Délmagyarország, 1996. szeptember (86. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-17 / 217. szám
luv^nu/t / i/4 9víötŐí íódéyncfnoHé 2 KÜLFÖLD KEDD, 1996. SZEPT. 17. kommentár A látszatbéke megköttetett A láírták hát a magyar-román alapszerződést, amelyről politikával és politikatörténettel foglalkozó szakemberek sora állítja: a magyar külpolitika fölösleges áldozatot hozott, ráadásul nem is saját, hanem erdélyi honfitársaink kárára. Az aláírás tehát tény, s ettől a naptól kezdve figyelni lehet azokat az előnyöket, amelyekre Horn Gyula és kormánya hivatkozott. Úgymint: könnyebb NATO-felvétel és gyorsabb EU-tagság. Mert üdvözlő vagy megnyugtató táviratot Párizsból és Washingtonból is sokan és sokféle alkalomból kaptak már, anélkül, hogy abból bármiféle előnyük származott volna. 1939 nyarán a francia külügyminiésztérium például táviratban üdvözölte, hogy a lengyelek nem ragadtatták magukat Hitler imitálására, illetve ugyancsak táviratilag üzenték, hogy ha kell, megvédik őket. A többit tudjuk. Hamarosan kiderül tehát, a Horn-kormány legalább okkal adta-e fel az erdélyi magyar kisebbséget, hiszen aki a romániai helyzetet jól ismeri, legalábbis érzi, illúzió volna a kapcsolatok javulását várni Ráadásul az alapszerződés a román szélsőségeseknek sem tetszik, ami Funarék erejét ismerve azt jelenti, hogy az új választások után a szerződést nélkülük a román parlament nem fogja tudni ratifikálni. Ilyen körülmények között egy látszatszerződéssel megpecsételt látszatbékesség születik egy temesvári színjátékkal. Miután mindkét fél arra hivatkozott, hogy a szerződés a nyugatiaknak sokkal fontosabb volt, mint nekik, a kérdést itthon arról az oldaláról közelítették meg, hogy ha úgysem javítható a magyar kisebbség helyzete (biztosíték htján), akkor legalább tegyünk úgy, mintha kibékülnénk a románokkal; majd ők is úgy tesznek, hiszen a NA TO-ból ők sem akarnak kimaradni. rtnnek a roppant cinikus megközelítésnek az a hibáJlL ja, hogy a NATO-, vagy az EU-belépő egyáltalán jár nem automatikusan az alapszerződések aláírásával. Ha az orosz külpolitika alkalomadtán megfelelően csábító engedményt ajánl majd Washingtonnak, az amerikai kormányzat (ott is elnökválasztás előtt vagyunk!) nyilván boldogan lemond majd a NATO gyors kibővítéséről, és akkor a magyar kormány (az éppen akkori) elgondolkodhat rajta, érdemes volt-e a nemzet egy részéből biztosítékok nélkül áldozatot csinálni. • Groznij; újabb lövöldözések Füttykoncert Iliescunak • Temesvár (MTI) Több csoport is tüntetett •hétfőn a román-magyar alapszerződés aláírása előtt, alatt és után, Temesváron. A legtöbben a román szervezetek részéről az államfő jelenléte ellen tiltakoztak, Emil Contantinescut, a Román Demokratikus Konvenció elnökét pedig megéljenezték. A megmozdulás tehát inkább a román választási kampányhoz kapcsolódott. Az aláírási ceremónia előtí a sokaságból egy funarpárti csoport ugyan az alapszerződés elleni táblákat emelt magasba, ezek azonban a kormánypárt híveinek fellépése nyomán hamar eltűntek. Az aláírási ceremónia perceiben viszont a prefektúra nagytermében jól lehetett hallani, amint a tömeg Iliescu-ellenes jelszavakat skandál. Walesa nem fizet • Gdansk (MTI) A Rzeczpospolita című lengyel napilap értesülései szerint a gdanski adóhivatal meghozta végső döntését Lech Walesa adóhátraléka ügyében. A hatóság eredetileg összesen 850 ezer zloty mintegy 300 ezer dollár megfizetését követelte az exelnöktől, aki az amerikai. A repülőtér a tét? Kezdetben a prefektúra előtt szabadon hagyott téren felállított vaskorlátoknál csak rendőrök álltak, később ahogy a néhányszáz főnyi tömeg sűrűsödött és határozottabbá vált, terepruhás rohamrendőröket is kivezényeltek. Amikor az épületből Iliescu elnök gépkocsioszlopa elindult, a tömeg füttykoncertje és kiáltásai fogadták, egy nő az államfő gépkocsija elé ugrott egy papírlappal, amit át akart adni. A