Délmagyarország, 1997. április (87. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-22 / 93. szám
6 KRÓNIKA KEDD, 1997. ÁPR. 22. • Holnaptól Zrínyis napok • Sulinfo Karolina: kuriózum • Osztályfény kép a makói Kálvinból Nemcsak matekból kiválóak Matematikatagozatos a makói Kálvin Téri Általános Iskola 8/a osztálya, de a humán tantárgyakbál is jók az ide járók. (Fotó: Karnok Csaba) Weöres-versenyek A Karolina célja: a keresztény emberré nevelés. Két év múlva nyolcszáz diák tanulhat az intézmény falai közt meghatározó lesz a ma még kuriázumszámba menő iskola Szeged oktatásában. A lányok többnyire ugyanitt, a fiúk a piarista gimnáziumban tanulnak tovább. Az ismeretek magas szintú elsajátítását nem azért tartja fontosnak az iskola, hogy a tanulók másoknál különbek legyenek, hanem mert az ismeret önmagában is érték. A szegedi Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Diákotthon oktatási rendszere most van kiépülőfélben - tájékoztatta lapunkat Locker Margit igazgatónő. Tizenkét évfolyamos az intézmény; hatosztályos elemi iskolai s gimnáziumi, továbbá nyolcosztályos elemi és négyosztályos gimnáziumi osztályok egyaránt működnek itt. A hatodik osztályos elemisták közül a lányok leggyakrabban a Karolina keretein belüli gimnáziumban, a fiúk általában a piaristáknál tanulnak tovább. Jelenleg 540-en tanulnak az intézményben; közülük 383 szegedi (ők a városi beiskolázású általános iskolába járnak), a többiek gimnazisták, ahová az egész ország területéről lehet jelentkezni. Hetedik osztálytól kollégium is működik, ott 111 gyermeket helyeztek el, de jövőre már 140 lesz a kollégisták száma. Mintegy két év múlva 800 tanulót fogadhat be az intézmény, közülük 200 lehet kollégista. Miben különbözik más általános és középiskoláktól a Karolina? Mint az igazgatónő elmondta: vallásos nevelés folyik az iskolában. Ez nemcsak heti kétórás hitoktatást jelent, hanem azt is, hogy a különféle tantárgyakat szintén vallásos oktatók tanítják. Minden óra keresztény szemléletet kap, ennek különösen a világnézeti tárgyaknál van jelentősége. A tanulók lelkigyakorlatokon vehetnek részt, s havonta közös szentmisén jön össze a szülői tábor, és a gyerekhad. A különféle iskolai rendezvények - Karácsonytól farsangon át anyák napjáig ugyancsak keresztény szellemiségűek; minden a keresztény emberré nevelést szolgálja. Ennek része - a technika világában éppoly otthonosan mozogjanak a tanulók, mint a tudományok és lelkiek területén: így például a kézművességre is nagy hangsúlyt fektet az intézmény. Komoly gondot fordít továbbá a személyiségközpontú nevelésre (ezt a szülők úgy fogalmazzák meg, törődnek a gyerekkel), s a közösségi életre. Az elemi iskolában egyébként reggel 8tól délután 4-ig van tanítás; haza már nem visz a gyerek házi feladatot, akkortól a családé. - Igyekszünk elfogadtatni a gyerekekkel: a szellemiek értéket jelentenek. Nem azért kell tehát elsajátítaniuk az ismereteket, hogy másoknál különbek legyenek, hanem mert többek lesznek általuk - mondta végül az igazgatónő. f. Ct. A makói Kálvin Téri Általános Iskola 8/a osztálya különleges osztály. Matematikatagozatos, ugyanakkor nagyon sok diák erőteljesen humán érdeklődésű - e kettő tehát egyáltalában nem