Délmagyarország, 1997. február (87. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-21 / 44. szám
4 KRÓNIKA PÉNTEK, 1997. FEBR. 21. napló MA A MUNKÁSPÁRT Szeged városi koordinációs bizottsága 15 órakor ülést tart a Fő fasor 9. alatti Munkás Művelődési Otthonban. A KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT Victor Hugó utcai székházában ingyenes jogi tanácsadást tartanak 16 és 17 óra között a párt jogtanácsosai. • A Vasvári tervei Európai ismeretek az iskolában A Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola olyan országos képzési programban vesz részt, amely az európai uniós ismeretek középiskolai feldolgozását túzte ki célul. A szegedi iskola a jövőben az ismeretkör regi-' onális képzési központját szeretné létrehozni. Az Európai Unióról szóló ismeretek középiskolai oktatására szervezett országos képzési programban vesz részt a dél-alföldi régió képviselőjeként a szegedi Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola. A képzés a budapesti Hunfalvy János Külkereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola kezdeményezésére indult el 10 magyar középiskola részvételével, azzal a céllal, hogy tanárokat készítsen fel az Európai Unió felépítésének, működésének, távlatainak, illetve Magyarország csatlakozásának ismereteiből. A program befejeztével a résztvevő iskolák, köztük a Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola, regionális információs, módszertani központként szeretnének szolgálni az Európai Unióról szóló ismeretek középiskolai oktatásában. Király Levenléné igazgató úgy véli, a magyar csatlakozás előtt az európai uniós ismeretkör rendkívül időszerű, és könnyen beépíthető a középiskolák oktatási programjába. Az Phare támogatást is élvező országos program ugyanakkor nem biztosit pénzt a körzeti képzési központok létrehozására. A szegedi iskola igazgatója szerint ezt a feladatot önkormányzati segítséggel, valamint pályázatok és különböző céltámogatások útján lehet megoldani. Király Leventéné tervei szerint a Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola a következő tanévben már elkezdi az új ismeretkör tanftását és nem kizárt, hogy más érdeklődő iskolákkal összefogva szeptembertől sikerül a regionális képzési központ kezdeményét is megteremteni. Idevágó hír, hogy a középiskolák a Külügyminisztérium. a kultuszminisztérium, az Euró Info Service és a Phare közös akciójában a napokban oktatócsomagot kaptak, amely az „Európáról a katedrán" című tanári kézikönyvet és a hozzávaló videoanyagot tartalmazza. S. P. S. Táncol a Radnóti A Radnóti Gimnáziumban a testnevelési órák egy részében népi- és társastáncot oktatnak a gyermekeknek. (Fotó: Miskolczi Róbert) • Munkatársunktál Az idei tanévtől a Radnóti gimnáziumban a testnevelés órák egy része nem éppen a hagyományos módon telik. A gimnáziumban ugyanis gondoltak egy nagyot, és mondván, hogy a tánckultúra éppúgy hozzátartozik a diákok- mozgáskultúrájához, mint bármelyik sportág, s mivel télen a gyerekek amúgy is tornateremhez vannak kötve, bevezették, hogy a testnevelési órák egy