Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-28 / 149. szám

léívvnöx iítéíüvgafisero *a svíörit íótfr-^nsmohé 2 KÜLFÖLD SZOMBAT, 1997. JÚN. 28. kommentár EU-csárdás £ gy pillanatra sem lehet kérdés, lakói leszünk-e a közös európai háznak, vagy sem? Az időpont körül már egyre több a találgatás, mi több, a vita. A nemzet­közi politikai élet nagyágyúinak nyilatkozataiból min­denestre az is kiderül, hogy a súlyos belső problémákkal küszködő Európai Unió - saját érdekében - nem első­sorban arra törekszik, hogy megkönnyítse az ajtaján kopogtatók dolgát. Nem szabnak könnyű feltételeket a nemzetközi po­rondon sem nekünk, magyaroknak, sem csatlakozni kí­vánó közép-kelet-európai társainknak. Az „Év euro­paiává" választott olasz politikusnő, Emma Bonino sze­rint a közös Európa létrehozásának két lábon kell áll­nia: az egyik a keleti bővítés, a másik a belső intézményi reform. Aki pedig kicsit is képes a sorok között olvasni, az megsejti, Amszterdamban a bizonytalankodó unió tagállamai gyakorlatilag a halasztásról döntöttek. A Nemzetközi Valutaalappal a napokban befejező­dött tárgyalásaink jelenthetnek csak némi elégté­telt: gazdaságunk első negyedévi teljesítményét ugyanis kedvezően értékelte a nemzetközi bankárvilág. Ennek ellenére aligha kínálkozik tág játéktér az Európához mihamarabb csatlakozni kívánó magyar kormánynak. Kissé kutyaszorítóba kerültünk: miközben a miniszter­elnök pozitívnak értékelte az Amszterdamban született határozatokat. Szerinte a halogatás lehetőséget teremt­het számunkra arra, hogy beleszólhassunk az európai változásokba. Az azonban egy pillanatra sem lehet kérdés, hogy az EU-csárdásban ki, kit visz majd valójában táncba... OlA • Kisimre Ferenc jelenti Székelyudvarhelyről Jó hangú képviselők Ötnapos látogatáson Romániában tartózko­dik a Magyar Parlament képviselőcsoportja, Ká­ródi Mária alelnök veze­tésével. A delegációt (amelynek tagja Rózsa Edit és dr. Kovács Kál­mán szegedi képviselő is) megérkezésekor Ma­rosvásárhelyen Fodor Imre polgármester, Si­pos Levente, a Romániai Magyar Demokrata Ifjú­sági Szövetség elnöke és Mircea Sunhazear, a Pro Európa Liga helyi elnöke fogadta. A házigazdák örömüket fejezték ki, hogy a magyar országgyűlés képviselői ép­pen akkor látogattak el az er­délyi nagyvárosba, amikor a vásárhelyiek felelevenítik az évszázados hagyományként számon tartott vásári napok kulturális és gazdasági ren­dezvénysorozatukat. (A megnyitón egyébként az or­szággyűlés delegációján kí­vül részt vett a szegedi ön­kormányzat küldöttsége is, dr. Szalay István polgármes­ter vezetésével.) A tizenhárom honanya és -atya a szerdán kezdődött és öt napig tartó látogatás so­rán Marosvásárhelyen kívül felkeresi Segesvárt, Koron­dot, Farkaslakát, Székelyud­varhelyet, Szovátát, Gyula­fehérvárat, Kolozsvárt, Nagyváradot is. Találkozik a Romániai Magyar Demokra­ta Szövetség, valamint a he­lyi politikai, művelődési élet és az egyházak képviselői­vel, de fogadja az ottani saj­tó munkatársait is. A tegnapi nap folyamán a delegáció felkereste a Seges­vár melletti Petőfi emlékhe­lyet, amelynél Kóródi Mária, a parlament alelnöke, Gyi­móthy Géza és Veér Miklós képviselők helyezték el a ke­gyelet koszorúját. A Him­nusz eléneklése után a kül­döttség megtekintette az ot­tani Petőfi múzeumot, s beír­ta nevét az emiékönyvbe. A delegáció tagjai egyéb­ként az úgynevezett jó han­gú képviselők csoportja Sze­ná-torok néven alkalmi kó­rust alkot, s a hivatalos meg­beszélések és fogadások után rövid műsort ad a ven­déglátóknak. Hogy milyen jó visszhangja van a kórus eddigi ténykedésének, azt mi sem bizonyltja jobban mint az a tény, hogy a Szená-to­rok pénteken este a Székely­udvarhelyen nagyszámú kö­zönség előtt külön koncertet adtak, melyet Szász Jenő ud­varhelyi