Délmagyarország, 1996. október (86. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-08 / 235. szám

2 KÜLFÖLD a)i íaáifr " : • KEDD, 1996. OKT. 8. 3VK kommentár Sárga tengeralattjáró A kárcsak a tteatles-fiúk sárga tengeralattjárója, az észak-koreai kémtengeralattjáró híre, mi több, ké­pe is bejárta nem régiben a világsajtót. Sajnos, kevés­sé békés vizekről jött hír: a két Korea határa akár egy földrajzi törésvonal, folytonos mozgásban van, föld­rengésekkel fenyeget. Ez a térség lett mára a világ egyik puskaporos hordója. Itt néz farkasszemet egymással a világ egyik legdi­namikusabban fejlődő polgári társadalma, s a meg­csontosodott kommunista eszméket valló északi veze­tés. Mlg a déliek olyan cégek útján terjeszkednek bé­késen és sikeresen immár öt kontinensen, mint a Dae­woo, addig északon éhínség tizedeli a népet. Az elva­kult kommunista vezetés viszont csak egyre képes, egymás ellen uszítani a két országot, fíelbajaikat úgy tüntetik fel, mintha arról a békés és a gazdasági fejlő­déssel foglalkozó déliek tehetnének. A világtól elzárt lakosság talán még el is hiszi mindezt. De nem úgy maga a világ, s innentől kezdve ez már messze nem Dél-Korea nemzeti ügye, hanem sokkal több annál. Érthető, ha a polgári kormány most a „kemény kéz" politikájára vált: gyökeresen módosítja elképzeléseit északi szomszédjával szemben. Egyelőre gazdasági embargót helyezve kilátásba. De vajon miben és kiben bíznak az északiak? Segítséget vélhetően egyetlen jó­zanul gondolkodó kormánytól sem kapnának. Y/orea nagyon-nagyon messze, mégis kísértetiesen jY közel. A zsebkendőnyire zsugorodott világban a legkisebb tűzfészekre is árgus szemmel kellene vigyáz­ni Ami Koreában történik, az ugyanis az egész világ ügye: olykor egy agonizáló kommunista rendszer is sok kárt tehet. Jó vigyázni vele. (^PirfoA • Dél-Korea nemzeti ügye Büntetni fognak? • Tokió (MTI) Dél-Korea kormány- és ellenzéki pártjai megálla­podtak abban, hogy pártok feletti ügynek tekintik az észak-koreai fenyegetés el­hárítását. A pártok vezetői­nek találkozóján elhatároz­ták, hogy a KNDK esetleges újabb provokációira Dél-Ko­rea „kemény büntetéssel" fog válaszolni. A múlt héten, az észak­koreai tengeralattjáró beha­tolására válaszul Kim Jung Szam köztársasági elnök már kilátásba helyezte Szö­ul északi politikájának gyö­keres módosítását. Első lé­pésként a hétvégén elhatá­rozták a gazdasági kapcso­latok befagyasztását, vagyis a szöuli kormány nem hagy­ja jóvá a dél-koreai vállala­tok észak-koreai beruházási kérelmeit, és megtiltja üz­letemberek látogatásait. (14 dél-koreai vállalat kért nem­régiben engedélyt kapott be­ruházásokra, köztük a Dae­woo cég is, amely Nampo kikötőjének fejlesztésében vesz részt.) A veszélyesnek tartott észak-koreai atomerőművek átalakításának programját azonban folytatja a dél-kore­ai kormány; amerikai és ja­pán érdekekre hivatkozva nem vonul ki a programot kivitelező Koreai Energia­fejlesztési Szervezetből. SZEGED, STEFANIA 10., SAJTÓHÁZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, _ REGGEL 7-TÖL ESTE 7-10!' : ^ DélmaqyarorszAo kit. ffr BOLTI KESZLETROL t HBGRBNDELES ESETEN: ENGEDM -10% ENGEDMÉNNYEL! CASABELLA Kft. 6724 Szeged, Szatymazi u. 2/b Tel. 62/490-790 Fax: 62/490-709 • Oroszországgal nem egyeztetnek A NATO a „sarkára állt" • Brüsszel (MTI) Javier Solana NATO­fötikár világosan közölte Alekszandr Lebegygyel: az Észak-Atlanti Szövet­ség határozottan eluta­sítja azt az orosz javas­latot, hogy a szervezet kössen előzetes szerző­dést Moszkvával, mielőtt sor kerülne a szervezet keleti irányú kiszélesíté­sére - jelentette be Brüsszelben egy magas rangú NATO-illetékes. A NATO-illetékes tájé­koztatása szerint: Javier So­lana közölte Alekszandr Le­beggyel, hogy a két kérdést, a NATO-bővítést és egy új szerződés