zárja ki egymást. Legemlékezetesebb élményeik az osztálykirándulásokhoz és -bulikhoz kapcsolódnak. Legtöbbjük olyan területen tanul tovább, ahol a matematika hasznosítható mindenekelőtt. Még Nagy Adrienn, az iskola egyik büszkesége is, aki számos (vagy inkább számtalan?) humán jellegű verseny nyertese. - Matematika tagozatos a 8/a, emellett humán érdeklődésű is. Most épp irodalomórája lett volna az osztálynak, a „tűz" szimbólumát tanulják a gyerekek József AtNemcsak újságíró-, író- és sportolótehetségei vannak a Kálvinnak, ám most velük ismerkedünk meg. Egyikük már szinte kész szerkesztő, másikuk költő-írópalánta, harmadikuk pedig valóságos sportember. Simenszky Lilla: - Tagja vagyok az újságtrószakkörnek, amit Korell Gertrúd tanárnő vezet, részt veszek az „Életünk" c. iskolaújság írásában, szerkesztésében mondta. Társaival együtt beszélgetést készített például Makó polgármesterével. Méghozzá olyat, ami a legközvetlenebbül érdekli az iskolásokat: hogyan alakul át a város iskolarendszere? Dr. Búzás Péter ismertette, Makó hat általános iskolája hogyan tömörül a tervek szerint három iskolapárba, s ennek milyen gazdasági előnyei lesznek a város számára. Erdei Gabriella inkább lírai beállítottságú. - „Külsőzöm" az iskolaújságnak, minden lapszámban megjelenik egy vagy több írásom beszélte. Hozzátéve: mindenekelőtt verseket, meséket ír - a legutóbbi számban is van két verse -; legelsősorban a tila, Nagy László, és Petófi költészetének tükrében tudtuk meg Rózsáné Kovács Katalin tanárnótől. S hogy miként jellemzi az osztály saját magát? - Negyedikes korunk óta alkotunk egy osztályt. Előzőleg válogatáson estünk át, amelynek keretében mindenekelőtt matematika-eredményeinket nézték - így Nagy Szabolcs. Az együtt töltött évek legemlékezetesebb programjai mindenekelőtt az osztálykirándulások (tavaly például Magyarhertelenden voltak). Évente kétszer tartanak továbbá osztálybulit, melyek emléke szintén nem két napig tart. - Május vége táján lesz a legközelebbi, s egyszersmind utolsó, osztálybulink - mondta. - Hogy mikor ballagunk? - Országosan június 14-én van a ballagás, de iskolánkban ezt át kellett rakni 15-re. Az előző napon ugyanis nyelvvizsgázunk, angolból természetről. Miképp kezdett el írni? - Kinn voltunk az erdőben, s úgy gondoltam, mindenképpen írnom kell róla. Egyszerűen nem tehettem meg, hogy ne fijak - így Gabi. Bátai Gyula két éve a SZVESE atlétika-szakosztályának tagja. - A mezei futó OB-n, Dunakeszin, egyéniben 8. lettem; a békési nyílt versenyen, tízezer méteren 1. helyezést nyertem; a szémondta a kiszombori Hegyes Balázs, hozzátéve: az osztály köszöni a többiek megértését ez ügyben. Most pedig lássuk, ki hol tanul tovább! Matematikatagozatosokról lévén szó, az osztály nagyobb része olyan középiskolát választott, ahol nagy súllyal esik latba a matektudás. - A makói Erdei Ferenc Szakközépiskolába nyertem fölvételt - mondta Balogh Emese -, utána közgazdasági irányban tanulok tovább. Könyvelő szeretnék lenni. - Bárdi Csillag (szép neve van!) és Mágori Anita ugyanoda megy továbbtanulni. - Vonzanak azok a szakmák, ahol gondolkodni kell - beszélték. - S a könyvelés ilyen. - A magyarcsanádi Bakai Anita a vásárhelyi Eötvös József