Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-07 / 131. szám

> SZOMBAT, 1997. JÚN. 7. SPORT 11 • Molnár Tamás bronzéremmel kezdett a felnőtteknél Világkupa után, Európa-bajnokság előtt? vízilabda Jól kezdte az idei sze­replését a magyar férfi vízi labda-válogatott. Kemény Dénes szövetsé­gi kapitány kiválasztott­jai - miután barátságos mérkőzésen kétszer le­győzték idegenben a né­meteket, - az athéni Vi­lágkupán a harmadik helyet szerezték meg. A bronzérmet nyert csa­patnak Molnár Tamás, a Heliomed Szegedi VE centere is tagja volt. A kiváló pólóssal klubcsa­pata egyik edzése előtt értékeltük a görög fővá­rosban történt esemé­nyeket. • Tamás, először is hadd gratuláljak életed első felnőtt világesemé­nyén szerzett medálod­hoz. - Köszönöm szépen, pe­dig a „görög kaland" elég rosszul indult számomra. A kiérkezésünk után azonnal kétkapuztunk az olaszok el­len, blokkaltam az egyik lö­vést, de sajnos a hüvelykuj­jam hátrabicsaklott, az egyik szalag részlegesen elszakadt, három napig nem is tudtam megfogni a labdát. # Dicséretes a harmadik hely, de az igazi az aranyérem lett volna. Visszagondolva a történ­tekre, ez is „benne volt a pakliban"... - Erre csak azt tudom mondani, a kiutazásunk előtt bárki rábólintott volna a bronzra. Elismerem, hogy az elődöntőben, a görögök el­len nagy lehetőséget hagy­tunk kihasználatlanul, a 19(!) perces gólszünetünk eredménye csakis vereség lehetett. Úgy is fogalmazha­tok: nem a hellének, hanem mi vertük meg saját magun­kat. Ezt a botlást leszámítva, sikerként könyvelem el a harmadik helyet. • A kapitányi értékelés hogyan szólt a teljesítmé­nyeddel kapcsolatban? - A sérülésem miatt teljes egészében kihagytam a cso­portmeccseket, az elődöntő­ben csak két percet kaptam, de az oroszok elleni kisdön­tőben már másfél negyedet töltöttem a medencében. Ke­mény Dénes szerint, ahhoz képest, hogy egy egész hetet nem edzhettem, megfelelő teljesítményt nyújtottam. • Az atlantai olimpia után alaposan átalakult a magyar csapat. Milyen a mostani keret? - Az idősebbek azonnal befogadtak, amikor sérülés miatt nem játszhattam, mondták, hogy mennyire hi­ányoztam. Ez rendkívül jól­esett. A kapitányról sem tu­dok negatívumot közzé ten­ni. Kemény Dénesnek a kis­ujjában van a szakma, az emberekkel való bánni tudá­sa pedig egyenesen lenyűgö­ző. • Augusztus 13-án Sevil­lában megkezdődik az Európa-bajnokság... - Értem a célzást. Opti­mista vagyok, hiszem, hogy én is ott leszek a csapatban... Szálpál László Veszélybe kerülhet a BEK-szereplés birkózás Az már biztos, hogy a Szegedi Birkózó Egylet az egyetlen szegedi csa­pat, amely az idén a BEK-ben szerepelhet. A Kocsis-tanítványok a Csepel kizárásával, mint bajnoki másodikok ju­tottak az öreg kontinens legrangosabb kupájába. A név szerinti nevezés határideje június 16-án lejár, Kiss Tibor klubel­nöktől arról érdeklöd­tünk: elküldték-e már a jelentkezési lapot? - Februárban már jelez­tük részvételi szándékunkat, azonban azóta már többet tudunk a versenyről, hiszen az elmúlt hónapban elké­szült a sorsolás is. Mint is­mert, mi a nehezebb cso­portba tartozunk. Először a jugoszláv bajnok újvidéki Vojvodinával találkozunk szeptember 3-án, vagy 4-én. Két héttel később lesz a visszavágó. Aztán az orosz Perm következik. A harma­dik ellenfél a török Isztam­bul lesz. Ha valamennyi el­lenfelünkön túljutnánk, ak­kor kerülünk szembe a bol­gár együttessel. • Mi a hír az ellenfelek­ről? - Az Újvidék szinte meg­egyezik a jugoszláv váloga­tottal. Az orosz gárdában szerepel Tretyakov, a 69 kg Európa-bajnoka, Karenin, a világbajnok és Cvir, a