Délmagyarország, 1997. február (87. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-21 / 44. szám

6 KAPCSOLATOK PÉNTEK, 1997. FEBR. 21. Régi és új villamosok A második világháborúban nagy károsodás érte a budapesti villamosokat, s ezeket a magyar járműipar és a Ganz-gyár dolgozói újították fel a negyvenes évek második felében. így azután 1947-ben a korábbinál hosszabb, mintegy 50 százalékkal nagyobb utasbefogadó jármű jelent meg Budán, a 61-es járatszámú villamos - a Móricz Zsigmond körtér, a Szent Imre herceg, az Alkotás útja és a Moszkva tér közötti vonalon, ezt kővetően pedig a Margit és Szabadság, később a Petőfi híd közötti vonalon, a Duna-parton. A járművek hamarabb gyorsultak, így ragadványnevet is kaptak: a német Stuka repülő mintájára nevezték el őket... Ezek az emlékek elevenedtek fel bennem, amikor a Délmagyarországban, valamint a tévében bemutatták a szegedi vasútállomásra érkezett Skoda-villamost. Véleményem szerint a Trolleybus, az Ikarus és a Skoda járművek összehasonlításakor mindig a hazai szakemberek nívós gyártmányait kellene előnyben részesíteni, így azután a gyárak több dolgozót foglalkoztathatnának, nem kellene az alkotóképességük csúcsán lévő embereket elbocsájtani, vagy „korkedvezménnyel" nyugdíjba küldeni... Kátal Ferenc Mire elég? Háromgyermekes anya vagyok, aki a létminimum alatt küszködik. Felháborító, hogy a Parlament milliárdokkal dobálózik, mi pedig az éhhalál küszöbén járunk! Mondhatná bárki, mint az egyik hivatalos helyen, hogy miért szültem! Természetesen szeretem a családom, de történetesen nem én döntöttem el, hogy szüljek-e vagy sem. . Tisztelt Honatyák! Akik a Parlamentben ültek és meghozták az abortusztörvényt, gondolkoztak-e valaha, hogy a kilencezer forintos gyermekgondozási támogatásból hány napra tudok tejet venni három gyereknek? Ha munkahelyre jelentkezem, és megtudják, hogy három kiskorút nevelek, rögtön tudomásomra hozzák, hogy „már betelt". Tudják-e ott a Parlamentben, mibe kerül három iskolást beiskolázni? Etetni? Ruházni? Tudják-e, mit jelent azt mondani, hogy: nem? Nincs rá pénz? Akár egy szelet csokiról van szó, vagy netán iskolai kirándulás, vagy egy mozi? Egy anyának a szíve szakad meg, hogy azt kell mondani, hogy ma nincs tej, csak tea van vagy az sem! Gondolnak-e arra, hogy nem mindenkinek fér rá a képére, hogy segélyt kérjen? Én egyszer próbálkoztam, de azt a fogadtatást, amiben részesültem senkinek nem kívánom. Gondolnak-e arra, hogy míg külföldieknek adományt gyűjtenek, az itthon lévőknek is nagy szüksége lenne rá! Mindig a nyugdíjasokkal foglalkoznak, pedig a nagycsaládosoknak sokkal nagyobb szüksége volna segítségre! Hát nem panaszkodom tovább, úgysem segít senki rajtunk... H. L.-né A püspöki körlevél üxenete A magyar katolikus püspöki kar Igazságosabb és testvériesebb világot címmel nemrég olyan körlevelet bocsátott ki, amely Magyarország súlyos problémáival, sorskérdéseivel foglalkozik. A körlevél fogadtatása gyakorlatilag a hivatalos fórumok, a politikai- és a civil szervezetek részéről is egyöntetűen pozitív volt, de legalábbis nem támadták azt. A közelmúltban Gyulay Endre megyés püspökünk különböző fórumokon beszélt a körlevélről és a kapcsolatos visszajelzésekről, így került sor a JATE aulájában január végén a Magyarok Világszövetsége Szeged Városi és Universitas Szervezete által rendezett püspöki referátumra is. Feltűnő