Délmagyarország, 1997. január (87. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-31 / 26. szám

Közösségből unió Nyitva áll Tfgyre kerülgetem a megszólalást, mert egy végteleHé nül hosszú mondaton kellene kaput nyitni, hogy beléphessünk a szövegbe, ami, persze, a kezdetektől a miénk. Kerülgetem, mert olyasféle igaz, ám illetlenül ide nem illő dolgok jutnak eszembe, hogy Nagy Lajos alatt a tengerek..., Mátyás idején az ezüstbányák..., a törökkel szemben a végvárak...., meg 48 és 56 tisztító vihara. Nem kellene ezt mondani, hiszen elegendő egy magyarországi középiskolai könyvtár polcaira nézni, melyeken Dante, Cervantes, Shakespeare, Goethe és Rimbaud a lehető legtermészetesebb eleganciával férnek meg Berzsenyivel, Vörösmartyval, Arannyal, Petőfivel, Adyval és József Attilával. Azt hiszem, erről már föl lehet ismerni Európát. Vagy ha onnan nézem, hogy a magánosítás középeurópai eminensét, a magyart többek között arról lehet megismerni, hogy legnagyobb kulturális befektetője a francia, akkor is ugyanoda térünk vissza: a kontinens bennünk van, mi pedig Európában. Nem kell magyarázat. Európa mindenekelőtt lelki szükséglet: gladiátorok ütközetéért stadionba, az élet drámaiságáért színházba, a szabadság polgári élményéért Párizsba vagy Londonba megyünk. Nézzük az ottani tükröt, benne önmagunkat, s a vállunk fölött a díszletet, a múlton, reménykedéseken és sértettségeken formálódó büszke tartást. Európa itt volt közöttünk, vagyis mi Szent István óta a keresztény és civilizált kontinens része voltunk, csak épp megtörtént velünk az átok, hogy odadobták Ázsiának ezt az „ősi területeitől megfosztott, kiherélt országot" (Hajnóczy Péter), s most mintha nekünk kellene visszakéredzkedni abba a házba, amit együtt építettünk, s a kapu félig tárva, be is nézhetünk akár. Jó, hallom a profik megjegyzését, a dolog nem ilyen érzelmes. A kérdés szakszerűséget és következetes figyelmet igényel. Bevallom, én épp ezért pengetem a nemzeti büszkeség lanthúrjait, mivel a professzionális (politikai, törvényhozói, jogi stb.) rendszerek működése előtt szükséges tisztáznunk a diplomáciai alapkövetelményt: Brüsszelben kell képviselnünk Budapestet, nem pedig hagyni Brüsszel korlátlan érvényesülését Budapesten. T Tniós szótárunk egyre gazdagabb, hiszen áradnak EJ felénk a hírekből a KGST, a Varsói Szerződés meg a moszkvai temetési bizottság maszlagnyelvét leváltó új szakszavak, csak épp nem tudjuk még a magyar megfelelőt, sőt az egyszerű nyelvi megfeleltetésen túl olykor pontatlannak bizonyulnak értelmezési koordinátáink is. Ezért is nyitottuk ki ezt a kaput, hogy mielőtt becsaphatná valamiféle huzat, odarakjuk a lábunkat. Nézzük, mi is van odabenn? Régiós találkozásaink mmm Európa-kapu A DELMAGYARORSZAG KFT. MELLEKLETE Csatlakozni vagy függetlennek maradni? A nemzetek és az integráció - a zászlóerdöben még nincs ott a magyar lobogó. (Fotó: Enyedi Zoltán) Állomások Egészen 1988-ig nem volt jogilag rendezett viszonyunk az Európai Közösséggel. A politikai enyhülés jeleként értékeltük, hogy 1988. szeptember 26-án az EK és Magyarország kereskedelmi és gazdasági együttműködést kötött. Diplomáciai kapcsolatot 1989 elején létesítettünk az EK-val. Ott döntöttek 1989. július 14-én a PHARE, azaz a Lengyelország és Magyarország különleges gazdasági segítését célzó programról, mely 1990 óta él. Abban az esztendőben elkezdődtek a tárgyalások a társulási megállapodásról. A szerződést a mi Parlamentünk 1992-ben ratifikálta, de csak 1994. február l-jével lépett életbe. Az EU-nál akkreditált magyar képviselet 1993-től Brüsszelben különvált a belgiumi magyar nagykövetségtől. 