Délmagyarország, 1996. december (86. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-12 / 290. szám

CSÜTÖRTÖK, 1996. DEC. 12. RIPORT 7 Jó utat, majonézes krumpli! rilőször kitöltesz egy jópofa kérdőívet arról, hogy H hol nyaralsz mostanában, mennyi pénzt szórsz szét ekkor, hány hétig bírod a lustázást, és hogy miről álmodol, miféle utazásról. Az adatfelvevő biztat, pontosan írd a címed, mert még nyerhetsz is. Beírod, hogy a mamánál voltál Alsófölsőközépsőn teljes, palacsintás panzióval, de megnéznél már szívesen egy igazi pálmafát, vagy szeretnéd kóstolni, mennyire sózták el a tengert a részeg és szerelmes szakácsok. Aztán még tovább álmodol, míg rád nem dudál egy megveszekedett villamos. El is felejted az egészet, de úgy el, hogy eszedbe se jut. Hónapok telnek el aktív homályban, de egyszer csak csörren a telefon. Felveszed, és akkora tátott szájjal hallgatod, hogy beleférne az egész kagyló meg a tárcsagombok nullától kilencig. Nyertél egy utazást. Végre, gondolod, a szerencse alád tolta Fortuna nagyasszonyt. Végre, gondolod, nem csak mással történnek jók. Újra válaszolsz a hónapokkal ezelőtti kérdésekre, hogy stimmelsz-e, hogy tényleg te vagy-e az, aki még nem látott pálmafát? Amint bizonyttod magad, pontos helyet és időt kapsz, hol veheted át a nyereményt, de, teszik hozzá, nyilván nem egy komplett nyaralást, csak a repülőutat fizetik, de hát ez is kegyes, gondolod, ezért se kelleti megdolgozni. A szerencse az, filózod, amiért nem kellett megdolgoznod. Csakhogy kiderül hamarost, hogy az apartmané meg az esti és reggeli vizeletsűrítő tápanyag olyan drága, hogy az összes ruháidat eladva se tudnád fedezni, mi több, ott nincs nudista strand. Megtudod, konkrét családtagra átruházhatod. Kis könyebbség, körbegondolsz, kit lepj meg. Tesó, anya, apa, húg. De hát, miközben értesíted a rokont, te is rájössz, ő se tudná fedezni az apartmanét meg a tápanyagot. Búsan ballagsz az utcán, csalódottan, hogy itt ez a szerencse, és mégsem lehet kiaknázni. Hát milyen szerencse az ilyen, amit nem lehet kiaknázni? Épp egy korrekt és szolid utazási iroda előtt haladsz el, ahol régi ismerősöd épp ugyanezt az utat árulja, amit te megnyertél. Őneki elmondod, mi van: ismerős, gondolod, csak nem nyom át palánkon. Kiderül, hogy az apartmané meg a kaja fele annyiba kerül, mint ahogy azt neked mondták. Innen már tiszta sor: azt mondják, hogy ők fizetik az utat, közben meg fölszámolják kosztra, kvártélyra. Bepaliztak. Dühödten rohansz haza, hogy telefonban jól beolvass nekik, hogy jól beléjük gázolj, megérdemlik. De nem sikerül, mert számítanak rád, sejtik, hogy rájössz, föl vannak készülve rád, mint mókus őrs a hajnali mogyorózásra. Otthon magadba szakadva ülsz a fotelben, szegénynek és tehetetlennek érzed magad, mert szegénységed okán bármit megtehetnek veled. Perre gondolsz, de fölösleges, a cég szabadáras, annyiért ad utat, amennyiért akar, a te személyes bánatod nem érti a törvény, a lélek jogilag nem orvosolható. Csak annyit tehetsz gondolod, hogy mégis elmégy a megbeszélt találkára, mosolyogsz s a hidegtálas fogadáson a főkolompos pofájába mázolsz úgy egy száz forint értékű majonézes krumplit. Podmaniczky Szilárd Tündérmesék • Munkatársunktól Ma este 8 órakor a Sajtóház Stefánia