megkötését Orosz­országgal párhuzamosan kell . kezelni, de nem szabad összekapcsolni azokat. Lebegy és az orosz kor­mány azt szeretné, ha előbb szerződés születne a NATO és Oroszország között, s amikor az megvan, akkor folytatódna a szervezet bőví­tése. Solana ma világosan ér­tésre adta, hogy a NATO el­utasítja ezt a megközelítést ­közölte az illetékes. Van ugyan szakadék a NATO és Oroszország között egyes kérdések megítélésében, ez azonban nem tűnik áthidal­hatatlannak - közölte továb­bá a NATO magas rangú il­Javier Solana NATO-fötítkár (balról) és Alekszandr Lebegy a tárgyalások megkezdése előtt igen derűs volt. Valakinek az ajkára fagyhatott a mosoly., (MTI Telefotó) letékese. A tárgyalásokat „építő jellegűnek" minősítet­te, s hozzátette: Lebegy meg­közelítése teljes egészében a racionális érvelésen alapul. A véleménykülönbségek tipikus példájaként említette szélesítés kérdését, amelynél Lebegy egyfelől elismerte, hogy Oroszországnak nem áll módjában megvétózni en­nek bekövetkeztét, másfelől megerősítette azt az orosz igényt, hogy a NATO először hivatalosan helyezze új ala­pokra kapcsolatait Moszkvá­val, s csak ezt követően for­duljon a bővítés ötlete felé. A másik sarkalatos kérdés, hogy milyen formát öltsön a NATO-orosz kapcsolatokat keretbe foglaló esetleges egyezmény. Lebegy megerő­sítette, hogy Moszkvában egy jogilag is kötelező ér­vénnyel bíró kétoldalú szer­ződésben gondolkodnak, míg a NATO inkább egy politikai jellegű dokumentum elfoga­dására készül. Eszmecseréjük során Javi­er Solana orosz vendége ér­tésére adta, hogy a NATO nem törekszik kizárólagos szerepre a formálódó bizton­sági rendszeren belül. A szö­vetség arra készül, hogy az európai biztonságot szavato­ló többi intézménnyel - le­gyen szó az EBESZ-ről, a NYEU-ról, vagy másokról ­együtt haladva vegye ki a ré­szét a biztonság megteremté­sében. Emlékeztetett egyúttal arra, hogy az ezeket a szer­vezeteket magában foglaló globális európai képletnek Oroszország is egyértelmű része, nem lehet szó Moszk­va bármilyen elszigetelésé­ről. • Washington (MTI) Az évi többmilliárd dolláros jövedelem fölött rendelkező orosz maffia­csoportok mind nagyobb mértékben veszik igény­be a viszonylag laza fel­tételek között működő karibi pénzintézeteket, hogy tisztára mossák a szervezett bűnözésből származó jövedelmüket. A Washington Post hétfői száma szerint az orosz bűn­bandák képviselői a közel­múltban találkoztak az olasz és a kolumbiai kartellek ve­zetőivel, hogy egyeztessék az együttműködés feltételeit, és Ötvenmilliárdos mosoda szövetségre lépjenek egy­mással. A lap hivatalos ame­rikai és karibi forrásokat idé­zett, akik elmondták: tudo­másuk szerint az egyeztető megbeszélésen arról volt szó, hogy az orosz maffia miképp tudna bekapcsolódni a dél­amerikai kábítószer-kereske­delembe, kiemelten a kolum­biai heroin szétosztásába. „Ugyanakkor az orosz bűnszervezetekkel együtt megjelent a térségben a pros­titúció, a zsarolás, a fegyver­csempészés, az állami pénzek elsikkasztása és a szellemi tulajdonok megsértése: csupa olyan törvénytelen tevékeny­ség, amely viszonylag új, de rendkívül veszélyes jelenség­nek számít a karibi szigetvi­lágban" - közölte az ameri­kai külügyminisztérium ille­tékes főosztályvezetője. A Washington Post szerint az orosz maffiacsoportok el­sősorban az offshore jellegű, gyakran csak papíron létező bankok szolgáltatásait veszik igénybe, annál is inkább, mert az elektronikus úton végrehajtott átutalásokkal még jobban el tudják tüntetni a pénzösszegek nyomait, ki­kerülni az amúgy is laza el­lenőrzést. A lap kiemelte, hogy a pénzmosásnak ez a formája azért is kényelmes a bűnbandák számára, mert fi­zikai értelemben nem kell a pénzeket mozgatni. (Rendőr­ségi becslések szerint például ha egymilliárd dollárt próbál­nának