1994 végén meghatározták, mely országok pályázhatnak majd EU-tagságra. E kör azonos a tíz társult országgal. A körön belül áll Magyarország is. Készül(t)ünk. A korábbi évekhez képest 1996ban jóval több olyan konferenciát, tudományos tanácskozást és ismeretterjesztő szemináriumot rendeztünk a megyében, amelynek célja az euroatlanti csatlakozásra való felkészülés volt. Ezt sokan azzal magyarázzák, hogy az elmúlt év elején végérvényesen elvo.nultak a háborús fellegek a Balkán „európaibb" feléről, így hozzá lehetett látni az európai integrációval kapcsolatos új, friss és életerős elképzelések megvalósításához. Másfelől pedig adott volt az Európai Unió által elfogadott célkitűzések csapásiránya is, nevezetesen, hogy az új, a „zsenge" közép-kelet-európai demokráciákat erősítendő, határozott felvételi politikát kell folytatni. (Egy tétel hiányzott, hiányzik ma is: a felvételi dátum meghatározása...) Szegeden az első ilyen jellegű összejövetelt, Eurorégió-konferencia címmel tavaly február 29-én rendezték meg. Ezen Csongrád, BácsKiskun, Békés és JászNagykun-Szolnok megye, a szerbiai Vajdaság, valamint a romániai Arad és Temes megye képviselői vettek részt. A mintegy 140 politikus, önkormányzati képviselő és gazdasági szakember megegyezett abban, hogy a régió felemelkedése attól függ, hogy mennyire tudnak együtt dolgozni, mennyire érzékenyek egymás gondjai, problémái iránt. Egy hónappal később Hódmezővásárhelyen, a III. Alföldi Állattenyésztési Napokon az európai integráció jelentőségéről tartottak szakmai tanácskozást a kis- és nagyüzemek kapcsolatrendszerében bekövetkezett változások kapcsán. Hans Beck, az EU budapesti nagykövete is részt vett a tanácskozáson és üdvözölte az ilyen eurorégiós találkozókat. Május közepén a Forrás Szállóban kétnapos nemzetközi konferenciát szervezett a Progress Alapítvány. Ezen jeles hazai és külföldi politikusok, közgazdászok és környezetvédelmi szakemberek fejtették ki véleményüket az EU-hoz való csatlakozásról. Június végén Szegeden tartották az Európai Régiók Tanácsának ülését. Összesen 23 ország 300 régiójának képviselői tanácskoztak a Tisza-parti városban a négymillió embert számláló régió további együttműködéséről. Szeptember 13-án szintén Szeged adott otthont egy fontos összejövetelnek. Az országban az elsők között tartottak a városban Európa-napot. A Városháza dísztermében Gál Zoltán, az Országgyűlés elnökének, Declan Connolly, az EU elnöke képviselőjének, minisztereknek, országgyűlési képviselőknek, a tagországok reprezentánsainak jelenlétében tanácskoztak a résztvevők. Holnapunk: Európa. Ez a szlogen egyben a szegedi Európa-nap üzenete volt. Megállapították: az európai integráció ügye nem korlátozódhat a politikai elitre, azaz csak akkor lehet sikeres, ha a társadalom támogatását is élvezi. K. F. Magyarország éppen csak visszanyerte önállóságát és függetlenségét. De az országot béklyózó Varsói Szerződést és KGST-t feledni akaró hónapokban, az orosz csapatok kivonulása utáni napokban már megfogant a kérdés: belépjünk vagy ne a NATO-államok sorába, csatlakozzunk vagy ne az Európai Unióhoz? A választ mindenkinek magának is előbb-utóbb meg kell fogalmaznia. A „nagy átlagról" a Szonda Ipsos tavaly ősszel végzett közvéleménykutatása azt derítette ki, hogy „bizakodóan" „csatlakozáspárti". Ám arról, hogy mi is az az Európa, nem egységesen vélekedik a magyar. Az „Európa" szó hallatán a felnőttek jó részének a földrész, a kontinens, az itteni országok összessége