. Amíg évekkel ezelőtt csak a Bizományi Áruházak­ban folyt műkincs-kereskede­lem, addig mostanra egyre másra jelennek meg a piacon az antikvitásokat áruló boltok és galériák. A BÁV Rt. pél­dául a pesti központ után 1995-ben két vidéki város­ban, Szombathelyen és Sze­geden nyitott műtárgyboltot és Kortárs Galériát. A két bolt körülbelül hasonló kész­lettel indult, s közel egy évig azonos szinten mozgott mind forgalom, mind pedig bevétel tekintetében, ám mára meg­változott a helyzet, s a szom­bathelyiek jócskán elhúztak a szegediektől. „Nem indult he igazán az üzlet, pedig véget ért a szomszédban a háború, s a turisták is visszajöttek a városba. Tapasztalataim azt mutatják, hogy a műkincs-ke­reskedelem egyre inkább Bu­dapest és a nyugati határszél felé tolódik, s a műtárgyak elvándorolnak Szegedről." Műtárgyak kikiáltási áron A vándorlást megakadá­lyozandó, műtárgyaukciókat ez nem újdonság, hiszen amióta világ a világ, a mű­tárgyak illegális adásvétele rendkívül jövedelmező tevé­kenységnek számit. Lantos Lajosné szerint a lopott mű­tárgyak bekerülhetnek a le­gális műkincsforgalomba, hiszen azok származását, eredetét ma már nem kell okmányokkal bizonyítani. A szegediek, ezt elkerülendő, időközönként különböző lis­tákat kapnak a hatóságoktól az eltulajdonított műtárgyak­ra vonatkozóan. De arra is figyelnek, s azzal is segítő­készek, akihez betörtek, s a sértett bejelenti náluk, mi­lyen műkincseket vittek el a lakásából. Lantosné hallott arról, hogy Magyarországon az utóbbi időben több, Uk­rajnából, Oroszországból és Romániából származó mű­kincset értékesítettek a feke­tepiacon. Hogy a délszláv háború idején mennyi mű­tárgy vándorolt Jugoszláviá­ból Magyarországra, arról nincs tudomása. Ami biztos: a BÁV Rt. szegedi boltjában nem próbálkoztak a műkin­csekre szakosodott bűnözők ezek eladásával. Szerinte a háborúban összeharácsolt műtárgyakat inkább Nyugat­Európában értékesítették. S ha már műkincsekről beszé­lünk, nem kerülhetjük ki a hamisítás témakörét. Lantos Lajosné hallott már régi fa­darabra festett, különböző vegyszerekkel kezelt, föld­ben érlelt ikonokról, ame­lyek megtévesztésig hasonlí­tanak az eredeti, több száz­évesekhez. Aztán ott vannak az üvegek, amelyeket vize­letbe áztatva öregltenek a föld alatt. Az ezeket értéke­sítő nepperek, egyelőre, teszi hozzá beszélgetőpartnerem, még nem mozognak a város­ban. Szabó C. Szilárd • A műtárgyak vándorlása Valódi és míí kincsek rendeznek. Legutóbb május­ban szerveztek aukciót, ami­kor is különböző stílusú és értékű festményeket, kis­plasztikákat, ékszereket, bú­torokat és lakberendezési tárgyakat árvereztek el. Az aukciót megelőző kiállításra és az árverésre nagyon so­kan voltak kíváncsiak, ám a licitálás nem úgy ment, mint ahogy arra az érdeklődés alapján számítani lehetett. „Az aukción a műtárgyak hatvan-hetven százaléka szinte kikiáltási áron kelt el, pedig az arany és ezüst ék­szereket nevetségesen ala­csony áron kínáltuk. Nekem úgy tűnik, hogy az emberek még mindig félnek, s nem szívesen vásárolnak értéke­sebb műtárgyat a nagykö­zönség előtt." Aki egyébként nem akarja felfedni szemé­lyét az árverésen, élhet a vé­teli megbízás módszerével, ami annyit jelent, hogy az aukció vezetője licitál a ve­vő nevében. A májusi árverésen ketten éltek ezzel a lehetóséggel. Kétezer forinttól hárommillióig A