Délmagyarország, 1997. május (87. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-06 / 104. szám

TÉJvyflöH ipüüvons 2 KÜLFÖLD KEDD, 1997. MÁJ. 6. kommentár Az alvilág lyukérzéke nemek a lyukérzéke a maffiának. Azonnal rátapint MA a hézagra, és ha megvan, akkor nem sokat laca­facázik, betömi. Kereslet tátong? Tessék a kínálat ­tálcán. Persze könnyű az alvilágnak, nem olyan ne­hézkesen működik a szervezet, mint mondjuk a Parla­ment. Nincs hosszas vita az előkészítő szakbizottság­ban, plenáris teregetés, ellenzéki kekeckedés. Percek alatt születik a „törvény", két pont között a legrövi­debb út az egyenes, és kész. Fel a horgonyt, indulhat a hajó. Esetünkben a két pont Albánia és Olaszország. Tíz­ezrével hagynák el süllyedő országukat, hogy a csizma alakú félszigeten keressék a boldogulást. Ebben a helyzetben, „keresleti hézagban" érkezett el az albán maffia ideje. A zűrzavarban a hadseregtől megszerzett fegyverekkel, ócskavassal is kellett kezdeni valamit. Kapóra jött a dolog. A jó szomszéd montenegróiak ­vélhetően nem az ottani MÉH, hanem az alvilág - fel­vásárolják a kiszolgált ágyúkat, így könnyen hajót le­het szerezni, ami szintén ócskavas, jószerével az imád­ság tartja a vizén. De kit izgat ez igazából? A maffiát nem, a reményvesztetteket sem, hiszen elkeseredésük­ben akár egyetlen gumimatraccal is nekivágnának a tengernek. A Z alvilág a zavarosban halászik, ritkán emeli fel úgy a hálóját, hogy az ne lenne tele. Ha az szaka­dozik, akkor más vizekre evez. Ő már csak ilyen. Mire a lajhár-módra készülődő törvény megszületik, addig­ra már csak a snecik maradnak a vízben. Tudnánk er­re hazai példákkal is szolgálni. Lásd: olajszőkítés. Mi­re a nagyérdemű honatyák törvényt alkottak, addigra bizony a hazai alvilág nem csak a lyukat tömte be, ha­nem a saját zsebét is tele. (A • Lámfalussy szerint Svájci modellt az EMU-nalc Miron Cozma (jobbra, állva) figyelmesen hallgatta a vádakat. (MTI Telefotó) • Miron Cozma, a bányászvezér „Aláásta az államhatalmat" hírek • Brüsszel (MTI) Lámfalussy Sándor sze­rint a pénzügyi unióhoz (EMU) közeledő Európai Uniónak a laza svájci kon­föderáció lehet a modellje. A magyar származású bank­szakember a The Wall Street Journal Europe című lap hétfői számának adott nyilatkozatában úgy vélte, a kantonállam mintája meggyőzheti azokat az EU­tagokat, amelyek független­ségükön esett csorbának tartják a közös pénz beveze­tését. Lámfalussy közel húsz éven át vezette a Svájcban székelő Nemzetközi Fizeté­sek Bankját (BIS), ma pedig a jövendő európai központi bank előfutáraként szolgáló Európai Pénzügyi Intézet (EMI) elnöke. Nyilatkozatá­ban arról is beszélt, hogy jóllehet a pénzügyi unió a további politikai integráció előfutára is, utóbbi téren a továbblépés nem következik automatikusan. Ehhez sze­rinte egyebek között az EMU-tagok adópolitikájá­nak jelentős mértékű össze­hangolására lesz szükség. A nemzetközi tekintélyű bankszakember szerint a le­endő központi bank fő célja az euroövezet árstabilitásá­nak garantálása lesz. Ez nemcsak a belső kétkedőket nyugtathatja meg, hanem meghódíthatja a nemzetközi piacok befektetőinek bizal­mát, és alternatív befekteté­si piacot biztosíthat az Egyesült Államokkal szem­ben. • Bukarest (MTI) Bukarestben, igen nagy sajtóvisszhangot keltve, megkezdődött Miron Cozma bányászvezér pere. A petro­• London (MTI) A brit vállalkozók sze­rint az újsütetű munkás­párti kormány jól tenné, ha inkább adóemeléssel, semmint kamatemeléssel hűtené a túlfűtöttség első jeleit mutató gazdasági növekedést, elkerülendő, egyebek közt, a máris túl erös font további erő­södését. Az angol font, a gyorsuló brit gazdasági növekedés há­tán, 20 százalékkal erősödött a dollárhoz képest 1996 köz­epe óta. A Brit Gyáriparos Szövet­ség (CBI) vezérigazgatója, Adair Tumer azt írta a Finan­cial Times hétfői számában, • Róma (MTI) Az albán hadsereg ki­fosztásakor megkaparin­tott fém „nyersanyag­ból" szerzi be az albán maffia a menekültek szállítására használt, ócskavasként leselejte­zett kivénhedt hajókat és „fémhulladékból mene­kült" üzlete rendkívül busás hasznot biztosít számára - írta a hétfői olasz sajtó annak kap­csán, hogy a hét végén egy rozzant tartályhajón összezsúfolódva legke­vesebb 1400 albán me­nekült érkezett Bariba. Az olasz lapok helyszíni jelentésekben számoltak be arról, hogy Albánia északi részén, Shkodra város köze­lében egy tengerparti üdülő­helyen teljesen szabadon és teljes lendülettel folyik a me­nekültutak szervezése. Bár 700 ezer olasz lírának (több mint 70 ezer forint) megfele­lő összegbe kerül az itáliai „hajójegy", jelentkezőkből nincs hiány. Már csak azért több mint 60 ezer lírát kell fi­zetni, hogy valaki a várólistá­ra kerüljön. A várólistán lé­vők száma pedig jócskán meghaladja azokét, akik va­zsényi Cozma, mint ismere­tes, 1991-ben Bukarestbe vezényelte a Zsil-völgyi bá­nyászokat, s ez akkor a Petre Roman-kormány bukását hogy hamarosan mindenkép­pen tenni kell valamit a gaz­dasági növekedés lassítására. Az iparszövetség első embe­re szerint az adóemelés azért is jobb megoldás lenne, mert csökkenthetné a még mindig túl magas állami hitelfelvé­telt, vagyis a büdzsé hiányát. A lap szerint a kormányon belül is vannak hívei a gyors adóemelés gondolatának. Az egyik név nélkül nyilatkozó kabinettag egyenest ki is je­sárnap érkeztek Bariba. A menekülni szándékozókból tehát nincs hiány. A gond a hajó megszerzése, de a maf­fia nagyon találékonyan me­goldotta ezt. A március ele­jén kitört zavargás napjaiban teljesen kifosztották az albán hadsereget (a hivatalos becs­lések szerint 1 milliárd dollár kár érte az albán fegyveres erőket), s a rendkívül jelentős mennyiségű hadfelszerelés, lőszer jelentős része értékes fémhulladékként az Észak­Albániával szomszédos Mon­tenegróba kerül. A maffia a fémhulladék tonnáját 170 ezer líráért adja el. Jó 120 tonna fémből már beszerez­hető egy olyan úszó ócska­vas, mint amilyen vasárnap futott be Bari kikötőjébe. A menekülteket csempé­sző maffia a gyermekekért nem kér pénzt: a gyermekek jelenléte adja a legbiztosabb menlevelet a hajó számára. A vasárnap érkezett menekülők között 400 gyermek volt, az­az legalább 700 millió líra volt a bevétel, ami az olasz hatóságok által automatiku­san elkobzott hajó árát és az egyéb költségeket leszámítva is rendkívül magas tiszta hasznot jelent. Az olasz sajtó a fényes eredményezte. A nevezetes „bányászjárás" fő szervezője most szembe kell nézzen egy számára kellemetlen ténnyel: a fő vád ellene az. lentette: - Ostobák lennénk, ha nem használnánk ki a győzelmi örömmámort a ma­gasabb adók elfogadtatásá­ra... Ha a többletbevételt a közegészségügyre vagy a környezetvédelemre fordíta­nánk, az adóemelés még ta­lán népszerű is lehetne. Hírek szerint Gordon Brown pénzügyminiszter ma­ga is a fájdalmas intézkedé­sek mielőbbi megtételét sür­geti, Tony Blair kormányfő üzlet láttán elsősorban „nagypolitikai" kérdéseket tesz fel. A maffia teszi a dol­gát, de mit tesz az, akinek az lenne a dolga, hogy ezt meg­akadályozza? Egyáltalán, ki­nek lenne a feladata az albán maffia teljesen zavartalan te­vékenységének megakadá­lyozása? Á kérdésekre annál is fontosabb lenne gyors vá­laszt adni, mert ez az üzlet az április közepén kezdett albá­niai nemzetközi katonai ak­ció hitelét és értelmét teszi kétségessé. Az olasz sajtó, bár még nyíltan nem mondta ki, de nem is titkolja azt a gyanúját, hogy valahol vala­milyen számítási hiba történt. Általános volt az a vára­kozás, hogy ha a külföldi ka­tonák bevonulnak Albániába, ellenőrzésük alá vonják a legfontosabb kikötőket és el­jutnak a maffia fellegvárának tartott déli országrészbe, megszűnik a tömeges mene­külés. Ehelyett az történt, hogy nem egészen kétheti szünet után Észak-Albániá­ból indultak el a hajók és a maffia olyan szemtelen nyílt­sággal dolgozik, amire Délen soha nem volt példa. Az Albániába küldött nemzetközi védelmi erőknek rendőri feladatok ellátására hogy „aláásta az államhatal­mat". Amennyiben bűnös­nek találják, akár húsz év börtönbüntetést is kiszabhat­nak rá. azonban attól tart, hogy ezzel a Munkáspárt a választási kampány idején hangoztatott konzervatív érveket igazolná a közvélemény szemében. A toryk kampányának egyik sarkalatos eleme volt annak