Klubjában „Tündérmesék" címmel a Crossroads Együttes és a Hóra Színház ad zenés-irodalmi összeállítást. Az esten a Crossroads kelta-viking eredetű dallamokat szólaltat meg, míg a Hóra Színház az ír és a skandináv folklór történeteiből, meséiből és legendáiból szemezget. A rendezvény támogatója: a Guinness. A reggeli busz Romániába cipeli majd a zsákokat. (Fotó: Nagy László) Hajnali hidegben topogó, hangos kofák, parázs vitákban ^satázó szekrényhátú rakodók, teltképü almák, a lángos börtönig szaladó illata. Tojás forintjaiból alkudó nagymama, kabátok árnyékában sompolygó zsebes, „Itt a cigi, olcsó cigi..." - harsány gajdolása. Meg vásár pavilonjai, pulóver ezerkettóért, s marcona biztonságiak. És persze a buszpályaudvar hatalmas forgatagában navigáló sofárök. Ez „kérem" a mi szegedi Mars terünk. Amire évtizedek óta nagy reformokat álmodik az építész, de mostanáig inkább csak azt leshettük, miként varrható légkalapáccsal még egy folt a sok kátyúval szabdalt testére. De hol vannak most a kofák, s hol számolgatják aznapi hasznukat a zsebmetszők? Fekete testével nyújtózkodik az unalmas este, és a buszpályaudvaron - látva jöttünket - éppen jelentésre pattan föl a földről egy borostás uraság. - Kérem tisztelettel, kapitány úr, mi csak turisták vagyunk, egyszerű turisták, Erdélyországból - dobja felém bemutatkozását. S mire mondhatnám, dehogy vagyok én kapitány, de még hadnagy is csak amolyan tartalékos honvédos - népes családja bújik a hatalmas zsákok mögé, tíz ujjal markolászva a féltett turistakincseket. - Jön a busz, s mi már itt sem leszünk. Utazunk mi hazafelé - kapom kéretlenül is a zsibongó família szószólójától tervezett programjukat, s egyfelvonásos műsorukat mosollyal nyugtázzuk. Miként teszi ezt Csaba István, a Tisza Volán üzletágigazgatója is, a Mars téri buszpályaudvar vezetője. - Teljesen ártalmatlan kis csoport ez. De egyébként is - mióta körbekerítették a piacot, s megjelentek a biztonsági őrök, sokkal szelídebb lett éjszaka a környék - ad rövid betekintést a Mars téri hétköznapokba (pardon: estékbe...) Csaba úr. - Az tény, hogy nyáron sokan nevezik ki szállodának a padjainkat, néhány rosszlány is itt keresi a fizetőképes kuncsaftot, s a biztonság kedvéért mi is szoros őrizetet állítunk a buszok mellé, de komolyabb incidensre mostanában nem volt példa. így aztán végezhetjük a munkánkat. S mi is ez a Mars téri buszmeló? Talán nem hinnék, de naponta 15 ezer utas érkezik és indul innen. A legelső járat 4.30-kor rajtol Makóra, míg a legutolsó szintúgy Makóról jön - a menetrend szerint 23.25-kor búcsúzik jóleső szusszantással a napi robottól. A Tisza Volán egyébként éppen 233 buszt állít szolgálatba Csongrád megyében, s közöttük bizony kevés olyan akad, amelyik legalább egyszer ne gördülne át ezen a téren. Csoda hát, hogy mindenki arra vár, mikor költözhet ez a hatvanas évek elején épített buszközpont tágasabb, jobban felszerelt helyre? - Való igaz, mi buszosok is örömmel halljuk, hogy készültek tervek a költözésre, de tény, hogy ennél jobb, központibb helyen már nem lehetne egy közlekedési centrum - kalauzol az utolsó buszra várva Csaba István a kihalt placcon, tengernyi álmosan pihegő Ikarus között. - Azt viszont be kell látnunk, hogy ezt a területet korszerűsíteni