volt, hogy a letűnt rendszer és hatalom képviselői, a régi-új vezetők közül számosan voltak jelen a rendezvényen, ami korábban a hasonló, „nemzeti" jellegű megmozdulásokon nem volt jellemző. Ez úgy (is) értékelhető, hogy valóban őszinte érdeklődés, sőt, támogatás nyilvánul meg a társadalom minden részéről, de esetleg úgy is, hogy gyerünk el mi is, hiszen nem lehet tudni mit hoz a holnap, talán érdemes óvatosan közeledni ehhez a „vonalhoz" is. Akárhogyan is van, e változást mindenesetre üdvözölnünk kell. Nyilvánvaló, hogy nem az a pusztítás és pusztulás a legtragikusabb az ország számára, amit a kommunizmus a negyvenegynéhány év alatt a gazdaságban mérhetetlen külföldi eladósításunkkal, és generációkra kiható elszegényttésünkkel sok szenvedést okoz(ott), hanem amit az istentelen és vallásellenes rendszer a lélekrombolással, a hitélet tönkretételével, és az erkölcs lezüllesztésével, az emberi szellem megnyomorításával tett. Ez az, ami hosszú időre súlyosan fogja befolyásolni még a gazdasági élet fellendülését, az emberi szolidaritás megnyilvánulásait. Ekkora bajban honnan várható egyáltalán segítség, amikor a szerény lehetőségű egyház legfeljebb csak szelldszavú iránymutatást adhat? Amikor - amint a kérdések kapcsán is kiderült az igehirdetők utánpótlása is igen-igen gyér. Az országépítéshez a lélek megvilágttására-megvilágosodására, kegyelemre van szükség. Ezeregyszáz év után új hittérítésre, a kereszténység újrafelvételére, küldetéstudatra és új honfoglalásra. Hátha a nagy szükségben ilyen világi feladatokra, belső misszióra vállalkozhatnának szerzetek és szerzetesek is, amelyek és akik nagyon sokat tehetnének a hitélet megújításáért, amit a Hittudományi Főiskolán képzett világi hittantanárok is, de a többi keresztény egyház is együttműködhet a közös cél érdekében. S noha nagyon hosszú és rögös út áll előttünk, hiszen világtendenciának is tűnik, h'ogy elanyagiasodott világunkban a hitélet és a vallásos nevelés általánosan háttérbe szorul, mégis csak a keresztény hit és erkölcs megújulásától és kibontakozásától várhatjuk országunk felemelkedését. Bán Miklós i X'W WfflfWFffffl „Nem kell Szegednek himnusz!" Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az olvasói leveleket a szerzők mondanivalójának tiszteletben tartásával, szerkesztett formában jelentetjük meg. Az itt közölt írások szerzőik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Udvarias ÜTI Gyálarétre utaztam a 74es autóbusszal január 31 -én 13 óra körül. Kifelé menet a Tompai-kapu megállónál egy személyt láttam a megállóban lévő padon összegörnyedve ülni, nem lehetett látni, nő vagy férfi, idős vagy fiatal. Mintegy 2 óra múlva jöttem vissza, akkor végigfeküdve láttam a személyt a padon. Senki nem zavartatta magát, hogy megnézze, mi van vele. Tépelődés után felhívtam a 07-es számot és elmondtam a látottakat. Körülbebül fél óra elteltével a legnagyobb és kellemes meglepetésemre az ügyeletes tiszt visszahívott és rendkívül udvariasan tudtomra adta, hogy az illető már eltávozott, nyugodjak meg. Hát ilyen is van, nem csak a rossz. Köszönöm a visszahívást és az udvariasságot. V. L.-né Volán-gondok Először is azért fogtam tollat, hogy a rokkantnyugdíjasok bérletének érvényesítésével kapcsolatos cikkhez hozzászóljak. Csak megerősíteni tudom azt az állítást, hogy igenis kérték az orvosi határozatot a bérletigazolvány érvényesítéséhez, hiába volt nálam személyi igazolvány és nyugdíjasigazolvány. Ezzel kapcsolatban még egy kérdésem lenne: akinek átutalási betétszámlára érkezik a nyugdíja, az hogyan igazolja, hogy a múlt hónapban is kapott? Vagy úgy gondolják, hogy azt a hó végi számlaegyenleget mutassam be, amin a család jövedelme, kiadásai, adatok stb. szerepelnek, amibe szerintem a számlatulajdonoson, s az OTP-n kívül másnak nincs joga betekinteni?! Másik problémán is a Volánnal kapcsolatos. Megszüntették a lehetőséget, hogy a kombinált bérletet kiegészítőként figyelembe vegyék! Tehát, ha én két kiskorú gyermekemmel Szegedről Forráskútra utazom, hiába van mindhármunknak kombinált bérletünk, ami Kiskundorozsmáig érvényes, a jegyet Szegedtől Forráskútig kell váltani. Tehát a Szeged-Kiskundorozsma utat duplán fizetjük! Ez nem csak az én panaszom, hanem több utastársamé is. Hogy mennyire megfizettem a jegy árát, azt bizonyttja egy utam: február 2án, 9 óra 50 perckor Kiskunmajsára induló buszra szálltam két kiskorú gyermekemmel. Kértem (szerintem érthetően) 3 darab félárú jegyet Forráskútig. Mivel én rokkantnyugdíjas vagyok, bemutattam az utazási utalványomat, amit a buszvezető le is pecsételt, hogy igénybe vettem, s számlázott nekem 3 darab teljes árú jegyet. Tudom, hibáztam, hogy nem néztem meg azonnal, de mivel ritkán utazom, nem tudom az árakat, s mivel lepecsételte az igazolványt és látta a két gyermeket is, teljesen megbíztam, hogy jól számlázott és kifizettem a 474 forintot. A meglepetés csak akkor ért, amikor ugyanazon a napon délután Szeged felé két félárú és egy teljes árú jegyért 316 forintot fizettem, s akkor néztem meg a délelőtt kapott jegyet! Kérem, emberek vagyunk, ennyire bizalmatlannak kell lennünk egymás iránt, hogy árgus szemekkel figyeljük egymást, mert ha nem, becsapnak? Fenyvesi József né A minap dr. Veress Sándor felvetette e lap hasábjain, hogy „Kellene Szegednek himnusz...", Indoklása szerint, mert Veszprémnek is van. Azt írja: „Amije van Veszprémnek, miért ne lehetne Szegednek is?" Gondolom, ebben a kérdésben azért mégsem ezt kellene legfőbb szempontként felvetni. Az elszabadult gondolatok kavalkádja már odáig jut, hogy minden megyének, városnak legyen himnusza, ha már van címere és zászlaja. Végül a javaslattevő úgy véli: „Talán, ha a szegedi önkormányzat a veszprémihez hasonlóan saját városi himnuszával kezdené minden esetben a munkáját, még hatékonyabban, eredményesebben és gyorsabban tudná szolgálni mind Szegedet, mind a szegedi népet." Azzal, hogy a szegedi önkormányzat eredményesebb legyen, messze egyetértek gondolom igen sok szegedi polgártársammal együtt -, de úgy gondolom, munkájuk kezdetén elég lenne, ha Kölcsey Himnuszának örökbecsű első verse jutna eszükbe, az sem baj, ha el is éneklik. Talán, ha Isten áldását kérik minden magyarra, s köztük a Szegeden élőkre is gondolva, hatékonyabb és gyorsabb lehet a munkájuk. Az sem lenne baj, ha azon munkálkodnak, hogy legalább jókedvet csalnának a szegedi polgárok szívébe, ha már bőséget nem is tudnak teremteni. Talán arra is gondolhatnának, hogy ha már e nép megbűnhődte a múltat és a jövendőért is áldozatot kell hoznia, legalább a jelent ne kelljen megszenvednie, mert néha az önkormányzat üléseit is fájdalommal, bosszúsággal éljük végig, nemhogy a döntéseik következményeit. Ez pedig akkor is így lenne, ha sok-sok pénzért „egy speciális szegedi himnusz" elénekelése után „szakszerűen gyűlölködnének" egymásra. Ha pedig nemzeti Himnuszunk kevés lenne gondolatébresztőnek és lelkiismeretfurdalónak egy-egy önkormányzati ülés előtt, akkor énekeljék el a Vörösmarty Szózatát is. Legközelebbi munkájuk során arra is gondoljanak, hogy döntéseikkel ne nehezítsék életünket, mert Szeged népének itt kell élni és itt fogad be mindannyiunkat a föld. Ha pedig nem így él önkormányzatunk minden tagjának - pártállásra való tekintet nélkül - szívében, akkor nemcsak Szeged, hanem az ország összes szövegírója, zeneszerzője írhatja a város himnuszát, és énekkarok tucatjai énekelhetik a világ legjobb zenekarainak kíséretében, akkor sem lesz az önkormányzat és munkája „legjobb és legszegedibb." „Meg kellene próbálni!" írja a fantáziadús levélíró. Bocsánatot kérek, de nekem az a bizonyos kutya jut erről eszembe. No, meg a karavánra ugató, hanem a próbálkozó. De, ha már valamit meg kellene próbálni, akkor az nem a szegedi, hanem a nemzeti Himnusz szellemében való élés és munkálkodás. Ezt megpróbálhatja az önkormányzat éppúgy, mint Szeged minden tisztességes polgára. Nagy István nyugdíjas tanár Életmentők Borzongással vegyes érdeklődéssel olvastam a Délmagyarban megjelent Vészhelyzetek intézete című Írást, amely a körintenzívről szólt. Sajnos, rossz sorsom úgy hozta, hogy egy súlyos agyvérzés után magam is betege voltam ennek az intézetnek január 6-tól 16-ig. Meg kell vallani, annak ellenére, hogy mint beteg, az ember úgy érzi, a pokol tornácán jár, mint félig-meddig gyógyult, ma már lábadozó ember, úgy érzem, sőt, tudom, hogy az intenzív intézet orvosainak és ápolóinak, az ő lelkiismeretes munkájuknak köszönhetem, hogy élek, és ezt a levelet egyáltalán megírhatom. Megragadva az alkalmat külön is köszönetet szeretnék mondani a körintenzív orvosainak és ápolóinak az életem megmentéséért. Kívánok nekik jó egészséget, felelősségteljes munkájukhoz erőt és hitet, mert meggyőződésem, hogy az ő hitük és elszántságuk, szakmai hozzáértésük, rajtam kívül még sok embernek adta vissza az életét. Bízunk abban, hogy még sokáig végezhetik áldásos munkájukat! Fekete Imre Ellopták a hetedik parancsolatot A nap mint nap jelenlévő ellentmondásokra egyre közönyesebbek vagyunk. Az adóprés „beindulására" a vállalkozók egy része úgy reagált, hogy alkut kínált a vevőnek, számlát kér-e, vagy sem. Egyes vállalkozók a közterhekkel együtt járó bérből csak a minimálbért fizették ki legálisan a munkavállalónak, a többit pedig szó szerint zsebből. Ma, mikor szinte általánossá váltak az ilyen törvénysértések, már senki nem beszél róluk. A közterhek kijátszásának egy újabb formája látszik kialakulni: az 1970-es és '80-as évek „én elnézem neked, hogy te elnézed nekem, mi elnézzük nekik, hogy ők elnézik nekünk... " Meglopják a készleteket. Megdöbbentő hallani a rádióban a „ lopott kocsimat visszavásárolnám" kezdetű hidetéseket. A „ne lopj" erkölcsi tilalom helyett a tolvaj megjutalmazása folyik napjainkban. Teszik ezt olyan áron is, hogy a sértett elköveti az orgazdaság bűntettét. Az egyén jól felfogott anyagi érdeke a tolvajjal kiegyezni, de ez már olyan ár, mely a „ne lopj" parancs tagadásával ér fel! Bibó István 1942-ben írta a következő sorokat: mai világunknak a pénzre vonatkozó erkölcsi szabályai elégtelenek: csak egészen egyszerű és erkölcsi problémát alig jelentő helyzetekben