Délmagyarország, 1997. január (87. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-21 / 17. szám

A szombathelyi kertész szövetkezet az ország legnagyobb orchideatermelöje. A gyönyörű virágok ezekben a napokban nyílnak a szövetkezet üveg­házában. (MTI Telefotó) Holnap: Telefüzet Isten éltesse! ÁGNES A görög hagnosz szóból ered. amely a hagiosz ré­gebbi változata. Jelenlése: szent, tiszta, szemérmes, érintetlen, szűziies), tar­tózkodó. Az ógörögben számos olyan összetett sze­mélynév található, amely­nek a hagnosz szó az elő­tagja. Az ilyen neveknek egyik görög becéző formá­ja volt a Hagnesz név. Ezt a latinba ,.h" nélkül átke­rülve Agnes-nek írták és a régi magyarországi latin­tanítás szerint Ágnes-nek olvasták. Később a közép­kori szófejtés az Ágnes ne­vet a latin agnus (bárány) szóval hozta kapcsolatba, aminek egyházi okai és összefüggései vannak. Elhunyt Bertha Bulcsw Hosszantartó, súlyos be­tegség után január 19-én el­hunyt Bertha Bulcsu író, új­ságíró. Május 9-én lett volna 62 éves. A Magyar írók Egyesülete, a Független Ma­gyar írók Szövetsége, a Ma­gyar Művészeti Akadémia, a Magyar írószövetség és a Magyar Nemzet saját halott­jának tekinti. Temetéséről később intézkednek. Berta Bulcsu munkásságát három­szor (1966-ban, 1971-ben, 1975-ben) József Attila-díjjal ismerték el. Gábor Andor-dí­jat 1986-ban; Füst Milán-dt­jat 1991-ben, Táncsics Mi­hály-dfjat 1993-ban kapott. „Válás" az űrben Az Atlantis amerikai űr­hajó hétfőn, közép- európai idő szerint hajnali negyed négykor lekapcsolódott a Mir orosz űrállomásról. John Blaha amerikai űrha­jós, aki 118 napot töltött az űrállomáson, most visszain­dult a földre. Helyét Jerry Linenger veszi át, aki várha­tóan két orosz asztronautá­val, Alekszandr Korzunnal és szintén legkevesebb 4 hó­napot - az orosz hírügynök­ség szerint fél évet - tölt majd az orosz űrobjektum fedélzetén. Lapunk holnapi számában folytatjuk a Telefüzet soro­zatot. A Déltáv Rt. kiegészí­tő névsorának hatodik szá­mában a szentesi 60-as pri­mer körzetben nyár óta be­következett új bekötések, il­letve számváltozások listáját közöljük. Csak 5+l-es A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a lottó 3. játékhetének nyereményei a következők: 5/90: Öttalálatos szelvény nem volt (a következő hétre átvitt nyereményösszeg 120 millió 675 ezer 454 forint). A né­gyesekre 197 ezer 756, a hármasokra 3084, a kette­sekre 259 forintot fizetnek. Joker telitalátos egy da­rab, nyereménye: 18 millió 367 ezer 61 forint. 6/45: Hattalálatos szelvény nem volt (a következő hétre átvitt nyereményösszeg 37 millió 507 ezer 589 forint). 