már nem lehet, tehát egyszer pakolnunk kell. Addig viszont festjük, csinosítjuk az épületet, sokat költünk a belső utakra. S azt mondom - bár láttam már sok nagy buszállomást az országban -, a szegedi mindenképp ott van a legjobbak között. Dolgoznak itt éppen 120-an, hogy az utazóközönség is így érezze. - De látom, a váróterem kulcsra zárva... - A biztonság ezt megköveteli. Hiszen itt a tél, és egy ilyen meleg teremből könnyen válhatna a bűn tanyája - tárja szét karját Csaba úr, utalva a Mars veszélyeire. De ebből mi éppenséggel semmit sem látunk, hiába kerülgetjük harmadszor is a tér körúthoz kapaszkodó szeletét. A piac rácsai mögött jókedvűen beszélgetnek a biztonságiak, az utolsó busz, ama bizonyos makói is, megjött már, mindössze egyetlen utast szállítva a térre. S a mellékutcák olyan csendesek, mintha nem a Marson, hanem a Holdon járnánk. - Hát akkor visz' lát' araszolunk a Belváros felé. Csak egy utolsó pillantás az „erdélyi turistákra", de borostás vezérük már nem akar jelenteni. Szájában a bütykös, arcán a nyugalom széles mosolya. Boldog is lehet legalább hatan vigyázzák hatalmas zsákjait... Bátyi Zoltán *• Éjszakai műszak (7.) Ma mutatják be a mozikban Koltay Gábor legújabb történelmi játékfilmjét, a Honfoglalást. Az ifjú Árpádot a tizenhét esztendős Bene Sándor alakítja. A karcagi gimnazista tizenkét éves kora óta lovagol. Szenvedélyét jól mutatja, hogy édesapja egy kisebb haditornapályát is kialakított a tanyájukon, ahol Sándor a barátaival gyakorolja a harcművészetet. • Hogyan kerültél be a filmbe? - Családunk jóbarátja, dr. Magyar Gábor - akinek egyébként nomád haditornacsapata van - beajánlott Koltay Gábor filmrendezőnek. Az első rostán - ahol egyebek mellett megnézték, hogy hasonlítok-e egyátalán a főHonfoglalás a mozikban szereplőre - még hatan voltunk. A másodikon már csak ketten. Ekkor próbafelvételt készítettek rólunk, ami alapján úgy döntöttek: én játszom az ifjú Árpádot. A filmbe egyébként statisztaként három karcagi barátom is bekerült. Ők a csatajelenetekben tűnnek fel. # Mit kellett bemutatni a második rostán? - Egyebek mellett úsztatni kellett hatéves Csili nevű lovamat a Dunában, szőrén vágtázni, vágta közben íjazni, valamint egy kicsit színészkedni. Az utóbbi abból állt, hogy kergetnem kellett Árpád feleségét, Rékát egy fa körül. • Mit szólt hozzád felnőtt - Franco Néróval egyszer önmagad, az Árpád vezért találkoztam a forgatás során. alakító Franco Nero? Koltay Gábor Apajpusztán Az ifjú Árpád. (Fotó: Galambos Anita) korodban!" A színész elmondta, hogy valóban úgy nézek ki, mint ő fiatal korában, csak egy a baj: az én szemem zöld, az övé pedig kék. De sebaj, tette hozzá, majd az enyém is kék lesz később. Franco Nero egyébként rendkívül rokonszenves ember. • A forgatással kapcsolatosan melyik a legkedvesebb emléked? - Egy éjszakai jelenetet vettünk fel a jurtában, amikor nekem és tanítómesteremnek, a Későt alakító Koncz Gábornak alvást kellett színlelnünk. Nos, mi olyan fáradtak voltunk, hogy nemcsak színleltük az alvást, mutatott be a világhírű olasz de valójában álomba merülszínésznek, amikor is közölte tünk. Amikor felvették a jevele: „Franco, itt vagy fiatal lenetet, a vállamnál fogva ráztak, hogy keljek fel, kész, vége. Megmondom