Délmagyarország, 1996. szeptember (86. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-07 / 209. szám

SZOMBAT, 1996. SZEPT. 7. HAZAI TÜKÖR 5 • Döntésleltár Fényt a repülőtérre! Kipihenték magukat a szegedi városatyák a nyári szünetben. Erre utal, hogy a csütörtöki közgyűlésen sok döntés született. A képviselők munkájáról szóló tudó­sításunkból kimaradt, fontos döntések leltára a kővetkező. Még a júniusi közgyűlé­sen határoztak a képviselők a Szeged és Térsége Terü­letfejlesztési Önkormányzat Társuláshoz való csatlako­zásról. Július 9-én 14 önkor­mányzat létrehozta a társu­lást. melynek egyik célja, hogy „hozzáférhessünk" a területfejlesztési alaphoz, az onnan származó, pályázati úton elnyert pénzekből fej­lődjön a város és térsége. A szeptemberi közgyűlésen el­fogadták a társulás alapító okiratát, mely kimondja, hogy ez a szervezet gazda­sági és területfejlesztési fel­adatok ellátására létreho­zott, részben önálló költség­vetési szerv. Már meg is született Szeged első pályá­zata: a megyei területfej­lesztési alap támogatásával szeretnék kiépíteni a repü­lőtéren a fénytechnikát. A közgyűlési vitában a pol­gármester és a gazdasági al­polgármester véleménye nem egyezett. Egyikük sze­rint Szeged logisztikai köz­ponttá fejlesztéséhez elen­gedhetetlen a repülőtér fej­lesztése. A másikuk állás­pontja: a repülőtér fejleszté­se és a nyugati elkerülő út megépítésének terve „üti egymást", s nincs tisztázva: a repülőtér sport vagy pol­gári célokat szolgáljon. Rá­adásul a terület tulajdonosa a Honvédelmi Minisztéri­um, kezelője a Délvidéki Aero Club, ezért kérdéses, hogy az önkormányzat szánjon-e pénzt egy ilyen objektum fejlesztésére. A képviselők többsége úgy döntött: szükséges pénzt ál­dozni a fénytechnikára, hogy a szegedi repülőtér rossz időben, illetve a nap­nyugta és hajnal közötti idő­szakban is fogadhassa a lan­dolni szándékozó gépeket. Második nekifutásra, vagyis ismételt szavazás után a képviselők többsége „megadta" azt a 15 millió forintot, amelynek fölhasz­nálásával egy pályázaton a tűzoltóság két új gépjármű­fecskendőhöz juthat. A közhasznú társaságok körül problémák adódhat­nak - igazolta az Ifjúsági Ház esete. A gazdasági al­polgármester szerint a kht. nem végrehajtott, hanem ér­telmezett egy közgyűlési döntést, melynek következ­ménye: az IH részére több mint 4 millió forint támoga­tást kellett megszavazni ­működési hitel terhére, s módosításra szorult a köz­hasznú szerződés is. Az okok vizsgálatára, a felelős­ség kiderítésére az önkor­mányzat könyvvizsgáló cé­gét kérték föl. „Spóroltak" is a képvise­lők: a választási előkészüle­tek részét képező, 300 ezer forintot igénylő kiállítás megrendezését nem támo­gatták. Az indok: ha a Bel­ügyminisztérium kitalálta, fizesse is a programot. A jö­vő évi költségvetést befo­lyásoló tényezőket elemző tájékoztatót tudomásul vet­ték a képviselők. A belvárosi híd felújítása alkalmából emléktáblát he­lyeznek el, várhatóan szep­tember 30-án. Az emléktáb­la szövegét kifogásolta né­hány képviselő, de a követ­kező, a nagybani piac he­lyének meghatározása körül sokkal nagyobb vita kereke­dett. A lényeg: négy hely­szín alkalmasságáról tanul­mányterv és költségbecslés készül. Ezen információk alapján a következő köz­gyűlésen döntenek, hol le­gyen a nagybani piac. A szegedi önkormányzat ki­alakította álláspontját, amit képviselni fog az ágyszám leépítéseket egyeztető me­gyeifórumon. A képviselők vizsgálták a közterületfelügyelet tevé­kenységét. Zárt ülésen dön­töttek arról, hogyan kellene a Dóra Vízhasznosltó Kft.