Délmagyarország, 1997. május (87. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-06 / 104. szám

Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve Zárni kell az agrárollót! (3. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAGYARORSZAG KEDD, 1997. MÁJ. 6., 87/104. Tavaszi táncgála Cigányprogram Az oktatásé a főszerep. (5. oldal) Álvámos kerestetik 250 ezer doboz Mariborát loptak el. (10. oldal) Verecke útján Szegedi diákok Kárpátalján. (11. oldal) Tolnai üveges tánc a Szeged Táncegyüttes felnőtt lánykarának előadásában. (Fotó: Karnok Csaba) • Munkatársunktól Ismét eltelt egy év, s ha­gyományaik szerint a Szeged Táncegyüttes minden tagja ­a legkisebb kezdőktől a profi táncos felnőttekig - a Szege­di Nemzeti Színház színpa­dán mutathatta be, mit tanult tavaly óta. Az együttes mű­vészeti vezetője, Nagy Albert 25 éve dolgozik a városban: táncosok generációi és város­nyi közönségük tanulta tőle és munkatársaitól a néptánc­kultúra értékeinek tiszteletét és őrzését. A tegnapi évadzá­ró gálaműsor virtuozitást kö­vetelő, látványos nyitószáma, a Tolnai üveges tánc után Géczi József országgyűlési képviselő köszöntötte a mű­vészeti együttes tagjait, majd bemutatkoztak a szomszéd­ból érkezett vendégek, a hor­gosi néptáncos gyermekek. A Szeged legifjabb tagjainak kedves Csiga-biga palotája után fellépett az együttes va­lamennyi csoportja, az Eben­guba, a Guzsalyos, a Göncöl a felnőtt csapat lányai a palóc anyaggal is remekeltek, a fi­úkkal együtt szép kalotaszegi táncokat mutattak, s ők adták a finálét is. Fejbe lett rókusi szomszéd... Emberölés kísérlete miatt indult eljárás a 26 éves K. István rokkant­nyugdíjas ellen, akit az­zal gyanúsítanak, hogy fejbe lőtte a 21 éves S. Erikát. Mindez hétfőre virradóan történt Szege­den, a Rókusi körút 35. szám alatti házban. A rendőrség információi alapján a következőképpen rekonstruálható a történet. Már hosszú ideje civakod­nak a Rókusi körút 35. szám alatti ház lakói. Az egyik al­bérlő, a 26 éves K. István időnként összeszólalkozott egy másik lakóval, s annak baráti társaságával. S. Erika ismerősei ugyanis rendszere­sen és fennhangon a ház előtt beszélték meg a közös ügyeket, s emiatt már foly­tattak ellenük szabálysértési eljárást. Vasárnapról hétfőre virradó éjjel azonban tragi­kusra fordultak a dolgok. A „soron következő" összeszólalkozás nyomán S. Erika két ismerőse festék­szóróval K. István ajtaját le­fújta. Amikor hazaért a fő­bérlő, s értesült a történtek­ről, közösen kezdték szidni a ház előtt álló társaságot. Ek­kor már négyen mentek fel az emeletre, s újból lefújták festékkel az ajtót. Ezt meg­elégelve rontott ki a lakásból K. István, s engedélyhez nem kötött, ME-38 Pocket­tfpusú forgópisztolyának egész tárát, mind az öt go­lyót kilőtte. Az egyik löve­dék S. Erika koponyájának hátsó részét eltalálta. A go­lyó a csont és a bőr között állt meg. A sérültet az újkli­nika traumatológiai osztá­lyára szállították, ahol eltá­volították a lövedéket. A sé­rülés nyolc napon túl gyó­gyuló, de nem életveszélyes. S. Erika információnk sze­rint tegnap saját felelősségé­re már elhagyta a kórházat. Az eljárás emberölés kí­sérlete miatt indult meg az őrizetbe vett K. István ellen. Arató László Kétbalkezes postarabló • Óbuda (MTI) Egy ismeretlen férfi, fején harisnyával hétfőn este be­ment a fővárosi Ágoston ut­cai postahivatalba, betörte a pénztár ablakát, s a pénz át­adására kényszerítene a pénztárkezelőt, aki mintegy 1 millió 400 ezer