Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-07 / 131. szám

10 SPORT SZOMBAT, 1997. JÚN. 7. BUDAPEST BANK RT. A Jorgos Travel "JD üUUs forintos, külföldi utakra beváltható utalványt ad ajándékba azoknak, akik 1997. augusztus 31-ig váltanak konvertibilis Budapest Befektetési Kártyát. Reméljük, segítségével külföldön is élvezhetik majd a Budapest Befektetési Kártya előnyeit! Folytatni sorozatot labdarúgás A mostanival már csak három forduló van hátra a harmadosztályú bajnokságból, s az NB III Alföld csoportjában is véget ér a - visszalépé­sek miatt - „foghíjas" küzdelemsorozat. A SZEAC a végjátékban kétszer pályaválasztó, egy­szer pedig idegenben, még­pedig Vásárhelyen lép pá­lyára. A vasárnap 17 órakor kezdődő mérkőzésen Lévai­ék a második helyen álló Kiskunfélegyházát fogadják a Tisza-parti stadionban. A szegedi csapat a baj­nokság hajrájára igencsak összekapta magát, az utóbbi három mérkőzésén jó játék­kal magabiztos győzelmeket aratott. - Nagyon remélem, jó sorozatunk ezúttal sem sza­kad meg, ahhoz ugyanis, hogy előrébb léphessünk, égetően szükségünk van er­re a három pontra - adott hangot óhajuknak Híres Gá­bor, a SZEAC vezetőedző­je. - Az elmúlt fordulóban szabadnaposak voltunk, mégsem vettünk vissza a tempóból, a megszokott in­tenzitással, elszántan és bi­zakodva készülünk a vasár­napi találkozóra. Az edző elmondta, min­denki egészséges, többen ki­fejezetten jó formában van­nak. így aztán az összeállí­tást illetően kellemes gond­jai vannak, a kezdő csapatot, éppen ezért, közvetlenül a mérkőzés előtt hirdeti ki. A forduló további páro­sítása: Kiskőrös-SZVSE, Szarvas-Mezőberény, Bé­kés-Tótkomlós, Gyula-Ma­kó FC, Kalocsa-Baja. Sza­badnapos: HFC, Mélykút. Gy. E. Domaszéki medálok taekwon-do • Munkatársunktól ITF taekwon-do diáko­limpiának adott otthont a minap Veszprém. A Doma­széki SE a viadalokról há­rom arany-, egy ezüst-, és egy bronzéremmel tért haza. A részletes eredmények. Formagyakorlat: 1. Harmos Zsolt. 40 kg: 1. Oltványi Dá­vid, 2. Rácz János. 50 kg: 1. Kardos Zoltán. 53 kg: ...3. Török Bea. Edző: Gombos Attila. Dél-Magyarország legnagyobb sportserlegboltjában SERLEGEK, ÉRMÉK, PLAKETTEK nagy választékát kínáljuk (gravírozással is) 6724 SZEGED, Szent Gellért utca 2. Tel./fax: (62) 325-175 SZEGED, Szent Mihály u. 3. T: 325-837 labdarúgás Dönt az ötödik kosárlabda • Munkatársunktól A Szeged KE női kosár­labdacsapata az „A" csopor­tos tagságért harcol a pesti Közgázzal. A legutóbbi, sze­gedi összecsapás hajrájában, alig 1 perccel a vége előtt a Domokos-tanítványok vezet­tek 4 ponttal, már biztosnak tűnt a siker... A hazaiak azon­ban összeomlottak, s olyat produkáltak, amire még a legöregebb szurkolók és szakemberek sem emlékez­nek: zsinórban 8 pontot kap­tak és vereséget (76-80) szenvedtek. A találkozó után az újsze­gedi Sportcsarnokban „teme­tői" volt a hangulat, hisz a csapat óriási lehetőséget sza­lasztott el. Domokos Mihály, az SZKE vezetőedzője önkri­tikusan értékelt: - A kudarc okait nem kereshetjük külső körülményekben, áthárítva a felelősséget: önmagunkat ver­tük meg.' Igaz, az irányítónk, Révész kipontozódott, nem volt, aki felhozza, megtartsa a labdát, de ezt az alig egy per­cet akkor is ki kellett volna húznunk. Szomorúak vagyunk, de nem adtuk fel, szombaton Budapesten mindent megte­szünk a győzelemért, az „A " csoportba jutásért! Az említett meccs ma 17 órakor kezdődik a Közgáz oroszlánbarlangjában. A Sze­ged KE mellett szól. hogy ed­dig mindkét együttes idegen­ben szerezte győzelmeit, s ha ez a hagyomány nem sza­kadja) meg... Maradva a realitásoknál, a párharc állása pillanatnyilag 2:2. 96.teb. 96.má). 