Délmagyarország, 1997. május (87. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-17 / 114. szám

8 STEFÁNIA-INTERJÚ SZOMBAT, 1997. MÁJ. 17. Tokiói követünk: Tokody Ilona Tavasz van. (Fotó: Larry Riederman) Ismét hazajön, Aida lesz a nyáron. A szabadtéri idei operaprodukciójának címszerepére éppen a napokban írta alá a szerződést - de erról majd máskor... Tokody Ilona most érkezett vissza Japánból, ahol a mostani volt a hetedik azaz a hetedik - koncertkőrútja. Nem kell ahhoz különösebb Japán-ismeret, meg nemzetközi koncertélet-ismeret, hogy tudjuk: a világsztárok körében is igen ritka, hogy valakit ennyiszer visszahívjanakl Erról, meg egyebekről - kivételesen nemcsak zenéről kérdeztük. - Négyféle programot állítottunk össze Larry Riedermannal, a menedzseremmel. Megvallom őszintén, néha szinte nyomasztó, óriási a felelősség: a magyar kultúrát, a magyar zenét képviselni egy távoli országban... Hiszen nem úgy hívnak vissza, mint valakinek a sztárvendégét, hanem - engem hívnak, rám kíváncsiak! És hetedszer! 0 Mégis: mi kell ehhez, hogy hetedszer is meghívjanak? - Hang. Mindennap megköszönöm a Jóistennek ahogy Simándy mondta. Másrészt alighanem egyéniség kell. Akire kíváncsiak. Az énekesi pályán sok mindent meg lehet tanulni, de ezt nem. A szüleimnek köszönöm. Az ember az élete során persze formálódik, alakítja magát - de alapvetően olyan marad, amilyennek született. Én vigyázok is magamra... 0 Miért kellett négyféle műsor? - Az ismétlődő meghívás egyrészt jó dolog, mert szinte hazamegyek már Japánba, érzem a tiszteletüket, szeretetüket, sőt! A rajongásukat! De erről majd később... Illetve most csak annyit, hogy Japán az egyetlen ország, ahol az ember biztos lehet benne: tökéletesen ejtik a nevét. Megjegyzem, az enyémmel még játszanak is - angolul! A CD-n ez olvasható: Ilona Tokody Live in Tokyo. Japán az egyetlen ország, ahol ugyanúgy elöl használják az előnevet, s utána a keresztnevet mint mi. És ugyanúgy az első szótagon van a hangsúlv, mint a mi nyelvünkben. Ok esküsznek a két nép rokonságára... És tényleg, az angoljuk, vagy akármelyik más idegen nyelvtudásuk - nem akarom megsérteni őket: felejtsük el! De magyarul könnyen, gyorsan tanulnak és tökéletes a kiejtésük. • Boldog születésnapot! Mondták? - Az tényleg fantasztikus volt... Azon a napon éppen nem voltam otthon - mit beszélek, szóval nem voltam a szállodában, két nap múlva mentem vissza és majdnem elájultam, amikor benyitottam... Nem arról van szó, hogy tudom is én, mekkora ajándékok, de - a lélek ajándékai. Levelek, faxok, olyasmi apróságok, amelyekből látszik, hogy ismernek, szeretnek, mert személyesen neked szólnak. El voltam ragadtatva, és azt gondoltam, ez a magyar zenének szól. Mint a térdhajtás. 0 Micsoda? * - Ezt még elmesélem, aztán vissza a műsorhoz... Szóval az egyik koncert után, amikor már rengeteg programfüzetet, CD-t, fotót dedikáltam, s úgy fölnéztem, hogy ugyan mennyien várakoznak még, megakadt a szemem egy férfin, aki még elég távol álldogált a sorban. Engem nézett, majd szertartásosan térdre ereszkedett. Azt sem tudtam, mit csináljak, sírjak, vagy nevessek? Kiderült, hogy valami könyvben olvasott az európai lovagi szertartásokról, a lovagias viselkedésről és úgy gondolta, a hódolatát (gy kell kifejeznie. Tessék elképzelni a jelenelet: tovább dedikálok, mert muszáj, de remeg a kezemben a toll, néha zavartan felnézek és azt látom, hogy az én lovagom továbbra is térden közlekedik felém... A legmeglepőbb az volt, hogy ezen csak én lepődtem meg, a japánoknak a szemük se rebbent. Rendkívül toleránsak. És - nőnek. • Ezt hogyan kell érteni? - Ahogy mondom, nőnek. Évről évre azt tapasztalom, hogy egyre többen vannak közöttük a magas, sőt kifejezetten termetes emberek! Nekem is van egy ilyenem. • Zavarban vagyok... - Kifejezetten