Délmagyarország, 1996. december (86. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-03 / 282. szám
avtötftJ lúdfeYOémolie 2 KÜLFÖLD KEDD, 1996. DEC. 3. kommentár Duruzsol a kályha A Varsói Szerződés felbomlása óta pikáns katonapolitikai kérdés, mi lesz az egykori tagállamok seregeinek sorsa. A volt Szovjetunió részeire esett, ám a „kályha", Oroszország pillanatig sem feledkezett róla, hogy nyomon kövesse az egykori szövetségeseket, merre irányítják szekerük rúdját, „ágyújuk csövét". A NATO bővítésének kérdése már két évvel ezelőtt, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet budapesti csúcstalálkozóján felvetődött, a téma azonban ma is érzékeny húrokat pendít meg. Noha Borisz Jelcin lábadozása okán nincs jelen a lisszaboni értekezleten, viszont a csatlakozni vágyó országok szándéka iránti rosszallását tolmácsolták. Az EBESZ szerepét sajátosan értelmezi a moszkvai vezetés. Elvárja tőle, hogy szavatolja az európai biztonságot, ugyanakkor sokallja jogosítványát. A fórumon felszólaló Csernomirgyin elismerte, nincs beleszólása a „nagy medvének", miként alakul az atlanti szövetség, ám jogot formál saját biztonságának megteremtésére. A kormányfő közben javasolta, hogy az EBESZ tegyen le egy javaslatot a kontinensen a fegyverzet általános csökkentésének hogyanjára. M '.rt miként hajózni, úgy fegyverkezni is kell. A fegyverkezés pedig mindig is sok pénzbe került. Az oroszok rubeljeinek pedig bőven lenne helye másutt is. Mondjuk: gazdaságuk fellendítésében. Nem véletlenül igyekeznek minden fegyvert bevetni a politika, a katonapolitika színpadán. Addig jó, amíg ezek a csatározások Lisszabonban és szóban zajlanak. V • • EBESZ-csúcs, ellentétekkel Oroszország megkeveri.•• A lisszaboni Belem Palota előtt az EBESZ 5. csúcstalálkozójának kormány- és államfői. Horn Gyula alulról a második sorban balról a hetedik... (MTI Telefotó) Kedvezményes repülőjegyek ci világ minden tájára. Neclcerntann Utazási Iroda Szeged, Oroszlán u. 6. Tel.: 62/421-110 • Lisszabon (MTI) Oroszország továbbra is keményen ellenzi a NATO keleti irányú bővítését, azt, hogy a NATO katonai gépezete közelítsen az Oroszországi Föderáció határaihoz hangsúlyozta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet hétfőn Lisszabonban megkezdődött csúcsértekezletén Viktor Csernomirgyin orosz kormányfő. A szívműtéte után lábadozó Jelcin elnök nevében szóló Csernomirgyin hangsúlyozta: tény, hogy Moszkvának nem áll módjában vétót emelni a NATO bővítése ellen, de azt sem tilthatja meg senki, hogy Oroszország „védekezzen a biztonságát Mitől alacsony a cseh munkanélküliség? • Prága (MTI) Prágában csupán 0,3 százalékos, Csehország egészéban 3 százalékos a munkanélküliség, miközben Nyugat-Európában 11, Amerikában 5,5 százalék az átlag. A Wall Street Journal hétfői száma szerint a cseh szolgáltatási szektor és az idegenforgalom felszippantotta a többletmunkaerőt, mely - egyes szerkezetjavító reformok késlekedése miatt - nem is akkora, mint egyik-másik szomszéd országban. Igen fontos volt az ország hagyományosan fejlett ipari háttere. A kedvező befektetési körülmények hatására sok zöldmezős beruházást hajtottak végre külföldiek, és ezekhez kellett a jól képzett, olcsó munkaerő. A németnek ötöde, vagy még ennél is alacsonyabb a cseh bér. Egy cseh autómunkás évi jövedelme 5 ezer dollár körüli, míg egy németé 40 ezer dollár. Igaz, Csehországban egyes munkakörök igen jól fizetőkké váltak. A nyugati cégek alkalmazásában álló piackutatók éves jövedelme 18-35 ezer dollár. A lap kiemelte ezen kívül, hogy Csehországban meglehetősen szigorú