igazítanak el, komoly nehézségek előtt azonban, amikor leginkább szükség volna rájuk, csődöt mondanak. Az elvek csődje azonban nem normális jelenség és nem magától értetődő: elvek nélkül lehet egyes embernek egyik napról a másikra józanul élni, de közösségek tartósan nem lehetnek nélkülük. Az elvek csődjének minősíthetők a következő példák is: élettanilag ismert, hogy a 80 decibel hangerősség már károsttja a hallószervet. A diszkóba járó fiataljainkat ez nem érdekli, azonban a felnőtt társadalomból hiányzik a jövő generációjáért érzett felelősségnek az a gesztusa, hogy legalább maximalizáltatná a diszkókban engedélyezett hangerősséget. A cigaretta reklámozásának tilalma köztudott. Ennek ellenére a „Mindenki szereti Sophit", „A jólzú ultralight" reklámszlogenek mindegyike egy cigarettamárkát hirdet. A reklámszakemberek erre azt mondják, hogy nem a^igarettát reklámozzák, hanem a szeretetet, a könnyedséget, az olcsóságot és a törődést. Nyilvánvaló, hogy ez mellébeszélés. Ebben az országban nyilvánosan és büntetlenül lehet becsapni a másik felet. A pénzszerzés önmagáért való tett lett, ami nem válogat az eszközökben. Ez már a mindenároni pénzszerzés erkölcsi értékromboló hatása. Megoldásként nem arra gondolok, hogy az együttélésünk etikai kérdéseiről egyre többet kellene beszélnünk. Az igazi megoldást csak egy olyan érvényes és hatékony társadalmi értékrend kialakulása és érvényesülése hozhatja meg, mely azon felül, hogy társadalmi értékvilágunkat regenerálja, a valóságban is egyaránt képes biztosítani a társadalmi igazságosságot az aránytalansággal, a visszaéléssel és a birtoklás merevségével szemben és az értékes társadalmi szerepviselés tiszteletét és tekintélyét az illetéktelenséggel és az anarchiával szemben. Szondi Miklós pedagógus Újabb jelzéseket szeretnének Kis közösségünk tagjainak Balogh László közbiztonsági tanácsnok igazi örömet szerzett azzal, hogy megvalósította régi óhajunkat. Nagy megelégedéssel nyugtáztuk az Anna-kúti átjáróban a számunkra is biztonságos átkelést lehetővé tevő sípoló lámpát. Köszönjük, hogy a hangjelzéses lámpák immár három helyen működnek városunkban. Kérjük, továbbra is tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a fontosabb átkelőhelyeken is felszereljék a hangjelzést. Az alábbi fontossági sorrendet javasoljuk: Tisza Lajos körút-Mikszáth Kálmán utca, Mars tér-Mikszáth Kálmán utca, a Nagypostánál lévő lámpák. Köszönjük, hogy ezáltal mi is egyenértékű városlakónak érezhetjük magunkat, és ezzel Szeged város is felzárkózott a többi város mögé, ahol már évek óta működtek ezek a kisgeítő eszközök. A Vakok Klubjának tagjai (Meleg)vizet prédikál... Az Északi városrészben lakók közül bizonyára sokan tapasztalták az utóbbi időben, hogy amikor a melegvíz-csapot (szelep az különben) megnyitják, jó, ha langyos a kifolyó víz, és nem kevés víz elfolyatása után lesz megfelelő hőmérsékletű. Mi lehet az oka? A központi melegvlz-szolgáltató rendszerekben keringető szivattyúkat üzemeltetnek azért, hogy a fogyasztó a meleg vizes csap kinyitása után szinte rögtön meleg vizet kapjon. Jelentős vízmegtakarítást lehet ezzel elérni. Bizonyára elromlott a hőközpontban a keringető szivattyú, meg a tartalék is. Arra gondolni sem merek, hogy a fűtő elfelejti bekapcsolni azt. Akárhogyis van, kedves SZETÁV, a takarékoskodást elvárni nemcsak a fogyasztóktól kellene. Méhes János