Délmagyarország, 1996. szeptember (86. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-26 / 225. szám
ívynöM ie&inyycsxerO 2 KÜLFÖLD CSÜTÖRTÖK, 1996. SZEPT. 26. kommentár Szarkofágok S egélykiállásnak is minősíthető az ukrán környzetvédelmi miniszter bejelentése, miszerint veszélyes mértékben és tempóban emelkedik a gammasugárzás a csernobili atomerőmű negyedik, szarkofággal fedett blokkjánál. Csernobil tehát ma is kisért, ma sem tudjuk pontosan, mit is temettek be, betonoztak körbe akkor nagy hirtelen, a katasztrófa után. De nem csak a kívülállók, szerintem az atomtudósok is csak kerülgetik a század legcsúnyáhb épitkezésésnek végeredményét. Az első nagy nekibuzdulás után kicsit magára hagyták a szarkofágot, ami apróbb-nagyobb repedésekkel tiltakozott, de igazából nem sok minden történt. Magukra maradtak az ukránok is, akik önerőből nem tudják - vagy nem akarják - megnyugtató módon rendezni a dolgot. Nem úgy maradtak magukra, hogy senki sem nézett feléjük, sőt a világ szinte minden fejlett fillama - megfelelő időközökben váltott - tudócsoportokat küldött ki a mind ez ideig egyedülállóan szennyezet területre, kísérletezés céljából. Hogyan bomlik le a sugárzás fűben, fában vízben stb. Sokat nem profitáltak ebből az ukránok, ha csak azt nem, hogy a mikrokörzetben megnőtt az idegenforgalomból, vendéglátásból származó bevétel. A napokban hirtelen megnőtt a sugárzás - szól a hír -, aminek hallatán egyszerre két dolog is eszébe juthat az embernek. Az egyik szerint nagyon nagy a baj, nem lehet elég óvatos a világ, s mindent meg kell tenni, segítséget kell nyújtani az újabb katasztrófa elkerülése érdekében. A másik az, hogy ez már a sokadik segélykiáltás a sorban, s talán nem is erősebb, mint az eddigiek. Igen ám, de ha ezt a másodikat véletlenül mégis megcáfolja az élet, felrobban a blokk, akkor sok kis szarkofágra lesz szükség. r • Lebegy figyelmeztet „Lázadás törhet ki a hadseregben 71 • Kinek a fővárosa? • Moszkva (MTI) Alekszandr Lebegy szerint már az ősszel lázadás törhet ki az orosz hadseregben a fegyveres erők súlyos helyzete miatt. Az orosz nemzetbiztonsági tanács vezetője a Vecsernaja Moszkva címú lapnak adott nyilatkozatában azzal vádolta a kormányt, hogy struccpolitikát folytat, ha nem veszi komolyan a veszélyt. Lebegy szerint a kabinet „teljesen szét akarja zilálni" a hadsereget és „meg akarja fojtani Rogyionov védelmi minisztert" azzal, hogy nem biztosítja a hadsereg finanszírozását. Bírálta az ország jelenlegi föderatív berendezkedését, mivel „Oroszországban működésbe lépett az a gépezet, amely annak idején a Szovjetunió széthullásához vezetett". Közölte: van elképzelése e folyamat megállítására, de a megvalósításhoz államfői jogkörök kellenek. Meglehetősen élesen ellenezte a NATO bővítését. Mint mondta, brüsszeli látogatása során kemény álláspontot képvisel majd. „Nem tetszik Irak amerikai bombázása. Valaki döntött, és a manőverező robotrepülőgépeket elindították Irak ellen. Nem akarom, hogy az történjen Oroszországgal is. Rögtön visszaütök. Egyebek közt erről akarok tárgyalni." - Nincs mit veszítenünk. A Nyugatnak viszont van, s ezért jobb, ha elgondolkozik - tette hozzá Lebegy. A gyermekpornó ellen • Strasbourg (MTI) Az emberi jogok védelmével foglalkozó nemzetközi szervezet, az Európa Tanács (ET) határozott fellépést vár a világ kormányaitól a gyerekek jogainak védelmében, szexuális kihasználásuk megakadályozására - ezt hangsúlyozza az a határozat, amelyet a strasbourgi szervezet parlamenti közgyűlése fogadott el mai ülésén. A parlamenti közgyűlés határozatában rámutatott, hogy a gyerekek szexuális kihasználása az emberi jogok elfogadhatatlan megsértése, s ez ellen az Európa Tanács tagállamainak közösen kell küzdeniük. Zavargások Izraelben • Gáza (MTI) Jasszer Arafat palesztin elnök Izraelre hárította a felelősséget a jeruzsálemi alagút óvárosi kijáratának megnyitása miatt Ciszjordániában kitört zavargások súlyosbodásáért és fokozódásáért. „(A zavargások) kiszélesedését az izraeli kormány okozta azzal, hogy elfojtja népünk tiltakozását, amelyet az (izraeli-PFSZ) egyezmények megsértése, de elsősorban a jeruzsálemi szent helyeink alatti alagút váltott ki" - mondta Arafat a hivatalos palesztin hírügynökségnek (WAFA). Arafat egyúttal megerősítette, hogy elmaradnak az izraeli-palesztin bizottság csütörtökre tervezett megbeszélései. JÉhi i i •KsaL"" &í »J1|_ ff P jpS1 N M BSí? |«& Ok ' A véleményük szerint az Al-Aksza mecset alatt húzódó régészeti alagút miatt tiltakoznak a palesztinok. Történelmi érvek helyett az indulatok uralkodtak Gázavárosban. (MTI Telefotó) Robbanásveszélyes a csernobili negyedik blokk? • Kijev (MTI) Az ukrán környezetvédelmi miniszter szerint bármely pillanatban felrobbanhat a csernobili atomerőmű negyedik blokkja. Keddi sajtóértekezletén Jurij Kosztenko elmondta, hogy az ellenőrző rendszerek a neutron- és a gammasugárzás több tucatszorosára való erősödését rögzítik a múlt hét eleje óta a „szarkofágnak" nevezett beton védőkupolában. Ukrán részről már jóideje szorgalmazzák egy újabb, nagyobb biztonságot nyújtó védőburok felépítését, s ehhez Kijev - saját forrásainak szűkössége miatt - komoly nemzetközi segítséget remél. E pénzügyi támogatás azonban az Ígéret szintjén maradt mindmáig, s korábban Kosztenko is többször drámai nyilatkozatban sürgette a nemzetközi összefogás mielőbbi megvalósulását az egy évtizede bekövetkezett csernobili katasztrófa még mindig létező veszélyforrásainak semlegesítésére. Az ukrán miniszter feltevése szerint láncreakció megy végbe az energiablokkban, amely hőrobbanáshoz vezethet - írta a kijevi sajtóértekezletről tudósítva az orosz ITAR-TASZSZ hírügynökség. Kosztenko emlékeztetett: az ilyen láncreakció irányíthatatlan és ellenőrizhetetlen, s több mint száz tonna nukleáris fűtőanyag van a „szarkofágban". Hangsúlyozta, hogy a neutronáramlás erősödése parancsolóan szükségessé teszi az objektum biztonságának felülvizsgálatát. Orvosok Jelcin műtétiéről • Moszkva (MTI) Az orvosok szerint Borisz Jelcin orosz elnök már feltehetően kórházban marad addig, amíg végrehajtják rajta a bypass-műtétet. Ezt a moszkvai konzíliumon résztevő orvoscsoport közölte az orosz fővárosban tartott sajtóértekezletén. Andrej Vorobjov orosz szívsebész, az orvosi tanács vezetője úgy vélekedett, hogy Jelcin zsúfolt nyári munkaprogramja olyan komplikációkat idézett elő, amelyek miatt a mostani időpont nem alkalmas a műtét végrehajtására. Az orvos szerint