Délmagyarország, 1997. január (87. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-22 / 18. szám

Telefüzet Ezúttal Szentes és környéke új telefonszámait tartalmazza mellékletünk. Szívsebészek Agyleépítés nem volt a szegedi szívsebészeten, de a műtéteket részben az egyetem fizeti. (6. oldal) A Ferences-templom titkai ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAGYARORSZAG ÁRA: 33 FT Vihar előtti csend? Panasz Magyarország ellen Lezárult a tb­Boldvai és Budai, valamint Tocsik (3. oldal) • MTI Panoráma Vihar előtti csendtál, a 'pusztító spanyolnátha egy estleges „utódának" megjelenésétől tartanak az idei influenzaszezon­ban a szakértők. Bár de­cember elején még egyes szakértők úgy nyilatkoztak, hogy az influenza „nyugalom­ban" lesz az idén, az Egészségügyi Világszer­vezet szakértői ma már egy teljesen új vírésvari­áns megjelenésétál tar­tanak. Egyes mikrobiológusok mindenekelőtt a veszélyt Kí­na szárazföldi részei felől sejtik. Az 1918-as spanyol­nátha járványt - amely 40 millió ember halálát okozta ­ugyanis valószínűleg olyan vírusok idézték elő, amelyek genetikai anyagukat nagy­részt madaraktól nyerték. A madárinfluenza-vírus azon­ban csak egy „köztigazda" közvetítésével juthatott az emberre, s ez valószínűleg egy háziállat, a sertés volt. A sertés sejtjeiknek úgy a ma­dár, mint az emberi influen­zavírusra van receptora, a szárazföldi Kína egyes ré­szen pedig szorosan egymás közelében élnek madarak ­például kacsák - a sertések és az emberek. Jelenleg a WHO program­ja keretében világszerte 110 laboratórium működik együtt az új vírustörzsek felfedezé­sében. Egy igazán új és erős törzs azonban az átlagos másfél év helyett hat hónap alatt is képes világszerte el­terjedni, mfg az oltóanyag kifejlesztése minimum 6-8 hónapot vesz igénybe. Tehát a járvány már pusztításának döntő részét „elvégezné", mire a vakcina elkészülhet­ne. További probléma, hogy az influenza-oltóanyag gyár­tási kapacitása világszerte 130 millió darab szezonon­ként, ez pedig egyszerűen túl kevés lenne. így nem csodálható, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában máris vésztervek léteznek, hogy az influenza­oltóanyagokat felvásárolják és megfelelően elosszák. ­így egész könnyen világra szóló tülekedés törhet ki a vírusellenes gyógyszerek korlátozott mennyiségéért ­vélekedik a brit egészség­ügyi minisztérium egyik ille­tékese. Az influenzajárványt el­őször Hippokratész írta le Krisztus előtt 412-ben. A jár­ványok e századi történeté­ben 1918-ban a spanyolnátha (az A-vírus), 1957-ben az „ázsiai influenza" és 1968­ban a „hongkongi influenza" szedte áldozatait. Az influen­za elnevezés a 14. századból származik, amikor az embe­rek a bolygók együttállását tették felelőssé a járvány ki­töréséért. • A legveszélyesebbnek bi­zonyuló A-vírus emberekben és állatokban egyaránt elő­fordulhat és genetikai állo­mánya időről időre kissé mó­dosul. A nagyobb baj akkor van, amikor az emberi és ál­lati vírus örökítőanyaga hat egymásra, egész „vlruskro­moszómák" cserélődnek ki, s ezáltal - a géntechnikai ma­nipulációkhoz hasonlóan - új vlrusváltozat fejlődik ki. SZERDA, 1997. JAN. 22., 87/18. Influenza • USA, Ausztrália, Argentína, Új-Zéland Az évszázad góllövői Balról jobbra: Hugó Sanchez (Mexikó), Puskás Ferenc, Zsengellér Gyula, Szusza Ferenc és Deák Ferenc. (MTI Telefotó) (Hírünk a 11. oldalon.) • Sydney (MTI) Az Egyesült Államok, Ausztrália, Argentína és Új­Zéland szerdán közös pa­naszt nyújt be Magyarország ellen a Világkereskedelmi Szervezetnél (WTO) a me­zőgazdasági export támoga­tása miatt - jelentette be új­ságírók előtt Tim Fischer ausztrál kereskedelmi mi­niszter. Fischer közölte: a négy ország hivatalosan ké­relmezni fogja, hogy a WTO konfliktusokat megoldó tes­tülete állítson fel egy bizott­ságot a panasz kivizsgálásá­ra. Magyarország az urugu­ay-i kereskedelmi tárgyalási forduló keretében vállalt mértéken felüli támogatás­ban részesíti exportterméke­it, és azt tervezi, hogy 16-ról 300-ra emeli a támogatott termékek számát. Ausztrália és a többi ország javaslato­kat tett arra, hogyan hozhat­ná Magyarország összhang­ba intézkedéseit a Világke­reskedelmi