5 plusz 1 találatos egy darab, erre 3 millió 782 ezer 62 forintot Fizetnek. Az ötösök 165 ezer 202, a négyesek 1477, a hár­masok 300 forintot érnek. ítéletidő Kinében Harminchat ember vesz­tette életét a Kína északkele­ti részén tomboló hóviharok­ban. Az évtizedek óta nem tapasztalt méretű havazás 320 ezer embert elzárt a kül­világtól. Csongrád megyé­ben ma az alábbi vá­rosok körzetében számíthatnak sebes­ségellenörzési akció­ra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, vala­mint 9 és 23; Kiste­lek: 9 és 13; Makó: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változta­tás jogát fenntartja) Horváth Dezső Ne ttósapka |rsmlékeznek még a bruttósítási E időkre? Hatalmas összegekről volt szó, minden fizetésre rátett egy lapáttal a Medgyessy-Kupa páros. Azért mondok lapátot, és nem vas­villát, mert tudja mindenki, ami le­folyik a villáról, megmarad még a lapáton. Na, ezt kaptuk mi, bruttó­sltva. Az állam iránti lojalitást jelentet­te, hogy illett lelkesedni érte, akár előtte a személyi számnak. Örült an­nak is jónéhány ember, a világ élvo­nalához való csatlakozást látta ben­ne, hogy már nekünk is van, és csak később vette észre a laffogva pihegő pulit: egyetlen füttyszóra egybetereli az összes fizetést, hogy adózásnál kéznél legyen. Mondták erre is, mennyi, de mennyi terhet vett magá­ra hirtelen az állam, csak azért, hogy ugyanakkora fizetést kapjunk, mint előtte. Az évi rendes fizetése­melést is elvitte jó néhány évre, és azóta is hercehurcák árán tér csak vissza itt-ott. A nagyobb szám jól mutatott, de az első fizetésnél le is csapták, amit rátettek. Nesze, sem­mi, fogd meg jól! Szőrszálakat fűztek a pénztárgé­pekbe, kemény paraszthajszálakat, és elkezdtek vastagabban számolni mindent. Ja, kérem, a kúszó inflá­ció! Megbízhatatlanok lettek a meg­patkolt gépek is, elővette jóságos nagy szívét megint az állam, és el­kezdte ingyen adni az új kottára já­rókat. Fizetni csak akkor kell, ha megbukik a Vállalkozás. Mert az újakba bele van építve mindjárt a fi­nánc is, meg az adószedő vámos is, és talán a pénztáros sóhajtását is be­leszámítja a fizetni valónkba. Biztos, ami biztos, az első beütésnél leütötte annak az árát is rólunk. Ugorjunk most egy nagyot, mert tél van, hideg tél. Akinek a feje a leggyöngébb, azt védi, de akadnak megátalkodott egyedei is a honnak, ahogy a világon mindenhol akad­nak, akik a sapkát nem viselik el egészen addig, amíg kezelésre nem szorulnak. Ja, hogy el ne felejtsem, mert a történelmi hűség nagy úr, va­lamikor akkortájt kezdett hódítani a hajnövesztő is, akár egyetlen hajszá­lunkat is bruttósítani Ígérvén. Ennek is lett folytatása máig hatóan, a leg­agresszívebb reklámhadjárat is ak­kor indult zsebeink ellen. Be is dől­tek neki annyian, rendőri közbeszó­lásokra is szükség volt kopaszéknál, hogy a sorhanállókat valóban sorba állítsák. Ez is: nesze, semmi...! Vissza az emeletre, a fejben erős emberekhez. Amikor már mínusz tíz fok alatt kószál a hőmérő borszesz­szála, akkor szoktam rájuk kiabálni, egyenként: talán fagyállóval van föl töltve a fejed? Mert a Tiszán is olyankor jelennek meg a jégtáblák. Látom a minap kedves fagyálló kollégámat, húzza a csíkot befelé, de abroncsként fejpánt van a homlo­kán. Talán azok a sportolók találták ki, akiket zavart, hogy hosszú hajuk minduntalan belelibben a szemük­be. Elbruttósított nemzeti divat lett ebből is, mint