Délmagyarország, 1997. április (87. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-10 / 83. szám

CSÜTÖRTÖK, 1997. ÁPR. 10. ÉVFORDULÓ 7 a modern sajtó magyar-amerikai úttörője Pulitzer József unokáját Makó 1990-ben díszpolgárává választotta. Halála után meglazult a város kapcsolata a családdal. (Fotó: Enyedi Zoltán) mény és a kommentár kifejezésére. Az újdonság részben abban rejlett, hogy Pulitzer a híreket szenzációkkal „fűszerezte": a fajsúlyosabb hírek mellett mindenkit érdeklő bűnügyekről, bírósági tárgyalásokról, egyéni sorstragédiákról, pikáns szerelmi afférokról is tudósított. Mindezt meglehetősen szokatlan, naturalista stílusban, de a jó ízlés határán belül tette. Tudta, hogy az emberek többségét nem a politika, hanem a mindennapi élet romantikája vagy éppen drámai valósága izgatja, ezért ilyen stílusban kell közelíteni hozzájuk. Pulitzer ezt az eljárást afféle „csaléteknek" szánta, amivel az olvasók táborát növelhette egy magasabb cél érdekében. A hír „szentségére" azonban kínosan ügyelt: a leírtak igzaságtartalmához nem férhetett kétség. A lap másik arculata komolyabb hangvételű volt. A szerkesztőségi oldal(ak)on elhelyezett belső vezércikkek hasábjain nap mint nap színvonalas politikai és társadalmi elemzések, reformokért kiáltó sajtókampányok sorozata látott napvilágot. Pulitzer hírnevét mindenekelőtt annak köszönhette, hogy a szerkesztőségi oldalt a társadalmi haladásért vívott harc egyik legfélelmetesebb fegyverévé tette az amerikai történelemnek csak „rablóbáró korszakaként" emlegetett, vadkapitalista időszakában. Meggyőződése volt, hogy a sajtónak az alkotmányban garantált szabadságon túl teljes anyagi és politikai függetlenségre van szüksége ahhoz, hogy a tájékoztatás mellett a politikai kontroll szerepét is betölthesse. Az újságok döntő többsége ugyanis korábban a pártok sajtóorgánumaként propagandacélokat szolgált, nem tekintve feladatának az objektív híradást vagy a közügyek felvállalását. Pulitzer szerkesztői politikájában sikeresen valósította meg az önállóságot, a saját elveihez ragaszkodó függetlenséget, ami persze nem jelentette azt, hogy ne fejezhette volna ki szimpátiáját az általa demokratikusabbnak vélt párt vagy éppenséggel rátermettebbnek tartott elnökjelölt iránt. Azt vallotta, hogy a „a sajtó legfőbb küldetése nem csupán a hírközlés, hanem a közszolgálatiság". Eszerint járt el, amikor kíméletlenül bírálta a pénzarisztokrácia és a monopolisták képviselőit, akik megvesztegetéssel, szavazatvásárlással jutottak hatalmi pozícióikhoz. Felismerte az újonnan érkező bevándorló tömegek érdekeit és problémáit, síkraszállt a kizsákmányolt munkásosztály követelései mellett. Kendőzetlen őszinteséggel tárta fel a szegénységben élő népréteg megdöbbentő helyzetét a nyomortanyákon, miközben az uralkodó osztály teljes szociális érzéketlenségről tett tanúbizonyságot. Az oknyomozó, leleplező újságírás is szerves részét képezte az új módszereknek. Az adóeltagadó milliomosok, a korrupcióval gyanúsítható közéleti személyiségek és trösztvezérek leleplezését Pulitzer hétről hétre megújuló sajtókampányok segítségével valósftotota meg. Másik híres jelszava ez volt: „a világon a legnagyobb morális hatóerő a nyilvánosság". A sajtóhadjáratok alátámasztására időnként a napi hírek között szenzációs tényfeltáró cikkeket jelentetett meg. Ily módon a hírek és a vezércikkek hangvétele közti különbség feloldódott, mert a lap két főrésze ezekben az esetekben