Szervezetnél vál­laltakkal, de sajnálatos mó­don nem sikerült kielégítő módon rendezni a kérdést. • Munkatársunktól Tegnap este hat óra után a Dorozsmai úton két sze­mélygépkocsi ütközött. Az előzetes számítások szerint óránként kilencven kilomé­teres sebességgel közleke­dett egy Ford Sierra, mely Baleset megcsúszott és a szemközti sávba sordódott. Itt összeüt­között a vele szemben sza­bályosan haladó Volkswa­gennel. Utóbbi autó megprö­dült, s egy kapubejáróba csúszott, ahol nekiütközött egy parkoló gépkocsinak. A baleset következtében ketten súlyosan sérültek meg. Az egyik sérült combcsonttö­rést, a másik pedig csuklótö­rést szenvedett. Az anyagi kár mintegy félmillió forint. vagyonátadás • Budapest (MTI) Lezárult a társadalombiz­tosítási önkormányzatoknak ingyenesen járó vagyon át­adása. Az erről szóló doku­mentumot kedden trta alá Kovács Árpád, az Állami Privatizációs és Vagyonke­zelő Rt. igazgatóságának el­nöke, Simsa Péter, az Egész­ségbiztosítási Önkormányzat alelnöke és Szerémi László­né, a Nyugdíjbiztosítási Ön­kormányzat alelnöke. Az ÁPV Rt. és elődszervezetei 1993. óta összesen 58 milli­árd forint névértékű vagyont adtak át a tb-önkormányza­toknak, amelyet azok 106 százalékos átlagos árfolya­mon fogadtak el. A vagyon nagyobbik részét, 34 milli­árd forintot már át is vették az új tulajdonosok, további 28 milliárdról még csak a megállapodás és a szükséges döntés született meg. Mint­egy 2,3 milliárd forintot a Kincstári Vagyoni Igazgató­ság, illetve jogelődje juttat a tb-nek. A vagyon 44,3 százaléka az Egészségbiztosítási Ön­kormányzathoz kerül, 55,6 százaléka a nyugdíjbiztosí­táshoz. • Munkatársunktól Az alsóvárosi Ferences templomban további statikai megerősítések érdekében műszaki és régész szakembe­rek feltárják a templomszent­ély alatt húzódó kriptát. A templomot 1503-ban szentel­ték fel, ám a szentély alatt húzódó kriptát csak később, 1759-ben építették. A kriptát 1984-ben mérték fel először, s megállapították, hogy a föld alatti helyiség 1,67 mé­ter magas és talajvíz áll ben­ne. Bejárata valószínűleg a templomon kívül lehetett, ám nem kizárt, hogy belül, a templomhajónak az ív alatti végében egykor akna szolgált a koporsók leeresztésére. Ezt támasztja alá, hogy tegnap, a burkolat felszedése közben a kivitelezők lába alatt jókora üreg nyílt meg azon a helyen. A templomban időközben befejeződtek a szentély falai­nak és mennyezetének felújí­tási munkálatai, ám a teljes felújítás valószínűleg húsvét­nál tovább tart majd. (Beszámolónk az 5. oldalon.) Az APEH elnézést kér • Budapest (MTI) Az adóhatóság elnézést kér azoktól, akikqpk kényel­metlenséget okozott az adó­kártyakiadás során. Az Adó­és Pénzügyi Ellenőrzési Hi­vatal tájékoztatása szerint az adózó állampolgárok mint­egy egy százalékánál oko­zott nehézséget a számítás­technikai eljárás, az adat­egyeztetés vagy az anyagel­látás. A felvetődött problé­mák többségét az APEH már rendezte, csaknem 80 ezer adózónak, aki bejelentette adókártyával kapcsolatos problémáját, már kézbesítet­ték az új kártyát. Az igények egy kisebb részénél ezt még nem sikerült megtenni, de az APEH ígérete szerint január 24-ig mindenki megkapja az új kártyát. Dr. Harsány! István, a ferences rend fámérnöke és Hován Ágoston ferences plébános szemügyre veszi a beszakadt üreget (Fotó: Gyenes Kálmán) Városi • Munkatársunktól Tavalyi jó szokását meg­tartotta a szegedi közgyűlés kulturális, közművelődési és sportbizottsága, mert most is jutalmazásra invitálta azokat a sportolókat, akik 1996-ban az európai és a világbajnoki versenyeken dobogóra álltak, vagy sportágukban hazánk­ban nem találtak legyőzőre. Amikor a pénzt osztották, nem feledkeztek meg a há­rom Bajnokcsapatok Európa Kupájában résztvett együttes­ről - Medikémia, Szegedi Egységes SE, Pick Szeged -, s a kiváló munkát végző edzőkről sem. Továbbá elis­merték a Szegedi Motorcsó­nak Autómobil SE, a Biliárd Szeged és a Heliomed Szege­di VE tavalyi nagyszerű sze­replését is. (Tudósításunk a 11. oldalon.) pénz - sportolóknak Negyvennyolc egyéni sportoló, hat-hat edző és csapat kapott jutalmat a város vezetésétál. (Fotó: Gyenes Kálmán)

Next

/
Thumbnails
Contents