ugrik be. A többiek inkább a Magyarországot is magában foglaló területre asszociálnak. Mi Európa határait az Atlani-óceánnál, s - talán az ősi földre is emlékezve - az Urál hegységnél húzzuk meg. A kibővülő Európai Unió formájáról a többség (46 %) azt gondolja, elegendő az államok lazább szövetsége, vagyis a konföderáció, mert a nemzetek szuverenitását meg kell tartani. Népes (a megkérdezettek 38 %-a) azok tábora is, akik a föderalizmus, az „Európai Egyesült Államok" gondolatának hívei - mondván: „egységben az erő". Mindkét csapat* szerint a béke, a gazdasági szükségszerűség, Európa és a tagországok versenyképességének biztosítása indokolja az EU létrehozását és bővítését. Mi, magyarok most úgy gondoljuk, hogy az EU illetékességi körébe a környezetvédelem, a kereskedelem, a pénzügyek tartoznak. A többség úgy tudja, a tagállamoknak nem ,.közös ügye" a szociálpolitika, az oktatás, a határőrizet és a közlekedés. A „nagy átlag" nem csak ebben tájékozatlan. A közvélemény-kutatás szerint nagyjából tudjuk, egzisztenciálisan mit hozhat a csatlakozás, vagyis a lakosság többsége tisztában van a munkavállalás, a tulajdonszerzés, a diplomakonverzió, a migráció, a kommunikáció várható változásaival. Bár csak minden harmadik emberről mondható, hogy bőséges tudásanyaggal fölvértezett. Figyelmeztető adat, hogy az olyan, tankönyvekben is fellelhető elemi ismeretekkel, mint például az EU megalakulásának története, a tagság összetétele, a társulási szerződések léte és tartalma a megkérdezettek fele nem rendelkezik. Még erőteljesebb az alulinformáltság az EU-ra vonatkozó speciális ismeretekről, mint mondjuk az európai pénz léte és neve; az Európai Parlament megválasztásának módja; a közös útlevél léte; az EU jelképeinek - zászlajának, himnuszának -, hivatalos nyelveinek ismerete. Magyarország tagfelvételi kérelméről a lakosság 90 százaléka tud, 87 százalék feltélezi, hogy a csatlakozás - az integráció velejárójaként - költségekkel jár. A többség (62%) szerint szemben a szakértők álláspontjával - az ezredfordulóig csatlakozhatunk. Az integrációt a megkérdezettek kétharamada a kelet-középeurópai térség országaival együtt képzeli el. A lépés szükségességét a polgárok 68 százaléka gazdasági okokkal magyarázza. Ők az életszínvonal emelkedésére, kevesebben a jogbiztonság és a politikai szabadság érvényesülésének javulására számítanak. Szerintük az EU-ban hazánknak a többi országhoz hasonló befolyása lesz. Félkészültségünket a csatlakozásra - e felmérés szerint - közepesnek ítéli a közvélemény. De ennél is alacsonyabb a szociálpolitika, a hadsereg, a mezőgazdaság, a környezetvédelem és a közlekedés érettsége. Előnyökre a következő területeken számit a magyar ember: az integráció megerősítheti és kiteljesítheti a nemzeti kultúrát és identitást; bővül az ország külpolitikai hatóköre, mert hazánk érdekérvényesítési lehetőségei nagyobbak lesznek; javulnak a piaci pozíciók, fejlődik a gazdaság. Borúlátó viszont a többség, hogy az EU-hoz való csatlakozással tért hódítanak egyes társadalompatológiai jelenségek (nő az alkoholizmus, a kábítószerfogyasztás, az öngyilkosság, a bűnözés). Aztán nőnek az országot megosztó társadalmi és regionális különbségek, folytatódik a jóléti állam intézményeinek leépülése is. Az emberek örülnek az infrastruktúra fejlődésének, de attól tartanak, hogy a szolgáltatásokhoz nem jutnak hozzá, mert a dijak nekünk megfizethetetlenek lesznek. A csatlakozás haszonélvezőjének ideáltípusa - a válaszadók szerint -: NyugatMagyarországon vagy a fővárosban él, 30 év