Jelcin várhatóan dolgozni fog a kórházban, miközben előkészítik őt az operációra. Renat Akcsurin, aki várhatóan a műtétet vezetni fogja, úgy vélekedett, hogy 6-8 hétre van szükség ahhoz, hogy az operáció kockázatát a minimumra csökkentsék. Szemrablók • Bukarest (MT) A román bűnügyi krónikák legújabb szenzációit hullarablók és autótolvajok szolgáltatták. Az ellopott szemek botránya egy temetésen robbant ki. A nyitott koporsós campinai ortodox gyászszertartáson a rokonoknak feltűnt valami fehérség a halott lehúnyt szemén. Amikor el akarták távolítani, több méter orvosi cérna gömbölyödött elő, s elborzadva állapíthatták meg, hogy hiányoznak a szemgolyók, helyükön géz és vatta van. Kitűnt: a szemeket még annak a kórháznak a hullaházában távolították el szakértő módon, amelyben az illető elhunyt, méghozzá azalatt, amíg a boncolás után elvitték a holttestet. A nyomozás hamar kiderítette: a tettes egy kórházi kisegítő, aki a halott szemeinek egyikét egy konstancai nőnek adta el, a másikat egy Mizil városbeli személynek szaruhártya-átültetés céljára, méghozzá darabját 50 ezer lejért, mintegy 35 dollárért. • Bukarest (MTI) A Romania Libera c. lap jelentése szerint vihart kavart a bukaresti szenátusban az 1989. decemberi forradalomról évek óta készülő jelentés ügye, ugyanis két, egymás állításait vitató szöveg készült a témáról. Valentin Gabrielescu, az ellenzéki Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt szenátora, a bizottság elnöke három társával, köztük Hosszú Zoltánnal, az RMDSZ szenátorával külön változatot készített. Ennek az az alaptétele, hogy a spontán forradalmat kihaszEllopott forradalom nálta egy csoport, amely a Ceausescu-házaspár megdöntésére szervezkedett, és a hadsereg segítségével, amely alárendelte magát nekik, megszerezte és mindmáig kezében tartja a hatalmat. Ez a csoport nem a kommunizmus megdöntésére, hanem megjavítására törekedett, s csak utólag, a tömegek nyomására alakult át reformista, szociáldemokrata és más irányzatúvá - „ha átalakult". Sergiu Niculaescu filmrendező, a kormánypárt tagja, a bizottság korábbi elnöke viszont tagadja az államcsíny vagy az „ellopott forradalom" tézisét. Az ő jelentése szerint nem létezik az 1989. decemberi eseményekkel kapcsolatos „egyedüli igazság" sem. Tézise az, hogy a kommunista hatalmat forradalom döntötte meg, viszont ez más, mint az utána kialakult hatalmi harc. Niculaescu változata szerint Ion Iliescu december 22-én 15 óra 30 perckor jelent meg a román televízió épületében, tekintélye és hozzáértése révén vette át a vezetést. Az 1989. decemberi eseményekről a szenátusi vizsgálóbizottság Gabrielescu szerint mintegy 500 személyt hallgatott ki és 300 dossziét tanulmányozott át. Niculaescu szerint ezer ember jelent meg a meghallgatásokon és négyezer nyilatkozatot tanulmányoztak át. Valentin Gabrielescu jelentése 500, Niculaescu szövege mintegy 800 oldal - a filmrendező szerint azonban Gabrielescu csoportja az ő szövegéből indult ki. így nemcsak a tézisek, hanem a szövegek körül is vita folyik. Egyelőre nem ismeretes, mi lesz a jelentések sorsa, megvitatja-e, s ha igen, mikor és melyiket a román szenátus. A választások előtt erre már aligha kerül sor... hírek Magánvélemény • Brüsszel (MTI) Egyelőre csupán a francia elnök magánvéleményének tekinti az osztrák kancellár és az Európai Bizottság elnöke Jacques Chiracnak azt a közlését, hogy van olyan közép-európai ország, amely már az ezredfordulóra EUtaggá válhat. Franz Vranitzky és Jacques Santer azután mondták el véleményüket a kérdésről, hogy rövid megbeszélést folytattak Brüsszelben. Egyetértés • Bergen (MTI) Az orosz bel- és külpolitikában láthatóan nem lebecsülendő arányban vannak most jelen előre nem látható elemek, amelyekre a NATO akkor reagál a legmegfelelőbben, ha igyekszik minden korábbinál előre(4thatóbb módon viselkedni - értettek egyet a tagországok védelmi miniszterei szerdai bergeni tanácskozásukon. Ennek megfelelően a NATO ismételten értésre kell hogy adja: nem lehet változás korábban felvázolt politikai döntéseiben, így a szövetség kilátásba helyezett majdani szélesítésében sem - mutattak rá a vitában felszólaló miniszterek. Sírfeltárélc • Tuzla (MTI) A hágai Nemzetközi Törvényszék szakemberei abbahagyták a kelet-boszniai tömegsírok feltárását, Horvátországban viszont folytatják a polgári személyek holttestét rejtő sírok kihantolását jelentette be szerdán Tuzlában az ENSZ helyi képviselője. Andrea Agnelli elmondta, hogy a tömegsírok feltárását az időjárási viszonyok romlása miatt kellett beszüntetni. Dié, mogyoró • Washington (MTI) A washingtoni szövetségi bíróság esküdtszéke vétkesnek találta az ország legnagyobb gyümölcstermesztő szövetkezetét azokban a vádpontokban, amelyek szerint törvénytelen módon, előnyszerzés céljából ajándékokkal halmozta el Mike Espy volt mezőgazdasági minisztert. A kaliforniai Sun-Diamond Growers nevű szövetkezetet hárommillió dollár pénzbüntetéssel sújthatják. Az esküdtszék ítéletének kihirdetése után az ügyész közölte: az elmarasztaló döntés újabb figyelmeztetés a különböző érdekcsoportok számára, hogy a társadalom nem tűri korrupciót és megvesztegetést. MEZŐBANK lm MEZŐBANK wm MEZŐBANK ím MEZŐBANK lm MEZŐBANK lm MEZŐBANK lm MEZŐBANK lm MEZŐBANK lm MEZŐBANK VN MEZOE NYUGDÍJPÉNZTÁR Koronázza meg éveit! Az egyéni szociális biztonság erősítésének új lehetőségeit teremtik meg a nyugdíjpénztárak, amelyek az öngondoskodás leggazdaságosabb módszereit ajánlják. Ez tudja garantálni az állampolgárok idős kori anyagi biztonságát, igazodik a konkrét egyéni szükségletek mértékéhez. Ók 6721 Szeged, Tisza La/os krt. 7-9 Telefon: (62) 312-055 Fez: (62) 325-299 6721 Szeged. Tisza Le)os krt. 56. Teleion: (62) 324-266 Fez: (62) 324-770 6725 Szeged, Boldogesszony sugárút 4. Teleion: (62) 310-045 Fez: (62) 310-356 6900 Mekó. Csanád vezér tár 5. Teleion: (62) 413-512 Fez: (62) 413-426 6600 Szentes, Petőfi u. 1. Teleion: (63) 311-196 Fez: (63) 311-199 Személyes jövőjének biztonságát bízza a Mezőbank-Glória Országos Nyugdíjpénztárra, amely a nyugdíjelőtakarékosság nemzetközileg is bevált rendszerét kínálja Önnek. Már havi 1500 Ft tagdíj fizetésével, 10 év eltelte után bármikor felvehető a kamatokkal növelt összeg. A befizetett tagdíj 50%-a (max. 100 000 Ft) leírható a személyi jövedelemadóból. NYUGDÍJPÉNZTÁR * A jövő nyugalma dk NYUGDÍJPÉNZTÁR dk NYUGDÍJPÉNZTÁR dk NYUGDÍJPÉNZTÁR dk NYUGDÍJPÉNZTÁR dk NYUGDÍJPÉNZTÁR dk NYUGDÍJPÉNZTÁR dk NYŰG DlJPÉNZ