vb-ér­mes. • Van pénzük a részvé­telre? Hiszen ez milliók­ba kerül... - Éppen a napokban ült össze az elnökségünk, s rá kellett jönni, hogy a részvé­teli és a rendezési költséget egyedül nem tudjuk fedezni. Ahhoz, hogy az előírások­nak megfelelő körülménye­ket tudjunk biztosítani, s a csapatot elutaztassuk például az Ural lábához, mintegy hétmillió forintra lenne szükségünk. Hétfőn adunk be egy támogatási kérvényt a polgármesteri hivatalnak, amelyben leíijuk, hogy a fel­készülési költséget vállaljuk, de a további kiadásokra nincs pénzünk. Nagyon re­mélem, hogy a város az idei egyetlen BEK-csapatát nem kosarazza ki. ó Mikor kezdik meg a felkészülést a kupára? - Július kilencedikén kez­dődik a BEK jegyében a munka. A klubunk sportoló­in kívül már a mi csapatun­kat erősíti a bajnokok ver­sengésében Berzicza Tamás és Repka Attila. De addig két fiatal tehetségünk képvi­seli a magyar színeket az if­júsági és a junior világbaj­nokságon. Kalmár Istvántól szép helytállást, Kiss Ta­mástól pedig dobogós helye­zést várunk. A serdülő aranyérmesünk, Marancsik Zoltán pedig a hét végén nemzetközi versenyen lép szőnyegre, majd Mariborban a korosztályos világbajnok­ságon indul. Süli József • Szeged-Dorozsma 25(1) játékossal tárgyal Vügöi Jövőre „megérhetünk" az NB l-re Vágó Attila edzőnek olykor még a játékvezetőkkel is meg kellett „küzdenie"... (Fotó: Gyenes Kálmán) labdarúgás Újoncként az ötödik helyen végzett a Sze­ged-Dorozsma labdarú­gócsapata az NB II-ben. A rajtnál bárki, aki az együttes körül élt és mozgott, boldogan kie­gyezett volna ezzel a helyezéssel. Most azon­ban sokan csalódottak, hiszen a gárdának az utolsó meccsig esélye volt arra, hogy osztályo­zót játsszon az NB l-be kerülésért. Vágó Attila edző, akivel a Szeged­Dorozsma teljesítményét értékeltük, azon a véle­ményen van, a csapat (még) nem érett meg ar­ra, Hogy a legjobbak között szerepeljen a baj­noki pontokért. - Végig esélyünk volt a nagy bravúr véghezvitelére. Ha azokon a meccseken, amelyek nekünk „álltak", balszerencsés körülmények között nem veszítünk ponto­kat, akkor most legalább tíz­zel több lenne a tarsolyunk­ban, ami a biztos elsőosztá­lyú tagságot jelentette volna számunkra - értékelt a szak­ember. - Ennek ellenére mondom, hogy a csapat még nem érett meg az NB I-re... • Milyen mérkőzésekre gondol, amikor az elvesz­tett pontokért kesereg? - Van elegendő. Elsősor­ban a KSC, a Salgótarján, a Kazincbarcika, a Diósgyőr, s a Hatvan elleni összecsapá­sokon engedtük ki a kezünk­ből a lehetőséget, s ha győ­zünk, akkor egyáltalán nem a szerencsének köszönhettük volna sikerünket. á Nagyon rosszul rajtol­tak a bajnokságban... - A csapat az első öt for­dulóra nem állt még össze, ami a már említett pontvesz­téseket is eredményezte. ó Utána azonban egész • Lapunk jóvoltából Udvari repül! Na, nem a Szeged-Dorozsma focicsapatából, ha­nem a tengerpartra. Lapunk ugyanis az NB II kez­detekor felajánlotta, hogy annak a dorozsmai labda­rúgónak, aki az egész bajnokság során a legmaga­sabb átlagosztályzatot éri el, egyhetes, kétszemélyes tengerparti üdülést ajándékoz. Mivel az első két he­lyen holtverseny alakult ki, így sorsolással döntöttük el az utazó személyét A szerencse Udvari Szabolcs­nak kedvezett, igy a tehetséges, fiatal játékos repül­het a görög tengerpartra. A sorrend egyébként így fest: 1-2. Udvari Szabolcs, Stredie Ioan 6-os átlag­gal, 3. Csehó Tibor 5.90,4. Süli László 5.78,5. Szabó Béla 5.66, 6. Tóth-Kovács Tamás 5.63, 7. Miklós Zoltán 5.40-es osztályzattal. jó sorozatot produkál­tak... - A Nyíregyháza elleni találkozó