az edzőcipőkből. Az is hordja, aki soha nem edződött. Meg nem állhattam, rászóltam: - Hát te, szegény pára! A tetejére már nem futja? - Nem értesz te ehhez! Ez egy nettósapka. A fölsejét, a bruttóját elvitte az adó. Mosom kezeimet, adóbevallások előtt nekem ilyen akkor se jutna eszembe, ha karikásosotorral ker­getnének végig a körtöltésen. Nagymihály Dániel Január 19., 16 óra 45 perc, 3320 g. Sz.: Kószó Gabriella, Nagymihály Zoltán (Szeged). Kenyeres Martin Január 19., 18 óra 50 perc, 4350 g. Sz.: Szőcs Katalin, Ke­nyeres László (Szeged). Szekeres Tímea Judit Január 19., 23 óra 55 perc, 3320 g. Sz.: Kövi Judit. Szeke­res Gábor (Szeged). Czirok Dávid Január 20., 8 óra 20 perc, 3400 g. Sz.: Molnár Zsuzsanna, Czirok János (Szeged). Szennai Eliza Január 20., 0 óra 55 perc, 3350 g. Sz.: Paragi Ilona, Szen­nai József (Csólyospálos). Vásárhelyen Pargmann Larissza Január 18., 5 óra 15 perc, 3500 g. Sz.: Pargmann Zsuzsan­na Zombori Zsuzsanna és Parg­mann Wilke. Bodnár Balázs Január 18., 20 óra, 3400 g. Sz.: Varga Ágnes és Bodnár At­tila. Gulyás-Szabó Krisztián Január 19., 14 óra, 3400 g. Sz.: Szabó Ida és Gulyás-Szabó Gergely. Bárányi Patrik Január 20., 0 óra 45 perc, 3600 g. Sz.: Bárányi Józsefné Virágos Kis Krisztina és Bárá­nyi József­Boros Petra Magdolna Január 20., 5 óra 30 perc, 3900 g. Sz.: Borosné Vörös Magdolna és Boros József. Mnkán Jenei Róbert Tamás Január 17., 14 óra 5 perc, 3550 g. Sz.: Varga Katalin és Jenei Róbert (Mezókovácsháza). Sztojkó Krisztina Terézia Január 17., 14 óra 35 perc, 2400 g. Sz.: Kacz.ur Krisztina és Sztojkó Mihály (Makó. Csjernyik Tímea Január 17., 16 óra 30 perc, 2900 g. Sz.: Betkó Tünde és Csjernyik István (Ambrózfalva). Beke Dávid Január 17., 23 óra 35 perc, 3450 g. Sz.: Nagy Judit és Beke Tibor (Magyarcsanád). Wöller Krisztina Január 18., 9 óra 15 perc, 2500 g. 9e.: Gera Erzsébet és Wöller József (Makó). Szentesen Ágoston Luca Január 17., 17 óra 30 perc, 4250 g. Sz.: Berényi Veronika és Ágoston Árpád (Szentes). Fehér Éva Január 17., 22 óra 15 perc, 3100 g. Sz.: Kóczán Éva és Fe­hér Attila László (Szentes). Vajda Alex Január 18., 3 óra 35 perc, 3300 g. Sz.: Romanek Rózsa és Vajda János (Szentes). Sebők Levente Január 18., 6 óra 50 perc, 4340 g. Sz.: Juhász Klára és Se­bók Mihály (Csongrád). Fekete Ábel Bors Január 18., 17 óra 40 perc, 3050 g. Sz.: Kisfalvi Angéla Tí­mea és Fekete Zoltán (Szentes). Erhardt Árpád Január 19., 23 óra 40 perc, 3730 g. Sz.: Hegedűs Katalin és Erhardt Árpád (Mindszent). A családoknak szívből gratulálunk! . etkfriti leolt ETKEZESI JEGY Jegyvásárlás: Kossuth L. sgt. 10-12. Telefon: 324-240 Nemcsak Szegeden: Üllés, Forráskút. Rúzsa, Deszk. Pusztamérges, Öttömös. Zsombó, Sándorfalva. KUbekháza, Bordány, Zákányszék, Domaszék, Ásotthatom. Szegeden A Nap kot: 07.23, V nyugszik: 16.29, £ A Hold kai: 14.34, nyugszik: 03.23. v> SA V melegfront hidegfront Icettóc front Napi átlaghóaiérsAklet L_. • A vízállás tegnap A Tisza Szegednél: 186 cm, SZAMSZURKA Kérjük, figyelje