mackós alkat. Minden koncertemen ott van, az első sorban. És azért is mondom, hogy mackós, mert most éppen egy hatalmas plüss macit - mit macit, medvét! - ajándékozott nekem, alig tudtam hazahozni. És van egy hölgy, aki ugyancsak az első sorban szokott ülni és mondja velem a Tostidalok szövegét... Ez a tüneményes hölgy átadott egy hatalmas orchideacsokrot, majd arra kért, hogy a struccbór táskájára írjam a nevemet. Azt hittem elájulok, mert tudom, hogy a struccbór még sokkal drágább, mint a krokodil, pedig az is, és az orchidea is, és egyáltalán! Japánban minden nagyon drága. Tiltakoztam, de nem volt mese, ragaszkodott hozzá, hogy Tokody-feliratos legyen a táskája... Tudom, hogy mindez a zenének szól és ez csodálatos érzés. 0 A műsor-összeállításnál tartottunk... - Nem szabad ugyanolyannak lennie, mint tavaly, vagy azelőtt, viszont bizonyos darabokat szinte követelnek, annyira tetszik nekik. Vannak aztán ott is zenei divatok - mostanában megvesznek a Bohéméletért. A japán menedzserem mindig azt kéri, melodikus, dallamos darabok feltétlenül legyenek, és romantikusok - a japánok rendkívül ábrándos lelkűek. És még ezer szempontot kell figyelembe venni. Légióként mégis azt, hogy - magyar vagyok. El is váiják, hogy magyar dalokat énekeljek, követelik a ráadást, mindig kevés nekik. Bartók népdalfeldozgozásokkal kezdtem a koncertjeimet. Egyik műsorváltozatban zenekar kísért, a másikban zongora - Masahiro Saitoh japán művész -, a harmadikban kamaraegyüttes, egy francia quartett, a Via Nova. Velük egy énekhangra és egy vonós quartettre írt Respighi-művet mutattunk be. Bevallom, eddig nem ismertem ezt a darabot, csak tudtam, hogy létezik és egyszer hallgattam Renata Scottóval... Csodálatos mű, jellegében hasonlít Richárd Strauss négy utolsó énekére, hiszen az emberi életet mutatja be - születéstől a halálig - zenében és nagyon nehéz versben. A felkészüléskor felhívtam Gardellit, mert voltak olyan régi olasz szavak a versben, amelyeket egyszerűen nem találtam a szótárban. Azt mondta, gondoljak valami hasonlóra; ő sem ismerheti a teljes archaikus olasz nyelvet... 0 Emlékszem egy tíz nyelvű - ugyancsak Japánban tartott - turnédra; most? - Most csak nyolc nyelven énekeltem. Örömömre felvette a legnagyobb rádióés televíziótársaság ezt a koncertet. Egyébként rádiófelvétel mindegyik hangversenyemről készült. Nagyon büszke vagyok rá, most tudtam meg, hogy a tavalyi felvételem ott volt az év hat legjobbja között. Rádiót ott is többen hallgatnak, mint amennyien CD-t vesznek, (gy biztos lehetek benne, milliónyi japán hallgatja a magyar zenét... És a Tostidalokat, Bellini-áriát, Lehároperettek dalait, egy brazil dalt, amely Gigli kedvence is volt, s különlegességként énekeltem egy nagyon szép Gardelli-szerzeményt - nem tévedés, kevesen tudják róla, de kitűnő zeneszerzó is amely a tavaszról szól. 0 Az idén nem volt ott véletlenül Jüan Pons? - Nem, ezúttal ő sajnos nem. De egyik nap üzenet várt a szállodában: itt vagyok Japánban, megyek a tokiói koncertedre. Erich Binder, a Bécsi Filharmonikusok koncertmestere volt, akivel a Statsoperben Pillangókisasszony- és Bohémélet-előadásokon sokszor dolgoztam együtt. Most karmesterként turnézott Japánban. A dolog nem maradt ennyiben, mert néhány nappal a koncertem előtt megállapodtunk, hogy a vendégem lesz: kitaláltuk, hogy Mozart kamaraáriájának - II re pastore - egy gyönyörű, zongora-hegedű-ének-átiratát fogjuk előadni, és Richárd Strauss Morgenjét és egy Lehárt, A víg özvegy egyik duettjét, amit én Jósé Carresasszal olyan sokat énekeltem... Mi lenne, ha most Jósé szólamát Binder játszaná a hegedűjén? Boldogan! - mondta, egy nappal(!) a koncert előtt meg is kaptam a Mozart-kottát, egyet próbáltunk, majd az utolsó szám előtt felhívtam őt a nézőtérről, mint annak idején Jüant... Őrületes siker volt. 0 Kérdezhetek - amolyan női dolgokról? -Attól függ! 0 Hány ruhát kell vinni egy négyhetes turnéra? - Nem tudom mennyit kellene, én ötöt szoktam, de most csak négyet tudtam, mert a zenekari kottákat is szállítottam - Hidas Frigyes hangszerelte számomra a Tosti-dalokat. Mit mondjak. a négy ruhával is elboldogultam... Egy koncerten csak egyszer öltözöm át, nem többször, mert azt már hivalkodásnak érzem. 