Szakközépiskolában tanul tovább, közgazdasági szakon; Ferenczi Mónika az ősztől JAG-os lesz; ugyancsak a József Attila Gimnáziumban kesfehérvári országos kismaratoni bajnokságon, ugyancsak tízezer méteren 8. lettem... - mondta. A különböző városi mezei futóversenyeket rendre megnyeri. Az idén csapatban eljutottak az OB-re. Indul továbbá duatlonversenyeken, két éve az országos diákolimpia 6. helyezettje lett, s megkapta az Aranyjelvényes Sportoló címet. Atlétikából nemzetközi versenyen vett részt Soprontanul tovább Nagy Adrienn (rengeteg verseny győztese), ő matematika-számítástechnika szakon. Nagy Adrienn egyébiránt a Kálvin egyik büszkesége. A városi balladamondó versenyen második lett, s eljutott a megyeire is, amit a szegedi Arany János Általános Iskola szervezett; a Mikszáth prózamondó versenyen városi első helyezést ért el, a megyein pedig harmadik; a Juhász Gyula szavalóversenyen a harmadik helyen végzett, s részt vett a városi szavalóversenyen is. A Kazinczy Szép Beszéd versenyen az iskolai második helyezés lett az övé. A JAG után különben a Pénzügyi és Számviteli Főiskolára veszi az irányt. Valóban humán érdeklődésű az osztály, ám korántsem véletlenül matematika tagozatos. I. Cs. ban, ahol a 16. helyezést érte el 1500 méter futáson. Tavaly atlétikából egyszeres ezüst- és kétszeres bronzjelvényes lett - no, de abba is hagyjuk a fölsorolást, mert lemegyünk a papírról, és nem kapunk érte helyezést. Viszont fogadjunk, Gabriella nemsokára ír róla az iskolaújságba - Lilla pedig szakértően beszerkeszti az iskolaújságba azt. P. C«. • Munkatársunktól Hatvanöt éves a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskola, ennek alkalmából Zrínyis Napokat szervez az intézmény. Holnap, szerdán lesz a megnyitó, reggel 9-tól, az iskolaudvaron. Fél 10-től, a Föld-napi rendezvénysorozat keretében, dr. Molnár Gyula tart természetvédelmi előadást; a madárvédelemről Lovászi Péter beszél. Ezt környezetvédelmi vetélkedő követi, majd sportversenyek lesznek a Ligetben. Csütörtökön testvérmúzsák napját rendeznek a Zrínyis Napokon belül. Fél 10-től Fontos Sándor-emlékkiállítás nyílik; 10 órától Mikszáth Kálmán életéről, munkásságáról beszél dr. Kovács Miklósné és Kovács Hedvig. Liszt művészetével éppúgy megismer• Munkatársunktól Weöres Napokat tartott a szegedi Weöres Sándor Általános iskola, nemrég. A Weöres Sándor verseihez készített rajzok versenyén az I. korcsoportban (1-3. oszt.) megosztott 1. helyezést kapott Nagymihály Dóra (JGYTF. Gyak. Ált. Isk.) és Marton Krisztián (Gedói Ált. Isk.). II. korcsop. (4-6. oszt.) 1. Pataki Veronka (Bálint S. Ált. Isk.) III. korcsop. (7-8. oszt.) 1. Mencz Nándor (Weöres S. Ált. Isk.). - Weöres Sándor Kupa. Kosárlabda: 1. Weöres S. Ált. Isk.; sakk, I. korcsop. (alsó tagozat): Zrínyi Ilona Ált. Isk., II. korcsop. (felső tagozat): 1. Tisza-parti Ált. Isk.; foci: 1. Weöres S. Ált. Isk. - Ugyancsak a Weöres Napok alkalmából rendezték A mostani Tini Diáktollalrovatában mindenekelőtt Kocsis Zoltán makói nyolcadikos írását közöljük. A fogalmazás - részlet egy iskolai dolgozatból - jelzi: a tizenéveseknek sokat jelenthet a haza, szemben a közkeletű föltételezésekkel. Ugyanakkor kiderül: humoros is lehet a diáktoll. „Sehonnai