polgármester törté­nelmi eseménynek minőst­tett. A kórus egyébként szom­baton este Tordasszentlász­lón egy nemzetközi kórusta­lálkozón lép fel, vasárnap pedig Bánffyhunyadon, az ottani református templom­ban a délelőtti istentisztele­ten mutatkozik be az erdélyi vendéglátók előtt. Hat hónap • Amszterdam (MTI) A múlt heti EU-csúcsta­lálkozó elegendő alapot nyújt ahhoz, hogy az Euró­pai Unió és a társult orszá­gok között az előre meghatá­rozott menetrend szerint megkezdődjék a bővítési fo­lyamat - állapította meg a kelet-európai országoknak tartott tájékoztatójában Wim Kok holland miniszterelnök és Jacques Santer, az Euró­pai Bizottság elnöke. Mind­ketten üdvözölték, hogy a kormányközi konferencia nyomán született szerződés lehetővé teszi a tárgyalások előkészítését hat hónapon belül. Jelcin és a depresszió • Éti ¥ i > . ' <4 • SK, v y % W/i 1 m f 9 ' 11 j* "WM Alekszandr Korzsakov (felvételünk bal oldalán) Borisz Jelcin orosz elnök biztonsági szolgálatát vezette, míg össze nem különbözött a „cárral". Most egy londoni újságnak adott nyilatkozatában azt állította, hogy Jelcin komoly depresszióban szenved, és már több ízben öngyilkosságot próbált elkövetni... (MTI Telefotó) Ezer aláírás • Varsó (MTI) Lengyelországban az ed­digi 15 helyett a jövő év ele­jétől már 1000 támogató alá­írására lesz szükség politikai párt alapításához - határo­zott pénteken a lengyel tö­vényhozás. A képviselők elutasították azt a felsőházi módosító in­dítványt, mely 10 ezer főben szabta volna meg a támoga­tók számát. E javaslat mellett csak a Szolidaritás Választási Ak­ció (AWS) és a Lengyel Pa­rasztpárt (PSL) tagjai álltak „Testvérváros" • Marosvásárhely (MTI) Hagyományteremtő célú rendezvénysorozat színhelye ezekben a napokban Maros­vásárhely: a Marosvásárhe­lyi Napok keretében Szeged. Zalaegerszeg és az angliai Bornemouth testvérvárosok küldöttségeinek jelenlétében a város múltját idéző, kultu­rális és vásári események követik egymást a hét köze­pétől egészen vasárnapig, ki­állítások, koncertek, ökörsü­tés és utcabál is szerepel a műsoron. A Marosvásárhelyi Napok keretében a város díszpolgárává avattak kilenc - román és -magyar - szemé­lyiséget, köztük Sütő András írót, Alexandru Todea gö­rögkatolikus érseket, Czidey József és Niculescu Dórin orvosokat. A Marosvásárhe­lyi Napok idejére esett, hogy Dr. Fodor Imre polgármester a helyi közigazgatási tör­vényt módosító május 26-i kormányrendelet által nyúj­tott lehetőséggel élve kifüg­gesztette a város nevét a ro­mán mellett magyar nyelven is feltüntető űj helységnév­táblákat. Erről szóló közleményé­ben a polgármester arra kér­te város összes lakóit, hogy a város határában felál­lított kétnyelvű feliratokat tekintsék a fejlődő demokrá­cia és az együttélő nemzeti­ségek egymás iránti megbe­csülése jelének. A Román Nemzeti Egységpárt Maros megyei szervezete ezzel kapcsolatban azonnal tilta­kozó levelet intézett a pre­fektushoz, a párt szerint a kétnyelvű feliratok sértik a város románságának érzése­it, úgymond másodrangú nemzetté teszik a románo­kat. ki. A szejm arról is döntött, hogy az állami költségvetés­ből ezentúl csak azok a pár­tok kapnak támogatást, ame­lyeknek a választásokon si­kerül a szavazók legalább 3 százalékának bizalmát meg­nyerniük. Eddig ez a határ fél százalékkal alacsonyabb volt. A törvény értelmében az év végéig a már meglévő több, mint 300 pártnak is eleget kell tennie az új ren­delkezéseknek, azaz be kell mutatnia a legkevesebb 1000 támogató aláírást. Elzárt gázcsap • Kijev (MTI) Szaparmurat Nyijazov türkmén elnök leállította a Turkmenrosszgaz orosz­türkmén közös vállalat mű­ködését, amely Ukrajnának szállított földgázt. Türkme­nisztán 1996-ban 40 milliárd köbméter földgázt termelt, amelyből 32 milliárdot ex­portált. Idén 85 