második félideje volt a fordulópont. Innen már erőn felülit nyújtottunk. á Köszönhetően elsősor­ban a jó védelemnek. - Kevés csapatnak volt olyan masszív, magabiztos védelme, mint nekünk. Nem csoda, ha az őszi teljesítmé­nyek alapján három védő, Stredie, Csehó és Szabó B. végzett az első három helyen a toplistán. • Tavasszal viszont... - Sajnos, már nem ment ilyen jól. Annak ellenére, hogy Magyarral erősödött a hátvédsor. Szinte minden meccsen volt egy-egy védő, aki „bakizott", s akinek hi­bájából vereséget szenved­tünk. Két példával illusztrál­nám ezt: Nyíregyházán és Kecskeméten Stredie, Szol­nokon és a Salgótarján ellen, itthon, Magyar volt a soros bakizó. á Ha már az egyéni tel­jesítményeknél tartunk, néhány szóban értékelje a csapattagok „produk­cióját". - A két kapus közül Cse­hó minden mérkőzésen vé­dett. ősszel szinte hibátla­nul, tavasszal már kevésbé. A magabiztossága nagyon jól hatott a többiekre is. De­meter ritkán jutott szóhoz, de mindig készen állt a be­ugrásra. A védőkről már szóltam. Tóth-Kovács nem keltett csalódást, akárcsak Szabó B., akitől tavasszal többet vártam. Stredie ősszel a védelem oszlopa volt, ta­vasszal viszont sokszor csak árnyéka önmagának. Magyar nagy nyereséget jelentett számunkra, a két említett meccset leszámítva, magasra tudom értékelni teljesítmé­nyét. Fábián, ha kellett, mindig rendelkezésre állt. A fedezetek közül Kemenes já­tékát akkor tudtuk értékelni, amikor nem játszott. Ha a Diósgyőr ellen a pályán lett volna, akkor nem marad el a győzelem sem. Kenesei volt a tavasz legnagyobb sztárja. Nagyszerűen irányított, igazi karmesternek bizonyult. Emellett döntő fontosságú gólokat is szerzett. Stefanov már nem nyújtotta mindig azt, amit elvártunk tőle. Igaz, ebben sérülései akadá­lyozták. Djurasevics volt számomra a legnagyobb csa­lódás. Edzésen mindent megcsinált, amit egy jól kép­zett labdarúgótól elvár az ember, meccseken viszont a középszerűségbe szürkült. Udvari tavasszal bizonyítot­ta, hogy nagy tehetség és hasznára tud lenni a csapat­nak. Ha fejlődésében nem áll be törés, nagy jövőt jósolok neki. Kothencz kevés lehető­séget kapott, amikor azon­ban a pályára lépett, haszno­san játszott. Süli a másik nagy rejtély számomra. Egy ilyen ügyes labdarúgónak mindig olyat kellene produ­kálnia, mint amilyet egy-két mérkőzésen tett. Krajczár számomra kellemes megle­petés, csak a végén kapott lehetőséget, de ekkor megfe­lelt. Móra hamar feladta, amikor rájött, hogy a ballá­basok között ő csak negye­dik... Barna játéka végig görcsös volt, szinte egy meccsen sem tudta azt nyúj­tani, amire képes. Miklós vi­szont az őszi gyengébb telje­sítmény után tavasszal már megközelítette önmagát. Sajnos neki 5-6 helyzet kel­lett ahhoz, hogy egyet belő­jön. Nagyon sokat dolgozott, a bajnokság végére azonban kissé elfáradt. Takács Z. nagy tapasztaltságával segí­tette a csapatot. Tóth Á. volt az együttes legpechesebb já­tékosa, hiszen, amikor kez­dett belelendülni, mindig megsérült. Kubát és Dóra szinte az egész bajnokságot ki kellett, hogy hagyja sérü­lés miatt. Skrbics, amíg itt volt, hasznosan játszott, igaz, a Kazincbarcika és a KSC elleni pontvesztés az ő lelkén (is) „szárad"... á Hogyan tovább? - Nem kevesebb, mint 25 játékossal állunk tárgyalás­ban, s a jelenlegi csapattagok további sorsa is most dől el. Terveink között szerepel az NB I/B első négy helye vala­melyikének megszerzése. Felhasználva az elmúlt baj­nokság tapasztalatait, a kö­vetkező idényben ismét meg­célozzuk az NB I-et. P. Sándor József Csank ma hirdet csapatot labdarágás • Tata (MTI) Két nappal