jól kiegészítette egymást. A sajtó nyilvánossága Pulitzer keze nyomán számos alkalommal megtette hatását, visszaéléseknek vetett véget, illetve jótékonyan befolyásolta a Hatalmi szervek döntését a reformok érdekében. A milliók által olvasott népszerű tömeglap (gy tudott megfelelni a tekintélyes, minőségi laptól elvárható követelménynek. Pulitzer átérezte annak felelősségét, amit a nyilvánosság kölcsönöz a sajtónak és hitt a közvelemény jó irányba való befolyásolhatóságában. A közvélemény ereje című tanulmányában erről így szólt: „Megragadni a figyelmét, meggyőzni, majd megszerezni az egyetértő támogatását annak a nagy, tehetetlen tömegnek, mit népnek nevezünk - kényes és Úéhéz feladat. E feladatra kizárólag a sajtó, mint a nyilvánosság legfőbb eszköze alkalmas. És amilyen értelmesen, lelkiismeretesen, bátran végzi munkáját a sajtó a műveltséget olyképpen terjesztvén, akár a nap szólja a fényt - akként fog a közvélemény is hasznára válni a kormányzásnak, a politika tisztaságának, s fog hozzájárulni a nemzet gazdasági, társadalmi értékrendjének emeléséhez..." Látványos akciák az „új hírlapírás" eszköztárában Az „új hírlapírás" eszköztárába még számos egyéb módszer is beletartozott. így Pulitzer nevéhez fűződik például a képillusztrációk, a politikai karikatúrák, majd a képregények rendszeres használata is a napi sajtóban. A szerkesztőségen belül először hozott létre önálló sportrovatot. Emellett többször élt a hírek mesterséges „kreálásának" eszközével. E zsurnalisztikái fogást, a látványos, érdekfeszítő, olykor kimondottan izgalmas akciók szervezését a lap népszerűsítése céljából alkalmazta. Azon túl, hogy a példányszám növekedéséhez vezettek, a közérdek szolgálata vagy a szórakoztatás szándéka állt mögöttük. A sajtókampányhoz hasonlóan, egy időszakon át napi hírként megjelenve, olyan tudósítások közé tartoztak, amelyek az érdeklődés középpontjában álltak. A The World látványos akciói közül talán a legjelentősebb a New York-i Szabadság-szobor felállításához fűződik. A Franciaország által az Egyesült Államoknak ajándékozott híres műalkotás felállítása nem volt olyan egyszerű, mint azt gondolnánk. A 46 méter magas, 225 tonna súlyú monumentális alak elhelyezése a kis szigeten nem volt kellőképpen előkészítve. A hatóságok nem voltak képesek biztosítani egy illő méretű és stílusú talapzat megépítéséhez a pénzt. Nem látván fantáziát a dologban, a gazdagok nem adakoztak. A szobor régen elkészült, ám felállítása bizonytalanná vált. A késlekedés és a felháborító tehetetlenség hallatán Pulitzer a sajtó útján hazafias összefogásra hívta fel polgártásait: „Helyrehozhatatlan szégyen volna New York városára és az Amerikai Köztársaságra nézve, hogy Franciaország elküldi nekünk pompás ajándékát, mi pedig még egy talapzatot sem tudunk biztosítani számára... Adjanak, még ha keveset is! Küldjék el adományaikat! Mi összegyűjtjük és gondoskodunk róla, hogy a célnak megfelelően használják fel. Minden adományozó nevét közzétesszük, bármily keveset is ad..." Az ekkor már jól ismert lapkiadó hívó szavára megindult az adományok áradata, amelyhez természetesen ő maga is hozzájárult. Néhány hónap alatt több, mint 100 ezer dollár gyűlt össze az alap javára, lehetővé téve ezzel a különleges méretű talapzat megépítését. A 27 méter magas, szép kivitelezésű gránit talapzat (benne felvonó, kilátó és múzeum) ilymódon készen állt az emlékmű avatásának időpontjára. 