tüntetők egy része ezután az Intercontinental Szálloda felé vonult, ahol Iliescu elnök ebédet adott a magyar kormányfő és kísérete tiszteletére. A részvevők folytatták a kiáltozást, mire a rendőrség az utca túloldalán lévő sajtóközpont melletti területre szorította őket. Warner Bros filmstúdiótól 1990-ben kapott szerzői jogdíja után mulasztott el adózni. Az adóhivatal méltányosságból ezt végül a felére csökkentett. A lap megkereste Lech Walesát is, aki jogi megbízottja útján közölte: egyetlen groszyt sem hajlandó fizetni, mivel az egész ügyet politikai természetűnek tartja. • London, Moszkva (MTI) Súlyos összetűzések robbantak ki vasárnap este Csecsenföld fővárosa, Groznij északi külvárosában - jelentette egy moszkvai rádióállomás^ amelynek híradásáról a BBC rádiófigyelő szolgálata nyomán a francia hírügynökség számolt be. Az Eho Moszkvi rádió Movladi Udugovra, a szeparatisták szóvivőjére hivatkozott, aki azt közölte, hogy az összetűzések helyi idő sze. rint este kilenc óra körül, a repülőtér környékén robbantak ki, és automata fegyverek, gránátok és aknavetők bevetésével folytak. Az egyesített parancsnokság erői, vagyis az orosz-csecsen csapatok nyomban körülzárták a szóban forgó övezetet - fűzte hozzá Udugov. A szóvivő szerint egyelőre semmit nem lehet tudni arról, hogy pontosan mi történt, így arról sem, hogy a repülőtér elfoglalására tett kísérletről van-e szó. Az Eho Moszkvi beszámolójában megemlítette, hogy a repülőtéren lévő egyik épületben orosz katonák, valamint a Moszkvabarát Doku Zavgajev kormányának tagjai tartózkodnak. • Hétfőn virradóra a csecsen felkelők ismét lőtték a Csecsen harcosnő, pihenés közben. A Kalasnyikov közelben marad... (MTI Telefotó) köztársaságban állomásozó orosz csapatokat. Az orosz fél válaszolt a támadásra. Az összetűzéseknek nem voltak áldozataik - jelentette az orosz média az orosz szövetségi belügyi csapatok köréből származó tájékoztatásra hivatkozva. Aszlan Maszhadov csecsen vezérkari főnök vasárnap este tiltakozott az orosz csapatkivonás leállítása miatt. Viktor Medvegyickijjel, Alekszandr Lebegy, Jelcin elnök csecsenföldi megbízottjának helyettesével találkozva Maszhadov követelte az augusztus végén létrejött békemegállapodások teljesítését. A dpa által idézett orosz médiajelentésben arról is szó esett, hogy a csecsenföldi politikai mozgalmak vasárnap este átadták a szakadár csecsen vezetőségnek a jövőbeni koalíciós kormány tagjelöltjeinek általuk javasolt listáját. A jelölteknek több mint fele a néhai Dzsohar Dudajev szakadár vezető ellenlábasa volt. A felkelők igényt tartanak az átmeneti kormány irányítására, amely a szabad választásokig maradna hivatalban. • A „csecsenszakértő" Alekszandr Lebegy, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára még nem döntött, hogy él-e a NATO főtitkárának október elejére szóló brüsszeli meghívásával. Ezt Lebegy szóvivője, Alekszandr Barhatov közölte hétfőn. Mint mondta, a brüsszeli útról csak a hónap végén születik döntés. - Lebegynek nincs elvi kifogása a látogatás ellen, amelyre Javier Solana főtitkár hívta meg, de jelenleg nagyon sok az elfoglaltsága - tette hozzá. A szóvivő közölte másfelől, hogy Lebegy kedden ismét Groznijba utazik, és találkozik Aszlan Maszhadov csecsen vezérkari főnökkel, illetve Vjacseszlav Tyihomirovval, jl szövetségi erők főparancsnokával. A politikus grozniji útja során a hadifogolycseréről, illetve a háború befejezéséről kötött haszavürti megállapodás megvalósításáról tárgyal. ff Csak szentjeinkben bízhatunk! ## • Temesvári tudósítónktól Nem egészen egy hónap múlva kerek egyhetes, egyházi és kulturális rendezvényeket felölelő, dús és változatos programú ünnepségsorozattal ülik meg a temesváriak a Bega-parti város legnagyobb és legékesebb római katolikus plébániatemploma - a két karcsú tornyával a Gyárvárosban az ég felé magasodó Millenniumi Templom - alapkőletételének