96.aug. 96.nov. 97.feb • Orbán Viktor integrációja a gyermeklabdarúgással Focifesztivál a Dózsa-pályán MEGEMELEM A FIZETÉSEM Az infláció ellen... Csinos „fizetésemelést" érhet el év végére, ha folyamatosan a Budapest Befektetési Kártyán tartja a pénzét. Akik az elmúlt két évben Budapest Befektetési Kártyát váltottak, sikeresen vették fel a harcot „készpénzükkel" az infláció ellen. Ezt a Budapest Bank egyedülálló konstrukciójának köszönhették, amely ötvözte a széleskörűen használható bankkártya és egy biztonságos befektetési alap minden előnyét. • Munkatársunktól Bár még a Tisza Volán SC 1980-81-ben szüle­tett srácokból álló csa­patának egy találkozója hátra van az NB ll-es ifi „B" korosztály keleti csoportjának pontvadá­szatából, de szinte már biztosra vehető a Szalai­fiúk elsősége. Ez adta az ötletet Csernus András­nak, a sikercsapat inté­zőjének: mi lenne, ha a nyugati csoport legjobb­jával, a Veszprém gár­dájával összemérné tu­dását - nem hivatalos formában - az úgyneve­zett abszolút bajnoki cí­mért? A tervet tett kö­vette, a két együttes a Hunyadi téri Dózsa-pá­lyán csap össze a ked­den tartandó focifeszti­válon. A Tisza Volán SC labda­rúgó utánpótlás szakosztálya az 1996-97-es idényt is sike­resen zárta. Amint azt Kővá­ri Árpád klubelnök elmond­ta, a szakosztály a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövet­séggel együttműködve, az erőket összefogva nem csu­pán Szegeden, hanem a kör­nyező települések iskoláiban is fölélénkítette a labdarúgó életet. A szegedi példát kö­vetve nagyszerű munka kez­dődött többek között Csong­rádon, Szentesen, Vásárhe­lyen, Makón, Deszken, Ti­szaszigeten, Mórahalmon, Sándorfalván, Asotthalmon A Dózsa-pályára a gyerekek hozták vissza a labdarúgást. (Fotó: Gyenes Kálmán) és Forráskúton, mely telepü­lések korábban is foglalkoz­tak az utánpótlás nevelésé­vel, de a gyermekfutballal, az iskolák közötti vetélke­déssel kevésbé. Ebből a „fellendülésből" profitált nagyon sokat a Ti­sza Volán SC, melyről min­denki meggyőződhet, aki ki­látogat arra a focifesztivál­ra. amely június 10-én (ked­den) délután lesz a Dózsa­pályán. A program 13 óra­kor, a tizennégy évesek ta­lálkozójával kezdődik, a Ti­sza Volán SC a Veszprém csapatával vív 2x30 perces mérkőzést. 14.15-kor indul a focigála fénypontja, az ifi „B" korosztály keleti és a nyugati csoport bajnokának, a Volán SC és a Veszprém együttesének a találkozója (2x45 perc). A fesztivált megtiszteli jelenlétével Or­bán Viktor, az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottságának elnöke, aki nemzeti ügynek tekinti a magyar labdarúgás fölemel­kedésének elősegítését, ő adja át a győztesnek járó ku­pát 16 órakor, Valastydn Pál (a Mol Rt. stratégiai és fej­lesztési igazgatója) pedig a szegedi csapatnak az általa felajánlott különdíjat. A ne­gyedóráig tartó ünnepi per­ceket követően a Tisza Vo­lán SC gyermeklabdarúgói bemutató edzést tartanak, 16.30-kor pedig a Tisza-par­tiak a Ferencváros gárdájá­val ('85-ös korosztály, 2x25 perc) mérkőznek meg. A fesztivált a Tisza Volán SC-Szolnoki Góliát ('88-as korosztály, 2x20 perc) talál­kozó zárja. - Nagyon szeretnénk, ha a megye és a város politiku­sai, gazdasági döntéshozói is minél nagyobb létszámban látogatnának ki e jeles, szin­te példa nélküli eseményre. A saját szemükkel győződ­hetnének meg arról, hogy igenis érdemes támogatni a gyermeklabdarúgást, hisz majdan ezek a srácok jelen­tik a minőségi futballt Szege­den, Csongrád megyében ­mondta végezetül Teimel Zoltán, a Tisza Volán SC sportigazgatója. A kártya hivatalos tájékoztatója valamennyi Budapest Bank fiókban megtalálható. További részletes információk: Faxinfo: 269-6272, Internet: http://uww.bpalap.hu

Next

/
Thumbnails
Contents