Délmagyarország, 1996. október (86. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-12 / 239. szám

8 HETVENÖT ÉVES AZ EGYETEM SZOMBAT, 1996. OKT. 12. Rengett a föld A szegedi egyetem földrengés jelző készüléke szombatról vasárnapra virradó hajnalon félóráig tartó erős földrengést jelzett. A szegedi egyetem földrajzi intézetének udvarán felállított szeizmográf szombatról vasárnapra virradó éjjel háromnegyed négykor erős, aránylag közeli földrengést jelzett, amelyet a város sok helyén műszer nélkül is éreztek. Az ablakok megzörrentek, az ingás órák megálltak, a lámpák megmozdultak. A rengés körülbelül félóráig tartott, majd utána, félőt óra körül gyenge utórezgést jelzett a készülék. (DM 1927. május 17.) A numerus daususról A tudományegyetemek tanárai feleslegesnek tartják a hallgatók számának kontingentálását. (...) Arra a kérdésünkre, hogy a numerus claususról szóló törvénynek milyen hatása van a szegedi Ferenc József Tudományegyetemre, dr. Tóth Károly rektor a következőket válaszolta: - Ha a numerus clausus hatásáról akarunk beszélni, akkor kétféle szempontot kell figyelembe vennünk, az egyik gazdasági, a másik a szigorúan tudományos szempont. Lenne egy harmadik is, a politikai szempont, ezt azonban érintetlenül hagyom, mert nem tartozik az egyetemre. Tagadhatatlan tény az, hogy a numerus claususról szóló törvény bizonyos fokig arányosította a fővárosi és vidéki egyetemek között a hallgatóság létszámát. (DM < 1927. május 28.) Fellángoltak a szenvedélyek A szegedi egyetemi front: utcai tüntetések, igazoltatások, közelharcok, zajos botrányok. A szegedi egyetemen kedden ismét fellángoltak a szenvedélyek. A központi egyetem környéke zajosi lármától volt hangos, fellendültek az utóbbi évek krónikáiból ismert csatakiáltások és az Alma Mater kapuja előtt egy század fegyveres rendőr von kordont. (...) A hétfői nap a szegedi egyetem intézeteiben aránylag csendesen telt, de akik beláttak a sötét háttérbe, tudták, hogy ez a csend csak készülődés. Az izgatók már vasárnap megérkeztek Szegedre és hozták magukkal a budapesti hadiparancsot: Szegeden is ki kell verni a zsidó vallású hallgatókat az egyetem falai közül. Szervezett tüntetést és szervezett zsidóverést készítettek elő. Igyekezetük azonban csak félsikerrel járt, mert frázisaikkal csak az egészen fiatal gólyák lelkesedését és hajlandóságát tudták feltüzelni, a komolyabb réteg, azok a hallgatók, akik tanulni kívánnak az egyetemen, elejétől végéig távol tartották magukat ezektől az éretlen heccektől. (...) A rendőrség idejekorán értesült a készülődésekről és a rendőrfőtanácsos állandó rendőri permanenciát rendelt el. Aggodalma, mint az események később igazolták, teljesen indokolt volt. (DM 1927. november 23.) • „A tudományok szabad művelői és tanulói" Professzorok emlékei a kezdetekről Egykori hallgatók az alma materről • Munkatársunktól „Tudományos a tanítás ott, de csakis ott, ahol tudósok tanítanak. Hozzátehetem, hogy tudóson nem a sokat tudót, hanem a tudomány kutatóját értem. A tudós ... annál biztosabban fogja hallgatóinak érdeklődését felébreszteni, mennél inkább sajátja az a gondolatmenet, amelyet követ... Az ilyen előadások nem adhatnak annyit, amennyit egy nagy kézikönyv elolvasása adna, de lehetővé teszik azt, ami ennél sokkal fontosabb..., hogy tudniillik már a kezdő is bepillanthasson a tudomány lényegébe, s ne csak eredményeit csodálja meg, hanem kutatásának módszereivel is megismerkedjék." (Eötvös Loránd) A szegedi egyetemen a kezdetektől tevékenykedtek tudós oktatók; olyan kiemelkedő egyéniségek, akik képesek voltak a bűvkörükbe vonni másokai, megalapítani kutatói műhelyeket, nemzedékről nemzedékre örökíteni értékeket. Alább visszaemlékezéseket teszünk közzé: a JATE nagy tekintélyű professzorai, Szőkefalvi-Nagy Béla matematikus és Szentpéteri István alkotmányjogász szavait. Mindketten ezen az egyetemen szereztek diplomát és egész pályájuk a tudományegyetemhez kötődik. „A szegedi egyetemen olyan elsőrangú tudósok voltak a matematika tanáraim, akiknek a nevét az egész világon ismerték: Riesz Frigyes, Haar Alfréd, valamint Kerékjártó Béla. ...Az egyik legkedvesebb tanárom volt Az 1937-es orvostudományi Nobel-díjas: Szent-Györgyi Albert professzor