forintot adott át a tettesnek. A férfi elmene­kült, útközben azonban az összegnek a felét elveszítette - azt a közeli óvoda kerítése tövében találták meg. Sikeres volt az Aranyág • Budapest (MTI) Az Aranyág Alapítvány vasárnap - anyák napján ­immár harmadik alkalommal megtartott akcióján minden eddiginél nagyobb, csaknem 47,5 millió forintnyi ado­mányra tettek ígéretet. A kórházak gyermekosz­tályainak támogatására meg­hirdetett - a Magyar Televí­zió l-es csatornáján, hétfőn kora hajnalig tartó, szóra­koztató - élő adásban a leg­kisebb felajánlás 50 forint, a legnagyobb pedig 4,6 millió forint volt. Ezt a rekord­összeget a tévéműsor jóté­konysági árverésén, Marton Éva kendőjéért és Franco Nero nyakkendőjéért kínál­ták fel. Míg tavaly 8000 te­lefonáló 33 millió forintot ajánlott fel, idén tízezernél is többen biztosították támoga­tásukról az alapítványt. A felajánlások egy részét ­mintegy 800 ezer forintnyi értékben - orvosi műszerek és berendezések képezik. Horn és a szociáldemokrata platform ff1 Nem vagyok partner az MSZP szétverésében" • Budapest (MTI) Amíg a kormány élén ál­lok, addig nem változtatok a kabinet politikáján. Nem va­gyok hajlandó lemondani az eddigi sikeres politikai irányról, arról, amely nem­zetközi elismerést hozott az országnak. A kiigazításra, módosításra mindig készen állok, de csak konkrét javas­latok alapján. Nem vagyok hajlandó egyetérteni azok­kal, akik általánosságokban és jelszavakban gondolkod­nak és nincs kézzelfogható indítványuk a változtatásra. A társulás véleménye köszö­nőviszonyban sincs a té­nyekkel. Végigviszem azt a feladatot, amivel 1994-ben megbíztak, az Önök ellenére is, az ország érdekében. Nem vagyok partner az MSZP szétverésében - je­lentette ki Horn Gyula, az MSZP elnöke, miniszterel­nök a Magyar Szocialista Párt Társulás a Szociálde­mokrata Értékekért elneve­zésű platformjának hétfői rendezvényén, kérve a plat­formot: ne minősítgessék, hanem támogassák lépéseit. A tanácskozáson megvitat­ták a platform júniusi kong­resszusra készülő állásfogla­lás-tervezetét, amelyben a társulás őszre újabb kong­resszus összehívását és sze­mélyi változások végrehajtá­sát, köztük új miniszterel­nök-jelölt megválasztását kezdeményezi. A Vitányi Iván vezette platform rendezvényén má­sok mellett részt vett az MSZP két elnökségi tagja, Csintalan Sándor és Kiss Gábor, az MSZP elnökségi tagjai, Lendvai Ildikó, a párt budapesti elnöke, Vancsik Zoltán frakcióigazgató, Horn Miklós, az MSZP-választ­mány volt elnökhelyettese. Békési László expénzügymi­niszter, Csehák Judit és Haj­dú János. • Gyermekvilág '97 is, tehetségesek is • Munkatársunktól A Wimmer Line Design Stúdió idén is megrendezte a gyermekszépség- és tehet­ségkutató versenyt Gyer­mekvilág '97 címmel, cso­portos és egyéni indulással. A szegedi elődöntőt e hét végén tartották a Tantusz Művelődési Házban. A mű­sor első részében bemutat­koztak az ifjú tehetségek, akik közül - a zsűri döntése alapján - Barbinek Tímea (3-6 éves korcsoport), Al Nasaf Samszen Anna, Nagy Orsolya, Szikula Tünde, Po­ór Mariann (6-12 évesek), Boldizsár Kata, Hódi Viktó­ria, Ördögh Csilla, Honti Adrién, Borús Balázs (13-17 évesek) jutott a Budapesten megrendezendő döntőbe. A csoportok közül a Tóth Or­solya-Papp Antal páros, a kiszombori aerobik tánccso­port és a berekböszörményi csoport képviseli megyénket a fővárosban. Izgatott várakozók. Hamarosan a világot jelentő deszkákra lépnek. (Fotó: Nagy László)

Next

/
Thumbnails
Contents