Délmagyarország, 1996. október (86. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-22 / 247. szám
KEDD, 1996. OKT. 22. A VÁROS 5 • '56-os emlékmű a Rerrich Béla téren Holnap alapkőletétel • Munkatársunktól Október 23-án délután 5 órakor helyezik el ünnepélyesen a szegedi Rerrich Béla téren az 1956-os emlékmű alapkövét. Köztudott, hogy az önkormányzat által kiírt '56-os emlékműpályázatot Melocco Miklós szobrászművész nyerte. Az ünnepség keretében az erről szóló közgyűlési határozato't, az emlékműtervet, a helyszínrajzot, a jelenlegi legkisebb fizetőeszközből egy darabot, valamint a Délmagyarország ünnepi számát egy ón irattartóba teszik, vörös gránit pecsétkővel zárják le, és helyezik el az alapkőben. Az ünnepélyes alapkőletételen Török Pál, a Pofosz Csongrád megyei szervezetének alelnöke mond beszédet. • Koszorúzás, szoboravatás, díszülés Emlékezés '56-ra Az 1956-os magyar forradalom 40. évfordulójáról méltóképpen emlékeznek meg Szegeden. Számos esemény - koszorúzás, alapkőletétel, ünnepi közgyűlés, szoboravatás, emlékező gyertyás felvonulás, oratórikus előadás - teszi tartalmassá az évfordulót. A megemlékezések sora holnap délelőtt fél 10-kor a Csillag Börtön épületénél kezdődik, ahol az önkormányzat, a civil szereveztek, a politikai pártok, hagyományőrző egyesületek képviselői koszorúznak a börtön falánál lévő emléktáblánál. Délelőtt 11 órakor a városháza dísztermében a szegedi és a Csongrád Megyei Közgyűlés együttes ünnepi ülésén emlékezik az '56-os forradalomról. Az ülésen dr. Ványai Éva alpolgármester mond ünnepi köszöntőt, az ünnepi beszéd megtartására pedig dr. Németh András címzetes egyetemi tanárt kérték fel. Lehmann István, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke kitüntetéseket, Török Pál, a Pofosz Csongrád megyei alelnöke pedig Érdemkereszt kitüntetéseket ad át. Az ünnepi emlékező összejövetelen közreműködik Dobos Katalin színművész, dr. Dombiné Kemény Erzsébet zongoraművész, dr. Mihálka György karnagy és a szegedi Erkel Ferenc Vegyes Kar. Délután négy órakor emlékművet avatnak a Dóm tér SZOTE oktatási épülete melletti parkban Kováts József '56-os mártír emlékére. Egy órával később, délután 5 órakor, a Rerrich Béla téren ünnepélyes szertartásra kerül sor: itt helyezik el az 1956os emlékmű alapkövét. Ünnepi beszédet mond Török Pál, a Pofosz Csongrád megyei szervezetének alelnöke, fellép a Szeged MÁV Fúvószenekar, dr. Mucsi Géza karnagy vezényletével. Este fél 6-kor az Aradi vértanúk terén lévő kopjafánál tartanak megemlékezést és koszorúzást. Emlékező beszédet mond dr. Simor Ferenc, a Kereszténydemokrata Néppárt Csongrád megyei elnöke. A volt Piarista Gimnázium falán elhelyezett emléktáblánál este 6 órakor dr. Lázár György, egyetemi tanár, a Magyarok Világszövetsége Szeged Városi és Universitas Szervezetének elnökségi tagja mond beszédet. majd este fél 7 előtt 10 perccel a megemlékezések résztvevői gyertyás vonulást tartanak és a Takaréktár utcai Schwarc Lajos emléktáblánál a koszorúzási szertartás után dr. Lázár György tart emlékező beszédet. A rendezvények levezetője: Endreffy Lóránt nyugalmazott alezredes. Nemzeti ünnepünk tiszteletére a Szegedi Nemzeti Színházban este 7 órakor Emlékezzünk címmel oratórikus előadást tartanak, amelyben fellép Dobos Katalin, Czifra Krisztina, Fekete Gizi, Flórián Antal, Galkó Bence, Rácz Tibor színművész, Vámossy Éva, Réti Atilla operaénekes és Koczka Ferenc karnagy. A színpadképet Molnár Zsuzsa tervezőművész tervezte, az