0 Akad, aki minden számot másban... - Renata Scotto egyugyanazon ruhában is csodálatos tudott lenni. A zene számít, a hang, meg az egyéniség. Mindazonáltal szeretek öltözködni, szeretem a különleges ruhákat és örülni is tudok annak, ha észreveszik. A japánoknak fontos a csomagolás, fontos, hogy' néz ki valaki a színpadon és alighanem igazuk van: egy koncert vizuális élmény is. Vannak kedvenc színeik: a mélykék, a rózsaszín... Megőrülnek a kézimunkáért. Számító voltam, ezért magammal vittem egy csodálatosan, kézi hímzéssel díszített kék ruhát, aztán a Sissyruhámat, amit az Operaházban készítettek nekem és már többször átalakították és nagyon szép és ezért neveztem el Erzsébet királyné-ruhának... Mélyzöld. • És a civil ruhatár? - Mindig megkérdezem, milyen az idő, és jól teszem, mert most is csak meleg holmit vittem és tényleg hűvös napok voltak, fújt a szél. 0 Fodrász? - Személyesen, saját kezűleg, de tényleg mindent megteszek, már itthon, hogy felkészíthessem a hajamat, hogy némileg kivédhessem az iszonyú párás levegő hatásait, hogy amikor megérkezem és belenézek a tükörbe, akkor ne essek mindjárt kétségbe - annyira. A nők tudják, hogy ez mibe kerül... Nem véletlen, hogy a japánok haja fekete és egyenes szálú. Illetve - volt! Hogy most mi van - az elképesztő. A nők mind vörösek! Ez a divat. Befestették a szép fekete hajukat! Megunták, mint a kimonót. Ez teljesen elképesztett. Én örülök hogy ilyen sötét hajam van, egyáltalán, örülök hogy - hajam van. Furcsák az emberek: elégedetlenek a saját természetes adottságaikkal... Sulyok Erzsébet Az altatóorvos álma A magyarországi aneszteziológia színvonalának emelését, s egyben saját szakmai fejlődésének lehetőségét nem látta itthon elérhetőnek. Negyvenévesen, 1980ban, az Országos Kardiológiai Intézet aneszteziológus vezetője volt, amikor elhagyta az országot. Azóta Münchenben, a Német Kardiológiai Intézetben dolgozik. Ott szerzett magának nemzetközi hírnevet, s 17 éve onnan támogatja elsősorban egykori egyeteme, a SZOTE Aneszteziológai Intézetét. Barankay András tősgyökeres szegedi. Életútja egyik példája annak, hogy a körülmények meghatározzák az ember képességeinek kiteljesedését. Áprilisban egy hónapig a SZOTE vendégprofesszoraként adta át tudását, segítette itteni kollégáit. Egyik szabad délutánján kértünk tőle interjút. 0 Önt a hatvanas évek elején Petri Gábor professzor indította el az altatóorvosi pályán. Mivel keltette fel a fiatal sebész érdeklődését az orvoslás e területe iránt? - Amikor Petri professzor intézetében sebészi szakvizsgát tettem, akkor válaszút elé kerültem: vagy a sebészet egyik ágára specializálódom vagy az anesztéziát választom. Vonzott a szívsebészet, de zárt volt a sor előttem, tisztában voltam azzal, hogy 15 éven belül nem jutok szívműtéthez. Az anesztéziában nem tolongtak az orvosok, s Petri professzor felajánlotta, amennyiben az altatóorvoslás mellett döntök, kijuttat egy évre Angliába, ahol kifejezetten szívanesztéziát - a szívműtétek során végzett narkózist - tanulhatok. Szegedre visszakerülvén, én voltam a sebészeti klinikán az első, aki az altatóorvosláson belül egy önálló területet fejleszteni és művelni tudtam. 