Délmagyarország, 1997. május (87. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-30 / 124. szám

A2 Jj^lM'ö^i KütyMir álicnrtá wmwfiiwb Szervezett harc az áramtolvajok ellen. (3. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAQYARORSZAQ PÉNTEK, 1997. MÁJ. 30., 87/124. ÁRA TELE-7-TEL: 36 FT Szegeden a világbajnokság sztárjai • Munkatársunktól Sötét esőfelhők köszön­tötték azokat a szegedi polgá­rokat, akik tegnap este a Szé­chenyi téren tanúi akartak lenni a ma kezdődő, Mol-ku­pa néven rendezendő, nem­zetközi kajak-kenu verseny megnyitójának. Füleky András, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség ügy­vezető igazgatója üdvözölte a megjelenteket, köztük a Nem­zetközi Kajak-Kenu Szövet­ség (ICF) vezetőit, az elnök S. Orsit, a főtitkár Bonn Ottót, a technikai bizottság elnökét, J. Leukemansot, a gazdasági ve­zető A. Vandeputot és a mos­tani verseny technikai ellen­őrét, M. Haviart. A továbbiak­ban Kadler Gusztáv, a magyar szövetség alelnöke és Szalay István, Szeged polgármestere köszöntötte a versenyen részt­vevő 27 ország képviselőit, majd méltatták a háromnapos eseményt, ami egyben Világ­kupa is. Mindketten kiemel­ték, a mostani verseny, amin itt lesznek a jövő évi világbaj­nokság sztárjai, egyben főpró­ba, tehát ezért is van óriási je­lentősége ennek a népes me­zőnyt felvonultató regattának. NATO-kapu Portugáliai hírek szerint három országot vár az Atlanti Szövetség; köztük minket is. (2. oldal) Tulajdonosok P ajándékba W Tele-# EÉüa y A DM KfT. M«TI PROORAMMIUÉKIITI Milliós bírságunk Básthy alpolgármester szerint a büntetés ellenére is jól döntött a város. (5. oldal) Füleky András (a mikrofonnál), a magyar szövetség ügyvezető igazgatója köszöntötte az ünnepélyes megnyitón megjelenteket. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Cseh kormányátalakítás Esö után köpönyeg? • Prága (MTI) A csütörtöki prágai lapok kedvezően értékelték, hogy a Klaus-kormány végre önk­ritikát gyakorolt, és rövidtá­vú stabilizációs programot fogadott el. Rámutatnak, hogy mindez elég későn jött, a személy­cserék sem azok, amikre a közvélemény várt, tgy igen kérdéses, hogy a lakosság is­mét bizalmat szavaz-e Klau­séknak. A kormány immár máso­dik gazdasági csomagja jó tervezet a pénzügyi és bizal­mi válság megoldására. Fel­lelkesítheti a külföldi beru­házókat is, mert bizonyítéka annak, hogy a kormány vissza kíván térni arra a pá­lyára, azon keretek közé, amelyek a sikeres gazdálko­dást jelentik - írta a Mladá Fronta Dnes. Rámutatott viszont arra, hogy a gazdasági csomag következtében csökkenni fog az életszfnvonal, ami térdre kényszerítheti a kor­mánykoalíciót. Ezen mit sem változtat az a tény, hogy a koalíció Václav Klausszal az élen példátlanul kemény önkritikát gyakorolt. Az in­tézkedéscsomag politikai ka­mi kazeakció. Szekeres-Torgyán szópárbaj • Jászapáti (MTI) Magyarország az ezred­forduló küszöbén címmel Szekeres Imre MSZP alel­nök, parlamenti frakcióveze­tő és Torgyán József FKGP elnök, parlamenti frakcióve­zető nyilvános vitáját ren­dezték meg csütörtökön a jászapáti művelődési ház­ban. Szekeres Imre saját egyéni választókerületébe hívta ki a kisgazda pártvezért. Mindkét résztvevő egy­forma arányban hívhatott vendégeket, az alaposan fel­bolydult jászsági kisváros­ban a vita külső helyszíne­ken is nyomon követhető volt. (A vitáról holnapi lapunkban olvashatnak.) Richter - lezárva • Budapest (MTI) Lezárták csütörtökön dél­után a Richter-részvények nyilvános belföldi jegyzését, mert az ÁPV Rt. által felkí­nált 200 ezer értékpapírból álló részvénycsomagot a ma­gánbefektetők túljegyezték. Befektetői körökből szárma­zó értesülés, hogy az alloká­ció