est rendezője Sinka Károly színművész, a műsort pedig Polner Zoltán költő szerkesztetne. • Október 23-án délután 5kor a röszkei művelődési ház kertjében felavatják Nagy Imre, volt magyar miniszterelnök tiszteletére készült domborművet. Avatóbeszédet mond dr. Géczi József Alajos, országgyűlési képviselő. K. F. Felvételi előkészítő • Munkatársunktól A diákok számára ingyenes felvételi előkészítő tanfolyamát negyedik alkalommal hirdeti meg á Baloldali Ifjúsági Társulás szegedi szervezete. A Stúdium Generale elnevezésű tanfolyam érettségire, egyetemi és főiskolai felvételire készíti föl azokat a diákokat, akiknek szülei nem tudják kifizetni a magánórák díját. A matematika, magyar, fizika, biológia, történelem, kémia és orosz tantárgyból felvételizni szándékozó fiatalok november 1-jéig jelentkezhetnek. Információ és jelentkezési lap a Tisza Lajos krt. 24. alatti Belvedere irodaház portáján kapható. HÉTTŐTŐL PÉNTEKIG ; CSAK TÁRCSÁZNI KELL TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTELÜNK 1 VALAMELYIK SZÁMÁT. ÉS HIRDETÉSÜK BIZTOS CÉLBA ÉR! \ 481 -281, 7-12-lg (Csak felárral és gyász)! I 318-999 8-12, i4-i7-ig, 320-239 7-i5-ig I- 481-411,311-310 8-i4-ig Az államalapítás évfordulójára Szegedről szökell a Csodaszarvas Hunor és Magyar másfélszeres életnagyságúk lesznek, a Csodaszarvas pedig éjszaka a csillagos égboltot idézi. (Fotó: Miskolczi Róbert) Egyedülálló szépségű és egyedülálló kivitelezésű emlékmű készül a Kékestetőre a magyar államalapítás 1000. évfordulójára. A Csodaszarvas legendáját idéző tűzzománccal berakott szoborcsoportot Tóbiás Klára szegedi szobrászés tüzzománcművész tervezte. A megvalósításra szegedi székhelyű alapítvány is született. Az évszázad egyik legjelentősebb magyar emlékműve készülhet el Szegeden: a magyar államalapítás közelgő, 1000. évfordulójára Tóbiás Klára szegedi szobrászés tűzzománcművész tervezte azt a szoborcsoportot, amely a Csodaszarvas legendájából idéz jelenetet, s amelyet Magyarország legmagasabb pontján, a Kékestetőn állítanának fel. A szoborcsoport három bronzfigurából állna, és mindegyik figurát tűzzománc berakások ékítenék. A tervek szerint az emlékművet három kisebb dombon helyeznék el, hogy a kompozíció háromszöget zárjon be. Ár legmagasabb ponton a szökellő Csodaszarvas, a másik két magaslaton pedig egymástól mintegy 4-4 méterre a másfélszeres életnagyságú Hunor és Magyar állna. A Csodaszarvas szarva között tűzzománc betéten ragyogna a nap, mellén pedig ugyancsak tűzzománcból a csillagok. A szarvas egész figurája fluoreszkáló anyaggal lenne bevonva, mely egy védőréteget kap, így éjjel az állat a legendái szimbólumhoz hasonlóan a csillagos égboltot idézné. A szoborcsoport élő posztamensen állna, vagyis a talajba kerülne a betonalap, rá pedig a Kékes hegyen található kőzúzalék, és a háromszögön belül az egész területet betelepítenék helyben honos alacsony, szúrós növényzettel. Az alkotó, Tóbiás Klára lapunknak elmondta, hogy a terv készen van, a lektoráló zsűri is elfogadta. A műnek 2000-re kellene készen lennie, ami a művésznő szerint azt jelenti, hogy januárban el kell kezdenie a várhatóan két évig tartó munkát, ezt követően egy év kell a bronzba öntéshez, fgy az ezredfordulóra fel lehetne állítani. Az emlékmű létrehozását országgyűlési képviselők is támogatják, valamint állami támogatás is várható, ennek érdekében szegedi székhelyű alapítvány is született. A Csodaszarvas Alapítvány elnöke dr. Kohán Mária, a tagok pedig Nemcsók