mindenki az Előfizetői klubkártyájának számát - csütörtökön derül ki, hogy megnyerte-e ajándékunkat! A játék részletes leírása ugyancsak csütörtöki számunkban Válogatás nélkül gyilkolnak a moszlim terroristák Ezen a héten Upunk rendkívüli ajándéka egy hétvégi bevásárlás 10 000 Ft éltékben I Legalább 21 halottja és 60 sebesültje van annak a robbanásnak, amely vasárnap este történt Algir bel­városában. Az észak-afrikai ország fővárosában eddig ismeretlen tettesek egy gépkocsiban rejtették el a pokolgépet, amely helyi idő szerint 21 óra körül robbant fel egy sűrűn látogatott filmszínház közelében lévő kávéház előtt. Vasárnap kora reggel az Algírtól 70 kilométerre délre lévő Beni Szlimane faluban 36 helybélit öltek meg a feltételezhetően muszlim terroristák. Az áldozatok némelyikét a gyilkosok lefejez­ték. (MTI Telefotó) • MTI Panoráma Alig hihető, hogy mi min­den kerül kalapács alá a leg­híresebb cégek által rendezett árveréseken és mekkora összegeket hajlandók fizetni szenvedélyes gyűjtők azért, hogy megszerezzék szívük vágyát. A dpa által közölt összeállítás (zlftőt ad abból, hogy az 1996-os árveréseken milyen különcségek találtak vevőre a nemzetközi piaco­kon. Árverési különlegességek A Sotheby's egyik árveré­sén például átszámítva 4100 schillingért cserélt gazdát Viktória angol királynő egy XIX. századi bugyija. 5200 schillinget ért meg viszont a vevőnek egy elszenesedett cipó, amely „túlélte" a ka­tasztrofális 1666-os londoni tűzvészt. Hihetetlenül nagy összegért, 1,19 millió schil­lingért vásárolta meg egy amerikai gyűjtő azt a kém­műholdat, amelyet egyenesen az orosz állam bocsátott ár­verésre. Különösen „Ínyenc falatként" kelt el a Beatles­sztár, John Lennon kézzel Irt dalszövege, a „Being For The Benefit Of Mr. Kite" ­1,08 millió schillinget fizetett érte egy amerikai könyvke­reskedő. Ugyancsak árverés útján került - potom 49 ezer schillingért - a kanadai To­ronto cipőmúzeumába a fran­ciák császárának, Napóleon­nak egy pár fekete selyem­zoknija. Végül az anglikán egyház 738 ezer 700 schillin­gért vált meg a Stuart Mária skót királynő lefejezését el­rendelő eredeti kézirattól, egy dán műgyűjtő pedig 246 ezer schilling leszurkolása fejében lett boldog(?) tulaj­donosa egy XVII. századi stí­lusban készült erényövnek... Ma már oszlik a köd, a nap is előbukkan Az Országos Meteoro­lógiai Szolgálat jelenti: A Kelet-Európqi Síkság északi részétói egészen a Pireneusi-félszigetig ciklo­nok láncolata húzódik. Európa más részein vi­szont anticiklon alakítja az időjárást. Területén ál­talában erósen felhős, sokfelé párás, ködös az idő. A Kárpát-medence térségét ma estig észak­kelet felől kissé szára­zabb levegá éri el, így he­lyenként már felszaka­dozhat a felhőzet. Hazánkban eleinte túl­nyomóan borult, helyen­ként még ködös idó lesz, napközben azután felsza­kadozik a felhőzet, szá­mottevő csapadék már sehol nem valószínű. A hőmérséklet kora délután mínusz f, plusz 4 fok kö­zött alakul.

Next

/
Thumbnails
Contents