Délmagyarország, 1997. március (87. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-10 / 58. szám

HÉTFŐ, 1997. MÁRC. 10. SZEGED 5 SZEGED. STEF4NIA 10.. SflJTÓHáZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 8-TÓL ESTE 6-IG! % DÉLMAQYAROFSZÁQ KTT. iB Elsős iskolaválasztó (6.) A Délmagyarország az elmúlt évekhez hasonló­an idén is tájékoztatás­sal kívánja segíteni az elsőbe készülő gyerme­kek szüleit az iskolavá­lasztásban. E célból a Humán Szolgáltató Köz­pont Pedagógiai Segítő Centrum „Iskolaválasz­tó" című füzetét felhasz­nálva többrészes soro­zatban jelenteti meg a szegedi általános iskolák kínálatát. A város iskolái az elsős beiratkozásokat április 9-10-én tartják. Osztrovszky Utcai Óvoda és Altalános Iskola - 6723 Szeged, Sólyom utca 4. Tele­fon: 480-152. Az iskola a Só­lyom u. 4. szám alá költözött a volt Záporkerti iskola he­lyére. Az intézmény a sérült, tanulásban akadályozott gyermekek oktatásával és ne­velésével foglalkozó speciá­lis iskola. Ugyanitt autista csoport is működik, valamint középsúlyos értelmi fogyaté­kos gyerekek óvodája és is­kolai csoportja. Az iskolába beiratkozás, illetve felvételi csak a Pedagógiai Segítő központ Tanulási Képessége­ket Vizsgáló Szakértői Bi­zottsága által készített sza­kértői javaslat alapján történ­het. Petőfi Sándor Általános Iskola (az intézmény a Hu­nyadi János Általános Iskola része lett) - 6727 Szeged Benczúr Gyula u. 3. Telefon: 324-235. Az iskola a Hunya­di János Általános Iskola ré­szeként is hagyományait megtartva működik. Egy első osztály indul, amelyben a ha­gyományos hangoztató-elem­ző-összetevő módszerrel fo­lyik az anyanyelvi oktatás. Fakultatív angol elsőtől. Ne­gyediktől számítástechnika oktatás. Mindennapos testne­velés. Az iskolában március 14-től iskolaelőkészítő fog­lalkozások kezdődnek (is­merkedés a számok és a be­széd világával a számítógé­pen). Rókus I. Számú Általános Iskola - 6724 Szeged, Kos­suth Lajos sgt. 37. Telefon: 313-656. Az iskola négy első osztály indítását tervezi. Az olvasás-írás tanítása a hagyo­mányos hangoztató-elemző­összetevő módszerrel, vala­mint a helyes ejtésre alapozó (ABC-ház tankönyvcsalád) módszer szerint történik, amelyeket új tanítási elemek egészítenek ki. A négy első közül három általános tanter­vű, egy ének-zene-néptánc szakosított tantervű osztály. Az általános tantervű osztá­lyokat harmadiktól angol vagy német nyelvi szakosí­tott rendszerben tanulócso­portokban lehet folytatni. E profil olasz és francia nyelv­vel is bővíthető. Elsőtől ön­költséges angol, német tanfo­lyam, valamint balett oktatás lehetséges. Angol anyanyelvi lektor, külföldi diákkapcsola­tok. Rókus II. Számú Altalános Iskola - 6724 Szeged, Csáky József u. 2. Telefon: 489­502. Három első osztály in­dítását tervezik, egy a Lo­vász-módszer, kettő a hagyo­mányos hangoztató-elemző­összetevő módszer szerint ta­nítja az anyanyelvet. Igény szerint elsőtől angol és német előkészítő foglalkozás. Har­madiktól német tagozaton, magasabb óraszámban folyik a nyelvoktatás, továbbá lehe­tőség nyílik angol, valamint orosz nyelvtanulásra. 