BÁV Rt. szegedi Kor­társ Galériájában olyan kiál­lítási anyag gyűlt össze, ami a fővárosban is megállná a helyét. A kortárs festő- és grafikusművészek alkotásait - Mácsai Istvántól kezdve Tenk Lászlón át Vilhelm Ká­rolyig - 4 ezer forinttól 200 ezer forintig vásárolhatják meg. Lantosné elmondja, hogy kereslet mutatkozik a Csendélet Lantos Lajosnéval az Oroszlán utcai mútárgyboltban. (Fotó: Miskolczi Róbert) ma már műkincsnek számí­tó, nem kortárs enteriőrökre és zsáneijellegű festmények­re is. Míg a műtárgyboltban kapható lakberendezési és használati tárgyak - kerámi­ák, vázák, evőeszközök, ék­szerek stb. - árai 2 és 400 ezer forint között, addig a bútorok 30 ezer és 2-3 mil­lió forint között szóródnak. Az utóbbi időszak nagy slá­gere volt a tabernákulum. Amíg lehetett kapni. Egy ré­gi, jó állapotban lévő taber­nákulumért 2-3 milliót is megadtak a magángyűjtők, illetve a műkereskedők. Mostanság igen kelendőek a szecessziós bútorok és ék­szerek, olyannyira, hogy egyre kevesebb található be­lőlük a piacon. Lantosné szerint a szecessziót az art deco követi majd a sorban, s éveken belül divatba jönnek az e stílusban készült műtár­gyak. Hobbi és befektetés S hogy kik vásárolnak az Oroszlán utcai műtárgy­boltban? Nos, a szerelemből vásárlók hobbi szinten űzik szenvedélyüket, s vannak, akik csak csészéket és aláté­teket vesznek pár ezer forin­tért, míg mások csak sétapál­cát, írógépet vagy földmérő eszközöket gyűjtenek. A gazdagabbak közül sokan a legbiztosabb befektetésnek, vagyonmegőrzésnek tekintik az értékes műkincsek - bú­torok, lakásfelszerelési tár­gyak, ékszerek - vételét. Az utóbbiak, csakúgy mint a műkereskedők - akik között egyaránt található magyar és külföldi - egy-egy vásárlás alkalmával több százezer fo­rintot hagynak az üzletben. Vizeletben áztatott kincsek A törvényes műkincspiac mellett virágzik a régiség­kereskedés feketepiaca. De • • NYÁRI KULONLEGESSEGEK, nem csak ínyenceknek! 321-OPEL LmJ 321-6735 INFO OPEL FAX: 321-4466/6735 Opel A la Carte Egy különleges nyári ajánlat, hogy Ön nagyobb kínálatból és könnyedén kiválaszthassa álmai autóját. Előétel: Astra Light könnyen fogyasztható, ízletes csemege 5-ajtós 1.814.800 Ft-tól Sedan 1.959.600 Ft-tól Caravan 2.057.000 Ft-tól Frissensült: Astra pecsenye ízlés szerint fűszerezve, tetszés szerinti körettel bármely Astra modellhez* a háromféle kedvezmény egyike választható: • 1 év teljes körű, ingyenes CASCO, vagy • 100.000 Ft kedvezmény az autó vételárából, vagy • 100.000 Ft-tal csökkentett kezdő befizetés, az Opel Bank által kínált részletfizetési konstrukcióval vásárolt autóknál Desszertek: Astra és Vectra ice gazdagon díszített, hűsítő finomságok jól felszerelt Astra és Vectra modellek, ajándék légkondicionálóval A konyhafőnök ajánlata Az akció ideje alatt készület a szentgotthárdi motorgyárban az egymiűiomodik motor, melyhez tartozó autó azonosító számát az Opel Hungary közjegyző jelenlétében előre letétbe helyezi. Az azonosító számot az Opel Hungary szeptember 5-én nyilvánosságra hozza. Az azonosító számhoz tartozó autó vásárlója, akit postán értesítünk, visszakapja az autó teljes vételárát! Az étlap ajánlatai 1997. augusztus 29-ig illetve a kéíelet erejéig érvényesek. Részletekért keresse a márkakereskedőket! *a Start, Light és ice modellt kivéve OPEL^

Next

/
Thumbnails
Contents