Délmagyarország, 1997. február (87. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-10 / 34. szám
2 KÜLFÖLD HÉTFŐ, 1997. FÉBR. 10. kommentár Castro konoksága A Z európai békés rendszerváltások idején az) jósolták a nagypolitika tudorai, hogy Fidel Castro, Kuba teljhatalmú ura, hamarosan távozik a porondról. Ezt elsősorban azzal indokolták, hogy miután a Szovjetunió „puzzle-darabkákra" szakadt, s Oroszország már nem képes úgy támogatni a kommunizmus egyik utolsó jáklyavivőjét, mint korábban tette ezt a szovjet rezsim - Castro bedobja a törölközőt. Nem dobta be. Sőt, bekeményített. A Kubai Kommunista Párt '93-as kongresszusán az öregedő diktátor nyolcórás heves szónoklatot tartott, amelyben „lejektette a megújuló kubai szocializmus eszmei alapjait". Nos, az eszmei alapok azóta is állnak, érvényben vannak, ám a gyakorlatban már nem valósulnak meg. Tudniillik, a szigetország gazdasága katasztrojális helyzetben van, talán az utolsó ország, amelyben még érvényes a jegyrendszer, a külső támogatás megszűnése után és az USA által gyakorolt - nyílt és burkolt nyomásgyakorlás hatására, Fidel országát a nyomor uralja. Halódik. Két évvel ezelőtt - éppen e súlyos gazdasági helyzet hatására - a kubaiak tömegesen menekültek az országból. A primitív tutaj-tákolmányok ezrei indultak útnak a szigetről Florida partjai jelé. S ha nem váltak útközben a cápák áldozataivá, akkor ma már szabad országban, Amerikában, valamelyik bejogadó menekülttáborban, szabadon járhatnak-kelhetnek... S zóval, Castro ekkor sem adta jel A Magyarországnál valamivel nagyobb területű - egyébként csodálatosan szép - Karib-tengeri országban ma is ő az élet és a halál ura. Ezt úgy hozza a világ tudomására, hogy nyilvánosan üzen a világ jelenlegi első számú nagyhatalmának, pontosabban az amerikai elnöknek: Nem, Clinton úr, nem lesz Kubában átmeneti kormány! Semmi okunk sincs a kételkedésre: a szakállas Fidel tartja a szavát. Nem akar átmenetet a szocializmusból a kapitalizmusba! Inkább haljon éhen az egész ország... jfúkVUlAÍ • Castro két kézzel kapaszkodik a hatalomba Nem lesz átmeneti kormány! • Havanna (MTI) Fidel Castro egy péntek esti beszédében határozottan elutasította, hogy Kubában átmeneti kormányt állítsanak fel, amint azt a washingtoni Fehér Ház egy közelmúltban készített jelentése sugallta. ..Nem, Clinton úr, nem lesz Kubában átmeneti kormány" - jelentette ki a karibi szigetország vezetője egy nemzetközi konferencia záróülésén. (A rendezvényen mintegy negyven ország több mint hatezer pedagógusa, egyetemi oktatója vett részt.) „Nem lesz átmenet a szocializmusból a kapitalizmusba - soha!" - mondta Castro, szemére vetve az amerikaiaknak, hogy azt hiszik, jogukban áll átmeneti programot írni egy másik ország számára. A Fehér Ház január végén a kongresszushoz küldött jelentésben azt javasolta, hogy Washington hat év alatt 4-8 milliárd dollárral támogassa a demokratikus átmenetet Kubában, feltéve, hogy Fidel Castro és Fivére, Raul távoznak a hatalomból, hogy feloszlatják a belügyminisztériumot, és hogy másfél éven belül nemzetközi felügyelet alatt választásokat tartanak az országban. Újholdkor vége a ramadánnak Teheránban a siíta mohamedánok a böjti hónap utolsó imáján. Aid-al-fitr. (MTI Telefotó) • Kairó, Bagdad (MTI) A muzulmán országok legtöbbjében a szombat nagy ünnep volt: amikor SzaúdArábiában, az iszlám legszentebb helyei fölött pénteken felkelt az újhold, véget ért a ramadán. A hosszú böjti hónapot követő háromnapos „Aid al-Fitr" a szombat hajnali imával kezdődött - a mekkai nagymecsetben és környékén, s a szent városhoz vezető utakon több mint kétmillióan gyűltek össze. Az ünnep idején zárva vannak a nyilvános létesítmények, közhivatalok, s a magánvállalatok jelentős része is. Aid al-Fitr után kezdődik és Aid al-Kebir ünnepéig, azaz 2 hónapig és 10 napig tart a mekkai zarándoklat ideje is. • Zágráb (MTI) Fiume polgármestere reményét fejezte ki, hogy Magyarország hamarosan konzulátust nyit a horvát kikötővárosban. A fiumei Novi List című napilap vasárnapi számának beszámolója szerint Szlavko Linics polgármester ezt azt követően je-. Fiume magyar konzulátust szeretne lentette ki, hogy együttműködési megállapodást írt alá Tóth Mihály csepeli polgármesterrel a településeik közötti együttműködésről. A horvát lap úgy értesült, hogy a Csepel és Fiume közötti megállapodásban a kultúra. a sport, az oktatás és a gazdaság területein kialakított együttműködés fejlesztését tűzték célul. A polgármesterek reményüket fejezték ki, hogy a megállapodás aláírásával hosszabb távra szóló együttműködési korszak "kezdődött Csepel és Fiume kapcsolataiban. Negyvenmilliárdos űrbázis • Washington (MTI) Al Gore amerikai alelnök reményét fejezte ki, hogy a súlyos pénzügyi gondokkal küszködó orosz űrprogram fennakadásai ellenére rendben folytatódhatnak annak a nemzetközi ürbázisnak az előkészítő munkálatai, amely részben a kelet-nyugati együttműködés új korszakát hivatott jelképezni. A hatalmas, labdarugópálya nagyságú, négyszázhetven tonnát nyomó kutatóállomást 2002-re tervezik felépíteni tizenöt ország együttes erőfeszítésével. A program több mint negyvenmilliárd dollárba kerül. A tervek szerint az űrbázis első két szerkezeti elemét novemberben és decemberben juttatja fel az Egyesült Államok a kozmoszba. Bár Oroszország vállalta, hogy a következő modult 1998. áprilisában útnak indítja, az időközben fellépett anyagi problémák miatt azonban a munkálatok már legalább egy évvel csúsznak. Al Gore szombat este Chicagóban közölte, hogy a Viktor Csemomirgyin orosz miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokon tételesen számba vették a feladatokat, és aprólékosan megvizsgálták, hogy melyik félnek mit és mikor kell teljesítenie, beleértve a várható költségkihatásokat is. - Reméljük, hogy menni fog a dolog mondta. Környezetéből céloztak rá, hogy Moszkva már csak „nemzeti büszkeségből" sem engedheti meg magának a teljes kudarcot. Áz orosz kormányfő háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodott az Egyesült Államokban a gazdasági és technológiai együttműködés szervezésére alakult vegyes bizottság fél évente sorra kerülő ülése alkalmából. Szombaton az amerikai alelnök társaságában az amerikai gazdasági és pénzvilág egyik fellegvárát, Chicagót kereste fel. Az Alpha-űrbázis építésével kapcsolatos gondok azután merültek fel, hogy az amerikai képviselőház tudományügyi bizottságának az elnöke egyenesen azzal riogatott a közelmúltban, hogy az orosz fél részéről jelentkező fennakadások akár az „egész program széthullásával fenyegethetnek". Szakmai berkekben hangsúlyozzák, hogy egyelőre nincs különösebb veszély, bár a gondok nem lebecsülendők. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a szükséghelyzetre való tekintettel magára vállalta, hogy átmeneti megoldásként pótmodult küld fel a világűrbe, lehetővé téve az űrbázis építési munkálatainak folytatását. Az azonban bizonyosnak tűnik, hogy az orosz késedelmek miatt az első űrhajósok nem az eredeti időpontban, 1998. májusában, hanem csak a következő év elején vehetik birtokukba az űrállomás már elkészült részeit. A bázis várhatóan 2002-ben kezdi meg a teljes üzemelést, és attól kezdve folyamatosan hét űrhajós fogja majd lakni. Felépítéséhez negyven „rakétajárat" indítására lesz szükség. Boldoggá avatták Popieluszko atyát • Varsó (MTI) A lengyel fővárosban ünnepélyes keretek között boldoggá avatták a lengyel titkosszolgálat emberei által 1984-ben meggyilkolt Jerzy Popieluszko atyát. A Szolidaritás szakszervezet lelkipásztoraként tevékenykedő pap erőszakos halála annak idején komoly felháborodást váltott ki Lengyelországban és külföldön is, s a gyilkosságot mindmáig a kommunista titkosszolgálat legaljasabb cselekedetei között tartják számon. A szombati szertartást Józef Glemp bíboros prímás, lengyel egyházfő irányította. Engedmények • Kijev (MTI) Az ukrán külügyminisztériumhoz közeli források szerint Bukarest hajlandó annak elfogadására, hogy a megkötendő ukrán-román alapszerződésben ne szerepeljen a Molotov-Ribbentrop paktum elítélése. A két ország barátsági és együttműködési szerződésében mindössze egy általános formula lesz majd arról, hogy a felek a jövőben elkerülik a területi újrafelosztásra vonatkozó titkos egyezmények megkötését. Szent Adalbert ünnepe • Gniezno (MTI) A lengyel, magyar német, cseh és szlovák államfő június harmadikán találkozik egymással a lengyelországi Gniezno városában, Lengyelország védőszentje, Szent Adalbert halálának ezredik évfordulója alkalmából. Krzysztof Redlak szóvivő elmondta: a milleneumi ünnepségekre amelyek II. János Pál pápa idei lengyelországi látogatásának programjában is szerepelnek - a gnieznói székesegyházban kerül sor. Itt található ugyanis Szent Adalbert síremléke. Az ünnepi misét a katolikus egyházfő ISO pappal, köztük a világ minden tájáról érkező 80 bfrorossal és püspökkel együtt celebrálja majd. A szervezők mintegy 150 ezer zarándok érkezésére számítanak. A Délprodukt Kft., mint a felszámoló szervezet, ismételten nyilvánosan meghirdeti az alábbi, felszámolás alatt álló gazdálkodó egységek eszközeit. Homokkultúra Szövetkezet „Fa" - őszibarack-ültetvény 0117-0127. hrsz. 190 E Ft/ha - szőlő 0213/A-F hrsz. 210 E Ft/ha 0218. hrsz. 210 E Ft/ha 0218/2.-A hrsz. 210 E Ft/ha 0249/Dél hrsz. (részarány) 80 E Ft/ha 0256/1.-A hrsz. 130 E Ft/ha 0249/Észak hrsz. (kárpótlás) 300 E Ft/ha - különféle alkatrészek, villanyszerelési anyagok 500 E Ft + áfa - központi irodaház (Mórahalom, Szegedi u. 2.) 6 000 E Ft + áfa Sütőker Kft. „Fa" - 2 db Pajtás típusú sütőkemence 200 E Ft/db Érdeklődni lehet: a Délprodukt Kft. irodájában Szeged, Attila u. 11., 1/6. Telefon: 62-325-133, 62-321-833 FAG MEGNYÍLT! • • • ••••••••• GÖRDÜLÓCSAPÁGY-SZAKÜZLET SZEGED, BERLINI KRT. 19. (Berlini krt.-Klapka tér sarok) ••••••••••••••• dJL Telefon: (02) 484-169 Telefax: (62) 467-958 NOVIKI Szeged Kft. • Kukoricavetőmag-vásár! Február 13. és március 20. között kedvezményes vetőmagvásár tartunk. Egy hektárra szükséges vetőmag már 4000 Ft + áfától. aJIz Agromag Kft. _ _ W.. . Szeged, Jósika u. 13. ACn§M/VC 521 -7" Csak 6 napig! A Szegedi Téglagyár 1997. február 17-22-ig akciós áron kínálja következő termékeit: Thermoton 64,30 Ft/db Födémbélés 100 Ft/db Uniform 19 66,80 Ft/db HB 19 70,00 Ft/db B-30 34,00 Ft/db Válaszfal 10/30 42,15 Ft/db Áraink az áfát tartalmazzák! Nagyobb mennyiség vásárlása esetén fuvarkedvezmény és tárolási lehetőség! Előrendelést kisméretű tömör téglára felveszünk! iTISZAn Tisza Téglaipari Kft. Ili] Szeged, Bajai út 2-4. Tel.: 62-310-450 TÉGLAIPAR Fax: 62-311-886 Eladó városközpont közelében, Bakay Nándor u. 22. alatti, kétszintes, 1200 nm alapterületű épület és 200 nm-es raktárépület. Érdeklődni lehel Tel.: Oó-I 200-90-68/124 cl fax: 06-1-260-90-69/126 o»é»»é»»»é»é»»0 r 1 BÚTORVÁSÁR 20%-30%-40% engedménnyel. Szegeden, a Tiszti Klubban (Victor Hugó u. 6.) február 10-11-12. (hétfó. kedd. szerdai Nyitva: 9-18 óráig KÖZVETLENÜL A GYÁRTÓTÓL! Kárpitozott garnitúrák étkezősarok - szekrénysorok Hitellevélre is. h d