Délmagyarország, 1996. december (86. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-12 / 290. szám
6 HAZAI TÜKÖR CSÜTÖRTÖK, 1996. DEC. 12. Kitermelik földet Tovább folyik a Kistelek közelében felborult tartálykocsi körüli mentés. Húszezer liter műszerolaj ömlött ki, melynek egy részét leszivattyúzták, de az olaj által szennyezett földet ki kell termelni. A környezetvédelmi munkálatok tegnap folytatódtak, s ma is tartanak. Kistelek és Balástya között kedden délelőtt lecsúszott az útról és felborult egy műszerolajat szállító kamion. A negyvenhatezer liter vegyi anyagból a meglazult fedeleken keresztül húszezer liter folyt ki a szántóföldre. A tűzoltóság hat járművel vonult ki a helyszínre, s körülásták az olajjal szennyezett területet. A mentést irányító Csiszár Tamás alezredes elmondta, megnehezítette a munkálatokat, hogy a kamion jobb oldalára dőlt, s a lefejtőcsonkok is ezen az oldalon voltak. Miközben a fedeleken keresztül átfejtették az olajat egy másik tartálykocsiba, a tűzoltók készenléti biztosítást adtak, hiszen elég egy szikra, s berobbanhat az olaj. A tartálykocsiból egyébként addig folyt az olaj, amíg a felső nyílászáró szintje alá nem került az olajszint. A tűzoltók 15 fővel, mintegy fél napon keresztül dolgoztak a baleset helyszínén. A közlekedést nem akadályozó tartálykocsi kiemelését már nem ók végzik. A környezetvédők is azonnal munkához láttak. A keddi napon sötétedés után már nem dolgozhattak, tgy tegnap láttak hozzá a szennyezett talaj kitermeléséhez. Szilágyi Tamás, a Környezetvédelmi Felügyelőség mentést irányító munkatársa elmondta, hogy a szennyezett, s kitermelt földet Kecskemétre kell szállítani. Szerdán teherautókkal 20-22 köbméter földet szállítottak el, s ma további rakományokat továbbítanak. Szilágyi Tamás szerint a talajszerkezetnek köszönhetően a szennyezés nem súlyos, s valószínűleg nem éri el a Déltáv egy méter mélyen lefektetett kábeleit sem. A. L „Magyarságismereti" hét vége • Újkígyós (MTI) Idei magyarságismereti előadás-sorozatának zárásaként a hét végén kétnapos rendezvény várja az érdeklődőket az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskolán. A program december 13-án, pénteken este hat órakor Aradi Éva indológus „Hun nyomok Észak-Indiában" cfmű előadásával kezdődik. A Luca napi nyitó előadást követően Buka László regös és barátainak éjszakai regölése (gér nem mindennapi élményt az érdeklődőknek. Másnap - december 14-én, szombaton délelőtt kilenckor kezdődik Gilyén Nándor építész-néprajzkutató „Az Alföld népi építészete" című előadása. A kétnapos kígyósi magyarságismereti rendezvény szombaton a helybéli római katolikus templomban délelőtt tizenegy órakor kezdődő hálaadó szentmisével fejeződik be. • Úttörők - piros nyakkendő nélkül 76 ezer mókus a fán A televízió fenyőfája Györkey László csapatvezető és a droidos gyerekek, akik úttörök is. (Fotó: Mohos Angéla) A Magyar Úttörök Szövetségének 76 ezer tagja van. A pártok nemigen tudnának versenyre kelni vele - ami tagok számát illeti. A rendszerváltás előtt viszont a milliót is meghaladta a piros nyakkendösök csapata. Az utóbbi időben egyre több iskolában nyújtogatják a kezüket a gyerekek, hogy ők csatlakozni akarnak a szövetséghez. Na, nem csupán maguktól teszik ezt, hanem egy-egy pedagógus irányításával. Csongrád megyében két társaság - régi szóval: csapat van, amelyet a MÚSZ tagként jegyez. Úttörő. Fiatal kollégámat kérdeztem, neki még monde a szó valamit. Hajaj, rajtitkár voltam - dicsekedett. Nótafa, tábor, őrsvezető, nyakkendő, Csillebérc és Zánka. És ki ne hagyjam az indulót: Mint a mókus fenn, a fán... Leginkább ezek jutnak az ember eszébe az egykori gyerekmozgalomról. Az idén 50 éves az úttörő. Ha nincs a