Délmagyarország, 1997. április (87. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-29 / 99. szám
KEDD, 1997. ÁPR. 29. SZEGED 5 Szegények, gazdagok Nem várt észrevétel érkezett a közelmúltban megjelent, „Baktó, a szegénynegyed" című írásomra. Egy ár, aki nem Bakló kiskertes övezetében lakik, ezt mondta a telefonban: „Aki csak a címet olvassa, azt hiheti, egész Baktót szegénynegyedként említi az írás." A cikkből persze világosan kiderül, hogy kizárólag a baktói kiskertekről van szó; ott is csupán azokról, akik kényszerűségből költöztek ki a szabálytalanul lakóházzá bővített „szerszámoskamrákba", mivel már nem bírták fizetni a lakótelepi, vagy belvárosi lakások magas fönntartási költségeit. A „szegénynegyed" elnevezés is a hasonló sorsú baktóiaktól származik: ilyennek látják saját maguk és környezetük körülményeit. Mindez benne van az írásban. A telefonáló szerint azonban a „nem kiskerti" baktóiak mégis megbántva érzik magukat, mondván: az ő lakókörnyezetük nem „szegénynegyed", róluk ilyet ne állítson senki. Egy másik olvasó még nevetett is, és jóindulatúan figyelmeztetett: nézzek csak körül a három-négymilliós házak környékén, mert az is Baktó, és nem látszik annyira szegénynek. Tanulság: ki így olvas, ki úgy, kit a „szegény" minősítés sért, kit pedig a „gazdag." Ami közös bennük: az érzékenység, valamint az, hogy egyre nehezebben viselik a vélt vagy valós sérüléseket. Az ingerküszöb annyira alacsony, hogy szinte már nem is létezik. Ezt pedig már kortünet. Nyilas Pétar Vendégvárás, Csongrádban • Majális a Ligetben Szinte minden... • Munkatársunktól Remélhetőleg az igazi tavasz is megérkezik május elsejéig, az idei majális újdonsült főszervezője, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. munkatársai mindenesetre biznak a jó időben. Az eddigi esztendőkben a majálisok állandó problémája volt a május másodika, vagyis az össznépi mulatság után maradó csatatér. Rendszerint a Környezetgazdálkodási kht. tüntette el a nyomokat - gyakran teherautószámra vitték a szemetet a Ligetből -, idén ezért az önkormányzat úgy döntött, szervezze a teljes rendezvényt a cég. így a fősétányon az árusok toborzásától, az előzetes rendbe tételen át, az ünnep utáni takarításig minden az ő feladatuk lesz. Az árusok tavaly már panaszkodtak a magas bérleti díjakra - ekkor a szervező Vásárigazgatóság többek között a Környezetgazdálkodási kht. magas takarítási költségeire hivatkozott -, most azonban azt ígérik, hogy a vállalkozókkal egyeztetve alakítják ki a négyzetméterárakat. A majális utáni rendbe tétel egyébként gyakran felért egy parkrestaurálással, ezért arra kérik a lakosságot, hogy óvják a Ligetet, használják a szeméttároló edényeket. Az újszegedi szabadtéri színpadon zajló kulturális programot a Csongrád megyei munkavállalói kerekasztal szervezi. A műsor délben a MÁV fúvószenekar fellépésével kezdődik, melyet 12.40-kor a Szeged táncegyüttes bemutatója követ. A Juhász Gyula-díjak átadása 13 órakor lesz, utána a Szegedi Nemzeti Színház művészei adnak műsort. Az idősebbek és a fiatalabbak is megtalálhatják a nekik tetsző műfajt, délután háromkor nótaénekesek lépnek a színpadra, majd négytől az Útközband koncertezik. T. V. Gyermekvilág '97 • Munkatársunktól A Wimmer Line Design Stúdió idén is megrendezi a gyermekszépség- és tehetségkutató versenyt Gyermekvilág '97 címmel, csoportos és egyéni indulással, valamint országos rajzpályázattal. A Gyermekvilág '97 rendezvénysorozat négy vidéki elődöntőből és egy budapesti döntőből