feltételekhez kötik a munkanélküliségi járulék folyósítását, amelyet hat hónappal később már le is állítanak. A gazdaságátalakítás, miként a többi kelet-európai államban, Csehországban is (i Y / QUAESTOR PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ RT. IRODÁI: • Budapest 1027 Bem rakpart 33-34.Tel : 212-1964,214-2291. Fai: 155-7409-Budapest 1138 Duna Plaza.V4ciiitl78.TeL/Fiii. 465-1123,465-1177, 465-II78 •Drtireccn 4025 Kossuth u. 2. Tel.: 52+30-740 • Eger 3300 Labirintus Üzletház. Szent János u. II. Tel : 36-428-410 • Győr 9021 Jedlik Ányos u. 9. Tel.: 96-324-324 • P4cs 7621 Jókat u. 2. Tel.: 72-224-049 • Kaposvár 7400 Dózsa György u. 12. Tel.: 82-429-227 • Szeged 6720 Deák F. u. 34 Tel.: 62-312-260 • Veszprém 8200 Rákóczi u. 7. Tel.: 88-420-298 • VCUCE B02L 34-34-717/242 • WEST LBINVESTMENTRT. Budapest 1075 Madách I. u. 13-14. • PANNONBRÓKER ÉRTÉKPAPÍR-FORGALMAZÁSI RT. Budapest 1134 Lehel át 12. • AZ ELSÓ MAGYAR-ANGOI. BRÓKER RT. Budapest 1075 Madách I u. 13-14. • Az Elsó Magyar-Angol Bróker Rt szervezésében a kijelöli IBUSZ irodák. • NEW YORK BRÓKER RT. Budapest 1052 Váci u 19-21. • LONDON BRÓKER RT. Budapest 1055 Balassi B u. 9-11 • GENERÁLBRÓKER KFT. Budapest 1075 Kitályu 15. • CB BRÓKER KFT. Szeged 6722 Kossuth L. sgt. 21. GÓG ÉRTÉKPAPÍR RT. Budapest 1052 Vigadó tér 3 IU/1 • MEZÓBANK RT. IRODÁI • KONZUMBANK RT. IRODÁI veszélyeztető fejlemények ellen". Hansúlyozta: ha a közös cél a békés Európa, akkor e célt nem szolgálhatja a katonai tömbök bővítése. Az orosz kormányfő javasolta, az EBESZ dolgozzon ki a következő - két év múlva esedékes - csúcsig magatartási chartát tagállamai számára. Egyúttal állást foglalt az európai hagyományos haderők, és fegyverzetek csökkentéséről szóló CFE-szerződés továbbfejlesztése mellett. A kormányfő egyébként méltatta az európai helyzetben az 1994-es budapesti csúcsot, a bekövetkezett pozitív fejleményeket és elismerően szólt az EBESZ-ről, mint a biztonság kérdését a katonai vonatkozáson túlmutatóan átfogóan kezelő, és a hatékony megelőző diplomácia fórumaként szolgáló szervezetről. A1 Gore amerikai alelnök - aki az orosz miniszterelnök beszéde után alig néhány szónokkal kapott szót a NATO tervezett bővítésével kapcsolatban azt hangsúlyozta: ez kiterjeszti a stabilitást Európában, de a bővítéssel párhuzamosan ki kell építeni az együttműködést Oroszországgal és a NATOn kívül maradókkal. A1 Gore szintén méltatta a kedvező európai fejleményeket, kifejezte aggodalmát a fehérorosz és a szerbiai helyzettel kapcsolatban, és sürgette Bosznia átfogó rehabilitációjátAlekszandr Lukasenko fehérorosz államfő, akit a havisszaeséssel kezdődött: az ipari termelés 30 százalékkal hanyatlott. 1992-ben a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékra ugrott a korábbi - hivatalos állítás szerinti - nulla százalékról. Az átalakulás során felszabaduló munkaerőt a szolgáltatási szektor és az idegenforgalom szívta fel. 1989. előtt évente mindössze 12 millió turista kereste fel az országot évente, tavaly már 180 millió. A lap szerint a cseh nehéziparban azonban még hátra van az igazi nagy karcsúsítás. Ennek ellenére külföldi szakértők csak mérsékelt munkanélküliség-növekedéssel számolnak. Más szektorok bővülése ugyanis „eltünteti" a keletkező munkafelesleget. Csupa sztár ár! Letti dobozos tej 0.5, 1.5, U\ ^ 65 Ft Gépsonka, k, 599 Ft főzomorgarin 5401 j4*r 129 Ft "l" minőségű rizs lltg j*rff 118 Ft Porcukor 0.5 kg November 25-től fantasztikus akció az ország valamennyi Jééé diszkont áruházában! Kezdődhet a szuper bevásárlás! Nehogy otthon felejtse a legnagyobb