1886 októberében színpompás ünnepség keretében Grover Cleveland elnök vette át hivatalosan az Amerika jelképének számító alkotást, melynek kezében a fáklya immáron 93 méter magasra emelkedett. A tenger felől, hajóval érkező bevándorlók millióinak a szeme rajta akadt meg először... • Washington (MTI) John F. Burns, a The New York Times munkatársa kapta az idei külpolitikai Pulitzer-díjat az afganisztáni polgárháború eseményeiről és a tálibok hatalomra jutásáról küldött „bátor és mélyreható" tudósításaiért. A legrangosabb amerikai újságírói elismeréseket hétfőn osztották ki a Columbia Egyetem újságíró szakán működő testület döntései alapján. A közszolgálati újságírásért járó kitüntetést a New Orleans-i The Times-Picayune érdemelte ki a világ halállományát fenyegető környezetvédelmi problémák elemzéséért. A nyomozó újságírás kategóriájában a díjat a The Seattle Times cíA lap másik, nagy feltűnést keltő „mutatványa" Nellie Bly világ körüli utazása volt, amely hónapokon át lebilincselte a közvélemény figyelmét és az amerikai sajtótörténet évtizedekig emlékezetes attrakciója maradt. A The World 1889 novemberében azzal indította útnak fiatal sztár-riporterét, hogy bizonyítsa be, hogy a Föld megkerülése a korra jellemző közlekedési eszközök segítségével hány nap alatt lehetséges. Továbbá azt a feladatot kapta, hogy nő létére lehetőleg döntse meg minden idők világ körüli utazásainak gyorsasági rekordját, beleértve Jules Verne népszerű regényhősének, Phileas Foggnak akkor fantasztkusnak tűnő nyolcvannapos teljesítményét. Jó példája volt ez a szenzációkeltésnek, a hírek „kitalálásának", de tagadhatatlanul volt némi gyakorlati, informatív jelentősége is a turizmus kezdeti időszakában. Nellie Bly óriási hírverés közepette indult el New Yorkból és szélsebesen utazott hajóval, vonattal, ha kellett, lóháton, riksával és szamáron városról városra, országról országra, teljesen mű lap három riporterének Eric Naldernek, Deborah Nelsonnak és Alex Tizonnak - ítélték oda az amerikai indiánok számára indított lakásprogramot övező korrupciók és visszaélések leleplezéséért. A belpolitikai témáért járó kitüntetést a The Wall Street Journal szerkesztősége vehette át az AIDS elleni küzdelemről megjelentett riportokért. Ugyancsak Pulitzer-díjban részesült a The Philadelphia Inquirer három munkatársa - egy újságírója és két fotóriportere - a „feltáró újságírás" terén nyújtott teljesítményükért: a halálos betegséggel szembenézők választási lehetőségeit, a „méltósággal meghalni" témakörét dolgozták fel sorozatukban. A leíró-ábrázoló műfajban a egyedül. A 22 éves riporter hölgy London, Párizs, Brindisi, Aden, Ceylon, Szingapúr, Hong Kong, Yokohama és San Francisco érintésével haladt körbe a földgolyón, s miközben útjáról folyamatosan küldte tudósításait, lapjának címoldalára került. Amikor csaknem 25 ezer mérföld megtétele után ismét New Yorkba ért, ágyúlövés és emberek ezrei fogadták. Megbízatását a vártnál hamarabb teljesítve megmutatta. hogy utazni könnyű és a világ nem is olyan nagy. Újságja nem kis büszkeséggel így méltatta: „Az ember által valaha is tett Föld körüli utazások közül messze kiemelkedik Nellie Bly tegnap véget ért útja, a maga 72 napos, 6 órás és 11 perces teljesítményével." A „sárga sajtó" rabja Bár egy történelmi személyiség tevékenységében, munkásságában a pozitív és a negatív elemek súlyának egzakt mérlegelése aligha lehetséges, bizton állíthatjuk, hogy Pulitzer a modem polgári újságírás