a magyar-nor­vég labdarúgó vb-selejtező előtt Csank János szövetségi kapitány tartott sajtótájékoz­tatót a tatai edzőtáborban. Azt mondta, jó oka van még aludni egyet a kezdőcsapat kijelölése előtt. Lőrincz Emil, Bánfi János, Kuttor Attila és Halmai Gábor he­lye bizonyos vasárnap este 20 órakor a Népstadionban, amikor az angol Dávid Elle­ray játékvezető jelt ad a kez­désre. A válogatott mestere úgy fogalmazott, a norvég gárda példásan jó kollektíva, taktikailag fegyelmezett, és az a tény, hogy múlt pénte­ken megverte Brazíliát, nem kedvező előjel. A találkozót tipikusan háromesélyesnek ítélte, s utalt arra, hogy a labdarúgás hosszú távon igazságos sportág - ha jelen­tős tudáskülönbség van a két gárda között, annak meg kell mutatkoznia. Csank ezután kicsit letör­ten kifejtette, hogy Klausz László nyaksérülése okán legföljebb 50 százalékos eséllyel lehet kezdőjátékos. Két ékkel támad a kapitány, válogathat, mert ott van még Orosz Ferenc, Kovács Zol­tán, Torma Gábor és Hor­váth Ferenc is a tarsolyban. A kezdőcsapat kihirdetése csak szombat estére várható. reflektor Győzelem és aranyérem • Munkatársunktól Hatvan-Tisza Volán SC 5-1 (l-l) NB Il-es ifi „B" korosztá­lyú Ubdarúgó-bajnokság. Hatvan, 100 néző. Vezette: Nagy I. Tisza Volán SC: Falusi ­Ács, Döme, Kiss Z. (Puskás) - Rácz (Szekeres), Horváth Z., Kerekes, Csúri - Kuru­csai, Kun (Kovalik), Csernus (Hajdú). Edző: Szalai István. Gólszerzők: Kun (2), f Szekeres, Kurucsai, Csernus. Jók: Horváth Z„ Csúri, Sze­keres, Kurucsai, Szekeres. • Szentesi FC-Tisza Volán SC 0-0 Tizenhárom évesek labda­rúgó-bajnoksága. Szentes, 50 néző. Vezette: Horváth. Tisza Volán SC: Ábra­hám (Németh T.) - Markó (Pungor), Szélpál, Kmeto­vits, Szentesi - Volford (Frank), Németh L„ Szakáll - Retek, Bali, Bank (Szeke­res). Edző: Kispál Csaba. Jók: Szélpál, Németh L., Frank. Ezzel a döntetlennel a Ti­sza Volán SC előkészítő csa­pata megnyerte a bajnoki cí­met. Csomor hatodik • Munkatársunktól ^ A közelmúltban a Vajda­hunyad várnál rendezte meg „ a Budapesti Sportiroda a 9. Libresse női futónapot, amely új részvételi csúcsot (3684 induló) hozott. A rajt­nál ott volt a Szegedi VSE és a JGYTF DSE kiválósá­ga, Csomor Erika is, aki vé­gül a számára rövid távon 14:35.87-es időeredménnyel a 6. helyen végzett. A győ­zelmet Dóczi Éva (Vedac) szerezte meg. A hölgyeket egyébként mintegy 3000, férfiakból álló szurkolósereg várta és fogadta a célban. Jél ugrattak • Munkatársunktól A napokban a hódmező­vásárhelyi Aranyági Ménes sportolói két „A" kategóriás országos versenyen, díjugra­táson indultak. Szekeres Ágota Jerikó ne- A vű lovával Kiskunhalason A/3-as viadalt nyert, míg. Czuczi István Anda és Fáraó nevű lovain, Mezőhegyesen, ifjúsági A/l-es versenyen egy első, és egy második he­lyezést szerzett. Sajtkukactábor • Munkatársunktól Június 16-ától újra indul a gyerekek körében már évek óta népszerű Sajtkukactábor, mely augusztus 1-jéig (hetes turnusokban, hétfőtől pénte­kig, 7-től 16 óráig) várja a sportolni vágyó fiatalokat. Sportprogramok: kajak, röp­labda, úszás, tenisz, atlétika, lovaglás, horgászás. Egyébb kínálat: táborozás, vetélke­dők, kirándulás, bográcsos főzés, szalonnasütés, s még hosszan sorolhatnánk. Akik kedvet kaptak, az Úttörő ví­zitelepen (a SZEAC-pályával szemben) minden hétfőn reg­gel 7-től 8.30-ig jelentkezhet­nek. A részvételi díj egy hét­re 2200 forint, ez napi há­romszori étkezést is tartal­maz. További információkat Csókási Mártától kaphatnak az érdeklődők, mindennap 16 > és 18 óra között a 62/ 499-219-es telefonszámon.

Next

/
Thumbnails
Contents