0 Ön 1980-ban hagyta el az országot, amikor már nem volt „szokás" disszidálni. Milyen oka volt ezekben az oldottabhnak mondható években elhagyni az országot? - Amikor Szegedről Budapestre, az Országos Kardiológiai Intézetbe kerültem, az volt a célom és vágyam, hogy ne csak egyetlen intézetben fejlesszük az aneszteziológiai ellátást, hanem az országban mindenütt emeljük ennek színvonalát úgy, hogy rendszeresítsük a továbbképzéseket, a külföldi tanulmányutakat, aminek haszna a jobb betegellátásban mutatkozik meg később. Beláttam, nem tudok továbblépni, ezért 17 évi magyarországi munkásság után, negyvenévesen úgy döntöttem, elhagyom az országot. 0 Németországban volt szakmai fogadókészség vagy a szerencsére bízta a kinti (újra)pályakezdést. - Ha arra gondol, nem volt előkészítve a kivándorlásom. Amikor a családommal megérkeztünk Nyugat-Németországba, felhívtam Münchenben a Német Aneszteziológiai Intézet igazgatóját, a magyar származású Richter Józsefet, akit szakmai kongresszusokról már ismertem. Mondtam neki, itt vagyok és vállalnék munkát, lehetőleg a szívsebészeti anesztéziában. Erre ő azt válaszolta, hogy gyere Münchenbe, felveszlek. Szakvizsgáznom nem kellett, előző munkásságom alapján megkaptam a szakorvosi címet, három évvel később pedig a főorvosi beosztást a Német Kardiológiai Intézetben. 0 Mekkora különbséget tapasztalt akkor, '80-ban a magyar és a nyugatnémet aneszteziológia színvonala között, gondolok itt a műszerezettségre és az altatóorvosok szakmai felkészültségére. - Azt láttam, hogy bizonyos profilokban - például a csecsemők szívsebészeti ellátásában és anesztéziájában lényegesen előttünk jártak, a felnőttellátásban kisebb különbségeket tapasztaltam. A felszereltséget illetően egykét fontos műszertől eltekintve, nem álltak jobban, mint akkor az Országos Kardiológiai Intézet. 0 Azon túl, hogy a saját szakmai karrierjét, ha úgy tetszik, fejlődését biztosította, s nemzetközi elismertségre tett szert, odakintről meg tudta valósítani azt az álmát-vágyát, amit itthon dédelgetett, nevezetesen: a hazai aneszteziológia fejlesztését. Mégpedig úgy, hogy komoly erőkkel segíti szakmailag a magyar, elsősorban a szegedi és a budapesti aneszteziológusokat. - Számos kolléga számára tettem lehetővé a továbbképzéseket Münchenben. Rendszeresen küldöm haza az itt még nem elérhető szakirodalmat. Az itthoniak kéréseit igyekszem teljesíteni. Richter professzorral évente eljövünk Magyarországra előadásokat, konzultációkat tartani a kollégáknak. Intézetünk régebbi, de még nagyon jól használható műszereit, eszközeit többnyire Szegedre sikerül eljuttatnunk. A most megjelenő magyarországi aneszteziológia tankönyvbe mi írtuk Richterrel a szívebészeti anesztéziáról szóló fejezetet. Most egy hónapot töltök Szegeden, mint vendégprofesszor előadásokat, konzultációkat tartok és részt veszek a szívsebészeti műtő munkájában is. 0 Most mekkora különbséget lát a szegedi és a nyugat-európai aneszteziológia ellátás között. - A SZOTE szívsebészeti műtői, a szívsebészeti intenzív osztály, de az általános intenzív osztály is minden tekintetben európai színvonalú. Műszerezettségük megfelel a mai követelményeknek. A szakembergárda jó felkészültségű, ami plusz még szükséges nekik, azt egy-két hónap alatt elsajátíthatják. Ehhez viszont segítséget tudunk adni a müncheni intézetben. 0 Egy óriási különbség azért van a hazai és a fejlett országok aneszteziológusai között, nevezetesen az, hogy míg kint anyagilag és erkölcsileg is elismerik az aneszteziológusokat, addig nálunk siralmas fizetésért, erkölcsi elimerés nélkül teszik a dolgukat. - Nálunk erkölcsileg és anyagilag egyenrangú bármely orvosi szakterület művelője. Hasonlóan keres egy azonos korú és szakmai múltú nőgyógyász, sebész vagy altatóorvos. Nálunk egy negyven év körüli aneszteziológus szakorvos 130-140 ezer márkát keres (bruttó) évente, s ugyanennyit egy sebész vagy belgyógyász. Kalocsai Katalin Barankay András egy hónapig volt a SZOTE vendégprofesszora. (Fotó: Gyertes Kálmán)