­ben a város részesedését nö­velni. A városatyák egyetér­tettek a Humán Szolgáltató Központ kialakításának ter­vével. Az érintettek hozzájáru­lásával nyílt ülésen tárgyal­tak és szavaztak a vtv stúdió vezetőjének személyéről. Végül intézményvezetőket neveztek ki. Ú. I. Bankavató a Klauzál téren Bár a munka, vagyis az ügyfélforgalom már korábban elkezdődött a Kereskedelmi és Hitel­bank Klauzál téri igaz­gatóságán, az ünnepé­lyes székházavatót, s ügyféltalálkozót csak tegnap tartottak meg. A kulcsátadási ceremónia előtt a bank vezetése - köz­tük Erős János vezérigazga­tó és Szász János ügyvezető igazgató - sajtótájékoztatón találkozott a helyi újságírók­kal. Ezen lapunk kérdésére válaszolva a vezérigazgató elmondta, hogy a kormány igent mondott a bank priva­tizációjára, mégpedig az alaptőke-emeléses megol­dásra. Stratégiai, pénzügyi befektetőket, nagy biztosító­társaságokat látnának szíve­sen az új tulajdonosok kö­zött. A határidőt két lépcsőben szabták meg, az egyik sze­rint ez év december végéig meg kell történnie a részle­ges alaptőke-emelésnek, majd egy esztendő múlva véglegesen „államtalanftani" kell a Kereskedelmi és Hi­telbankot. A 142 fiók közül a szegedi az egyik legdinamikusabb. (Fotó: Nagy László) Június 30-ával konszoli­dált mérleget készft a bank, mely a helyzetismertetéssel, stratégiával együtt „kézi­könyv" formájában az érté­kesítési pályázat alapját ad­ja. A kérők nevét megismé­telt kérdésre sem akarta el­árulni a vezérigazgató, de azt sejteni lehet, hogy a po­tenciális befektetők nem az új tájékoztatóból szereznek először tudomást a privatizá­landó bankról. Más kérdésre válaszolva a Erős János hangsúlyozta, hogy az IBUSZ Bank beol­vasztásával 90 egységes fi­ókhálózatot is kapott a bank. Racionalizálásképpen egyébként ezekből várható­an 20-25-öt bezárnak. A nemrégiben létrejött házas­ságot azonban sokkal inkább „vérfertőzésnek" látja a ve­zérigazgató, mint nagyon boldog frigynek, ám az oko­kat nem részletezte mélyre­hatóan. Összességében 142 fiókja lesz a Kereskedelmi és Hitelbanknak országosan, a fiókok együttes mérlegfő­összege alapján a dél-alföldi az ország 10 régiója közül a harmadik helyen áll. K. A. • Millecentenáríumi emlékmű, Soroksáron Ópusztaszer dísze lesz? • Soroksár (MTI) Egynapos szabadtéri kiál­lítás nyílik ma Soroksáron. Morvay László soroksári festő- és grafikusművész - a millecentenáriumi évforduló tiszteletére készített - monu­mentális alkotása 10 és 18 óra között elsőként a sorok­sári Hősök terén tekinthető meg. A honfoglaló vezéreket szimbolizáló hét, jelképesen földbe lőtt tizenkét méter magas nyílvessző végét, az úgynevezett tollat, valamint azok földbe fúródó hegyét díszítik Morvay Lászlónak a honfoglalás személyiségeit és történelmi motívumokat ábrázoló tűzzománc-alkotá­sai. Az emlékmű kivitelezését a budapesti Hungárián Holi­day 2000 kft. támogatta. Az emlékmű várhatóan néhány hét múlva Ópusztaszeren már a Nemzeti Történeti Emlékparkhoz vezető utat díszíti. A kft. távlati elkép­zelései között szerepel egy szabadtéri színpad, valamint művészeti, illetőleg konfe­renciaterem kialakítása is Ópusztaszeren. Segélyből élni: életfor­ma lehet. A törvények és a helyi önkormányza­ti rendeletek naprakész ismerete annak alapfel­tétele, hogy a kérelem­gyártásra specializáló­dott családfő tudja, mi­kor milyen indokkal le­het segélyért folyamod­ni. De kirívó visszaélés­ről nem tudnak a szege­di Torony alatt. Azt vi­szont állítják: szélesedik a kör, az önkormány­zattól idén 30 százalék­kal többen kértek se­gélyt, mint az előző év­ben. A szegedi polgármesteri hivatal népjóléti irodájának számítógépes adatbázisa 35 ezer családról „tudja": mi­kor, milyen indokkal, s a se­gély milyen formájához ju­tott. Azt azonban nem vizs­gálják: egy-egy család egy adott évben összesen mennyi pénzt vett föl. Az adat torz képet mutatna a segélyezet­tek köréről, ugyanis a jutta­• A sláger: a napközi díj átvállalása A segély házhoz jön tások indokoltságát rendsze­resen ellenőrzik, a