kosarát! Clívia papírzsebkendő 100 * 65 Ft Tomi knstaly mosopor után965 Ft Rauch Happy i narancslé "k, Day. JéSTf 125 Ft Jééé 57 Ft 'DISZKONT Áraink az akciós készlet erejéig érvényesek. Palomo, őrölt kávé ISOg j4«r 269 Ft Julius Meinl Montana nugát, Tempó, Whistier, Dreher Pils, Konyakmeggy tejszínes, Harlekin szelet, 0.5 140 g földimogyorós »g j45"fí 219 Ft 63 Ft 26 Ft ^n* 62 Fte Príma szűrt almaié, 12%-os 65 Ft Napoleon Le Brun brandy 0.7 liter jvrű 689 Ft Törley Charmant Doux pezsgő, 0.75 ber jorr269 Ft»ü Kellemes vásárlást! talma kiterjesztéséről rendezett minapi, alkotmánysértő népszavazás miatt többször is élesen bírált az EBESZ elnöksége, továbbá a csúcsértekezlet több szónoka is, határozottan visszautasította az ót ért kritikát és állásfoglalását külön figyelmébe ajánlotta az Egyesült Államoknak. A NATO bővítésével kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy az Európa újabb megosztásához vezethet. A tanácskozáson a kiszivárgott értesülések szerint a hétfőn délelőtti órákig nem sikerült véglegesíteni sem a jövő század európai biztonsági architektúrájára vonatkozó dokumentum, sem pedig az általános politikai nyilatkozat tervezetét. Havel szerencséje? • Prága (MTI) Befejeződött Václáv Havel cseh köztársasági elnök tüdóműtétje. Az orvosok kisméretű, rosszindulatú daganatot oparáltak ki ma Václav Havel tüdejéből. Ladislav Spacek cseh elnöki szóvivő kijelentette: az orvosok remélik, hogy a betegséget még korai stádiumban sikerült lokalizálni. Lucinschi az államfő • Chisinau (MTI) A moldovai parlament elnökét, Petru Lucinschit, a jelenlegi elnök oroszbarát ellenlábasát választották meg államfőnek - jelentette be a központi választási bizottság. A Lucinschira leadott szavazatok aránya 53,14 százalékos volt a voksok 76,4 százalékának megszámlálása után, mfg Snegur 46,86 százaléknyi szavazatot kapott a központi választási bizottság helyi idő szerint hajnali három órakor kiadott nem hivatalos részeredményei szerint. Halasztási javaslat • Groznij (AFP/MTI) A csecsen függetlenségi mozgalom vezetője, Zelimhan Jandarbijev elnök azt javasolta, hogy egy vagy két hónappal halasszák el a január végére kiírt általános választásokat. A halasztás célja az, hogy jobban meg lehessen szervezni az eseményt - jelentette ki a politikus a parlamentben az AFP szerint. Landsbergis másként iát • Vilnius (MTI) Oroszországnak a NATO bővítésével szemben állandóan hangoztatott ellenvéleményét nem szabad figyelmen kívül hagyni, de abszolutizálni sem kell - jelentette ki Vitautas Landsbergis, a litván parlament elnöke. A politikus elutasította azt az álláspontot, hogy az atlanti szövetség léte, bővítése, illetve Litvánia belépési szándéka Oroszatszág ellen irányulna. Hangsúlyozta, hogy maguknak a litván politikusoknak is kétértelműség nélkül el kell határolódniuk attól a felfogástól, amely egyenlőségjelet tesz a NATO bővítése és Európa új kettéosztása között. A Jordán völgye • Jeruzsálem (MTI) Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő engedélyt adott 474 lakásnak még az idén való megépítésére ciszjordániai zsidó telepeken, a Jordán völgyében, s a területen keresztülhaladó út felújítására is. Netanjahu egyúttal azt is közölte a telepesekkel: bármilyen lesz a palesztinokkal kötendő végleges békemegállapodás, arra fog törekedni, hogy az tartalmazza a völgy Izrael általi annektálását. A kormányfői hivatal közleménye szerint Netanjahu vasárnap találkozott a telepesekkel, s közölte veiük, hogy Ciszjordánia keleti szegélye (a Jordán völgye) „a végleges békemegállapodásban Izrael állam szerves része lesz".