áll. Az elődöntők helyszíne Szeged. Pécs, Miskolc és Budapest. A szegedi megmérettetés május 3-án délután 5 órakor kezdődik a Tantusz Művelődési Házban. Aznap délelőtt fél 12-kor úgynevezett előbemutatóra kerül sor a Centrumban. Délután az egyéni kategóriában még a verseny előtt is nevezni lehet. A műsor első részében mutatkoznak be az ifjú tehetségek, akik közül a győzteseket választja ki a zsűri, majd a tavalyi első helyezettek szerepelnek. Külföldi vendégművészként Barry White Junior lép fel. A délutáni előadás belépői egyben tombolajegyek is. A Gyermekvilág '97 csoportos szépség- és szfnpadi tehetségkutató versenyen minden városból 5-5 csoport, az egyéni szépség- és színpadi tehetségkutató verseny elődöntőiből 10-10 gyerek juthat tovább a döntőbe. „Rövidített" véradás Az útikönyvet kiadó Well-PRess cég igazgatója, Körtvélyesi Erzsébet mutat ízelítőt a már megjelentekbál. (Fotó: Miskolczi Róbert) • Munkatársunktól A szegedi Véradóállomás értesíti az érintetteket, hogy április 30-án, szerdán - kivételesen - 14 óráig fogadja a váradókat. Az ezt követő szerdákon továbbra is 18 órakor zár a Véradóállomás. Vendégváró címmel új útikönyvsorozat van születőben, amely az ország valamennyi megyéjét sorra veszi. Az azonos arculattal, igényesen elkészített, az adott tájról, történelméről, látnivalóiról, vendéglátásáról megannyi információt tartalmazó kiadványok hasznos tudnivalókkal látják el a hazai turistákat, de a külföldieket is, hiszen már néhány könyv angolul és németül is megjelent. A miskolci Well-PRess cég másfél esztendeje indította el a Vendégváró című megyei útikalauz sorozatát, amelyből már hat formát öltött. A tegnap Szegeden tartott sajtótájékoztatón Körtvélyesi Erzsébet igazgató bejelentette, hogy a kiadványok sorában hamarosan elkészül a Látnivalók Csongrád megyében című kötet is. A rendezvényen a támogatók, a szerzők egy része is megjelent. Á 9 milliós ráfordítással születő mutatós kiadvány 8 ezer példányban, ősszel lát majd napvilágot. A leendő vendégnek igyekszik bemutatni a 4623 négyzetkilométeres terület izgalmas, érdekes településeit, hogy kedvet csináljon azok felkereséséhez. Az útikönyv öt fejezetre tagolódik. A praktikus információkon kívül tájegységekre osztja a megyét. Lényegében Ülléstől Nagymágocsig, Csanádpalotától Ópusztaszerig kalauzolja az olvasót. Az utóbbi, az emlékpark és Szeged különösen részletes leírásban, számos képben jelenik majd meg a kiadványban. Bár miskolci cég fogja össze a munkálatokat - a finanszírozástól a terjesztésig a szerzők, az alkotók természetesen Csongrád megyeiek. Az útikönyvet Pálfy Katalin szerkeszti, a szerzők sorában megtaláljuk Trogmayer Ottót, Somorjai Ferencet, Tóth Attilát, Molnár Gyulát, Csizmazia Györgyöt és lapunk fotóriportereit, Schmidt Andreát és Enyedi Zoltánt is. V. F. S. A Gondolat Kiadó és a Szegedi Lukács Kör közös kiadványaként „Derrida Marx-szelleme" címmel megjelent az a tanulmánykötet, amely a témában rendezett tavalyi, szegedi tanácskozás előadásait tartalmazza. A kötet szerkesztője: Karikó Sándor. Marx ott jelent meg, ahol a legkevésbé számítottak rá. A kommunista rendszerek bukásával egy évtized sem kellett ahhoz, hogy a filozófiai katedrákról már-már kínosan csengjen neve, s hogy egy-egy tézisét legfeljebb valami kvázi-ironikus függő beMi legyen Marxszal? szédben lehessen komolyan venni. A meglepetést Jacques Derrida francia filozófus, a posztmodern filozófia és a dekonstrukció irányzatának pillanatnyilag legszámontartottabb alakja okozta „Marx kísértetei" cfm alatt magyarul is megjelent (Jelenkor Kiadó) könyvével. Igaz, Derrida az extravagáns, tehát könnyen divatba jövő filozófusok közé számit, ám a Marx-problémáról mindenki érezte, hogy túlmutat még a Marx-filozófia különben előbb-utóbb esedékes újraszemrevételén is. Derrida, miközben a posztmodern filozófiának a kérdéseket le nem záró módszerével közelít Marxhoz, képtelenségnek tartja, hogy a század folyamán oly erőteljes hatást gyakorló Marx-szellemről pusztán a világkapitalizmus közelmúltbeli győzelme folytán ki lehessen jelenteni, hogy egyszer s mindenkorra kimúlt. A nagy kérdések lezárhatatlansága kötelez, s ennek nevében Derrida nem hagyja Marxot sem kihalni. Sőt, különös tárgyilagossággal még azt is jelzi, hogy a marxizmus legfontosabb tekintetében dekonstrukció is: az elméleti síkján Marx dekonstruálta az addigi metafizikus alapokon nyugvó történelemszemléletet, a gyakorlat terén pedig a forradalom dekonstruálta a metafizikai fogalmak jegyében szerveződő emberi, társadalmi valóságot (Veress Károly meglátása). Ha az olvasó kissé cinikusnak is érzi ezt az összevetést, annyit bárki elismerhet, hogy a szellem önmozgása és a világról való gondolkodás állandó perújrafelvétele jegyében Jacques Derrida telibe találta a mai kor globalitásának egyik legfurcsább kérdését, azt, hogy mi legyen Marxszal? Panek Sándor A Csongrád megyében telepített vezeték nélküli (DECT) telefonok négyötöd része jól működik - viszont közel kétezer ügyfél egyelőre elégedetlen a szolgáltatással. A Déltáv Rt. ígérete szerint legkésőbb az év második felére kijavítják a DECT-rendszer valamennyi hibáját. „Fájdalomdíjként" pedig jóváírják a vezeték nélküli telefonok tulajdonosainak kéthavi előfizetői díját. A vezeték nélküli telefonos rendszer (szaknyelvi rövidítéssel: DECT) működési zavarairól dr. Lednitzky Pétert, a Déltáv Rt. marketingigazgatóját kérdeztük. 9 Nemrég a klebelsbergtelepi Pancsovai utca lakóinak ügyéről írtunk, de máshonnan is érkeztek panaszok a vezeték nélküli telefonos szolgáltatásra. Szórványos jelenségről van szó, vagy csakugyan rosszul működik a DECT-rendszer? - A Déltáv Rt. eddig 11 ezer előfizetővel kötött vezeték nélküli telefon bekapcso• Kéthavi telefondíjingyen! Légi beszéd lására szóló szerződést. A készülék már több mint 10 ezer 500 ügyfelünknél szól, közülük másfél-kétezren panaszkodtak valamilyen okból. Látható tehát, hogy a DECT-rendszer túlnyomórészt jól működik - ez persze nem vigasztalja azokat az ügyfeleinket, akik egyelőre elégedetlenek. A bajok forrása az ellátási területekre telepített bázisállomásokban keresendő: folyamatosan vizsgáljuk ezeket az állomásokat, s szoftvercserét hajtunk végre. 9 Az előfizetők nemcsak vonalszakadásra és -kimaradásra panaszkodnak, hanem arra is, hogy vezeték nélküli rendszerről csak igen lassan működik a fax és az Internet. Várható-e javulás e téren? - A DECT-rendszer valamennyi bázisállomását ellenőrizzük, s az Ericsson céggel közösen fölmérést készítünk a hálózatról. Várhatóan a második félévben jutunk el odáig, hogy valamennyi szolgáltatást - köztük a faxot és az Internetet is - megfelelő minőségben lehet majd igénybe venni. 9 A vezeték nélküli rendszer előfizetői viszont joggal kifogásolják, hogy a pénzükért cserébe nem kapnak teljes értékű szolgáltatást. Kérhetnek-e díjkedvezményt? - A Déltáv Rt. valamennyi vezeték nélküli telefonos előfizetőjének számlájáról törli a március-április havi alapdíjat. A január-februárban jelentkező panaszosok ügyeit is kivizsgáltuk, s esetenként állapítottuk meg a díjkedvezményt. 9 Úgy tudjuk, többen akadnak olyanok, akik vezeték nélküli készülékre várnak, de a Déltáv nem kapcsolta be határidőre a telefonokat, s emiatt kötbért kell fizetnie. Igaz-e ez, s ha igen mi az oka a késésnek? - Mintegy négy-ötszáz szerződésünket nem tudtuk határidőre teljesíteni. Az ok: néhány bázisállomásunk fogadóképességét bővíteni kell. 9 Szegeden is előfordulhatnak olyan esetek, mint a fővárosban, ahol áramkimaradás miatt leállt a vezeték nélküli telefonos szolgáltatás? - Nem, mert a mi területünkön telepített rendszerhez minden előfizetői állomáson hozzátartozik egy olyan egység, amely biztosítja a folyamatos áramellátást. Nyolcórás áramszünet idején is lehet még használni a mi DECT-rendszerű telefonjainkat. 9 A Déltáv Rt. tehát folytatja a vezeték nélküli telefonok telepítését? - A műszaki hibákat folyamatosan vizsgáljuk: oly módon is, amelyet az előfizető nem is érzékel. Mint mondtam, a DECT-rendszer területünk nagy részén bevált, jól működik. Nem véletlen, hogy a világ vezető telefonos társaságai is mindenütt fejlesztik a vezeték nélküli hálózatokat, hiszen ez a jövő távközlési rendszere. Ny. P. Tb-röl a vfrv-ben • DM-információ A Szegedi Városi Televízió ma este negyed nyolckor kezdődő adásában folytatják az egyéni vállalkozók kötelezettségeinek és lehetőségeinek ismertetését. Hogyan kell fizetni társadalombiztosítást a gazdasági társaság tagjai után, ha valaki egyúttal egyéni vállalkozó? - tudhatják meg az érdeklődők a tb-percek műsorából. A nézők kérdéseit 17 órától a 62/322-044-es és 493-693-as telefonon várják, válaszol Dudás Józsefné, a megyei nyugdíjbiztosítási pénztár vezetője. „Házimuzsika" 9 Munkatársunktól Szegedi zeneművészeket mutat be „Házimuzsika" című műsorában Meixner Mihály a Kossuth Rádióban, április 30-án, szerdán 16.25 órakor. A műsorvezető Nyíri Ferenccel, a Szegedi Szimfonikus Zenekar basszusharsonásával beszélget. Természetesen a házimuzsikálás sem marad el: a műsor vendégei lesznek még Győri Péter (zongora), a szegedi Király-König Péter Zeneiskola tanára, valamint Molnár Szabolcs (basszusharsona), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola növendéke. A szegedi muzsikusok Rózsa Pál, Legány Dénes, Patrick McCarthy, Lars-Erik Larsson, valamint Antonio Vivaldi műveiből játszanak. A SZAB hírei • Munkatársunktól A Nyelvtudományi Munkabizottság és a JATE Általános Nyelvészeti Tanszéke „Nyelvészeti műhely" sorozatában április 29-én 18.15 órakor Barát Erzsébet egyetemi tanársegéd tart előadást arról, hogy van-e értelme a feminista nyelvészet kifejezésnek.A SZOTE Tudományos Ülések Bizottsága, valamint a Genetikai Munkabizottság szervezésében április 30-án 17 órakor Michael Ashburner professzor (Cambridge) és Elisabeth Gateff professzor (Mainz) előadásait hallgatják meg az érdeklődők. Bérletek: május 7-ig • Munkatársunktól Minthogy a május 1 -jéhez kapcsolódó ünnepnapok egybeesnek a bérletvásárlások szokásos idejével, a Tisza Volán Rt., valamint a Szegedi Közlekedési Társaság meghosszabbította a menetrend szerinti járatokra szóló havi bérletek érvényességét. Az áprilisi bérletekkel május 7-én, üzemzárásig lehet utazni a buszokon, trolikon és villamosokon. A hosszabbítás érvényes a Tisza Volán Rt. helyközi és távolsági járataira, valamint a hódmezővásárhelyi, szentesi, csongrádi, és makói helyi járatokra váltott bérletekre is. A munkaszüneti napokon nyitva tartó pénztáraknál megvásárolhatók a májusi bérletszelvények is.