laboratóriumában. (Fotó: Liebmann Béla) Bay Zoltán. Mivel az elméleti fizika különösen érdekelt és mindig lelkiismeretesen és precízen szerettem csinálni mindent, amivel csak foglalkoztam, Bay Zoltán előadásait óráról-órára, hat szemeszteren át rendszeresen jegyzeteltem. Otthon olvastam hozzá és a témáit folyamatosan kidolgoztam. Két vaskos jegyzetfüzetem minden hányattatás ellenére megmaradt, ezeket az egyetem beköttette és Bay Zoltán özvegyének ajándékoztam... ...A funkcionálanalízis, közelebbről az úgynevezett operátorelmélet egyik nagyon erősen az elméleti fizikához kötődő témakörében Riesz Frigyesnek egy alapvető könyve és sok nevezetes dolgozata volt. Az egyik dolgozathoz találni véltem egy jóval egyszerűbb megközelítési módot. Megmutattam neki. Két nap múlva közölte, hogy egy rossz lépés van a munkámban. Nem keseredtem el - éreztem, hogy jó irányba indultam -, hanem nekiláttam kiköszörülni a csorbát. Ez pedig úgy ment, hogy otthon lefeküdtem a díványra és gondolkodtam... Pár nap múlva megtaláltam a helyes lépést. Nyár volt, Riesz professzor lent töltötte az időt a Tiszán. Bár tudtam, hogy nem illendő talán a nagy tekintélyű tudós pihenését zavarni, fölkerestem a csónakházon. Azt mondta, menjek vissza másnap. És másnapra megváltozott. Már amikor barátságosan kezet nyújtott, éreztem, hogy ezzel a gesztussal kollégájává fogadja a tanítványát. Számomra persze továbbra is ő volt a Mester." (Szőkefalvi-Nagy Béla: „A matematikai gondolkodás nem kötődik életkorhoz"; interjúrészletek Sulyok Erzsébet: Aranymosás című könyvéből.) Öt év szünet után 1945ben újraindult a jogászképzés; az első hallgatók között volt Szentpéteri István. „Emlékeim szerint hat olyan professzorunk volt, akik korábban, a két háború között is itt oktattak és kolozsváriak voltak: Schneller Károly statisztikus, demográfus - akinek az apja, Schneller István hozta át 1920-ban az egyetemet -, Bálás P. Elemér a polgári eljárásjogon, ifjabb Boér Elek, aki közigazgatástant és pénzügytant oktatott. Aztán Bónis György, Martonyi János, Személyi Kálmán. Martonyi közigazgatásjogász volt, de rákényszerült, hogy más tárgyakat is oktasson, mert kevesen voltak; Bónis a jogtörténeti, Személyi pedig a római jogi tanszéken volt. 1946-ban jött Pestről Bibó István. Valamennyi jegyzetem megvan az ő előadásairól, egyszer talán majd sikerül kiadnom ezeket, mert másoknak is érdekesek lehetnek... Meg kell mondani, hogy az első félévben nem volt túl sok dolgunk. Mit csinál ilyenkor az érdeklődő diák? Én bejártam a bölcsészkarra, Halasy-Nagy József filozófiatörténeti előadásaira: egy félévet adott Platónt, egy félévet Aristotelest - lebilincselő előadó volt. Hallgattam aztán Hermann Egyed középkortörténészt és Tóth Lászlót, aki egyetemes történetet adott elő. Mindig bíró szerettem volna lenni. 1949-ben azonban már egy egyetemistának is nyilvánvaló volt, mi folyik a bíróságokon. A koncepciós perek tömegét rendezték. Bárhova, csak ne a bíróságra - gondoltam magamban. Az alkotmányjogi tanszékre aspiráltam, de nem volt hely, így kerültem Perbíró József tanszékére, ahol gazdasági és szövetkezeti joggal foglalkoztunk. Egy évig. mert aztán kitalálták, hogy gazdasági jog nincs is... Sikerült átkerülnöm az alkotmányjogra. Perbíró szerepe az '56-os eseményekben azóta közismert. Szegedről indult a forradalom: az auditórium maximumban hirdetett gyűlés levezetésére eredetileg nem őt kérték fel, hanem Schulteisz Emilt, aki akkor a büntetőjogi tanszéket vezette és a kar dékánja volt. De nem tudott elmenni - azt hiszem, nem volt itthon, vagy beteg lett - és Perbíró úgyszólván beugrott helyette. Perbfró mérsékelt ember volt, megfontolt, kompromisszumkész. Mintaszerűen vezette le az egyetemi gyűlést, úgyhogy a városi munkástanács alakulásakor már természetes volt, hogy ő vállaljon szerepet. Életfogytiglant kapott, amnesztiával szabadult, Miskolcra került, majd Kecskemétre, ahol aztán többször is találkoztam vele. Az ország egyik legjobb könyvvizsgálója volt." Kovács Sándor Iván egyetemi tanár, az ELTE Régi Magyar Irodalomtörténet Tanszékének vezetője: - A felkészülés fontos és hasznos időszaka volt a szegedi egyetemen eltöltött tíz év. A szegedi alapvetés nélkül a pályám elképzelhetetlen lenne, nem