történetében számos haladó hagyományt teremtett. Nem hallgahatjuk The Baltimore Sun újságírónője, Lisa Pollak érdemelte ki a díjat azért a portréjáért, amelyet egy mindkét fiát elveszített baseballbíróról készített. Kitüntetést kapott még Byron Acohido a The Seattle Timestól a Boeing 737-essel kapcsolatos problémákról írt tudósításai elismeréseként, illetve a Newsday of Melville (New York) szerkesztősége a TWA-óriásgép tavaly júniusi tragédiájának ábrázolásáért. A publicisztikai kategóriában Eileen McNamara (The Boston Globe) részesült kitüntetésben a massachusettsi emberekről és hétköznapjaikról írt kommentárjaiért. A kritikusi díjat a The Washington Post Tim Page-e kapta. A fotóriporterek közül ketten kapták a magas elismerést. el azonban, hogy ellentnjondásos személyiséggel állunk szemben, kinek életében volt egy korszak, amivel sohasem büszkélkedett. A 19. század utolsó éveiben az Amerikában egyeduralkodó sajtókirálynak ugyanis váratlanul kihívója, egy dúsgazdag és gátlástalan vetélytársa jelentkezett Hearst személyében. Könyörtelen konkurenciaharc bontakozott ki kettejük között a sajtópiac uralmáért. Pulitzer lapjai ekkor a nagyobb példányszám érdekében átmenetileg maguk is a szenzációvadászat szintjére süllyedtek. A spanyol-amerikai háború idején az alantas emberi ösztönök kihasználásától, a hamisítástól és a háborús uszítástól sem riadtak vissza. A hírhedt „sárga sajtó" korszaka volt ez, amelynek névadója egy sárgára színezett, vidám, szókimondó karikatúrafigura, a „Sárga Kölyök" volt. (Eretileg a The World képregényeiben jelent meg, csak aztán Hearst rajzolóstul ellopta.) E száz évvel ezelőtti „mdiaháború" alatt elveinek jó részét Pulitzer a szögre akasztotta és a fennmaradás érdekében minden fegyverét a szenzációéhség kielégítésére és ellenfele lejáratására vetette be. A Kuba birtoklásáért vívott spanyol-amerikai háború kirobbantását a századfordulón sokan a két vezető újság, a The World és a New York Journal számlájára írták. A párharc Pulitzer és Hearts között döntetlenül végződött. Világosan kell látnunk azonban, hogy Pulitzer pályafutásában ez csupán egy rendkívüli időszak, egy aberrációnak is nevezhető kitérő volt. Az óriási anyagi áldozattal és tekintélyveszteséggel járó vetélkedés után változtatott módszerein: ismét színvonalas újságírógárdát szerződtetett, s az olcsó szenzációk közlésével felhagyva, újból széleskörű elismerést vívott ki magának. Lapjai révén ismét a táradalmi igazságtalanságok. a korra jellemző politikai és gazdasági korrupció, valamint a trösztök és biztosítótársaságok manipulációi elleni küzdelemre fordította erejét, egészen 1911-bem bekövetkezett haláláig. Dr. Csillag András A Santa Rosa-i The Press Democrat munkatársa, Annié Wells egy tűzoltó helytállást örökítette meg, amint kiment egy fiatalembert az áradásból. Az Associated Press (AP) fotósa, Alexander Zemlianichenko pedig a rock-koncerten táncoló Borisz Jelcinről készült fotóiért lett Pulitzerdíjas. Az idén nem osztottak ki kitüntetést a drámai műfajban. A költészeti díjat Lisel Mueller vehette át „Alive Together: New and Selected Poems" című kötetéért. Wynton Marsalis zeneszerző a „Blood on the Fields" című szerzeményéért kapott kitüntetést, és Pulitzer-díjas lett Steven Millhauser is szépirodalmi alkotásáért, a „Martin Dressler: The Tale of an American Dreamer"-ért. A The World aranykupolás székháza mellett a New York-i városháza eltörpül a századfordulón, (Archív fotó)