rendszerváltás, akkor most hatalmas, petárdás ünnepségsorozattal jubilálna a 10-14 éves gyerekeket tömörítő gárda. A milliós csapat mostanra 76 ezresre karcsúsodott. Manapság egyébként sem sikk úttörőnek lenni. Sokan az előző, egypártrendszer szimbólumát látják benne. Mint például a domoszlói általános iskola igazgatója, aki kitiltotta az intézményből a csapatot. A szövetség által fogadott ügyvéd próbálja elmagyarázni a direktornak, miként is értelmezendő az egyesülési jog. Más ez az úttörő. Nincs már piros nyakkendő, nincsenek országos akciók, kötelező programok. Legfeljebb ajánlások és némi apanázs a szövetséghez csatlakozóknak. Csongrád megyéből két csapat csatlakozott a Magyar Úttörők Szövetségéhez. Az egyik a szegedi Odessza II. számú Általános Iskola Droid gyermekszervezete. - Intézményünkben is megszűnt az úttörőcsapat a rendszerváltás után - magyarázta Györkey László szabadidőszervező, a sci-fi iránt érdeklődő gyerekeket tömörítő csapat vezetője, mellesleg városi úttörőelnök. - Az iskolában már '84 óta jól működött a Droid-csapat, így, amikor '92-ben a szövetségtől megkerestek, hogy csatlakozzunk, nem kellett külön verbuválni a gyerekeket. • Miért mondtak igent a felkérésre? - Azért, mert csak előnyünk származik belőle. Semmiféle kötelezettséget nem jelent, minden csapat maga határoz programjáról, arról, hogy mivel kíván foglalkozni. Nálunk ez adott volt: kalandozás a fantasztikumok világában. • Melyek az előnyök, amelyekre utalt? - Anyagilag is támogatnak bennünket. Jogi képviseletet biztosítnak, ha szükség van rá - válaszolta. Időnként tájékoztatót tartanak a csapatvezetőknek, ilyenkor sok jó ötletet lehet szerezni másoktól. Az országos szövetség programjavaslatai is figyelemre méltóak. Számos pályázatot Írnak ki. Kedvezményeket biztosítanak a rendezvényekre és a csillebérci táborban is olcsóbban nyaralhatnak azok, akik tagjai a szövetségnek. A MÚSZ úgy ad, hogy nem kér. A gyerekek, akikkel az úttörőről diskuráltunk, akkor jártak óvodába, amikor a mozgalom (ötágú) csillaga leáldozott. - Megtaláltam tesóm régi okleveleit, amit úttörőként kapott - magyarázta Zsurkán Zanett. - Annyit mesélt, hogy jókat táboroztak, voltak jelvényeik meg nyakkendőjük, és szerettek járni a foglalkozásokra, mert jó volt tartozni egy közösséghez. • Szüleitek, akik bizonyára kiváló úttörők voltak annak idején, mit szóltak ahhoz, hogy ti is úttörők lesztek? A fiúk, Teszáry Péter és Gavlik Zsolt furcsán néztek rám a kérdés hallatán, majd egyszerre bökték ki: - Semmit. Hiába próbáltam kiszedni belőlük, mit is jelent egy iskolában úttörőnek lenni ma, leginkább azt fogalmazták meg, hogy őket a sci-fi érdekli és kész. Hogy közben úttörők is? Ja. Az tetszik nekik az egészben, hogy van egy csapat, ahová tartoznak és jókat lehet dumálni - nem csak az ufókról. Mindenről. Még a szexről is. Laci bácsi pedig jó fej... Laci bácsi pedig azt mondta: - A rendszerváltáskor megszűnt az úttörő és nem jött helyébe semmi. A gyerekek pedig szeretnének tartozni, kötődni valahová. Úgy tapasztalom, hogy a merev ellenállás lassan feloldódik. A pedagógusok nem tudnak kibújni a bőrükből és akadnak megint néhányan, akik hajlandók öszefogni egy-egy iskolában a gyerekeket. Zsanettet és a fiúkat provokáltam, hallottak-e a mókusról, amelyik vidám és fán él. A leány a fejét ingatta, Péter és Zsolt viszont rázendített: - Mint a mókus fenn, a fán, az úttörő oly' vidám. Ennyit tudtak belőle, de ezt is iszonyú hamisan. V. Fekete Sándor Kuncze tévedett • Budapest (MTI) A belügyminiszter tévedett, amikor úgy vélekedett, hogy az önkormányzatok és a Vektor, illetve az 1000. számú Ügyvédi Iroda közötti szerződések nem tartoztak a közbeszerzési törvény hatálya alá. A jogszabály ugyanis