millió köb­méteres gázfogyasztást ter­vező Ukrajna a szükségleté­nek 90 százalékát importból kénytelen fedezni és ebből 11 millió köbmétert Türkme­nisztánból akart behozni. Kánikula ellen ­nyereményeső az ESSO-nál! Ha megszomjazik a nyári forrosagban, az ESSO-naí egesz nyáron üdítő élmenyben lehet része: augusz­tus 31-ig minden ESSO-töltőallomason akciós aron vasarolhat 0,5 es 2 l-es Coca-Cola, Fanta es Sprite üdítőket' •nl^L f % fídfl 1 rM Es maris nyerhet: robogot, görkorcsolyát vag 2 db 2 literes vagy 4 db 0,5 literes nem vissza­valtható üdítőital vasariasa, vagy 20 I feletti tankolas eseten1 tfB A Tigris várja Önt! Ukrajna a tavalyi és az idén év elején ki nem fizetett gáz­szállításokért újabb 303 mil­lió dollárral tartozik a közép­ázsiai államnak. Az 1993 és 1995 közöttről átütemezett adóssággal együtt az ukrán gáztartozás összesen 780 millió dollárra rúg. Leonyid Kucsma elnök éppen a gáz­adósság miatt kényszerült le­mondani májusra tervezett türkmenisztáni látogatását. Ukrajna fő gázszállítója Oroszország, és Oroszor­szágnak 1,5 milliárd dollár­ral tartozik Ukrajna a gázért. Maga az energia Izrael folytatja • Washington (MTI) Izrael nem hagyott fel az építkezéssel Jeruzsálem megszállt részében, és ez számos (politikai, földrajzi, demográfiai és gazdasági) okból különösen súlyos ügy - állapította meg Kofi An­nán ENSZ-főtitkár egy írá­sos jelentésben. A beszámo­lót az ENSZ-közgyűlés ápri­lisi ülésének határozatában kérték, amely a kelet-jeru­zsálemi zsidó lakótelepépí­tés leállítására szólított fel. A túlnyomó többséggel elfo­gadott határozat követelte minden más izraeli építkezés leállítását és a „törvénytelen izraeli tevékenységek" tá­mogatásának megszüntetését is a megszállt területeken. Clinton ígér • New York (MTI) Bili Clinton amerikai el­nök az ENSZ közgyűlés környezetvédelemmel fog­lalkozó rendkívüli üléssza­kán egymilliárd dollárt ígért a világ szegény orszá­gainak. Az amerikai elnök jelezte, hogy a fenti össze­get öt év alatt, a már létező külföldi segélyprogramok keretében, illetve kölcsö­nök formájában utalják át. Az amerikai elnök ígéretet tett arra is, hogy az Egyesült Államok lépéseket tesz a le­vegőt szennyező szénmono­xid-szennyezés megfékezé'­sére. Clinton azt is közölte, hogy az Egyesült Államok a decemberi kyotói konferen­ciára kidolgozza a levegő­szennyezés mérséklését cél­zó intézkedéseket. Lövöldözés • Gudermesz (MTI) Súlyos incidens történt a Csecsenföld keleti részén lé­vő Gudermeszben, ahol egy verekedést követő tűzharc­ban 2 ember életét vesztette és nyolc megsebesült. Asz­lan Maszhadov elnök szem­élyes közbeavatkozására volt szükség, hogy elejét ve­gyék a klánok közötti véres háborúskodásnak. A csecsen szabadcsapatok egyik helyi parancsnoka és a gudermeszi rendőrfőnök vitája fajult ve­rekedéssé, majd lövöldözés kezdődött. Az utóbbi időben kiéleződtek az ellentétek Maszhadov és a két évvel ezelőtti bugyonnovszki ter­rortámadás hírhedt vezetője, Samil Bászájev miniszterel­nök-helyettes között. Egyes kommentárok szerint nem kizárt, hogy a gudermeszi lövöldözés összefüggésben állhat ezzel. Tádzsik béke • Moszkva (MTI) Aláírták az ötéves tádzsi­kisztáni polgárháborúnak véget vető rendezési megáll­apodást. Előzőleg intenzív tárgyalásokat követően sike­rült a tádzsik kormánynak és az ellenzéknek az utolsó két fő vitás kérdést jelentő fo­golycseréről, valamint az el­lenzék kormányban való részvételéről megegyezni. Oroszország elnökének je­lenlétében írta alá Emomali Rahmonov elnök és Szaid Abdullo Nuri, az egyesült tá­dzsik ellenzék vezetője. Az 1992-ben kezdődött polgár­háború során mintegy 100 ezer ember vesztette életét és mintegy 600 ezren hagy­ták el lakóhelyüket. Na­gyobb részük Afganisztán­ban talált menedékre.

Next

/
Thumbnails
Contents