Délmagyarország, 1997. május (87. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-29 / 123. szám
Bátyi Zoltán Csak egy kép A z öregúr megkocogtatta az ablaküveget, tekintetével messzi távolba kémlelt, s hirtelen haragját már el is zavarta mosolya. - Nézzen csak ki az ablakon! Nem, kedves kolléga, ez a város nem olyan, mint ennek a szerencsétlennek a képein. Hiszen itt él, lélegzik, fújtat minden épület, fény és árnyék játszik a macskaköveken. És a színek... Látja, milyen tarka ruhába öltözik Bécs tavasszal? S látja, milyen pirospozsgás az arca a fiákereseknek? Egy festménynek ezt kell tükröznie. Nem pedig merev vonalak, üres formák foltjaira kárhoztatni a szemlélődőt. A tanársegéd élvezettel hallgatta professzora szavait. Szerette az öreg kamaszos lelkesedését, ami késő délután, ezernyi rajz, festmény és vázlat átlapozását követően is derűs erővel áradt szét a szobában. - Természetesen önnek igaza van, de szerintem dicséretes az a lelkesedés és kitartás, ami ezt az ifjút arra ösztönzi, hogy újra és újra kérje fölvételét akadémiánkra. Ecsetvonásain látszik, a festészet alapjait szorgalommal kitanulta, s ha figyel, egyegy középület másolata egészen hűségesen tükröződik képein - próbálta megvédeni ismeretlenül is a főlvételizőt. Persze csak oly langyos ellenkezéssel, ami még megengedhető egy alázatos tanársegéd esetében. - Másolata? No, de kedves kolléga - fordult el az ablaktól a professzor, és zsebkendőjének sarkával keresett apró foltokat szemüvegén. A másolat hamisság, s teljességgel fölösleges. Miért akarja, hogy ez a szererencsétlen majd harminc, netán negyvenéves korában jöjjön rá: sokkal boldogabb lehetett volna, ha az a hideg, számító racionalitás, ami most olyan merev formákat pingáltat vele, inkább egy íróasztal mögé ülteti. Ha pénzt számol valamelyik külvárosi bankban, és félóránkánt rápillant az asztal sarkára állított képre, hogy lássa lassan elhízó feleségének és két kerekképű gyerekének fényképét. Nem, nem, higgyen nekem! Ez az ifjú is jobban jár, ha nem lesz soha a bécsi festőakadémia diákja, és boldogabb lesz a világ is. Hiszen egy dilettáns mázolmányaitól mentjük meg. De adunk neki egy kedélyes bécsi polgárt, akivel majd eliszogathat valamelyik söröző faragott faasztalánál. Ha meg az ifiúrban túlteng az ambíció, majd csak talál olyan medret, amiben elterelgetheti - tűnt el a professzor egy hatalmas vázlathegy mögött. Tanársegédje pedig bólintott, s a megfelelő rublikába beírta betűkkel: felvételi kérelme elutasítva. A borítékkal nem kellett bajlódnia, hiszen korábban már megcímezték. Adolf Hitler, Bécs... Furcsa név. De végre legalább egy t-vel Irta a titkár úr, ahogy az a hivatalos okmányokban szerepei O A Nap kel: 04.53, nyugszik: 30.30, C A Hold kel: 1.13, nyugszik: 12.28. Szegeden Sütő Kristóf Május 27., 14 óra 25 perc, 3740 g. Sz.: Molnár Erzsébet és Sütő Vilmos (Szeged). Kéri Sára Franciska Május 28., 5 óra 15 perc, 2450 g. Sz.: dr. Antal Andrea és Kéri Szabolcs (Szeged). Kancsór Regő Május 27., 3 óra 23 perc, 4000 g. Sz.: Nyilrai Éva és Kancsár Attila (Szeged). Vásárhelyen Szabó Veronika Május 28., 9 óra 40 perc, 4050 g. Sz.: Szabó Ferencné Király Enikő és Szabó Ferenc. Szentesen Tornádók söpörtek végig az egyesült államokbeli Texason kedd délután, legkevesebb harminc ember életét követelve. Kilencen az állam közepén fekvá kisvárosban, Jarrellben haltak meg, ahol a forgószél különös pusztítást végzett egy lakókocsi-parkolóban. Szupermarketek, lakóépületek is romba dőltek a heves szél hatására az állam több városában. Sok százan megsebesültek. (MTI Telefotó) Isten éltesse! Robbanás Limában MAGDOLNA A héber eredetű Magdaléna név magyarosodott alakváltozata. A Magdaléna - és Így a Magdolna jelentése: Magdala városából származó nő. (A Magdala név arámi eredetű, jelentése: torony, bástya.) Ez a város a Genezáreti tó partján feküdt. A tó mai neve Tiberiás-ló, a város neve pedig: El Madzsal - a mai Szíria területén. Gumióvszer postabélyegen Az AIDS-ellenes küzdelem jegyében bocsát ki a tanzániai posta egy új bélyegsorozatot, benne egy olyan postabélyeggel, amely a fertőzés megelőzésére szolgáló gumióvszert ábrázolja. A bélyegsorozat első tagja az AlDS-árvák megsegítésére hív fel, a második „Az AIDS megfékezése a mi felelősségünk" feliratot viseli, míg a harmadik az AIDS-fertőzés veszélyére hívja fel az emberek figyelmét. Végül a negyedik postabélyegen egy gumióvszerrel találkoznak a tanzániai lakosok, mellette azzal a felirattal, hogy „Az óvszer véd az AIDS-től!". Merénylet Moszkvában Golyóval megsebesítették Moszkvában a polgármesteri hivatal egyik vezetőjét. Ljubov Kezinát, az oktatási bizottság elnökét egy autóból vadászpuskával szemen lőtték. Kezina kórházba került, állapota az orvosok szerint kielégítő. A nyomozók nem közöltek feltevéseket a merénylet indítékaira vonatkozóan. Bérgyilkosság Az Oroszország uráli részén fekvő iparvárosban, Cseljabinszkban ismeretlen tettes géppisztolysorozatokkal meggyilkolta a Cseljabinszkpivo sörgyár főmérnökét és szolgálati gépkocsijának sofőrjét. A vállalat biztonsági szolgálatának vezetője is az autóban ült, több lövés is érte, de ő életben maradt. A tettes gépkocsin elmenekült a helyszínről. Huszonhét ember megsebesült kedden este a perui fővárosban egy kohászati üzemben bekövetkezett robbanás következtében. Három áldozat állapota súlyos. A nyomozók dinamitpatronok maradványait találták a helyszínen, de még nem sikerült eldönteni, hogy baleset vagy merénylet történt-e . Hongkongi tűzijáték Tizenhárom millió dollárba kerülnek majd azok a látványos hang-és fényjátékok, amelyeket június 30-ára, a volt brit gyarmat kínai visszavétele alkalmából rendeznek Hongkongban. Az egyórás látványosságnak a rendezők várakozásai szerint 800 ezer nézője lesz, a tévéadások révén pedig még 2-6 millió ember élvezheti a tucatnyi hajóról feltörő szökőkutakat, a lézeres fényjátékot, a tűzijátékot. Gyermekrablék - börtönben Az észak-kínai rendőrség egy gyermekek elrablásával és áruba bocsátásával foglalkozó, 61 tagú bandát fogott el. Hopej tartomány Handan városának nyomozói a közelmúltban 51 elrabolt gyermeket szabadítottak ki Hopejben, valamint a déli Szecsuan és JUnnan tartományokban. A nyomozók két éven és több ezer kilométeren át követték a gyermekrablók nyomát. Az elmúlt két évtizedben ismét megszaporodtak Kína-szerte a gyermek- és nőrablások. Az elrabolt nőket prostitúcióra kényszerítik, vagy falusiaknak adják el feleségül. Vidéken a fiúgyermekek munkaerőként nagyobb becsben állnak, és mivel a szigorú demográfiai intézkedések hátrányokkal sújtják az egynél több gyermeket, nevelő családokat, sokfelé hiány van házasulandó korú lányokban. • Turisztikai napközis tábort rendezünk 5-8. osztályosoknak. Időpont: július 8-21. Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. Szeged, Deák F. u. 22. Tel.: 325-805, 9-16 óráig. (x) Füstmentes siralomházakat! • MTI Press Lelkét a Teremtőre, testét a hóhérra bízva, Larry White a földi lét befejezésére készült. Minthogy Texas állam bírósága kétszeres gyilkosságért halálra Ítélte, egy hét leforgása alatt a negyedikként várta, hogy a szervezetébe injekciózzák a kivégzést jelentő mérget. Larry White, a halálraítéltek utolsó jogán hagymás májat rendelt a siralomházba, s hogy halmozza a rövidre szabott élvezetet, hozzá egy szál cigarettát kért. Az ételt megkapta, a cigit nem. Az indok megmásíthatatlan volt, mint a bíró ítélete. „Az állam összes börtönében tilos a dohányzás. A szabály pedig mindenkire vonatkozik." így aztán Larry White, testében a gyorsan ölő méreggel, de ép tüdővel léphetett át a túlvilágba. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenórzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 23; Kistelek: 9 és 23; Makó: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! Napi átlaghémérséklet Orosz Adél Május 27., 8 óra 53 perc, 4210 g. Sz.: Török Mónika és Orosz Ákos (Szentes). A családoknak szívből gratulálunk! Japán „hibridautó" A Toyota japán autóipari konszern bemutatta benzinés elektromos „vegyes" üzemelésű autóját, amelyet az év végével kíván forgalomba hozni. A hibridjármű ára a hagyományos benzinmotorral működő társainál 20-30 százalékkal lesz magasabb, ám az autó üzemanyaghasznosftása azoknál kétszer hatékonyabb. Indításkor az elektromos hajtómű lép először működésbe, majd amikor a kocsi eléri a 20 kilométeres óránkénti sebességet, bekapcsol a benzinmotor. A továbbiakban a Toyota hibridrendszere a menetfeltételeknek megfelelően változtatja a meghajtás módját. Újra költ n saskeselyű Száz év óta először természetes életkörülmények között bújt ki a tojásból egy saskeselyű fióka az Alpokban. A fióka április 11-én kelt ki egy, a Savoyai Alpok meredek sziklái közé rakott fészekben. A saskeselyű, amelynek szárnyai kiterjesztve elérhetik a három métert is és ezzel Európa legnagyobb testű madara, 100 évvel ezelőtt tűnt el az Alpokból. Visszatelepítése 1986-ban kezdődött meg. Pillanatnyilag kereken 40 saskeselyű él az Alpokban. Jövőre további madarak visszatelepítését tervezik. Kínai árvízriadö Fokozzák a készültséget három nagy kínai folyó árvízelhárító szervezeteinél. A Sárga-folyó, a Haj és a Huaj folyók medrében nagyon sok iszap és hordalék rakódott le, ami lassítja az árhullám levonulását, és nehezfti az árvédelmi munkákat. 1949 óta nem volt a jelenlegihez foghatóan súlyos árvízveszély a térségben. Egy boldog műbútorasztalos Watfordban Tizenkétmillió angol fontot (testvérek között is három és fél milliárd forintot) hozott a jackpot a brit nemzeti lottón Dávid Ashcroft 30 éves watfordi műbútorasztalos konyhájára. A szerencsés fiatalember nyereményének hírét a Moor Parkban pezsgővel ünnepelte, nem törődve (és számolva) a nyilvánosság esetleges következményeivel. (MTI Telefotó) Macskahúsból készült ételköltemények • MTI Panoráma Vietnamban egyre több középosztálybeli ínyenc tér át a macskaevésre, nemcsak az íze miatt, hanem a macskahúsnak tulajdonított potencianövelő hatás miatt is. Egy Truong Quang Phat nevű vendéglős elmondta: napi átlagban hét macskát vág le, se ez sem elég a kereslet kielégítésére. A vendéglős büszke arra, hogy nemcsak vietnamiak, hanem kinaiak, tajvaniak, indonézek is felkeresik éttermét, hogy megkóstolják a fiatal macskák zsenge húsából készült ételkölteményeit. Vendégei leginkább a • Vietnami ínyencek fekete macskák epéjét és gyomrát keresik, amit napokkal előre meg kell rendelni. A nagy kereslet miatt két év alatt háromszorosára, 3,5 dollárról 11 dollárra szökött fel a macska ára. - A macskahús gyógyítja az asztmát, négy fekete macska rizspálinkában pácolt nyers epéjének elfogyasztása pedig jelentősen növeli a férfiak szexuális teljesítőképességét - állította egy vendég Phat éttermében. Hanoiban csak Hai Ba Trung kerületben tucatnyi olyan vendéglő nyílt, amely macskahúsból készült ételekre szakosodott. Az éttermek mindegyikében átlag 1800 macskát vágnak le évente. E vendéglők három évvel ezelőtti megjelenése a macskák tömeges befogását vonta maga után, s mivel Hanoiban ma már alig látni macskát, a vendéglősök vidékről szerzik be az alapanyagot. A macskák kiirtása felborította az ökológiai egyensúlyt Hanoi környékén, ahol mértéktelenül elszaporodtak a patkányok. - Ha tovább tart a macskák és kígyók étkezési célú leölése, az emberek egy napon arra kényszerülnek, hogy a patkányokat egyék meg - figyelmeztetett egy vietnami környezetvédő, aki a macskahúst árusító éttermek betiltását követeli. Makacsul tartja magét a hűvös, esős idö Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Európa nagy részén sekély ciklonok, illetve a hozzájuk tartozó frontok hatására gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, elszórtan esőről, záporról érkezik jelentés. Közép- és Kelet-Európa területeit észak felől hideg levegő árasztotta el, ezért ezeken a tájakon hűvös az idő, a maximális hőmérsékletek 2-4 fokkal elmaradnak a sokévi átlagtól. Hazánkban ma estig gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé várható eső, zápor, zivatar, néhol jégeső is lehet. Az északi szél sokfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok között alakul. V> N> Vmelegfront hidegfront Icettós front A vízállás tagnap A Tisza Szegednél: 339 cm, Csongrádnál: 324 cm, Mindszentnél: 359 cm. A viz Mfoka Szegeden: 18,6'C A Maros Makónál: 71 cm.