lakossági bejelentéseket kivizsgálják, azaz mindent megtesznek azért, hogy segélyhez jogta­lanul senki se juthasson ­tudtuk meg Novkov Vesze­linkától, a népjóléti iroda he­lyettes vezetőjétől. Sokan vannak, akik nem szívesen kérnek, hosszas vacillálás után, kényszeredetten lépnek a segélyezettek körébe. De az a tapasztalat, hogy aki egyszer kér, az a körben ma­rad, évente 3-4 alkalommal fogalmaz kérvényt, szerzi be a szükséges igazolásokat, tölti ki a nyomtatványokat. A szegedi önkormányzat idén 600 millió forintot költ segélyezésre. Az összeget kiegészíti az államtól ide csordogáló pénz. Minden évszaknak megszületik a'se­gélynek nevezett ellátási for­mák közül a „slágere". Most a legtöbben beiskolázási se­gélyt és a napközi térítési dí­jának átvállalását kérik. A gyermeket nevelő csa­ládok kiadásai iskolakezdés­kor ugrásszerűen megnőnek. Azok a családok, melyek kü­lönösebb vagyonnal nem rendelkeznek, s ahol az egy főre eső jövedelem 19 ezer 200 forintnál kevesebb, át­meneti segélyre jogosultak. Eddig Szegeden több mint kétezer családnak utaltak ki 1000-9600 forint közötti összeget beiskolázási segély címen. A rendszeres nevelési segélyben részesülő 2200 család között pedig összesen 36 millió forintot osztottak szét. Egyébként a gyermek­nevelést, beiskolázást segítő ellátáshoz a Népjóléti Mi­nisztériumtól pályázattal 53 millió forintot nyert az ön­kormányzat, jelentősen nö­velve a segélyezésre fordít­ható helyi pénzforrást. Az is­kolákból érkezett igénylő la­pok alapján 6100 napközis térítési díjának átvállalását kérik a szülők. A döntésről legkésőbb szeptember köze­péig megkapják az értesítést. A későősz „slágere": a háztartási tüzelőolajat hasz­náló 360 szegedi háztartás­ból várható segélyigény. La­kásfenntartási támogatásban 2300-2400 család részesül, ami azt jelenti, hogy az ön­kormányzat segít kifizetni például a panelekben „meg­szokott" magas fűtésszámlát. Jövedelempótló támogatás­ban 1600 személy részesül, közülük minden második ember részt vett közhasznú foglalkoztatásban. A köz­gyógyellátási igazolvány kö­rül tavasszal dúlt a vihar, mert változtak a központi jogszabályok. Végül elren­deződtek a dolgok, vagyis alanyi jogon 1600, normatív alapon körülbelül 1000, ön­kormányzati keretből 3500 betegséggel küszködő szege­di, többnyire idős ember ka­pott némi segítséget ahhoz, hogy a számára szükséges gyógyszereket térítésmente­sen megszerezhesse. A népjóléti iroda folyosó­ján a korábbi években jel­lemző zsúfoltság enyhült. A polgár ügyféllé nem csupán a polgármesteri hivatal egyik irodájában válhat. A városháza népjóléti irodájá­nak ügyfélszolgálata hétfőn és szerdán egyész nap, ked­den és csütörtökön délelőt­tönként fogadókész. Az Al­sókikötő sor 5., a Kossuth Lajos sgt. 115., és a Kereszt­töltés u. 29. számú épületben szociális iroda működik. Ezekben az irodákban is ké­szen állnak arra, hogy a baj­ba jutott polgár problémáira megoldást találjanak. Ú. I. • Pitti elégedett Az APEH jól dolgozik Falunap • Munkatársunktól A hét végén hangulatos, változatos programokkal vár­ják az érdeklődőket a deszki falunapra. Reggel 9 órától térzene fogadja a résztvevő­ket, a zászlófelvonás és az ünnepi megnyitó pedig 10­kor kezdődik. Ezen közremű­ködik a Pavane-csoport is, utána emléktáblát avatnak a régi iskolánál. A sportcentru­mi gyermekműsort babakiál­lítás megnyitása követi az óvodában. A községháza elő­terében 12 órakor nyitják meg a fiatal deszki alkotók kiállítását. Délután - 15 órától - kul­turális műsorok szórakoztat­ják a falu apraját, nagyját. Fellép a Bánát néptáncegyüt­tes, az asszonykórus és a ci­terazenekar, továbbá harmo­nikások, néptáncosok bizto­sítják a jó hangulatot. Este tá­bortűz és nosztalgia utcabál záija a szombati programsort. Deszken Vasárnap 8-tól