végén legfeljebb 10-15 részvény jut az érintetteknek. • NATO-ukrán „charta' A támogatott függetlenség • Sintra (MTI) A NATO Oroszország után Ukrajnával is megál­lapodott egy „chartának" el­nevezett alapokmányban, amely a két fél ,Jcülönleges partneri kapcsolatait" szabá­lyozza. A megállapodás véglege­sítése egyértelműen tükrözi a szövetség azirányú elköte­lezettségét, hogy támogassa egy demokratikus Ukrajna függetlenségét; illetve Uk­rajna elkötelezettségét az európai integráció mellett ­jellemezte Madeleine Alb­right amerikai külügymi­niszter a megállapodás teg­napi parafálását a portugá­liai Sintrában. Hennagyij Udovenko uk­rán külügyminiszter NATO­kollégáival együtt a kora délutáni órákban látta el kézjegyével a - véglegesen Madridban aláírásra kerülő - dokumentumot, amely a „Charta a NATO és Ukrajna megkülönböztetett partner­ségéről" nevet viseli. Az egyezmény az Oroszország­gal aláírt alapokmányhoz hasonlóan nem igényel majd ratifkálást. Udovenko a parafálási ceremónián mondott beszédében úgy vélte, hogy az új tagok mad­ridi meghívása, valamint a NATO-orosz és a NATO­ukrán megállapodások együttesen „minőségileg új biztonsági környezetet te­remtenek a transzatlanti tér­ségben". Kormányülés után Horn Gyula cáfol • Budapest (MTI) Az 1998-as nyugdíjeme­lés mértéke az új nyugdíj­törvények életbe lépése után sem lehet alacso­nyabb, mint a jelenleg ér­vényes jogszabályban elő­írt, előző évi nettó kereset­növekedés. Ezt Horn Gyula minisz­terelnök jelentette ki a kor­mányülést követő szokásos csütörtöki sajtótájékoztatón, cáfolva az ezzel ellentétes híreszteléseket. A kormányfő elmondta: az ÉT-ben született megáll­apodás, miszerint a nyug­díjemelés jövőre az infláci­ót 3 százalékkal haladja meg, csupán a minimum szintet jelenti, ha az idei bérkiáramlás ennél maga­sabb lesz, a nyugdíjasok természetesen ennek meg­felelő emelésben részesül­nek. Ugyancsak cáfolta Horn Gyula a külföldiek termő­föld vásárlására vonatkozó híreket. A kormány által csütörtökön első olvasatban jóváhagyott tervezet szerint külföldi jogi- és magánsze­mélyek nem juthatnak ter­mőföldhöz Magyarorszá­gon. A tervezet, amelyet az agrár-kerekasztal résztve­vőivel június 30-áig egyez­tet a kormány, erre megfe­lelő garanciákat tartalmaz. Csecsen díszpolgár • München (MTI) Csecsenföld díszpolgárává választották dr. Habsburg Ot­tót, a CSU Európa képviselő­jét és a Nemzetközi Páneuró­pa Unió elnökét. A grozniji kormány döntéséről Aszlan Maszhadov Csecsenföld el­nöke tegnap telefaxon értesí­tette dr. Habsburg Ottót. Ez­zel ismerték el a Páneurópai Unió elnökének küzdelmét a népek önrendelkezési jogáért és fellépését a csecsen nép függetlenségéért. Dr. Habs­burg Ottó kezdettől fogva he­vesen elítélte az orosz bevo­nulást Csecsenföldre. Borfesztivál téren és teremben Telt ház a téren. (Fotó: Nagy László) • Munkatársunktól Szakértőnek és laikusnak egyaránt programdús dél­utánt kínált tegnap a szegedi borfesztivál. Mialatt a város­házán szakmai előadásokat tartottak borügyben, a Szé­chenyi téren folyt a kóstoló. A pavilonok előtt nyakken­dős urak verődtek kis csopor­tokba és cserélték komolyan az eszmét, a középső padsor­nál inkább a fiatal és az idő­sebb amatőr borkedvelők te­lepedtek le. Az egyetemi if­júság vizsgaidőszaki feszült­ségoldóként iddogált. Mond­ják, a hegy leve serkentőleg hat az agysejtekre. Az idő­sebbeket nem zavarta szoká­sos, délutáni, Széchenyi téri üldögélésükben a fesztivál. A korosabb urak egy pohárka jó bor mellett diskuráltak, míg életük párja rosszallóan pis­logott... (A borfesztiválhoz kapcsolódó írásaink az 5. ol­dalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents