Délmagyarország, 1997. február (87. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-05 / 30. szám
6 A HELYZET SZERDA, 1997. FEBR. 5. A nyelvi érettségi követelményei • Budapest (MTI) A 2004-ben életbe lépő új, kétszintú érettségi vizsgarendszer szerint minden középiskolás tanulónak kőtelező lesz egy élő idegen nyelvből érettségiznie. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium által megbízott szakértői csoport már elkészült az idegen nyelvi vizsga általános követelményeinek tervezetével, az Országos Közoktatási Intézet (OKI) Értékelési és Vizsgaközpontja pedig kidolgozta az angol, illetve a német nyelvi érettségi részletes követelményrendszerét. Az említett dokumentumok - a felzárkózás és a nemzetközi mobilitás segítése céljából az Európa Tanács ajánlásaiból indulnak ki mind az általános, mind pedig a részletes célok megfogalmazásakor. Minderről Szálkáné Gyapay Márta, középiskolai tanár, az általános idegen nyelvi követelményrendszer, valamint Vándor Judit, az OKI munkatársa, az angol érettségi kimunkálásában részt vevő szakember adott tájékoztatást. Elmondták: a Közös Európai Nyelvtanulási és Oktatási Irányelvek Rendszere (Common European Framework of reference for language learning and teaching) szerint a korszerű nyelvtudás a pontos és hatékony kommunikáció képességét jelenti írásban és szóban egyaránt. Ez a felfogás - a grammatizáló-fordíttató nyelvtanítási módszer helyett - a nyelvi készségek és tevékenységek mellett hangsúlyt helyez a nyelvről,' a kultúráról és az idegen országokról szerzett ismeretekre, továbbá a személyiségfejlesztő célokra (nyitottság, tolerancia, önálló nyelvtanulás) is. A közoktatás 12 évét lezáró nyelvi érettségi vizsga célja a maga összetettségében értelmezett úgynevezett kommunikatív kompetencia mérése. Az új érettségi egyúttal arra is törekszik, hogy a kommunikatív szemléletet erősítve hasson vissza a tanítási-tanulási folyamatra. Szálkáné Gyapay Márta és Vándor Judit egyaránt kijelentették: sajátos és példa nélküli helyzetet eredményezett a középiskolákban az a még ma is érvényben lévő döntés, amely mentesíti az érettségi vizsga letétele alól az állami nyelvvizsgát letett diákokat. A dokumentumok készítői ezért azt javasolják, hogy külső nyelvvizsga a jövőben ne válthassa ki az érettségit. A szakemberek szerint az új érettségi megvalósításának alapfeltételei: megfelelő tantervek, tantárgyak, csoportlétszámok (12-16 fő), illetve óraszámok (középszint eléréséhez mintegy 700, emelt szinthez nagyjából 850-1000 óra) kialakítása, továbbá a tervszerű és rendszeres tanárképzés és továbbképzés. Amennyiben az iskolák mindehhez nem kapnak megfelelő anyagi támogatást a fenntartóktól, akkor a kétszintű idegen nyelvi érettségit nem lehet megvalósítani. Az új érettségi kapcsán rámutattak: a két szint közötti különbség a megértendő, illetve megalkotandó szövegek fajtájában, összetettségében, teijedelmében, a feladatok típusában, a nyelvi közlés pontosságában és árnyaltságában mutatkozik meg. • Gyulay Endre az 1 százalék visszautasításáról „Bizonytalanra nem építhetünk" Gyulay Endre megyés püspök: „Az egyház feladata az is, hogy az embereknek lelkiismereti nyugalma legyen" (Fotó: Miskokzi Róbert) Noha feltehetőleg jelentős pénzösszeghez jutnának, a magyar történelmi egyházak viszszautasítják a személyi jövedelemadó 1 százalékos felhasználásának lehetőségét. A katolikus egyház úgy véli: az egyházi finanszírozás módjának a Vatikán és a magyar kormány között folyó tárgyalásokon kell eldőlnie. Az 1 százalék visszautasításáról és az egyház elképzeléseiről Gyulay Endre szegedicsanádi megyés püspök, a Vatikáni tárgyalóbizottság tagja nyilatkozott lapunknak. • Püspök úr, milyen témakörökben folyik a vatikáni-magyar tárgyalás? - Három témában: az egyház közszolgálati tevékenységére szóló állami támogatás pontosításáról, az egyházi ingatlanok kérdéséről, valamint a hitéleti támogatásról. Ezek a tárgyalások azért kezdődtek, hogy az egyházi támogatásokról hosszú távra szóló megállapodás szülessen, s a Parlement ne évről évre szavazzon a fentiekről, s így a támogatás kérdése az egyházak számára is kiszámíthatóbb legyen. Ilyen körülmények között legalábbis furcsa, hogy a tárgyalások egyik nyitott kérdésében törvényerejű intézkedés történik. • Kérem, foglalja össze az egyház érveit, amellyel visszautasltja a személyi jövedelemadó 1 százalékának felhasználását. - Előszöris, az egyház nem építheti bizonytalan anyagi alapra iskoláit, szociális otthonait és más intézményeit. A nyilatkozatok úgy szólnak ugyan, hogy az 1 százalék az állami támogatás fölötti többletbevétel lenne az egyház részére, ám a Parlament emberi jogi bizottságának elnöke jelezte: az eljövendő támogatások egy részét úgy osztják fel, hogy mégis figyelembe veszik az 1 százalékot. Újabb kérdés, hogy ezt a százalékot kik fizetik be? Nem fizethetnek például a nyugdíjasok, az egyetemisták s a gimnazisták, vagyis az a két korosztály, amelyik legnagyobb számban és legaktívabban van jelen az egyházban. A sorban a harmadik méltatlan dolog pedig az, hogy az egyházaknak 30-40 ezer egyéb alapítvánnyal és egyesülettel versenyezve kellene bemutatnia, hogy tevékenysége többet ér, mint egy iskola vagy egy sportegyesület ügye, amely aktuálisan megoldást kíván. Ezért tagadtuk meg az 1 százalék igénybevételét, s azt kívánjuk demonstrálni, hogy az egyházi támogatásra a tárgyalásokon kell megoldást találni. • Hogyan fogadták ezt az álláspontot a hívek? Érkeztek-e visszajelzések? - Természetesen sokan vannak akik egyetértenek, de sokan értetlenül fogadták ezt az álláspontot, mondván. ZBNUSSI HJEIectrolux ZANUSSI AKCIÓ 5 000-13 000 Ft engedménnyel! ELECTROLUX mosógép m ooo n 59 900 Ft - CVA mosórendszerrel (víztakarékos) - csak 52 cm mély! ZANUSSI mosó-szárító gép »(. 900 n 73 900 Ft Normál hűtőszekrények (160. 200. 240 liter) 5 000-6 000 Ft engedménnyel Kombinált hűtők (280, 300 liter) 8 000 F engedménnyel AMPER / ^ Fagyasztók (230, 300 liter) 9 000-10 000 Ft engedménnyel. Szeged, Tisza Lajos körút 42. c Telefon: 62-322-786 Nyitva: H-P.: 9-17.30. Szo.: 9-12.30-ig hogy most lehetne pénzt szerezni, miért nem ragadjuk meg az alkalmat? En úgy gondolom, előbb az elviekkel kell tisztában lenni, s nem azonnal elfogadni minden ajánlatot. 0 Püspök úr, tekintsük át, az egyháznak milyen jellegű tevékenységéhez van szüksége állami pénzre? - A közszolgálati intézmények fenntartására, a templomok, műemlékek karbantartására és részben a hitélet támogatására. Ezen kívül ide sorolható a folyamatban lévő egyházi kárpótlás is. Az állami támogatás egy része normatív támogatás, amely az iskolák esetében a diákok létszámához van szabva. E normatív támogatás 50-75 százalékban fedezi az intézmények működési költségeit. A fenntartáshoz szükséges többi pénzt az állami költségvetés visszautalja az önkormányzatoknak, amelyek kötelesek a saját oktatási intézményeik költségeit fedezni. A polgármesteri hivatalok többnyire nem vállalták ezt a szegedi egyházi iskolákkal kapcsolatban. így a közoktatási minisztériummal kötöttünk külön közszolgálati megállapodást, miszerint ezt a különbözetet az állam fedezi. A nézeteltérés abból származik, hogy a kilencvenes évek elején született törvény kimondja a normatív támogatást, ám ez a kifejezés ekkor még a teljes fenntartási összeget jelentette. 0 Milyen stádiumban Új fazonú, fehér és színes nöi munkaköpenyek érkeztek az Overall Munkaruha Boltba (Szeged, ? Mikszáth K. u. 6.) | van az egyházi kárpótlás ügye? - A visszatérítések elve az, hogy az egyház megkapja az igényelt épületet, a korábbi használó pedig a költségvetésből megkapja a kárpótlást, amelyen újat építhet. Ez az eljárás az egyház számára kedvezőtlenebb, hiszen a régi épület kevesebbet ér, mint amennyiért fel lehet építeni egy újat. Ami a kárpótlás stádiumát illeti, a törvény azt mondja ki, hogy a visszakért ingatlanok öt százalékát kellene átadni minden évben. Ezt azonban a kormány sem 1995-ben sem 1996-ban nem teljesítette. • Véleménye szerint mi indokolja, hogy az egyház hitéleti támogatására is pénzt költsön az állam? - Az egyháznak nemcsak az iskola, a szociális otthon és a szeretetgyakorlás a feladata, hanem a hitélet is. Az, hogy az embereknek lelkiismereti nyugalma legyen és saját hitéletük gyakorlásának emberi jogokon alapuló lehetősége megmaradjon. Minden egyes pap közösségi ügyet, ha úgy tetszik, állampolgárok által igényelt ügyet szolgál, s ezért az egyház tevékenységét úgy is fel lehet fogni, ha nem is a szó törvényi értelmében, mint közszolgálatot. • Püspök úr, mit gondol, a magyarországi híveknek a jövőben többet kell-e áldozniuk egyházukra? - Magyarországon a háború előtt a kegyúr - a község, a város vagy egy földesúr - vállalta magára a templommal, hitélettel kapcsolatos terheket. A hívek elszoktak attól, hogy a perselypénzen és az céladományokon kívül egyébbel is támogassák az egyházat, így ezt most nehéz tudatosítani velük. A hitélet támogatására szükség van, és e területen lehetőséget látok arra, hogy az 1 százalékhoz hasonló megoldást fogadjunk el. Ennek azonban a tárgyalásokon kell eldőlnie. És persze a hívek adakozása mellett változatlanul szükség lesz állami pénzre, hiszen sok esetben az embereknek nincs anyagi erejük ahhoz, templomukat fenntartsák. A falvak nagy része elöregedett és kiüresedett. A templom pedig nemcsak az egyház értéke, hanem a településnek eszmeileg is értékes középülete. Panok Sándor Exportügyintézésre felsőfokú külkereskedelmi végzettséggel, felsőfokú angolnyelv-vizsgával, valamint 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársat felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: előzetes telefonegyeztetés alapján a logisztikai főosztályvezetőnél (323-522). Partnerünk, egy multinacionális olajipari csoport propán-bután gáz szolgáltatására szakosodott magyarországi leányvállalata számára keresünk TERÜLETI KÉPVISELŐT Csongrád megye területéről. Az ideális jelölt olyan, műszaki kérdések iránt érdeklődő, kereskedelmi gyakorlattal rendelkező, fiatal szakember, aki kedveli a mozgalmas, változatos munkát, és szívesen lenne egy biztos hátteret nyújtó, jó hangulatú kereskedelmi csapat tagja. A cég a munkáját biztos jövedelemmel, gépkocsival honorálja, valamint folyamatos továbbképzési és előreiépési lehetőséget biztosít. MAGtC MANAGEMENT INTERNATIONAL Vezetői és Vállalkozói Tanácsadó Kft. Budapest, II. ker., Muraközi u. 2/D Tel 06-1-325-7787 06-20-410-402 Konzulens: Kóczión Judit Minden megvan A kkor ez most mi? Hrabal meghalt. De hogyan? Madarakat etetett egy kórházi ablak párkányán, és kiesett az ablakon. A hír hallatán le van szögezve az ember. Azt mondják majd - nem tudom, hogy ezt honnan veszik? -, hogy a műveihez méltóan ért véget az élete. Van ilyen? Stílusosan meghalni? Ez marhaság. Nem összekeverni irodalmat és valót. Összekeveredik az magától, nem kell nekünk még rá is játszani. Mert aki ismeri Hrabal műveit, az ismeri őt is. Vagy mégsem. Ne keverjük össze! És akkor méltatni, szomorúan végigvenni a dolgokat. Vagy vidám szomorúan, méltóképpen? Akkor most nekrológot írok, vagy egyszerűen álmélkodva állok Kelet-Európa (egyik?) legnagyobb írójának halála előtt? A véget amúgy se lehet , jól" felfogni, nem lehet. Az ember megállítja az időt, az író lét és nem lét között lebeg. De nem tehet semmit. Amíg élt, addig se tehetett, és most már még úgyse. ó viszont igen. A legnagyobb, amit író elérhet, hogy szavai, mondatai, regényei életre kelnek; az életünk részévé válhatott az ő valósága. És ettől kezdve a szó már nem a cselekvés helyett van. A szó maga a cselekvés. A szó nála a végtelen cselekvés. És most már nem akarok semmit mondani. Mert nem veszett el semmi. Minden megvan. Podmaniczky Szilárd Groteszk arcképcsarnok Faludy György. (Léphaft Pál karikatúrája) „Egy korról csak akkor alkathatunk teljes képet, ha az apróhirdetéseket, karikatúrákat és a szatírát is megismerjük, ugyanis az őszinteség nem a lapok címoldalán található, hanem ezekben az úgymond marginális műfajokban" - vallja Léphaft Pál vajdasági gúnyrajzművész, akinek a munkáiból az elmúlt hét végén nyílt kiállítás a Fekete Házban. Olasz Sándor irodalomtörténész, a Tiszatáj főszerkesztője megnyitóbeszédében emlékeztetett arra, hogy ebben az évben ünnepeljük Mikszáth Kálmán születésének százötvenedik évfordulóját, s ahogy a magyar irodalom klasszikusa szerette, úgy Léphaft Pál is szereti a humort. Léphaft karikatúrái nem csak elgondolkodtatnak, de le is lepleznek. A jó portré-karikatúra elkészítéséhez nem elég a rajztechnika, megfelelő emberismeret is kell hozzá. E kiállítás is bizonyítja - mondotta Olasz Sándor -, hogy Léphaft Pál ismeri a rejtélyt. A rejtélyt, amit ügy hívnak: ember. Léphaft bíráló álruhájában új távlatokat nyit a magyar szellemi élet kiválóságairól készített portré-karikatúráival. „Lehet, hogy a kiválóságok amúgy nem beszélgetnek egymással, de itt és most együtt vannak a falakon. " Léphaft Pál groteszk arcképcsarnoka ilyen szempontból sajátos jellemtanulmány a magyar szellemi élet kiemelkedő személyiségeiről. Bacsó Pétertói kezdve Csoóri Sándoron és Dresch Mihályon át Faludy Györgyig és Sára Sándorig. A harmincöt ismert személyiség portrékarikatúrája mellett Léphaft könyvborítóit, illusztrációit és napilapos krokijait is megtekintheti a látogató a Somogyi u. 13. alatti Fekete Házban. A kiállítás március 30-ig tart nyitva. Sx. C. Sx. Százszorszép színház • DM információ A Százszorszép Gyermekház öt előadásból álló színházi sorozatot indít február 12én óvodásoknak és kisiskolásoknak. Februárban a Szélkiáltó együttes koncertjén, márciusban ,A szófogadatlan kiskakas" című zenés mesejátékon, áprilisban az Andersen Színház „Brémai vásár" című mesejátékán és az Ars Nova zenekar ,JJa jó a kedved" című zenés műsorán, májusban pedig a Kolibri Fészek Színház „Kukacmatyi" című előadásán szórakozhatnak a gyermekek. Az öt előadásra szóló Bobojsza-bérlet ára nyolcszáz forint. A Magyar Aszfaltgyártó Kft. Szegedi Keverőtelepére 1 fű, vezérléstechnikában jártas villanyszerelőt és 1 fő homlokrakodógépkezelőt keres felvételre. Érdeklődni a megjelenés napján 9-14 óráig lehet, a 62-323-551 telefonszámon. Kucsma József telepvezetőnél. Szegeden, a Hét vezér utcában 180 nm iroda és 600 nm raktárhelyiség hosszabb távra kiadé. Érdeklődni: Székely Bála, 62-478-269 telefonon.