Délmagyarország, 1997. január (87. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-31 / 26. szám

2 KÜLFÖLD PÉNTEK, 1997. JAN. 31. kommentár Szavatartó íramiák •jkjemrég Budapesten Chirac francia elnök elkötelez­1V te magát amellett, hogy 2000-től meg kell kezdeni az Európai Unió bővítését. A jelzés nyilván többszörö­sen is szólt nekünk, hisz' a magyar fővárosban hang­zott el, no meg mindenféle becslés alapján Magyar-, lengyel- és Csehország a tagjelöltek között az első kör­ben esélyes fölvételt nyerni az euroatlanti integrációs szervezetekbe. Chirac ráadásul szavatartónak is bizonyult, mivel Párizsban, a lengyel kormányfővel folytatott tárgyalá­sain ugyancsak kitartott - a sokak által túl korainak tartott - 2000-es időpont mellett. Ráadásul Solana, a NATO főtitkára a madridi csúcsértekezletről szólva je­lezte, hogy elhatározott szándékuk - bármiféle orosz til­takozás ellenére - 1999-ben felvenni a szervezetbe az első körben erre alkalmasnak talált országokat. Melyek között minden bizonnyal Magyarország is szerepel. Fölgyorsulni látszanak tehát az euroatlanti integrá­ciós folyamatok, amelyek jegyében Horn Gyula tegnap éppen Hágában tárgyalt. • Horn Gyula Hágában EU-bövítés 2000-ben • Strasbourg (MTI) A francia vezetés az Eu­rópai Unió brüsszeli bizott­ságának minden óvatossága és szkepticizmusa ellenére továbbra is úgy látja, hogy lehetséges már 2000-től megkezdeni e szervezet ki­bővítését - ezt fija csütörtöki számában a Les Echos című párizsi napilap, beszámolva Jacques Chirac francia ál­lamfő és Wlodzimierz Cimo­szewicz lengyel miniszterel­nök előző napi párizsi meg­beszéléséről. Az újság emlé­keztet rá, hogy Chirac tavaly szeptemberben Franciaor­szág támogatásáról biztosí­totta Lengyelország 2000-es EU-csatlakozását, s nemré­giben ugyanezt mondta Ma­gyarország esetében is - mi­kökben az EU-bizottság a 2000-es „mitikus dátumot" túl optimistának tartja, úgy vélve, hogy ésszerűbb lenne 2002-2003-ról beszélni... - Azonban Cimoszewic­zet fogadva Chirac megerő­sítette, hogy szerinte tovább­ra is aktuális az Európai Unió bővítése már 2000-től a keleti országokra, s ez ma­gukra a szervezet tagállama­ira, nem pedig pusztán az EU-bizottságra tartozik - Ír­ja a lap. Világszínvonalú magyar termék! Családi ház, mely - könnyűszerkezetes technológiával - elérhető áron - kiváló tulajdonságokkal - rövid idő alatt elkészül! - Olcsó, ami gyors! htp^tth Érdért Faház Kft. Ügyfélszolgálat: Alfa Mérnöki Iroda 62-430-717 ÉRDÉRT. Egy ágon a természettel. Jr A Brau Union Hungária Kereskedelmi Kft. Csongrád megye területére keres területi képviselőt A munkakör betöltésének feltételei: - középfokú végzettség - kereskedelmi területen szerzett szakmai gyakorlat - széles körű kapcsolatok - saját személygépkocsi - telefon. Jövedelem: megegyezés szerint. Jelentkezéskor kérjük benyújtani: - szakmai önéletrajzot - iskolai végzettséget igazoló okmányok másolatát. Jelentkezési határidő: 1997. február 10. Pályázatokat a következő címre lehet beküldeni: Brau Union Hungária Kereskedelmi Kft. 5435 Martfű, Szolnoki út, Pf 31. KMO-i divízióvezető Magyarország tagsága jelkép A magyar miniszterelnököt magánkihallgatáson fogadta Beatrix királynő. (MTI Telefotó) 0 Hága (MTI) Hollandia erősen re­méli, hogy sikerül idő­ben és mélyreható ered­ményekkel befejezni