őszintén, azt sem tudtam hirtelen, hogy hol vagyok, mi van kész és minek van vége. S ha már a kulisszatitkokról beszélünk, szót kell, hogy ejtsek az ifjú Árpád kiképzéséről. Nos, a harci kiképzésen minden eszközzel - íjjal, gerellyel, hajítócsillaggal, baltával, kelevézzel - jól kellett bánni. Bevallotfr, az erőnléti kiképzésen nagyon elfáradtam. • Sándor, színész szeretnél lenni? - Tetszett ugyan a színészi élet, a filmforgatás, de nem leszek színész. Ettől függetlenül, ha meghívnak a jövőben egy lovas szerepre, minden további nélkül igent mondok. Én a lovakat szeretem, állatorvos szeretnék lenni. Sz. C. Sz. • Gazdajegyzők Év végi számadás • Munkatársunktál Nyakunkon az év vége, egymást érik a különböző szervezetek, társaságok mérlegbeszámolói. Tegnap délelőtt Szegeden, a. Pickklubban Csongrád megye 31 gazdajegyzője készített mérleget az idei munkájáról. Lapunkban is többször foglalkoztunk vele, hogy a gazdajegyzők az utóbbi "hónapokban már nem mint vállalkozók, hanem mint a Csongrád Megyei Agrárkamara alkalmazottai dolgoznak. A munkájukon ez semmit sem változtatott, sót, egyre több lesz a rájuk rótt teher, feladat. A megyében 14 helyi irodát működtetnek, ahol ebben az évben több mint 50 ezren fordultak meg mezőgazdasági termelők, tanácsot kérve vagy esetleg a pályázatok elkészítéséhez szakmai segítséget. Ugyanakkor az említett gazdajegyzők az agrárkamara mellett működő 47 mezőgazdasági bizottság és 11 kamarai osztály titkári teendőit is ellátják. Az év végi mérleget Kovács Lajos, a Csongrád Megyei Agrárkamara elnöke készítette el, ismertetve a gazdasági eredményeket, többek között azt, hogy a megyében kétmilliárd forintos kiesést szenvedtünk el kalászosoknál, hogy nem oldódott meg az idén sem a mezőgazdaság akut problémája, nincs jövedelem az ágazatban, csak stagnálás, a pályázati pénzek hamar elfogytak, sőt még az exporttámogatás is. A legnagyobb elismerés és érték ebben az évben az, hogy túléltük. Az elvárások között első helyre kell sorolni, hogy 1997-től az országban mintegy 1 millió ember váltja ki az őstermelői igazolványt, ez Csongrád megyében 40-50 ezer személyt érint. Annyi már bizonyos, hogy ezeket az őstermelői igazolványokat a területi irodában állítják ki a gazdajegyzők, a legnagyobb titoktartás mellett, ám a betétlapokat a Pénzügyminisztérium készíti el. Ettől függően január elsejétől március 31-ig törvény szerint igazolványhoz jutnak azok, akik ezt kérik. Csongrád megyében 15-20 ezer ember mindenképpen. A megfeszített munkára való készülődést nehezíti, hogy nincsenek egyértelmű szabályok, annyi tény, hogy a mezőgazdasági termelésből élők különböző adózási formákat választhatnak, úgy mint átalányadózás, tételes költségelszámolás vagy ne adj'isten a 90 százalékos szabály, ami a lehető legrosszabb. Erről beszélt dr. Szűcs Edit, az APEH Csongrád megyei Igaz. atóságának osztályvezetője, elismerve azt, hogy még nincs végrehajtási rendelet, amely egyértelműen és világosan leszögezi az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos teendőjüket. Erre majd a január derekán tartandó fórumokon adnak választ. Az IKR Bábolna is bemutatkozott a gazdajegyzői értekezleten, ahol a Pick Szeged Rt. 1997. évi szerződéskötési lehetőségéről is előadás hangzott el.