János, Alexi János, Nagy László és Dobozy Levente. Tóbiás Klárától megtudtuk, hogy szívesen dolgozna itthon a Csodaszarvas szoborcsoportján, ha a város ebben egy megfelelő fűthető helyiséggel a segítségére tudna lenni. Pan*k József • Beck Zoltán kilépése Nem érte váratlanul a frakciót Ezt mondja Szemök Árpád, a szegedi önkormányzat MSZP- frakciójának vezetője. Szombati lapszámunkban megjelent írásunkra reagálva kifejtette, hogy külön nem tárgyalt a frakció Beck Zoltánnak a kilépéséről, s nem is foglalt külön állást ezzel kapcsolatban. Mint ismeretes, Beck úr az MSZDP egyetlen képviselője a szegedi közgyűlésben és ezidáig a szocialista frakcióban tevékenykedett. Azonkívül az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöki tisztségét is ö töltötte be. - Beck Zoltán sem kért állásfoglalást tőlünk, így mi sem tettünk hasonlót. Természetesen beszélgettünk róla, egymás között, az alelnökökkel, a frakció vezetőségével. • Azért véleményt alkottak a dologról... Ön, mint frakcióvezető miként vélekedik Beck Zoltán távozásáról? - Tulajdonképpen szubjektív véleményt tudok közvetíteni, s azt mondhatom, hogy Beck úr kilépése nem ért váratlanul bennünket. • Miért? - Beck Zoltán az MSZDP tagja, nemcsak városi, hanem a párt országos választmányának elnöke is. Ő maga is mondta már korábban, hogy pártja eljutott egy olyan pontra, amikor az 1998-as választásokra készülődvén önálló arculatot akar mutatni, s azt is, hogy milyen helyet foglal el a baloldalon. • Hasonló lépés várható a Munkáspárt egyetlen kéviselőjétől, aki szintén a szocialista frakció tagja? - Az a különbség, hogy a Munkáspárton belüli .jelekről" korábban tudtunk, s ez nem ér majd bennünket meglepetésként. 9 Van már valamilyen jele annak, hogy Juhász Antal munkáspárti képviselő, a vagyonkezelő és tulajdonosi bizottság elnöke távozni szándékozik a szocialista frakcióból? - Ez nyilvánvalóan akkor következik majd be, ha a Munkáspárt így dönt. Mi Juhász képviselő úrtól azt az információt kaptuk, hogy ha pártja úgy dönt, akkor neki aszerint kell viselkednie. • Azért valószínűleg rosszul esett önöknek Beck úr kilépése? - Ha valami fájt, akkor az az volt, hogy én csak írásban kaptam erről tájékoztatást. Ha nem nézem át a leveleimet a városházán, akkor lehet, hogy én is csak a Délmagyarországból értesülök róla... A másik: Beck úr szerint távozásának oka az volt, hogy a múlt heti szocialista tanácskozáson nem hangzottak el politikai észrevételek a város vezetőire, illetve az önkormányzat működésére vonatkozóan. Elhangzottak. Csak ezek nem jelentek meg sajtóban. El kellett volna kérni tőlünk az állásfoglalást, mi szívesen odaadtuk volna... K. F. • Munkatársunktól Országos pályázatot hirdetett a szegedi Gyermeksors Alapítvány a felsőoktatásban tanuló, egykor állami gondozott vagy nevelőszülőknél élő fiatalok számára. A pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére és az értékes díjak átadására tegnap került sor a Londoni körúti gyermekotthonban. Az alapítvány kuratóriumának ügyvezető titkára, Barcsi Antal a pályázat előzGyermeksorspályázat ményeiről elmondta: a Londoni körúti gyermekotthon esetenként olyan ajándékokat is kap a különböző cégektől, amelyeket az otthonban nem tudnak használni, hasznosítani. Ezeket az ajándékokat viszont a nevelőotthonból kikerült, arra érdemes fiataloknak szerették volna továbbajándékozni. Országos pályázatot hirdettek, amelyre 18 pályamű érkezett az ország különböző városainak felsőoktatási