vonatkozik minden olyan tanácsadásra, szolgáltatásra, amelynek ellenértéke meghaladja az ötmillió forintot. Ezt Gálszécsy András, a Közbeszerzések Tanácsa alelnöke jelentette ki kedden, a Magyar Menedzsment Intézet által szervezett közbeszerzési fórumon. Az alelnök beszámolt arról, hogy a tanács jövőre az infláció mértékével javasolja emelni a közbeszerzések értékhatárát. Farkas Györgyi, a tanács döntőbizottságának elnöke elmondta: a törvény hatályba lépése (1995. november 1.) óta közel háromezer közbeszerzési eljárást szerveztek. Ezek közül 2100 esetben nyílt, 230-ban meghívásos pályázat alapján, 600 alkalommal pedig tárgyalásos úton választották ki a szolgáltatót. A bizottsághoz mintegy 150 jogorvoslati kérelem érkezett, ezek nagy része a nyílt pályázatokra vonatkozó kifogást tartalmazott. A kérelmek elenyésző része (16 ügy) jutott bírósági szakaszba. Gálszécsy András azt kifogásolta, hogy a bíróságok nem tartják be a törvény előírását, miszerint a közbeszerzéssel kapcsolatos ügyeket soron kívül kell tárgyalniuk. Hamarosan elkészül azoknak a cégeknek a listája, amelyek a jövőben kizárólagos résztvevői lehetnek a meghívásos közbeszerzési pályázatoknak. Mint Horváth István, a tanács tagja elmondta: a minősített ajánlattevők közé bekerülni szándékozók december 19-ig nyújthatják be pályázataikat. Az úgynevezett „udvari szálUtók" köre nem lesz végleges: minden évben egyszer új pályázat kiírását tervezik. A listára nehéz lesz felkerülni, ám sokkal könnyebb onnan lekerülni - hívta fel a figyelmet az előadó. Törlik ugyanis mindazokat a cégeket, amelyek ellen csődeljárás indul, utólag kiderül, hogy pályázatukban valótlan adatot közöltek, vagy más, a törvény szerint kizáró ok merül fel. Karácsonyi hangverseny • Munkatársunktól Az idén létesült Kacsoh Pongrác Magánzeneiskola karácsonyi hangversenyen mutatkozik be december 14én, szombaton 16 órakor a Vedres István Szakközépiskola színháztermében (Horváth Mihály u. 2.). A karácsonyi koncerten a magánzeneiskola növendékei adnak műsort. A 34 műsorszám alkalmat ad arra, hogy a növendékek - a zeneóvodásoktól kezdve, a különböző hangszereken játszó diákokon át, a két balett, illetve színjátszó stúdióig - bemutatkozhassanak, továbbá, hogy a közönség a 14 fős tanári kar féléves teljesítményéről képet kapjon. A magánzeneiskola Karácsonyi hangversenyére a belépés díjtalan. • MTI Press Mivel karácsonyt a szeretet ünnepeként tiszi teljük, ehhez igazodik | filmválogatásával az MTV ünnepi műsorválasztéka. Kicsiknek-nagyoknek nyújt igazat, szépet, emberit és művészit e kínálat. Angol, cseh, ausztrál, amerikai, szovjet, kubai-spanyol, olasz filmek közül - a világ filmgyártásának széles palettájáról - válogathatunk a három karácsonyi ünnepen. Közöttük világhírű regények adaptációi is megtalálhatók. December 24-én délután az MTV 1-en bibliai történetet láthatunk. Karácsonyi mese címmel. Az angol animációs film kedves humorral, két „állat-szemtanú", két bethlehemi szamár szemszögéből #iutatja be Jézus születésének történetét. A szenteste főműsora az l-es csatornán egy ausztrál film lesz, címe: Anyai szív. A múlt században játszódó történet egy árva kisfiú otthonra-szeretetre találását meséli el. Mindez december 24-én teljesedik be számára... Az MTV 2-es csatornáján december 24-én délelőtt megtekintheti ismét George Czukor világhíres filmjét, Maeterlinck Kék madár című meséjének feldolgozását. Az amerikai-szovjet adaptációban Elizabeth Taylort, Jane Fondát is láthatjuk. Ezen a csatornán délután is világhírű magyar rendező munkája látható, Charles Vidor: A hattyú című filmje. E mű - régi nosztalgiákat ébresztve a szülői-nagyszülői nemzedékekben - ismerős, régi nagy sztárarcokat villant fel: Grace Kellyét és Alec Guinnessét... Késő este Richárd Attenborough rendezésében az Árnyékország című angol filmet tekinthetik meg, amelynek története a keresztényi gondolkodás szép példázata... Az ünnep további napjain is választékos szórakozási lehetőségeket nyújt a televízió játékfilm-kínálata. December 25-én délelőtt az első csatornán kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt ajánlhatjuk Mark Twain regényének filmváltozatát, a Huckleberry Finn kalandjait, délután pedig a Shakespeare mesék sorából a Téli rege rajzfilm-feldolgozását, valamint A gloucesteri szabó című zenés angol film 1. részét. (A második rész dec. 26-án délután tekinthető meg.) Ezen a napon az érdemi főműsor késő estére csúszott: Gábriel Garcia Marquez regényének filmváltozata, a Levelek a parkból. A TV 2 műsora ugyanezen a napon délután bibliai ismeretterjesztő filmet kínál, Jákobról. Az európai összefogással készülő Biblia-sorozat darabja ezúttal olasz műteremben készült. A csatorna esti bemutatója a Heidi c. olasz-angol játékfilm lesz. Második része 26-án látható! (A történet ismét egy árva gyermek körül bonyolódik, aki helyzetfeltalálása és tehetsége segítségével végülis boldogul... December 26-án a TV 1en folytatódik a Shakespeare-mesék sorozat. (Ahogy tetszik), valamint A gloucesteri szabó. Délután Mario Lanza főszereplésével egy csodálatos tehetség, A nagy Caruso élete-karrieije elevenedik meg, s a zeneirodalom remekművei csendülnek fel... Este kétrészes kabaréportré indul századunk nagy magyar komikusának, Salamon Bélának állítva emléket. Amíg lejátszódik élettörténete, a két világháború közötti kornak emlékezetes bohózatain derülhetünk. (Második rész: dec. 28.) „Jó hírünk" Britanniában • London (MTI) Madonnának a hideggel, Alan Parker rendezőnek és a stábnak pedig az ágylepedötöl a vécépapíron át a Bazilikáig szinte mindennel meggyűlt a baja az Evita budapesti forgatásának heteiben - ez derül ki Parker megjelenés előtt álló könyvéből, amely a jövö héten kerül a boltokba Londonban. A The Sun magazin által előzetesen kiemelt elmarasztaló részletekkel valószínűleg sokkal többen megismerkedhetnek, mint ahányan a könyvet elolvassák majd, a világ egyik legolvasottabb - és a maga nemében az egyik legszínvonalasabb - bulvárlapját ugyanis naponta 11 millió brit veszi kézbe. A The Making of Evita (Az Evita születése) című Parker-könyvből egyebek mellett megtudható: sem a színészgárda, sem a személyzet nem volt elragadtatva Magyarországtól, „de még én sem". A rettenetes hideg mellett „a hely nyomorúságát és magukat az embereket sem lehetett összehasonlítani azzal a fülig szaladó latin mosollyal, amit Argentínában odahagytunk" - áll az idézett szövegrészletekben. A rendező szerint „a stábnak mindennel baja volt: gyűlölték a kosztot, s azokat a kiütéseket is, amelyeket a vegyi anyagokkal tisztított szállodai ágyneműtől kaptak". Ennél is rosszabbak voltak „azok a kiütések, amelyeket a vécépapír okozott, nyomdafestéket nem tűrő testtájékokon" - teszi hozzá Parker. Maró megjegyzésekkel illeti a szerző a budapesti Bazilikát, amelynek belsejében nem forgathattak. A székesegyház „átvészelte a nácikat, az 1956-os felkelést, a 45 évnyi kommunista elnyomást... a mi stábunkat azonban már nem kockáztatták meg" - olvasható az előzetes idézetben. Parker szerint mindennek oka az lehet, „hogy a püspökök közül valaki talán olvasta Madonna Sex című könyvények egy példányát". A több ezer statisztát felvonultató, egész városrészeket átalakító budapesti forgatást április 29-én fejezte be a Parker-stáb; a rendező akkor csak annyit mondott hivatalos nyilatkozatként, hogy a forgatócsoport „minden magyar közreműködőnek megköszöni segítőkészségét... Budapestnek pedig a türelmet".