alatti, magasan kvalifikált, képzett, szellemi munkát végez. A vesztesek típusa: Kelet- vagy Délkelet-Magyarországon, esetleg Dél-Dunántúlon, községben lakik, alacsony iskolázottságé, szakmailag képzetlen, 50 év feletti vagy nyugdíjas, ha mégis dolgozik, akkor munkaerőpiaci pozíciója gyenge, hiszen segéd- vagy betanított munkát végez. Az EU és a NATO Magyarország számára egyaránt fontos - vélik a polgárok. A lakosság fele szerint az EU-hoz való csatlakozás elősegíti a NATOtagságot, mtg 20 százalék gondolja, hogy a NATO-tagság előny az EU-csatlakozáskor. Az ország számára a NATO-tagság pozitívumokat hozna 52%, negatívumokat eredményezne 22% szerint. Azaz a NATO-tagságot is előnyösnek tartják, de kevesebben, mint az EU-csatlakozást, vagyis e szempontból visszafogottabb a közvélemény. Ú. I. • Munkatársunktól Az Európai Egyesült Államok gondolata filozófusoktól és békeszerető politikusoktól származik. Az elképzelést szétzúzták századunk első felének pusztító és tragikus konfliktusai. Ám a II. világháború, a totalitarizmus elleni küzdelem tapasztalatának következménye: a nemzeti ellentéteken felülemelkedni tudó európai szervezet gondolata támogatókra talált. Az európai integrációról kétféle elképzelés született, s létezik. Altiero Spinelli, olasz föderalista gondolatának lényege: a helyi, regionális, nemzeti, illetve európai hatóságok egymás kiegészítéseként működjenek. A másik, a funkcionalista elképzelés „atyja": Jean Monnet, az Európai Szénés Acélközösség létrehozásához vezető, úgynevezett Schuman-terv kidolgozója, aki szerint a nemzeti szuverenitást fokozatosan kisebb közösségi szintekre kell átvinni. A két megközelítés hívei abban egyetértenek, hogy a nemzeti és a regionális hatóságok mellett olyan független, demokratikus, európai szintű, azaz nemzetek feletti intézmények is szükségesek, amelyek meghatározott szakterületeken hatékonyabbak, mintha az egyes államok külön-külön erőlködnek. Ilyen szakterületek: az egységes piac, a monetáris politika, a gazdasági és szociális kohézió, illetve a külés biztonságpolitika. A közösség mai formája több lépésben, számos szektorra kiterjedő integrációs szakaszokban valósult meg. Az európai államok e közösségének alkotmányos kereteit alkotja: az 195l-es párizsi szerződés, mely az Európai Szén- és Acélközösséget hívta életre; az 1957-es római szerződés, mely az Európ ••< Gazdasági Közösséget és az Európai Atomenergiai Közösséget alapította meg, az 1986-os Európai Egyscgokmány; az 1992-es maastrichti szerződés az Európai Unióról. A közösség hat alapító tagállama: Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország. „Szövetkezésük" célja: a béke megőrzése, melynek érdekében eredetileg csupán közös szén és acélpiacot akartak kialakítani. Miután a közös európai hadsereg felállításának ügye 1954-ben (a francia vétó miatt) meghiúsult, a „hatok" megkezdték az áruk, a szolgáltatások és a személyek szabad forgalmát lehetővé tevő gazdasági közösség létrehozását. A közösséghez 1973-ban csatlakozott: az Egyesült Királyság, Dánia és írország; az összehangolt szociális, regionális és környezetvédelmi politikával bővült a program. 1979-ben bevezették az európai közös valutarendszert, s lehetővé vált egymás kölcsönös támogatása. A déli országok közül Görögország 1981ben, Spanyolország és Portugália 1986-ban csatlakozhatott. Majd újabb országok kérték felvételüket a közösségbe, közülük 1995-ben nyert fölvételt Ausztria, Svédország és Finnország. Az elsődlegesen gazdasági okok miatt való társulásból, az EK-ból, politikai közösség, EU lett.