centenáriumát. Az Ybl Lajos tervezte neoromán stílusú istenháza mindmáig az egyedüli olyan templom Európa szívében, amelyet kimondottan a magyarok kárpát-medencei megtelepedésének ezeréves évfordulója tiszteletére alapítottak és emeltek, s amelyet 1901-ben Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt fel a történelmi Csanád egyházmegye püspöke, Dessewffy Sándor. A jövő oltárának s a múlt megtartó emlékművének szánt templom Szegeden gyártott Klinker-téglákból emelt falai között - szoborrá mintázva vagy festményen megörökítve - valamennyi magyar kötődésű szent jelen van. A Patrona Hungariaé-t ábrázoló főoltárkép a Szegeden született Vastagh György festőművész alkotása. Temesvár 30-40 ezer fős magyarsága töretlenül a magáénak érzi és vallja a 65 méter magas, 71 méter hoszszű és 27,5 méter széles Millenniumi Templomot, amelynek a jeles lelkipásztorelődök Rech K. Géza, Fodor József - örökét példás következetességgel továbbvivő és kiteljesítő, a magyar érdekekért ha.iűfiiEhu iá aűő tározottan kiálló és buzgón síkra szálló Szabó Dénes főesperes a plébánosa immár jó néhány esztendeje. Közelről sem véletlen tehát, hogy amikor az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Tőkés Lászó, a királyhágó-melléki református egyházkerület püspöke kezdeményezésére a Horn Gyula és Nicolae Vacaroiu kormányfők által Temesváron aláírt román-magyar alapszerződés elleni tiltakozásul szervezett népgyűlés megtartását nem engedélyezték a helyszínként kiszemelt Plevnei téren, Dózsa György egész alakos szobrának közelében, a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete vezetőinek választása haladéktalanul a tágas, 1800 négyzetméteres alapterületű s az akár ötezer ember befogadására is alkalmas gyárvárosi Millenniumi Templomra esett. Mindössze két és fél órával a prefektúra épületében lezajlott, a legellentétesebb véleményeket kiváltó politikai aktus után a képzőművészeti alkotásokban alakot öltött magyar szentek vigyázó tekintete előtt került tehát sor arra az ökumenikus egyházi-világi vigíliára - amelynek az ismert Ady-verssort „Őrzők, vigyázzatok a strázsán!" választották jeligévé s vezérmotívummá s amelyen az RMDSZ vezető politikusai, országos és bánsági tisztségviselői - Derzsi Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának elnöke, Balaton Zoltán, dr. Bárányi Ferenc, Toró T. Tibor, az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének társelnökei 1 •'» H.ryt'UÍ: i:ti-rftt.!* f valamint a romániai magyar történelmi egyházak főpapjai - Tőkés László püspökök, Szabó Dénes főesperes, Zalatnay István, a budapesti erdélyi gyülekezet lelkipásztora - fejtették ki véleményüket, gondolataikat a frissen aláírt, a romániai magyarságot alapvetően új helyzet elé állító dokumentumról. Mi nem csupán bánatunkban és keservünkben jöttünk itt össze, hanem az igazság és igazságosság jegyében is hangsúlyozta Szabó Dénes főesperes a templom padsorait megtöltő összegyűltek előtt, akiknek döntő hányadát a temesvári értelmiségiek és nyugdíjasok alkották. - Kérjük a Mindenhatót, hogy magyar igényeink, elvárásaink és magyar jogköveteléseink ne megcsonkított formában, hanem teljes egészükben, méltó módon, és minden megszorítás nélkül diadalmaskodjanak, kerüljenek törvényes szentesítésre. A megszorítások, a bizonyos jogok megadása fölötti alkudozások, „bölcs kompromisszumok" nem állnak összhangban a szabadság kivívásában úttörő szellemet vállaló Temesvár szellemével. Bennünket nem a tehetetlen düh, a bosszúvágy, a rosszalló tüntetés szándéka hozott egybe a Millenniumi Templomba, hanem az imádság vágya. Mi annak az egymillió magyarnak - akikre egyik beszédében Mindszenty József bíboros hivatkozott - a csoportjába kívánunk és akarunk tartozni, akik bíznak a történelem Istenében .