nemzetkö­zi kézilabda-torna lesz a Sportcentrumban, közben a horgászverseny résztvevői­nek is lehet majd szurkolni. Ünnepi mise kezdődik 9 óra­kor, egy órával később - a régi iskolában - játszóház várja a gyermekeket. A Tempfli téri tűzoltóbemutató 11 órától látható. Mazsoret­tek lépnek fel 13 órakor, amelyet játékos vetélkedő követ. A záróesemény a foci kedvelőit érinti, hiszen 16 órakor bajnoki labdarugó­mérkőzés lesz a nagy focipá­lyán. Elveszett Dékány István műszaki kereskedő és hűtőgépszerelő Szeged, Petőfi sgt. 10. Adószám: 45556359-2-26 MTB Rt 2899893641252113090 bélyegzője, használata érvénytelen. • Budapest (MTI) Az adóbevételek az előirányzatoknak meg­felelően, sőt annál vala­mivel jobban teljesültek az év első nyolc hónap­jában - jelentette be Pitti Zoltán, az Adó- és Pénz­ügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke. Augusztus végéig az APEH 880 milliárd forintot szedett be a különféle adó­nemekből, ami az egész év­re tervezett 1425 milliárd forint 62 százaléka. A sze­mélyi jövedelemadóból a bevételek alakulása ennél kedvezőbb, az áfa-nál és a fogyasztási adónál viszont kedvezőtlenebb volt. Az APEH elnöke szerint a gazdaság szempontjából pozitív jel, hogy nem állt meg a működd vállalkozá­sok számának növekedése. Múlt év végén 668 ezer olyan vállalkozást tartottak nyilván, amely eleget tett különféle kötelezettségei­nek, idén augusztus végén ezek száma már 720 ezerre nőtt. Az egyéni vállalkozá­sok száma 418 ezerről 439 ezerre, a társas vállalkozá­soké 188 ezerről 216 ezerre nőtt. Az APEH kinnlévősé­gei a tavaly év végi 250 milliárd forintról 1996 kö­zepére 288 milliárd forintra emelkedtek, de a növekedés az elnök szerint egyrészt a nyilvántartás változásának, másrészt az ellenőrzési te­vékenység javulásának tud­ható be. Az adóellenőrzések során az ellenőrök mintegy 49 milliárd forint kötelezettsé­get tártak fel, illetve 5 milli­árd forintnyi az adózó javá­ra írható különbözetre buk­kantak. Az adóalanyok ter­hére megállapított összes adóhiány összege 24,3 mil­liárd forint volt. Idén az év első nyolc hónapjában 216 ezer ellenőrzést végzett az APEH. Különleges helyet foglalnak el továbbra is e te­vékenységben az előzetes ellenőrzések. Az 50 ezer ilyen ellenőr­zésből 43 ezer a magánsze­mélyek befektetési kedvez­ményeit vizsgálta, hétezer pedig az áfa-visszaigénylé­sek ügyében történt. Ez utóbbiak révén 21 milliárd forint jogosulatlan vissza­igénylést sikerült megaka­dályozni. Érdekes adat, hogy az APEH-nél egy-egy revizor átlagosan 30 millió forintnyi kötelezettséget tár fel évente. A befektetési kedvezmé­nyekkel kapcsolatban az APEH-nél elmondták, hogy az ezekkel kapcsolatos ellen­őrzések augusztus 31-ig be­fejeződtek, vagyis az adóha­tóság jelenleg már nem dol­gozik ezeken az ügyeken. Az országban ismereteik szerint mintegy 180 per van folyamatban a nem teljesített visszaigénylésekkel kapcso­latban. A tájékoztatón beszá­moltak arról is, hogy az adó­igazolványok készítése meg­közelítőleg az elvárásoknak megfelelően zajlik, vagyis szeptember közepétől meg­kezdhetik az adókártyák ki­küldését és október elejére az APEH-nál nyilvántartott állampolgárok mindegyike megkapja azokat. Véradás • DM-információ A szegedi Véradó Állo­más ma, szombaton 13 őrtől 17 óráig véradást szervez az újszegedi Eko Parkban, a „Hajtás biztonságosan föl­dön, vízen, levegőben" ren­dezvény keretében. Közlekedési gyermeknap • Munkatársunktól A Szegedi Közlekedési Társaság közlekedési gyer­meknapot szervez ma dél­előtt „Utazzunk együtt!" címmel. A Széchenyi téren fél tízkor kezdődő mazso­rett- bemutató után dr. Sza­lay István polgármester ün­nepi beszédet mond. A meg­nyitót követően a polgár­mester tfztáblás sakk-szi­multánt játszik a gyerekek­kel.

Next

/
Thumbnails
Contents