az EU kormányközi konfe­renciáját, utat nyitva ez­zel a bővítési folyamat előtt. Történelmi hiba lenne , ha Európa nem teljesítené a ke­let-európai népek várakozá­sát az EU lehető leggyor­sabb bővítésével, a gyorsa­ságnak azonban semmikép­pen nem szabad a minőség rovására mennie - hangsú­lyozta Wim Kok holland mi­niszterelnök a vendégével, Horn Gyülával közösen tar­tott hágai sajtóértekezletén. Európának újból egységes­nek kell lennie, és Magyar­ország tagsága jelképe is en­nek. Hága határozottan tá­mogatja a NATO bővítését is - mondta. Horn kiemelte: Magyaror­szág arra számít, hogy az EU tartani tudja magát az 1995-ben Madridban elfoga­dott menetrendhez, és jövő tavasszal megkezdődhetnek a tagfelvételi tárgyalások. Magyarország várakozással tekint a most készülő, a bő­vítésnek az EU-ra és a csat­lakozó országokra gyakorolt hatását egyaránt reálisan be­mutató brüsszeli értékelések elé. „Ezektől azt is várjuk, hogy az EU-közvélemény­nek is megmutassák: a bőví­az EU-nak is előnyös kö­vetkezményekkel jár. A té­ma nekünk is fontos, mert a magyar lakkosság súlyos ál­dozatokat kénytelen hozni, és szeretnénk, ha ezt a másik' oldalon is értékelnék" ­mondta. „Hasonlóképpen a NATO esetében is azt vár­juk, hogy júliusban a madri­di csúcstalálkozó döntést hoz majd újabb tagországok meghívásáról, miközben a magyar politika is fontos po­litikai célkitűzésnek tekinti egy NATO-orosz együttmű­ködési megállapodás tető alá hozását" - mutatott rá. Wim Kok azon kérdésre, vajon „NATO-orosz charta" nélkül is lát-e esélyt a bőví­tésre, válaszában leszögezte: nem tartja szerencsésnek a kettő szembeállítását. Ehe­lyett most minden energiát arra kell fordítani, hogy az új tagfelvétel és az orosz egyezmény igenis egy idő­TUNGSRAM kompakt fénycső Minden más fényűzés » / -20% A Tungsram március 31-ig 20%-os kedvezménnyel árusítja kompakt fénycsöveit. A Tundrám kompakt fénycsövek a hagyományos izzókhoz képest: • azonos fényáram mellett 80%-kal kevesebbet fogyasztanak • tízszer hosszabb élettartamúak • a legváltozatosabb világítási feladatokra nyújtanak energiatakarékos és esztétikus megoldást Most igazán jól jár: a legkedvezőbb áron vásárolhat világszínvonalú kompakt fénycsöveket, és így villanyóráját is takarékra állíthatja. "ESET (WMMOMA KAPHATÓAK AZ ALÁBBI ÁRUHÁZAKBAN: BAUMAX. CENTRUM. IKEA KERAVILL, METRÓ, MICHELFEIT. OBI. SIEMENS-I CENTER SKÁLA, TITÁN ÉS A TUNGSRAM MÁRKABOLTOKBAN: TUNGSRAM MARKABOLT (Budapest. VII.. Krtjy ú. 43H5.) • TUNGSRAM RAKTÁRÁRUHÁZ (Butfepeit IV, Fó6 út Bkth*L ' "OM BUDAPEST IV Barostu 22-24. IV Fóti út I13. IV Kiroly, I a . VI Vöófvrwt, u 62. VKI ÜtKS. út 162. XII KiRRfLó u. 30. XIII, Béke ü 21-29, XJV FogMst út 19. XXI. Gyeptor ú I • BALATONLELLE Tabán út 59 • CSORNA - vett! KIvmtér 27;* DEBRECEN Srettt Anna u M> Senye. u. 22. • DOROG - Etztetgom. út ' • DUNAÚJVÁROS Srórtd M. u. 6 - EGER PetóF S 8 • fcSZTTRGOM i • GOOOtiÖ • GYÖNGYÖS • . -. -GYŰR In fi..tn dl n Ré» Veuprttn jIMIú, Apk .m 6 • HAJDÚBÖSZÖRMÉNY Itattbaair u 10 • HATVAN Tabán út • JÁSZBERÉNY Srabadsig tér r, - KAPOSVÁR zz6 ,, I ­KECSKEMÉT i tongridi út 56 • KISBÉR Széchenyi út 23. • tOSKLAFHALAS Saéchenyi út 108 • MISKOLC Al,.,„u 8. • NAGYKANIZSA ., - • NYÍREGYHÁZA Srent Ríván út 29 * ŰZD U(vámc tár S • PAKS Ketesat u I - PÉCS - Centrum Atuháa. |ókai ter 9 • SALGÓTARJÁN RáLXb 4 • SATORALJAÚIHELY Rákóczi út IS • SIÓFOK Szijel,, • SOPRON - Gyón út I, • SZEGED Rigó u. í • SZEKSZÁRD Miket y 24 • SZÉKESFEHÉRVÁR Murányi u. 9,K.