valahol elhelyezni százdolláros bankjegyekben, akkor nem kevesebb, mint ti­zenegy tonna súlyú pénztö­meget kellene zsákokban vagy táskákban szállítani.) HA EPITKEZIK... - Kéménytechnikákat - Tüzelőberendezéseket kedvező áron, nagy választékban tüzeléstechnikai szaküzletünkben megtalálja. Egyéb szolgáltatásaink: - Ingyenes szaktanácsadás - ÉpületgépésZ-tervezés, kivitelezés. Kéménybéléscsövek 105í-kai olcsóbban! Szegcdi Kéményseprőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Szeged, Moszkvai krt. 27. Tel.: 485-077. Kirendeltségeink: Kistelek. Bocskai u. 20. Tel.: 364-651 Bordány, József A. u. 8. Tel.: 382-204 imb CASABELLA A K C X O OKTÓBER 1-15-IG AKCIÓ 0 K T 0 B E R 1 - 1 5 - I G SOFA NYÍLÁSZÁROK - TELEPI KÉSZLETRŐL (M&-15-25% - MEGRENDELÉSRE (M® -10% -10% M AUSTROTHERM, NIKECELL HANG- ÉS HŐSZIGETELŐK TEL-HUNGÁRIA SZIGETELŐANYAGOK HUNGÁRIA WIENERBERGER POROTHERM TERMÉKCSALÁD -10% -5% Rókusi Tüzép 6724 Szeged, Szatymazi u. 2. Tel. 62.476-876 Fax. 62.476-669 Európa legnagyobb nagykereskedelmi áruházlánca, a szegedi áruházába azonnali belépéssel felvételre keres bolti eladásban jártas, gyakorlattal rendelkező munkatársakat hús-felvágott osztályra, valamint pénztárosokat, pénztárfelügyelőket Ha szeretne egy biztos munkahelyet és fizetést, kérjük, jelentkezzen az áruház személyzeti munkatársánál a (06-62)428-030/102 es telefonszámon, vagy önéletrajzzal személyesen az üzemvezetőknél, Cím: Szeged, Budapesti út hírek Doherty és Zinkernagel • Stockholm (MTI) Az idei orvosi Nobel-díjat - megosztva - az ausztrál Peter Doherty és a svájci Rolf Zinkernagel kapta. A két tudós a fertőző betegsé­gek területén végzett kutatá­sokért, különösen az új vé­dőoltások létrehozásához szükséges ismeretek bővíté­sében elért eredményeikért részesültek a kitüntetésben. A két orvos egereken vég­zett kísérleteik során azt ta­nulmányozta, hogy az im­munrendszer miképpen vé­delmezi meg az állatokat a fertőző agyhártyagyulladást okozó vírustól. Óvatosság • Bonn (MTI) Klaus Kinkéi német kül­ügyminiszter gyakorlatilag megerősítette, hogy Bonn el­utasítja az Európai Unió fo­kozottabb közel-keleti sze­repvállalását sürgető francia álláspontot. A WDR televí­ziónak adott interjúban Kin­kéi úgy vélekedett, hogy az Európai Unió csak akkor vállaljon közvetítést, ha ezt mind Izrael, mind a paleszti­nok igénylik. Fokozódó harc • Bukarest (MTI) A kormánypárt és a leg­nagyobb ellenzéki tömörü­lés, a Konvenció közötti, éles hangú nyilatkozathábo­rú jellemzi a romániai elnök­választási kampányt a vok­solás előtt négy héttel. Külö­nösen az elmúlt tíz nap ese­ményei borzolták fel a kedé­lyeket: a Konvenció székhá­za előtt az állami televízió monarchista tüntetők kis csoportját filmezte le, amit az ellenzék provokációnak tekint, mivel jelöltje, Emil Constantinescu ismételten cáfolta a kormánypárt vád­ját, miszerint megválasztása esetén visszaállítaná a mo­narchiát. Zjuganovék kiszorulnak • Moszkva (MTI) Az orosz helyhatósági vá­lasztásokon sehol sem győ­zedelmeskedtek a kommu­nista jelöltek. A 89 tagú fo-t derációt alkotó területek egytizedén tartott eddigi vá­lasztások során a kommunis­ták nem tudtak visszavágni a nyári elnökválasztási veresé-' gért. Vologda megye kor­mányzója, a reformpártiként ismert Vjacseszlav Pozgal­jov toronymagasan, a szava­zatok 80 százalékát megsze­rezve nyert, és hasonló, 78 százalékos támogatottsággal választották újra Novgorod polgármesterét is. Kali­nyingrád (Königsberg), illet­ve Kirov megyékben máso­dik fordulóra van viszont szükség, mivel egyik jelölt sem szerezte meg a szavaza­tok több mint felét. » A Szegedi Finomöntöde Kft. felvételre keres betanított munkára (fizikai munka) férfi munkatársakat Személyes jelentkezését várjuk: Szeged, Rigó u. 38. szám alatt

Next

/
Thumbnails
Contents