bizonygatása, hogy a Labour hatalomra juttatásával a vá­lasztók az adóemelésre vok­solnak. A Munkáspárt ezt a hadjárat során még hevesen cáfolta, keményen (gérte, hogy nem emeli legalábbis a jövedelemadót, és éppen az­zal indult ellentámadásra, hogy a toryk a folyamatos adócsökkentésre vonatkozó ígéretükkel szemben a leg­utóbbi kormányzati időszak­ban 22 különféle adóemelést hajtottak végre. nincs felhatalmazásuk. Ez az albán rendőrség dolga lenne, de épp az albán rendőrség volt az első, mely a zavargá­sok kezdetén testületileg megszűnt. A háromszoros fi­zetséggel visszacsalogatott rendőrök pedig csak ott mer­nek megjelenni, ahol ezt a maffia megengedi nekik. A reális erőviszonyokat tekint­ve ez egyelőre a szomorú va­lóságot tükrözi. Már többször, több helyen is felvetődött, hogy a nem­zetközi védelmi erők mandá­tumát felül kellene vizsgálni. Egyértelműen ezt kérte a nemzeti egységkormány ve­zetője, Bashkim Fino is, ép­pen azért, hogy az illegális fémhulladék-kivitelt leállít­hassák. Berisha szerint Albániá­ban gyorsan javul a helyzet. Egyetlen igazi probléma ma­radt, az, hogy Fino szocialis­ta pártja elfogadja tárgyaló­partnemek a déli zendülőket. Azok pedig azt követelik ma­kacs kitartással kezdettől fogva: azonnal mondjon le Berisha, mert őt tartják sze­mélyesen a fő felelősnek azért, hogy teljesen zavarta­lanul szervezhették az ország lakosságának majd felét ki­fosztó piramisjátékokat. Éberség! • Lima (MTI) A perui rendőrség az éberség növelésére szólította fel a lakosságot Limában, miután hfrek érkeztek arról, hogy a Túpac Amaru Forra­dalmi Mozgalom (MRTA) gerillái a fővárosban terror­cselekményt szándékoznak végrehajtani. A névtelensé­géhez ragaszkodó forrás megerősítette a sajtóban va­sárnap napvilágot látott híre­ket, amelyek szerint az MRTA egy „hadoszlopa", amely eddig a dzsungelben bujkált, Limába és a vele szomszédos más települések­re igyekszik beszivárogni. Romano Prodi és a farkas­szobor • Bukarest (MTI) Néhány órás villámláto­gatásra hétfőn Bukarestbe érkezett Romano Prodi olasz kormányfő, hogy a román vezetőkkel való személyes találkozókon is megerősítse azt a támogatást, amelyet or­szága nyújt Románia euroat­lanti betagolódásához. Prodi személyében húsz év óta először jár olasz kormányfő Bukarestben. A vendég tisz­teletére az olasz főváros 1906. évi szobor ajándékát, a Romulust és Remust szop­tató capitoliumi farkast ­amely Róma jelképeként a románság latinitásának elis­merését volt hivatott szim­bolizálni Bukarestben - a Dorobanti térről áthelyezték a város főútvonalán lévő Ro­ntana térre, és Prodinak ju­tott az a megtiszteltetés, hogy leleplezze új helyén. Választások • Szanaa (MTI) Jemenben a hatalmat gya­korló Általános Népi Kong­resszus (GPC) hétfőn a sza­vazatok összeszámlálása után közölte, hogy 187 kép­viselői helyet szerzett a 301 tagú parlamentben. 39 füg­getlen képviselő csatlakozott a párthoz, s ezzel a legna­gyobb parlamenti tömörülés­sé vált a kormánypárt. Az Al-Iszlah, a kisebb kolíciós párt 54 helyet szerzett a tör­vényhozásban. Az A1 Iszlah­hoz hat független képviselő csatlakozott. Tiltakozás a bűnözés ellen • Tajpej (MTI) Tajvani társadalmi cso­portok képviselői tiltakoztak a kormány székháza előtt a közbiztonság megromlása miatt, és Lien Csan kor­mányfő lemondását, a kor­mány átalakítását követelték. A bűnözési hullám megállí­tásáért indított megmozdulás napok óta tart, és vasárnap ötvenezren vettek részt a fel­vonuláson. Hullák a vonaton • Kisangani (MTI) Több mint száz ruandai hutu menekült halt meg va­sárnap egy végletekig túl­zsúfolt vonatban. Egyesek közülük megfulladtak, má­sokat agyonnyomtak. Meg­érkezéskor több tucat hulla esett ki a vonatból. Azok, akik túlélték a biarói mene­külttábortól Kisangába való kétórás utazást, kiugráltak a vasúti kocsikból. más a fást r/fáÁ.. .jj I MEGJELENT a ballagási különszámunk, amely megvásárolható az iskolai megbízottaknál, a belvárosi újságárusoknál, és az élelmiszer­üzletekben. • Adóemelést kamatemelés helyett? Pácba kerülhet Tony Blair.oo • Az albán maffia nagy üzlete Ócskavas és menekültek

Next

/
Thumbnails
Contents