bitang ember, / Ki most, ha kell, halni nem mer, / Kinek drágább rongy élete / Mint a haza becsülete. " - olvassuk Petőfinél, akinek költészetével talán leginkább összeforrt a haza. A becsület. Csupa olyan szó, amit nem tudunk megmagyarázni, mégis értünk. Mi is voltaképp a haza? Egy ország, az ott élő néhány ember? Nem. A haza az, amit az emberek lelke tart össze. S azok az eszmék, gondolatok, amik egy földhöz kötik az embert. Csak egy hazánk van, táplálnunk kell szerete(Élet és irodalom) Csak ne feleljek matekból ! - A Reményhez Rossz lett a bizonyítványom - Bűn és bűnhődés Nem kaptam kerékpárt a szülinapomra - Füstbe ment terv Apa kiküldetésbe megy Kétévi vakáció kedhetnek a jelenlévők, mint Egyiptommal, valamint Forró Judittal, az iskola híres tanítványával. Pénteken diákönkormányzati napot tart az iskola. Reggel 9-től karikatúra-kiállítás, fél tíztől játékos vetélkedő, „Ereszd el a hajamat!" címmel, s tanár-diák kosárlabdamérkőzés. Ugyanezen a napon, este héttől: „Áll a bál a gyermekekért" alapítványi est az Arany Korona étteremben; a bál védnöke Borbola István, a Művelődési és Közpoktatási Minisztérium főosztályvezetője. A műsor keretében egyebek közt kicsinyek nyitótánca és a Szeged Táncegyüttes kamaraműsora is szerepel. Az estre az iskola a régi kollégákat, tanítványokat, s a szülőket egyaránt váija. meg az iskolában a Városi Verseghy Ferenc Nyelvművelő Versenyt, melyen a korcsoportonkénti első öt helyezettje megy tovább a Szentesen megrendezendő megyeire. ők pedig: I. korcsop. (5-6. oszt.) 1. Tóth Anett (Arany János Ált. Isk.), 2. Túri Rita (JGYTF Gyak. Ált. Isk.), 3. Serfőző Adél (JGYTF. Gyak. Ált. Isk.), 4. Krizbai Andrea (Kossuth L. Ált. Isk.), 5. Lippai Zsuzsanna (Madách I. Ált. Isk.). II. korcsop. (7-8. oszt.): 1. Horváth Anikó (Odessza II. Sz. Ált. Isk.), 2. Erdei Krisztina (Tarjánvárosi III. Sz. Ált. Isk.), 3. Katona Lea (Tarjánvárosi III. Sz. Ált. Isk.), 4. Udvarhelyi Boglárka (Gutenberg J. Ált. Isk.), 5. Elekes Petra (JGYTF. Gyak. Ált. Isk.). tünkkel: a hazaszeretettel sugallja Petőfi költészete. Ám nemcsak az övé, hiszen a haza örök motívum az irodalomban. Mindenkinek másmást jelent, mégis ugyanazt. Ezért szép Petőfi költészete, a János vitéz története, melynek hősében a hazaszeretet tartotta a lelket: „Szelíd epedéssel tekintett utánok / Mintha azok neki jó hírt mondanának, / Jó hlr Iluskáról, szép lluskájáról, / S oly régen látott kedves hazájáról." - Kölcsey és Vörösmarty ugyanolyan lánggal írtak nemzeti Himnuszunkban és Szózatunkban a hazáról Petófi előtt, mint amilyen visszavágyó-búcsúzó nyugalommal Radnóti, nagyon sokkal Petőfi után. Mindannyiuk költészete kifejezi: a haza nélkülözhetetlen, a haza az egyetlen, s nincs az a pénz, amiért megveheték tőlünk, csak itt szép az élet, és a halál. Kocsis Zoltán, 8/a (Kálvin Téri Általános Iskola, Makó) (Fölújított közmondások) Nem mind Arany, aki János Madarat tolláról, embert ujjlenyomatáról Két dudás egy csárdában, az már zenekar (A Weöres Sándor Általános Iskola Figyusz c. diáklapjából) Újságírástól a sportig Bátai Gyula kiváló sportoló, Simenszky Lilla és Erdei Gabriella pedig nagyon, de nagyon tud írni. (Fotó: Karnok Csaba) Humorzsák • Diáktoll Haza és költészet