- egy jobb és szabadabb s minden jogot biztosító jövő reményében. Toró T. Tibor fizikus, az RMDSZ Temes Megyei Szervezete egyik társelnöke és parlamenti képviselőjelölt-ÜÍ ."jítil je beszédében mindenekelőtt azt domborította ki, hogy a történelminek nevezett látszategyezség legfőbb és egyedüli nyertese a „kormányzásnak feltüntetett sza-badrablásban kifulladt és padlón heverő román kormánypárt. " Most nem az a dolgunk, hogy a történteken keseregjünk! Azért vagyunk itt, hogy számba vegyük tennivalóinkat. Hogy tudatosodjék bennünk az a tovább nem halogatható tény, hogy dolgaink rendezésére leginkább és főként önmagunkra számíthatunk. Hogy fel kell kutatnunk és mozgósítanunk kell a bennünk, a közösségünkben meglévő és mindmáig kihasználatlan szellemi és anyagi erőforrásokat. Mert vannak még ilyenek. Hogy tennivalóink közül azok nyerjenek prioritást, melyeknek megvalósítása csupán tőlük függ - mutatott rá Toró T. Tibor. - Nem halasztható tovább az autonomista akarat konkrét jogi formába öntése, mellyel helyben topogunk immár jó néhány éve. Nem odázható tovább hatékony közösségépítésünk megalapozása; önmagunk számbavétele. A rendezvény után az összegyűltek nagy része az erzsébetvárosi köztemetőbe vonult, ahol a hagyományokhoz híven megemlékeztek a temesvári református gyülekezet első áldozatáról, hősi halottjáról, az 1989. szeptemberében a Bega-parti város melletti Vadászerdőben tisztázatlan körülmények között elhunyt Újváfossy Ernő mérnökről, akinek buzgó tevékenységét, jellemszilárdságát és példamutató mártíriumát Tőkés László püspök méltatta. Kurkö Tibor hírek Svájci aranyügy • Bern (MTI) A svájci szövetségi kormány engedélyezte hétfőn a nácik aranyával kapcsolatos banktitok feloldását. Engedélyt adott továbbá egy olyan szakértői csoport működésére, amely feltérképezi a náci uralom alatt Svájcba jutott német vagyonokat. A berni döntés véglegessé válásához még szükség van a szövetségi parlament jóváhagyására is. Svájc nemzetközi nyomás alá került ebben az ügyben, mert a brit külügyminisztérium a múlt héten olyan jelentést közölt, amely szerint az alpesi ország bankjai ötszázmillió dollár értékben vettek át aranyat a második világháborúban a náci Németországtól, s ennek csak bő egytized részét adták át a háború után a győztes nyugati hatalmaknak, noha a kincs valószínűleg a legyőzött országok népeitől és a holocaust áldozataitól rabolt vagyonból gyűlt össze. IFOR-baleset • Zágráb (MTI) Parkoló magyar IFOR-teherautóba rohant vasárnap éjjel egy szerb gépkocsi a boszniai Szerb Köztársaság területén; vezetője meghalt. A baleset éjjel 11 óra tájban történt Banja Luka és Gradiska között. A szerb rendszámú Zastava gépkocsi fékezés nélkül rohant bele a szabályosan parkoló Ural típusú magyar üzemanyagszállító kocsiba. A parkoló jármú mögött álló két magyar forgalomirányító katona elugrott a Zastava elől, az egyik katonát azonban elütötte egy szemből érkező gépkocsi, amely szerencsére lassan haladt. A katona könnyebben megsérült, hétfőn kórházban megröntgenezik. Védelmi gyakorlat • Kijev (MTI) A nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) közelében a NATO szervezésében polgári védelmi gyakorlat kezdődött amelyen ukrán, magyar, amerikai, lengyel és szlovák polgári védeltni szervek képviselői - több mint kétszázan - vesznek részt. Hétfőn szimulált földrengésnél gyakorolták a mentési műveleteket; a hét további részében kisiklott vonatok és fúzvész esetén adandó feladatok végrehajtását gyakorolják. Szűrös vezeti • Peking (MTI) Csiang Cö-min kínai elnök hétfőn Pekingben .ünnepélyesen megnyitotta az Interparlamentáris Unió (IPU) 96. konferenciáját. A világ 130 országából érkezett mintegy 600 parlamenti képviselő - köztük 100 nő - öt napon keresztül az emberi jogok kérdéseit, a szegénységet, az élelmezést és az emberiség hasonló nagy gondjait vitatja meg. A, magyar küldöttséget Szűrös Mátyás vezeti. Tagjai a delegációnak: Rott Nándor, a csoport alelnöke és Katona Tamás, az IPU Tanácsának tagja. -, . • . • . „ t M^iM0*«!!*»'.? • i