részében táncot tanítsanak. Az iskola a Juhász Gyula Tanárképző Főisl&dáról egységes programot kapott, így a táncoktatás éppolyan tervszerűen folyik, mint a többi tárgyé. A gyerekek elsőben és másodikban népi táncot, följebb pedig társastáncot tanulnak. Téli vásár a Pelgrim Márkaboltban! Horváth M. u. 9. Tel.: 312-901, 423-415 PK463 tűzhely, 3 égőfej, villanysütő 47 900 Ft helyett 41 300 Ft GT 4050 gáztűzhely 43 900 Ft helyett 38 800 Ft Konvektorok PP és kéményes 2 kW 32 900 Ft helyett 29 600 Ft 4 kW 39 900 Ft helyett 35 500 Ft 5 ' tH' Zanussi-Lehel, Electrolux hűtő tCio! csereakciói r Automata mosóqépek, mosoqatóqépek w l ' <J \j i 4193/3 10% engedménnyel. Pelgrim Szegcdi nagyvállalt keres 20-25 év közötti fiatalembert SZERVEZŐ-ÜGYINTÉZŐ munkakörbe. Feltételek: - min. középfokú végzettség - jogosítvány és saját gépkocsi - alapszintű számítógépes ismeretek - marketingismeretek Fényképes önéletrajzát várjuk a Délmagyarország hirdetőirodájába (Szeged, Stefánia 10.) 1997. február 26-ig. „Márciusi kezdés" jeligére. Vásárlónak, kereskedőnek egyaránt előnyös Több, mint három hónapja péntekenként jelenik meg lapunkban az „Itt olcsóbb!" című rovat: ebből olvasóink megtudhatják, hogy az egyes alapvető fogyasztási cikkeket éppen hol és mennyiért lehet megvásárolni. Az ingyenes hirdetés lehetőségével szívesen élnek a kereskedők. A rovatunkban leggyakrabban jelentkezők közül három boltvezetőt kerestünk meg, s afelől érdeklődtünk, milyen hatással van üzletük forgalmára az „Itt olcsóbb!" rovat reklámja. Gombos Ágnes, a Zöld kosár ABC (Szeged, Szent Ferenc u. I.) vezetője: Számunkra nagyon fontos, hogy vásárlóink a Délmagyarország segítségével is megismerjenek bennünket; így sokan megtudhatják, épGombos Ágnes, Szekeres Károly és Lengyel Andrásné. (Fotó: Karnok Csaba) pen mely alapvető élelmiszerek kaphatók nálunk olcsóbban. Ezek: az étolaj, finomliszt, vajféleségek, azután nem romlandó árucikkek, amelyekből egyszerre nagyobb mennyiséget is lehet vásárolni. De sokan keresték az olcsó papírzsebkendőt, egészségügyi papírt. Most kenyeret, tejfölt, margarint kínálunk a megszokottnál alacsonyabb áron. Szekeres Károly, az MS <4 Tabak Szeged Rákóczi u. 13. alatti boltjának vezetője: - Örülünk ennek a lehetőségnek, hiszen így kiderül, hol tudnak a vevők a legolcsóbban vásárolni. Széles választékkal (vegyi és papíráru, pelenkák, élelmiszerek, dohány és kávé), s állandó leértékelésekkel várjuk vásárlóinkat. Márciusban húsvéti tombolát tervezünk. Forgalmunk nő a hirdetés hatására, a vevő jön a kedvezményes áruért, és persze - látva alacsony ára" inkát - mást is vásárol. Most amerikai pelenkát, kávét lehet olcsóbban venni nálunk, s a másik boltunkban, amely a Szamos utca 4. alatt található. Lengyel Andrásné, a Csemege Julius Meinl Rt. 109-es boltjának (Szeged, Széchenyi tér 8.) vezetője: - Örömmel vettük az „Itt olcsóbb!" rovat indulását, s szinte minden héten sikerült valamilyen termékkel megjelennünk. A hirdetést sokan észrevették, új vásárlók térnek be hozzánk. Minden hónapban, háromhetenként indul valamilyen leértékelési akciónk, mégpedig olyan napi cikkekből, amiket sűrűn meg kell vásárolni. Az étolajat, s a különféle tejtermékeket különösen ajánlom, mert - s ezt túlzás nélkül mondhatom - nagyon jó áraink vannak. Az olcsó papírzsebkendő, egészségügyi papír is kelendő volt, a leárazások sorában hamarosan a liszt következik. VÉNUSZ étolaj 9 Anna kúti csemege Szeged, Széchenyi tér 8. T.: 313-224 Ny.: h.-p.: 7-20, sz.:7-13 • Papagáj Markét Szeged, Szabadkai út T.: 444-370 Ny.: Non stop • Mátyás Diszkont Szeged. Földműves u. 7. Tel.: 444-162, Ny. ,h-p.: 7-17, szo.:7-12. Itt olcsóbb! TEJ 2,8% rma HASZNOS SZAMOK A HÉTVÉGI BEVÁSÁRLÁSHOZ Péntekenként megjelenő rovatunkba szerdán és csütörtökön, 9-12 óra között várja a kiskereskedők aktuális ajánlatait Agárdi Gabriella, 481-281/302. (Természetesen a legkedvezőbb árakat közöljük!) CSIRKE far-hát EMI TRAPPISTA sajt f 9 Diszkont 99 Szeged, Cső u> 2/B Ny.: h.-va.: 5.30-21.45 TEJFÖL f 20% ( TEXTILPELENKA ITTTP • Diófa Húsbolt Szeged, Sárosi u. 2. T.: 493-367 Ny. h.: 12-18. k-p.: 7-18, szo.: 7-12. 9 Anna kúti csemege Szeged, Széchenyi tér 8. T.: 313-224 Ny.: h.-p.: 7-20, sz.:7-13 9 Diszkont 99 Szeged, Cső u. 2/B Ny.: h.-va.: 5.30-21.45 9 Zsebi Baba Bolt Szeged, Vedres u. 12. Tel.: 436-769, Ny.;, h-p: 9-12,15-18, szo.: 9-12. AKACMÉZ KENYER IMI RAMA margarin [Hl dJl 9 Zöld Kosár ABC Szeged, Szent Ferenc u. 7. T.: 320-224 Ny.: h.-p.: 6-20, sz.: 6-14, v.: 7.30-12 9 Mátyás Diszkont Szeged, Földműves u. 7. Tel.: 444-162, Ny., h-p.: 7-17, szo.: 7-12. 9 Diszkont 99 Szeged, Cső u. 2/B Ny.: h.-va.: 5.30-21.45 9 Diófa Mézbolt, Csongrádi sgt. 72., Csillag téri Mézbolt, Budapesti krt. 8., Rókusi Mézbolt, Petresi utca 6. Ny.: h-p.: 8-19, szo.: 8-13. KRISTÁLYCUKOR LISZT yrrra 9 Mátyás Diszkont 9 Diszkont 99 Szeged, Cső u. 2/B Ny.: h.-va.: 5.30-21.45 miről írt a DM? 9 75 éve Miért sötét a toronyéra? Ezt kérdezzük már hetek óta minden este, s ezt kérdezi mindenki, aki a tél dermesztő hidegében kényelmetlennek találja előkotorászni a zsebóráját. Ma délelőtt végre megtudtuk a tűzoltóparncsnok jelentéséből, hogy a gáznyomás a toronyban oly minimális, hogy sem az őrszobát sem a toronyórát nem lehet világítani. Miután a gázszolgáltatás javulására semmi kilátás nem lehet, a villanyvilágítás bevezetésére lenne szükség. Az előterjesztésre a tanácsnokok rögvest kijelentették, hogy akkor inkább sötétben marad a toronyóra. (1922) 9 50 éve Kölcsönkötvény kibocsátása A szegedi közúti híd felépítéséhez szükséges költségek előteremtésére alakult hídbizottság Dénes Leó polgármester elnökletével ülésezett, és megtárgyalták a kölcsönkötvény kibocsátását. A bizottság úgy határozott, hogy 1 millió forint értékben bocsát ki kötvényt és garanciát vállal, hogy ezt az összeget tíz év alatt visszafizeti. Ezenkívül felhívással fordultak az amatőr fényképészekhez, hogy akinek a felrobbantott szegedi hídról fényéképe van, jutassa el a városhoz. (1947) 9 25 éve Tavasz a kempingbon Az új szegedi kemping első osztályú lesz: hidegmeleg vízzel ellátott területén a Csongrád Megyei Vendéglátó fog büfét nyitni, s folynak a