intézményeiben tanuló, egykor nevelőotthonban vagy nevelőszülőknél éló fiataloktól. Az ünnepségre 11 győztes pályázót hívtak meg, s a nekik átadott ajándékcsomagban számológép, kismagnó, kazetták, tollkészlet, írómappa volt található. Ezen kívüi a Mensa nemzetközi egyesület ingyenes intelligencia tesztmérést ajánlott fel számukra. Az eredményhirdetés után Barcsi Antal a hamarosan megalakuló szegedi gyermekjóléti kerékasztalról adott tájékoztatást, amely szerveződés a kisebb alapítványok összefogását, s így eredményesebb működését hivatott szolgálni. Végezetül a Délmagyarországi Civil Szervezetek Szövetségének júniusi megalakulásáról hangzott el tájékoztató. Kertésx Dezső: emlékplakett • Budapest (MTI) Az 1956-os forradalom és szabadságharc 40. évfordulója alkalmából Nagy Imre Emlékplaketteket adott át Göncz Árpád köztársasági elnök hétfőn az Országház Munkácsy termében. Az elismerésekre a Nagy Imre-emlékplakett Kuratóriuma tett javaslatot. Több nemzetközi és hazai személyiség mellett - a rendszerváltás és a forradalom emlékének helyreállítása érdekében kifejtett áldozatos munkája elismeréseként emlékplakettben részesült a szegedi Kertész Dezső is. Pokorni Zoltán a JATE-n Pokorni Zoltán országgyűlési képviselő, a Fidesz-Magyar Polgári Párt oktatási szakértője a napokban a József Attila Tudományegyetemre látogatott, ahol a küszöbön álló felsőoktatási integráció és a készülő normatív finanszírozás kérdéseiről tárgyalt az egyetem vezetőivel. A Pokorni Zoltán a látogatás fontos gondolatának vélte, hogy az integráció nem lehet öncélú, akkor helyeselhető, ha egy rugalmasabb képzési kínálatot tud teremteni a hallgatók számára, olyan képzések létrejöttét segíti, amelyek jobban megfelelnek a munkaerőpiaci igényeknek és támogatja a hallgatókat abban, hogy egyéni képzési utakat alakítsanak ki. Az Országgyűlés oktatási bizottságának tagja egyetértett abban is, hogy az integráció nem egyszerűen a takarékoskodás eszköze, hiszen az integrált intézmény az első években drágább lesz, mint a széttagolt, lévén, hogy az egységesítés költségekkel jár. A felsőoktatási törvény módosításáról szólva Pokorni Zoltán úgy vélte, a kormány szeme előtt az integráció inkább pénzügyi kérdésként, míg az egyetemi szféra előtt inkább szakmai kérdésként vetődik fel, s ebből nézetkülönbségek származnak. A Fidesz politikusa aggályosnak tartja, hogy a felsőoktatási együttműködés szövetségi formája túlságosan rövid időre szabatott, s két év alatt jószerivel nincs értelme létrehozni e szövetségeket, miközben már azok megszűntetését is el kellene kezdeni. Pokorni túlságosan távoli határidőnek tartja a rugalmas képzési kínálat egyik alapfeltételének számító kreditrendszer 1997 végére kitűzött határidejét. Az oktatási szakértő jelentős elkötelezettséget tapasztalt Szegeden az integráció iránt, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a világbanki támogatás nélkül az egységesítés megvalósíthatatlan. A normatív finanszírozással kapcsolatban Pokorni Zoltán kifejtette: azzal mindenki egyetért, hogy a normativitás átlátható, mérhető fenntartási rendszert vezet be, hiszen a szegedi felsőoktatási intézmények jelentős része teljesítményük ellenére több esztendeje alulfinanszírozott, ezért a normatív finanszírozással jobban járnak, hiszen így legalább annyit kapnak, mint a más városokban dolgozó hasonló intézmények. A finanszírozás árnyékos oldala szerinte az, hogy országszerte a normának csak 70-78 százalékát kapják meg. S. P, S.