álykút Itp 20 • SZOMBATHELY - Mérleg ú I, Thököly út 29. • TATABÁNYA Árpád u 17, Sétáló n • VESZPRÉM Akádá u. 2f • ZALAEGERSZEG Ikrö Mádon u 10b További felvilágosítás: TUNGSRAM Fényforrás Értékesítés • Tel.: 169-6144, 399-14 19, 399-1249 ben, egymással párhuzamo­san történjen. Kok az EU­szélesítés esetében úgy vél­te, hogy a tárgyalások meg­kezdését minden tagjelölt országgal egyenlő elbánás­nak kell jellemeznie, és a különbségtétel az eredmé­nyek vonatkozásában kell hogy megmutatkozzék. Horn magyar újságíróknak nyilatkozva megerősítette, hogy több tagország is az egyenlő kezdés és a későbbi differenciálás híve, de utalt arra, hogy ez ügyben még nem született végső döntés. Annyi bizonyos, hogy Ma­gyarországot a teljesítménye alapján kezelik majd, s e te­kintetben holland partnerei ezúttal is megerősítették: nem lehet vitás, hogy Ma­gyarország az elsők között kerülhet majd az unió újabb tagjai közé. Horn a délutáni órákban ellátogatott az Europol hágai központjába is. Erről szólva emlékeztetett arra, hogy az EU a decemberi dublini csú­cson megerősítette: határo­zott és egyeztetett fellépésre készül a szervezett bűnözés és a kábítószerkereskedelem elleni a harcban, s ebbe be kívánják vonni a társult or­szágokat is. A társult országok támo­gatásra is szorulnak, még­hozzá nem csupán tapaszta­latok, ismeretek terén, ha­nem technia eszközök átadá­sával is. EU-részről határo­zott ígéret hangzott el ezek biztosítására, és szándéká­ban áll felvetni e támogatás konkretizálásának kérdését - mondta. hírek Majd az ügyvédek • Belgrád (MTI) A belgrádi egyetemisták és az Együtt ellenzéki koalí­ció kérésének eleget téve a belgrádi ügyvédek úgy dön­töttek, hogy sztrájka lépnek. A munkabeszüntetés addig tart, amíg a szerb vezetés nem hajlandó elismerni a múlt év novemberében ren­dezett szerbiai helyhatósági választások eredeti eredmé­nyeit. Zeman bajban • Prága (MTI) Lemondásra szólították fel Milos Zeman ellenzéki szociáldemokrata pártvezért képviselőházi elnöki tisztsé­géről a koalíciós pártok poli­tikusai és a cseh sajtó egy része is azt követően, hogy bebizonyosodott: alaptalan volt Zeman ama nyilatkozata a novemberi szenátusi vá­lasztások előtt, amely szerint Csehország „kezd rendőrál­lam lenni", mert a belügymi­nisztérium és a titkosszolgá­lat figyeltetik a politikuso­kat. "» Fekete bérűek a rács mögött • Washington (MTI) Az amerikai fekete bőrű­ek körében magas arányokat öltő bűnözés kihat a politi­kai folyamatokban való részvételükre is. A legfris­sebb tanulmány szerint a fe­kete bőrű férfiak egyhetede nem gyakorolhatja választó­jogát büntetett előélete mi­att. Kereskedelmi cég építéstechnikai és kertészeti termékek értékesítéséhez Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye területére kereskedelmi képviselőt keres. Jelentkezési feltétet: legalább középfokú végzettség, jogosítvány, jó megjelenés, terhelhetőség, megyei lakos, önálló munkavégző-képesség. A jelentkezéseket fényképpel, önéletrajzzal és a bizonyítványok másolatával az alábbi \ címre kérjük: | WEMI Kft., <9 Mirkó Györgyi, 1046 Budapest, Kiss Ernő u. 1-3. rrnn Cortex

Next

/
Thumbnails
Contents