tárgyalások arról is, hogy a tejipar amelynek központja nincs innen messze - is ellássa mindennel a város kapujánál letelepedő turistákat. Kiszolgálásukra a kempingben nagy autóparkoló hely mellett autómosót is felállítanak. A nyitásig alig több, mint két hónap van hátra. A bejárat körüli elavult épületek helyett jól festene egy hangulatos vendéglő. (1972) ajánló MA VARGA MÁTYÁS Színháztörténeti Kiállítóháza (Bécsi krt. 1 l/A) hétfő kivételével naponta 13-tól 17 óráig látogatható. VINKLER LÁSZLÓ festőművész emlékkiállítását 16 óra 30-kor nyitja meg Szuromi Pál művészeti író a Móra Ferenc Múzeum első emeletén. A tárlat április 30-ig tekinthető meg. DR. BELÉNYI GYULA egyetemi tanár, történész (JATE) 17 órakor előadást tart Budapest és a vidék gazdasági, társadalmi és politikai kapcsolatairól a kiegyezéstől napjainkig címmel, a KDNP székházban (Victor Hugó u. 3.). A BAROSS-VEDRES-esték keretében a Horváth M. utca 2. alatt 17 órakor dr. Barna Jenő gépészmérnök, a Fővárosi Víz- és Csatornamű Vállalat ny. fejlesztési vezetője számol be életéről és munkásságáról. A JATE-KLUBBAN 18 órától videomozi - Quentin Tarantino: Kutyaszorítóban; 21 óra Rock Story Night Led Zeppelin, Hendrix, Joplin, Deep Purple. Mv.: Mátrai Róbert, Molnár Lajos. TORONTÁLI ESTÉK címmel 18 órakor Szőregen, a Fészekklub kávé-zóban dr. Csizmazia György lesz a vendég. Az est házigazdája: dr. Tóth Csaba Zsolt. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész utca) 18-tól 21 óráig látogatható. A VÁROSI ROCKKLUBBAN, a Juhász Gyula Művelődési Központban 19 órától Junkies- (Bp.) és P. H. Szeged-koncert. ÖREG ROCKEREK KLUBJA a Hági nagytermében, 20 órától. Házigazda a PRT együttes. A SZOTE-KLUBBAN 21 órától Buddy Holly házibuli, fellép a Wurlitzer zenekar. Mv.: Gajdács Zoltán. A REGŐS BENDEGÚZBAN 22 órától Blues Bellkoncert. HOLNAP JÁTSZÓHÁZ (batikolás, kéziszövés, gyékényszövés) 9 órától délig a tápéi Heller Ödön Művelódési Házban. MÚZEUMI MATINÉ 10 órától a Móra Ferenc Múzeumban: Lessük meg a cinegekirályt és... - biológiai foglalkozás dr. Csizmazia György és Csizmazia Botond vezetésével. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN Mikszáth Kálmán születésének 150. évfordulójára rendezett prózamondó verseny megyei döntője 10 órakor kezdődik. A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK városi csoportja délután fél 2-től télbúcsúztató ünnepséget rendez az Alternatív Iskolában (József A. sgt. 53.). Fellép a Dóci Asszonykórus, a Dóci Általános Iskola gyermektánc-csoportja és az ópusztaszeri gyermektánccsoport. A VÁROSI ROCKKLUBBAN, 19 órától a Juhász Gyula Művelődési Központban az Everflow- és Génprodukció. A MAI NAPON a kárpótlási jegyet 68%-on, DÉMÁSZ-részvényt 69%-on, OTP els. 130%-on vesszük! A körölt árak 100 (XX) Ft névértékig jelentenek kötelezettséget, PAKETT BRÓKER RT. • V 6722 Szeged, Kossuth L. sgt 18-12. Tel/fax: 62/323-144 AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.) ma 14-tól szövés, 15 órától alkotó csemeték klubja; holnap közművelődési szakemberképző- (elmélet) és kosárfonó tanfolyam.