születtek volna meg a könyveim. KoltayKastner Jenő és Szauder József mellett dolgoztam tanársegédként; tőlük tanultam meg rákérdezni az anyagra, megérezni, mi rejlik benne. Tőlük tanultam meg keresni és találni. Stílust is tanultam tőlük: az élethez és az íráshoz. Tanáraim - a maguk példájával - az irodalmi ízlésemet is formálták, igényességben emelték. A szakma mellett a kitartásra is megtanítottak, és arra, hogyan lehet felkészülésre használni a csendesebb, az irodalom szélárnyékéban átvészelni a zűrzavarosabb időszakokat. Győri István egyetemi tanár, a Veszprémi Egyetem rektora, a Matematikai és Számítástechnikai Tanszék vezetője: - A szegedi egyetemen, ahol 1963-68 között voltam matematikus hallgató, két, későbbi életemet alapvetően meghatározó tanárom volt. Az egyik Szőkefalvi-Nagy Béla, aki professzorként és emberként hallgatók százainak jelentett követendő példát, a másik Kalmár László, akinek a nevéhez fűződnek a kibernetikai módszerek egészségügyi hasznosítása érdekében folytatott első kutatások. Kalmár professzornak köszönhetem a „szakmámat": ő oktatott számítástechnikára és ajánlott matematikus állásra a Szegedi Orvostudományi Egyetemre. Itt szereztem tudományos fokozataimat, ide kötődik egész szakmai pályafutásom. Innen hívtak Veszprémbe három évvel ezelőtt. Stipta István egyetemi docens, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Jogtörténeti és Jogelméleti Intézetének vezetője, a Jogtörténeti Tanszék vezetője: - Jelenleg is azzal a témával foglalkozom, amelyet annak idején Szegeden kaptam TDK-ra Ruszoly József professzortól: a magyar polgári közigazgatás, a vármegyerendszer kialakulásával. Kitűnő oktatók tanítottak, igazi, nemzetközi kitekintésű, külföldet járt emberek, mint Kovács István vagy Antalffy György professzorok. Úgy érezhette magát az ember Szegeden 1971-76ban, mint Európa bármely egyetemén. A tanáraink igen nagy figyelmet fordítottak arra, hogy meggyőzzék a hallgatókat: a Tudománynál nincs fontosabb. A szegedi éveknek köszönhetően én most is hiszek ebben. Nagyné Szegvári Katalin, az ELTE Egyetemes Jogtörténet Tanszékének professzora: - Szegedi tanáromtól, Bónis György professzortól kaptam az inspirációt, hogy jogtörténettel foglalkozzam. Az egyetem melynek 1948-52-ig hallgatója, 1952-55-ig tanársegédje voltam - és a város olyan intellektuális és érzelmi telítést adott, melynek nyomán most is él bennem a fészek-motívum: ma is „haza" járok Szegedre. Mindig szívesen megyek, ha hívnak, mert nagyon jó csapat van a karon. Balogh Elemér személye és munkája - a Bónis-hagyatékot gondozza - is köt a szegedi tanszékhez. Kedves professzoraim voltak Martonyi János és Schneller Károly; a sors érdekessége, hogy előbbinek unokáját, utóbbinak dédunokáját tanítom az ELTE-n. Kulcsár Péter, a Miskolci Egyetem Történettudományi Tanszékének professzora, az ELTE könyvtárának volt igazgató-helyettese: - 1953-72-ig éltem Szegeden, az egyetem és a város jelenti egész ifjúságomat. Az egyetemén kezdődött munkám most fejeződött be: Karácsonyi Bélától, egykori tanáromtól még hallgatóként kaptam azt a feladatot, hogy fordítsak részleteket Bonfini latin nyelvű Magyar történetéből. A művet azóta teljes egészében lefordítottam, éppen tavaly jelent meg. Élete végéig jó barátom volt Horváth István Károly. A szegedi történészekkel, irodalmárokkal ma is igen szoros munkakapcsolatban vagyok. Nagy tisztelettel figyelem a Keserű Bálint nevéhez fűződő iskola tevékenységét: egy nagy generáció nőtt fel ott. Pálinkás József akadémikus, a debreceni ATOMKI igazgatója, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Kísérleti Fizika Tanszékének vezetője: - A szegedi egyetem, ahol 1972-77-ig voltam fizikushallgató, olyan magas színvonalú tudományos műhely, világra nyitott oktatóhely volt, ahol érezni lehetett az igazi, nagy professzorok keze nyomát, szellemét. Csodálattal hallgattam Szőkefalvi professzort, Leindler Lászlót, Tandori Károlyt, Ketskeméty Istvánt. Ők a szakmai igényességre is megtanították a hallgatókat, felébresztették bennünk a tudomány iránti tiszteletet. Ezek az emberi inspirációk legalább olyan fontosak, mint az, hogy helyesen (íjuk fel az egyenleteket. Mintaadó volt mind emberi, mind professzori habitusuk. K. G.