1-4. osztályban ingyenes néptánc tanulás. Ingyenes furulyaok­tatás. Ötödiktől matematika tagozat, számítástechnikai alapismeretekkel. A nem ta­gozatos tanulók számára ön­költséges számítógépes okta­tás. Az osztályfőnöki órákon diákhatékonysági tréning és lelkiegészség-nevelés. Sport­szakkör, negyedik-ötödikben úszásoktatás. Színjátszás, művészeti képzés. Tabán Általános Iskola ­6723 Szeged, Tabán u. 16. Telefon: 323-193. Az iskola három első osztály indítását tervezi. Mindháromban a ha­gyományos hangoztató-elem­ző-összetevő módszerrel, át­dolgozott tankönyvcsaládból folyik az anyanyelvi tanítás. Első osztály második félévé­től és másodikban heti 1 óra játékos angol előképzés mindhárom osztálynak. Má­sodik végén egy vagy több angol tagozatos osztályt (heti 3^1 óra harmadikban) szer­veznek a gyerekek eredmé­nyei, képessége, a szülők ké­rése és a pedagógusok javas­latai alapján. Az általános tantervű osztályban negye­diktől angol, illetve német nyelv. Számítástechnika ötö­diktől. Népijáték, néptánc óratervi keretben. Komplex egészségnevelő program. Sportkörök. Felértesités? Ha egyszer a hivatal valamit jól oda akar mondani, biztosra vehetjük, hogy megteszi. Mondjuk hivatalos le­vélformájában. Amely első (és sokadik...) ránézésre ép­pen annyira tűnik hivatalosnak, mint ha mondjuk Kuka törpe faxolta volna a vasorrú bábának egy háromszor használatos papírzsebkendő hátoldalán. Pedig a levelet Kuka helyett Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Altalános Igazgatási Iroda Adó­csoportja (jaj, csak leírtam...) postázta egyik olvasónk­nak. Értesítvén benne, hogy ez a gyűrt, átragasztgatott papír tulajdonképpen Felhívás (majd három sorral lej­jebb: értesítés), amely arról tudatja, hogy gépjárműadó tartozása van. S azt pedig március 17-ig fizesse ám be, de íziben. A hevenyészett iromány alján van pöcsét is, meg géppel odapötyögve, hogy adócsoport. Csak éppen egyetlen aláírás sem találtatik a február 20-án keltezett levélben. A felhívásban felhívott figyelmű vásárhelyi polgár csak azt nem érti, hogy miért is tartozik, amikor a befi­zetési határidő március közepén esedékes? Mi meg azt szeretnénk kideríteni, hogy egy ilyen szépséges hivata­lossággal megszerkesztett felhívásra (értesítésre?) ma­napság ki hajlandó kifizetni, akár egyetlen petákot is. S azt: vajh mennyi időnek is kell eltelnie ahhoz, hogy oly bonyolult szerkezet, mint egy hivatalban fogalmazott le­vél elkészüljék. No, nem profi módra, csak úgy, hivatalosan... B. Z. • Ma este a vtv-n Szeged Körút '97 • DM-információ A Szegedi Városi Televí­zió hétfő esti magazinjában dr. Mészáros Rezső, a JATE ismét rektorrá választott pro­fesszora vázolja következő vezetői ciklusának elképze­léseit, terveit, de a felsőokta­tás pillanatnyi helyzetéről is képet kaphatunk a vele ké­szült beszélgetés alapján. A város környezetvédelmi programjáról, az illegális szemétlerakóhelyek felszá­molásáról, a környezetgaz­dálkodási vállalat közterület­fenntartási programjáról Szabó Ferenc igazgatóval beszélgetünk.Pártbüntetésről és az MSZP aktuális politi­kai döntéseiről faggatjuk a műsorban Géczi József or­szággyűlési képviselőt. A múlt héten Szegeden Regionalitás és kultúra cím­mel megrendezett, kétnapos nemzetközi konferenciáról mutatunk be egy rövid összeállítást. Legyenek „vendégeink" a Szeged Körút '97 hétfő esti adásában, mely 20 óra 5 perckor kezdődik. • Lopott járgányok nyomában Tán tilos autózni?" ## • Szegedért Alapítvány: Díjátadás! gálaműsor Tavaly egy híján há­romszáz aulát loptak el a megyében, ez több, mint duplája az 1995-ös adatnak. Új bűnözési forma van kialakulóban, s bár a rendőrség nem rest, egyelőre tehetetlen. Pár évvel ezelőtt a közvé­lemény azon háborgott, hogy legálisan benzinkereskede­lemből gazdagodtak meg hi­hetetlen mértékben a vállal­kozó szelleműek. Ennek ide­je lejárt, volt néhány olajpe­rünk, melynek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Rend­őrségi vélemények szerint az egykori olajosok egy része most átnyergelt, s autót lop. Nemcsak itt, hanem szerte az országban, főképp természe­tesen Budapesten. A fővá­rosban nemrégiben össze­hangolt akciót hajtott végre a rendőrség, s aznap, csak har­madannyi autót loptak el, mint egy átlagos hétköznap. Ilyen akciót azonban nem le­het minden nap rendezni, sőt, vidéken még bemutató szintjén sem. Ugyanis hiá­nyoznak a szükséges feltéte­lek, nincs rá sem eszköz, sem ember, s ráadásul a „má­sik oldal" sokkal felszerel­tebb, mint a bűnüldözés. Pél­dául nagyobb az egy főre ju­tó rádiótelefonok és nyugati autók száma. A lopott autók útvonala nagyjából lerajzolható, s nem az a jellemző, hogy az országban tartják őket. Mi­vel a háború kiváló piacte­remtő tényező, nem csoda, hogy az Öböl-háború után megindult az autók illegális importálása Európából a Kö­zel-Keletre. Sokan hasonlóra számítanak a délszláv konf­liktus lezárását(?) követően. Ebben a folyamatban pedig Szegednek is nagy szerepe van-lesz, mivel itt mennek keresztül a szállítmányok. A vásárlók olykor csak a „röntgenszemükben" bízhatnak... (Fotó: Nagy László) Emiatt jött létre a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitány­ság és Szabadkai Belügyi Titkárság között egy megál­lapodás, s kölcsönösen infor­málják egymást a rendőri szervek. A kapcsolat gyü­mölcsöző, több, Magyaror­szágon lopott autó, motor ke­rült rendőrkézre Szerbiában, melyeket visszaszolgáltattak a magyar hatóságoknak. Szerbiában még van esély, hogy elfogják ezeket az au­tókat, de ha még délebbre kerülnek, ott esetleg Uri Gel­ler találhatja meg. A sláger­listán kétségkívül a német nagy autók vezetnek, hiszen elsősorban Audikat, BMW­ket, Mercedeseket lopnak és adnak el. A haszon pedig óriási, hiszen pár órás mun­kával milliókat lehet keresni. A rizikó is elég csekély: ha nem érik tetten a tolvajt, leg­fejlebb feltartóztatni tudják az autót, s a benne ülő miért ne mondhatná azt, hogy „Jóskától kaptam hatszáz márkát, hogy vigyem le a kocsit Belgrádba. Tán tilos?" És ez nem tilos. így a lopott kocsi esetleg megvan, de a tettes nincs. Nemcsak nyuga­ti kocsikat lopnak, hanem Szegeden is többször előfor­dult már, hogy Ladákat kö­töttek el. Ezek vélhetően az ukrán piacra kerülnek, vagy mint alkatrész, vagy, ha jó állapotban van, évekig szol­gáló járgányként. Amit errefelé lopnak el, aligha találják meg, hiszen közel van a zöldhatár, sőt, hivatalos határátkelőhelyen is ki lehet vinni a kocsit, még azelőtt, hogy észlelnék a lopást. Szomorú tény, hogy ebben olykor még se­gítők is akadnak. Nemrégi­ben született a katonai bíró­ságon egy elsőfokú döntés hét volt határőr ügyében, akik legalább 15 lopott autót juttattak a határon túlra. Ál­talában itt, Csongrád me­gyében azokat a lopott autó­kat „fogják meg", melyeket valahol máshol, vagy más országban kötöttek el. És itt vannak buktatók, hiszen a határig éberen vigyázzák a portékát a bűnözők, figyelő­pontokat állítanak fel, s ha valahol mozgás van, akkor leállítják a fuvart. Aki hallgatja a kereske­delmi rádiókat, gyakran hall olyan hirdetést, mely szerint „elveszett" autóját ellenszol­gáltatás fejében visszavárja tulajdonosa, s a becsületes megtaláló ezen és ezen a szá­mon hívja fel. Általában akad is megtaláló, de a rend­őrség mégsem ajánlja ezt a megoldást, ugyanis semmi garancia nincs arra, hogy vissza lehet kapni az autót. Sőt, valószínűbb, hogy újabb százezerrel „nyúlják le" a tu­lajt. Ettől persze még nem lesz meg a kocsi. A közeljövőben változik a megyei főkapitányságok szerkezete. Éppen az autólo­pások és a kábítószer terjedé­se miatt mindenhol felállítják a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat helyi osztályát, vagyis nemcsak az Országos Rendőr-főkapitányságon lesz ilyen célirányos szerv. Talán ez nagyobb segítséget jelent a károsultaknak, illetve az autótulajdonosoknak. Arató László • Munkatársunktól A hagyományos ün­nepi külsőségek között, a Szegedi Nemzeti Szín­házban rendezett gála­műsoron vehették át dí­jaikat a Szegedért Ala­pítvány idei kitüntetettjei szombaton este. Az 1997. évi fődíjast, Tóth Béla írót; a tudomá­nyos kuratórium díjazottját Ferenczi Lajos biológust, akadémikust; a művészeti kuratórium díjazottját Berdál Valéria énekművészt és énektanárt; a társadalmi-ál­lampolgári kuratórium ki­tüntettjét Keszthelyi Béla nyugalmazott gyógyszerészt színvonalas művészeti mű­sorral köszöntötték a színház magánénekesei, színművé­szei és táncosai. Quintus Konrád színész látta el a konferanszié szere­pét és József Attila-költe­ményt szavalt, Czifra Krisz­tina pedig Radnóti-verset mondott. Á színház új, kivá­ló szopránja, Farkasréti Má­ria az egykori francia mű­vésznőről elnevezett La Grange áriával remekelt (Hunyadi László), Daróczi Tamás a Hazám, hazám... kezdetű áriát adta a Bánk bánból. A gálaműsor második ré­szében Szonda Éva, Vá­A fődíjas Tóth Béla öröme. (Fotó: Nagy László) mossy Éva, Vajda Júlia éne­kelt Kodály-dalokat, Busa Tamás a Háry-Toborzót. A gálaműsoron közreműködő színházi zenekart Pál Tamás vezényelte. A kitüntetetteket a Szege­dért Alapítvány soros elnö­ke, dr. Szentgyörgyi Pál az OTP Bank Rt. Csongrád me­gyei igazgatója is köszöntöt­te. A szegedi lokálpatrióták összefogásával évente meg­valósuló esemény, az alapít­ványi díjosztó gálaest a tár­sadalmi szolidaritás ünnepe is: az élet különböző terüle­tein értékeket létrehozó al­kotók, a városért tevékeny­kedő személyiségek munká­jának megbecsülése nem lenne lehetséges a helyi gaz­dasági szervezetek anyagi, s az alkotómunkát tisztelő sze­gedi polgárok erkölcsi támo­gatása nélkül - mondta az alapítvány elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents