Délmagyarország, 1996. szeptember (86. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-14 / 215. szám
6 HUSZONÉVESEKNEK SZOMBAT, 1996. SZEPT. 14. Villamossín fölújítása • DM-információ A Szegedi Közlekedési Társaság pályafenntartási munkálatai miatt szeptember 16-ától 24-éig újabb forgalomkorlátozásokra kell számítani. Az eddigi forgalomeltereléseken kívül lezárják még a Zrínyi utca és Somogyi utca keresztezését is. így a Somogyi utcai kereszteződéshez csatlakozó útszakasz átmenetileg zsákutca lesz. A Dóm tér felől behajtási tilalom lép érvénybe, a Dugonics tér irányából pedig a Toldy utca, Eötvös utca és Apáthy utca vonalán, kerülő úton lehet majd közlekedni. Szent-Györgyinapok • Munkatársunktól Harmadik alkalommal rendezik meg szeptember 16-a és 18-a között a SzentGyörgyi-napokat a szegedi orvosegyetemen. A hétfőn délután 16 órakor kezdődő eseménysorozatot dr. Fráter Loránd, a SZOTE rektora nyitja meg, majd a különböző orvosi szakterületek egy-egy aktuális kérdéséről hangzanak el előadások. Hétfőn a sebészet, a virológia, onkológia és a diagnosztika, kedden a neurológia, az experimentális és klinikai medicina, szerdán az élettan és a társadalomorvostan területéről hallhatnak az érdeklődők. A tudományos rendezvénnyel egyidőben tekinhető meg a művészet-gyógyítás-rehabilitáció című kiállítás a SZOTE oktatástechnikai központjában. Ugyanitt szeptember 17-én délután 3 órakor kezdődik megbeszélés a SZOTE Öregdiák Szövetség megalakításáról. Szeptember 14-15-e között rendezik meg a Szent-Györgyi teniszkupát a SZOTE teniszpályáján. • Dr. Dobozy Attila jubileuma A lehetőségek évtizede Tíz éve igazgatja a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Bőrgyógyászati Klinikáját dr. Dobozy Attila egyetemi tanár. Az alkalomból munkatársai és tanítványai azzal köszöntötték, hogy tudományos eredményeikről számoltak be. A konferencia tegnap volt a SZOTE oktatási központjában. Dobozy Attila a kinevezésekor egy színvonalasan múködő klinikát vett át a nemzetközi tekintélynek örvendő bőrgyógyásztól, dr. Simon Miklóstól. A jubileum alkalmából azt kérdeztük az egyetemen rektorhelyettesi feladatokat is ellátó professzortól, hogy az elmúlt évtized változásai közül melyiknek örül? És melyiknek nem? - Nagy kihívást jelentett számomra Simon professzor úr vezetői helyét elfoglalni, hiszen a hagyományoknak is nehéz volt megfelelni és azoknak az elvárásoknak is, amelyek az egyetem, illetve a munkatársaim részéről nyilvánultak meg: ők továbbra is az ország legjobb bőrklinikáján szerettek volna dolgozni. Örülök, hogy elmondhatom, az egyetemmel együtt a klinika is sok területen előrelépett. Szerencsénk is volt, hiszen a rendszerváltás után az anyagi lehetőségeink sokat javultak. Megnőttek a pályázati lehetőségek, rangos adományokat kaptunk Nyugat-Európából. Szeged testvérvárosa, Darmstadt például több tízezer márka értékű lézerkészüléket adományozott a klinikának. Nemcsak arra nyílt lehetőségünk, hogy sok korszerű kezelési eljárást vezessünk be, hogy állandó munkakapcsolatban legyünk a fejlett országok gyógyító- és kutató: helyeivel, könnyebben utazzunk és szerezzünk hasznos tapasztalatokat külföldön, Dr. Dobory Attila: „A felsőoktatás átalakítása sokba kerül, de ez a legolcsóbb útja az ország felzárkózásának". (Fotó: Gyenes Kálmán) hanem arra is, hogy az épületünket korszerűsítsük. Azt mondhatom, hogy a mindennapjainkban ugyanazok a mércék, eljárások és módszerek érvényesülnek, mint a világ bármelyik jól működő bőrklinikáján. Aminek nem örülök, annak senki sem - az egész magyar egészségügyben: egy nagy értékű műszert ma sokkal könnyebb megszerezni, mint összehasonlíthatatlanul kisebb értékű, de a mindennapokban, a közvetlen betegellátásban nélkülözhetetlen gyógyszereket, vagy fogyóeszközöket. • Mit jelentett személyes pályáján ez a tíz év? - Számoltam a poszttal járó többletmunkával: nem pályáztam volna, ha úgy érzem, ez meggátolna akár a kutatómunkámban, akár az oktatásban. A bőrklinika a kisebbek közé számít, de itt is száz munkatárssal dolgozunk; ez nem kevés vezetői elfoglaltsággal jár. Naponta 3-400 beteg fordul meg nálunk, azokkal az esetekkel, amelyek a munkatársaimnak bármilyen gondot okoznak - foglalkoznom kell. Az oktatási feladataink megduplázódtak az angol nyelvű képzéssel - és kevesebben vagyunk. Még bírjuk. # Professzor úr mintha halmozná is a funkciókat mostanában: nemrégiben a Szegedi Universitas Egyesülés elnöke lett. Eddig rektorok, illetve főigazgatók voltcdi az elnökök. Most miért ön? - Szerencsére ez jól körülhatárolt funkció, mindössze egy évre szól. Nem tagadhatom persze, hogy fontos év lesz. A módosított felsőoktatási törvény a következő három-négy éven belül kötelezővé teszi az egységes egyetemek megvalósítását. Nyilvánvaló, hogy sokkal intenzívebb munka következik, mint eddig volt. A jelenlegi hatnyolc szegedi, illetve Szeged környéki felsőoktatási intézményt összefogó majdani universitas megvalósításihoz nagyon komoly pályázati összegek elnyerését reméljük, a pályázat előkeszítésének most vagyunk az utolsó szakaszában. Már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a hallgatók számát - országos szinten legalább - meg kell duplázni, hogy elérjük a világban megszokott arányokat. Ez költséges dolog, még ha a legolcsóbb útja is az ország felzárkózásának. Az is biztos, hogy nem a megszokott diplomákra van szükség: nemcsak arra gondolok, hogy több jogász és közgazdász kell, hanem arra, hogy egy csomó olyan diplomát kíván a változó élet, amilyeneket a mai intézmények egymástól elszigelten nem, csakis összefogva képesek nyújtani. A szegedi egyetemek időben elkezdték az erről való gondolkodást, eddig korrekt volt az együttműködésük, semmi ok nincs rá hogy ezt a jövőre nézve kétségbe vonjuk. Senki sem vádolható azzal, hogy a maga intézetének szűk, prakticista szempontjait nézné. De ekkora horderejű változás - amely gyökeres szemléleti átalakulást is feltételez - aligha képzelhető el röpke három év alatt. Bizonyos érdekek, elképzelések sértik egymást, a megegyezéshez idő kell. Abban bízom, hogy módosul ez a határidő, és megalapozott döntések születhetnek. A kérdésére azt tudom mondani; a rektor úr más irányú elfoglaltsága miatt nem vállalkozott egyetemünk képviseletére az Universitasban, az egyetemi tanács engem delegált; az elnököt évenként más-más intézmény adja, most a SZOTE következett, így lettem én az elnök. Sulyok Erzsébet In memóriám Tokaji Géza D r. Tokaji Géza 70. születésnapját ez év márciusában ünnepeltük egy emlékezetes ünnepi kari ülés keretében és egyúttal a tiszteletére készített emléljkönyvet átvehette. Ez alkalommal rossz egészségi állapota ellenére meglepő és megható módon még felcsillantotta korábbi nagyszerű énjét, kivételes tudását és képességeit. De ezt követően újból rosszabbodás következett be nála, olyan állapotba került, amikor számára már a halál lett a cél és egyetlen remény. Halálát a konvencionális, ám esetében maradéktalanul igaz szavakkal a családját, kollégáit és a büntetőjog-tudományt ért óriási veszteségként értékelhetjük. 1945 őszén Szegeden megkezdett jogi tanulmányait követően Tokaji Géza 1949 óta - 42 éven át - megszakítás nélkül a kar oktatója. Előbb könyvtárkezelő demonstrátor és gyakornok, majd tanársegéd, 1960-1974 között adjunktus, és 1974 óta docens a kar büntetőjogi és büntető eljárásjogi tanszéken. 1983 és 1987 között tanszékcsoport-vezetőként tevékenykedett. 1976 óta folyamatosan választott tagja volt a kari tanácsnak és a kar oktatási bizottságának. Szakmai gyakorlatot az Igazságügyi Minisztériumban folytatott: ismételten bevonták mind a korábbi, mind a hatályos büntető törvénykönyv kodifikációs munkálataiba. Kiemelkedő oktatói, tudományos és szakmai munkásságára tekintettel 1970-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, 1991-ben pedig a „Pedagógus Szolgálati Emlékérem" kitüntetésben részesült. Szintén 1991-ben, 65 éves korában romló egészségi állapottal vonult nyugdíjba. Kései elégtételként 1993-ban professzor, címzetes egyetemi tanár lett. Tudományos munkásságát illetően a szegedi büntetőjogi iskola kiváló képviselője, dogmatikai téren a továbbvivője és a továbbfejlesztője. Kutatásainak súlypontja a bűncselekmény tana, amelynek átfogó kifejtését az 1984-ben megjelent és nívódíjjal jutalmazott kötete tartalmazza, s ez tekinthető fő művének („A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban"). Vívódó típus volt, aki nem könnyen írt és nem nagy számban publikált. De amit kinyomtattak, az az újabb magyar büntetőjogi irodalom gyöngyszemei közé tartozik. 1960 óta évtizedeken át ő adta elő a büntetőjog általános részét, így jogásznemzedékek sora tanulta tőle a büntetőjog alapjait, és őrzi az előadásokon elhangzott büntetőjogi jegyzeteit. T okaji Géza munkássága jelen van, s még sokáig kikerülhetetlenül jelen lesz a magyar büntetőjogi gondolkodásban, szakirodalomban és jogalkalmazásban. A szegedi büntetőjogi iskolát kiemelkedően reprezentáló munkássága tovább él műveiben és tanítványaiban. Nagy Earanc Ötezret kérnek • Dm-információ A Csongrád Megyei Agrárkamara nem annyira követelőző, mint ahogy az minapi, az agrárfórumról szóló tudósításunkból kiderülhetett. Búzavetőmag vásárlására ugyanis a hektáronkénti 5 ezer forintos támogatással is beérnék a termelők (lapunk 50 ezer forintos segítséget kért számon a minisztériumtól). Reméljük, ezt az összeget meg is kapják a gazdák és a szövetkezetek. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem szeptember 14-én, szombaton délben a Szegedi Nemzeti Színházban tartja idei doktoravató ünnepi tanácsülését Fráter Loránd rektor elnökletével. Az összesen 207 doktorjelölt közül 178an a magyar, 29-en az angol nyelvú évfolyamon fejezték be tanulmányaikat. Az orvosdoktorok 21 ország állampolgárai. 45-en summa cum laude, 118an cum laude, 44-en rite minősítéssel kapnak diplomát. Az új orvosdoktorok közel 15 százaléka PhD, illetve háziorvosi rezidens képzésben folytatja tanulmányait, több mint 70 százalékuknak van előszerződéses állása. Az álláshelyek többsége az úgynevezett hiányszakmákban (aneszteziológia, intenzív terápia, radiológia, laboratórium, egyetemi elméleti intézetek) áll rendelkezése. Csongrád megyében kevesebb mint 20 pályakezdő orvosi munkahelyet hirdettek meg a SZOTE-n, illetve a kórházakban. A doktoravató ünnepségen dr. Szemere György egyetemi tanár, orvoskari Orvosdoktorokat avatnak a SZOTE-n dékán a következőket fogadja orvosdoktorokká: a magyar nyelvű évfolyamról: Abdallah Ben Dakhlaoumi (rite), Abdulrahman Abdulrab (rite), Adel Saleh (cum laude), Antal Miklós (cum laude), Árgyelán György (summa cum laude), Bagi Róbert (cum laude), Balázs Erika (cum laude), Balázs Éva (cum laude), Balogh Elemér (cum laude), Banai Zoltán (summa cum laude), Barabás Zsolt (cum laude), Barra Lilianne (cum laude), Bálint Beáta (cum laude), Bán Péter (cum laude), Beledi Ágnes (summa cum laude), Bencsik Gábor (summa cum laude), Bense Márta (cum laude), Bihal Gabriella (cum laude), Bite László (cum laude), Boros Szilvia (rite), Bódi Zsuzsanna (cum laude), Bretus Angelika (summa cum laude), Burkus Szabolcs (cum laude), Czire Zoltán (summa cum laude), Csáki Aranka (rite), Cserhalmi Sándor (cum laude), Csomor Edina (cum laude), Csonka Csaba (rite), Csont Tamás (cum laude), Csőszi Tibor (summa cum laude), Dán Anett (cum laude), Deli Anikó (cum laude). Dobó Magdolna (cum laude). Dubravcsik Zsolt (cum laude), Dukai Krisztián (rite), Farkas Gyula (cum laude), Farkas Mónika (cum laude), Farmasi Róbert (cum laude), Fawaz Thabet Nagi (rite), Fekete Klára (cum laude), Fél Tamás (cum laude), Fodor Gabriella (rite), Forgon Mónika (cum laude), Földesi Csaba (summa cum laude), Fülöp István (summa cum laude), Gaál Emánuel (summa cum laude), Gaál Zoltán (rite), Gáspár Gábor (summa cum laude), Gilyán Judit (cum laude), Góg Csaba (cum laude), György Katalin (cum laude), Gyurákovits Erika (rite), Hajszán Miklós (summa cum laude), Halasi Henriette (rite), Hegyi Péter (rite), Herczeg Tímea (rite), Hmidi Ali Ben (rite), Horpácsy Balázs (cum laude), Horváth Endre (rite), Horváth Mariann (rite), Hussein Dawod Ahmed (cum laude), Illyés Attila (cum laude), Jekő György (summa cum laude), Jeremiás Attila (cum laude), Józsa Csaba (rite), Juszku Kálmán (summa cum laude), Kapin Marianna (summa cum laude), Kara Zita (rite), Kardos Attila (cumma cum laude), Kass Ferenc (cum laude), Kasza Beáta (cum laude), Kishonti Zoltán (cum laude), Kiss Csaba (an. Németh Ilona) (cum laude), Kiss Csaba (an. Gyovai Gyöngyi) (summa cum laude), Koltai Lajos (cum laude), Kosztopulosz Nikoletta (summa cum laude), Kovács Adrienn (summa cum laude), Kovács Andrea (cum laude), Kovács János (cum laude), Kovács Kornélia (cum laude), Kovács Réka (summa cum laude), Kovács Renáta (summa cum laude), Kozma Anita (cum laude), Kóczi Zoltán (rite), Kónya Krisztina (summa cum laude), Körmendy Szabolcs (cum laude), Körtvélyessi András (rite), Kővágó Levente (cum laude), Laki Enikő (rite), Láng József (cum laude). Lantos Szilvia (cum laude), Lei Edit (summa cum laude), Lei Gábor (rite), Letoha Annamária (cum laude), Luka Ferenc (cum laude), Magony Mónika (cum laude), Magyar Katalin (summa cum laude), Magyar László (cum laude), Marik László (cum laude), Mezei Piroska (cum laude), Mészégető Gabriella (cum laude), Mihály Emese (summa cum laude), Minya Hajnalka (rite), Mocsai Krisztina (cum laude), Molnár Judit (rite), Müller Zsófia (cum laude), Nagy Ágnes (rite), Nagy Ilona (cum laude), Nagy Péter (cum laude), Nagy Szilvia (cum laude), Nemes Csongor (rite), Niyaz TawfigMahyoub (cum laude), Novotni Róbert (cum laude), Nyeste Mónika (summa cum laude). Nyéki Gabriella (rite), Oláh Csaba (summa cum laude), Ozsváth Szilvia (cum laude), P. Nagy Orsolya (cum laude), Pál Zoltán (cum laude), Pobodni Ágnes (rite), Pohánka Tünde (cum laude), Polner Tibor (cum laude). Pór Erzsébet (cum laude), Pór Ferenc (summa cum laude), Puha Rita (cum laude), Rajda Cecília (cum laude), Rájter Viktória (rite), Rácz Gabriella (summa cum laude), Redwan Hejazi (rite), Ritli Tibor (cum laude), Rózsa Árpád (cum laude), Sarkadi István (cum laude), Sághy Levente (summa cum laude), Sándor Zsolt (cum laude), Sárfi Andrea (cum laude), Sárkány Adrienn (cum laude), Schőbel Tímea (cum laude), Seres Ildikó (cum laude), Simon Emese (cum laude), Simon Gábor (cum laude), Simon Tünde (cum laude), Sóti Mária (rite). Suták Judit (summa cum laude), Szabó Anikó (cum laude), Szabó Béla (cum laude). Szabó Diána (cum laude), Szabó Edina (summa cum laude), Szabó Gábor (cum laude), Szabó Ildikó (summa cum laude), Szabó Zoltán (cum laude), Szalma Gabriella (cum laude), Szarka Zoltán (rite), Szigeti Sándor (cum laude), Szőke Anna (cum laude), Szűcs Zoltán (summa cum laude), Tóth Erika (cum laude), Tóth Norbert (cum laude), Tóth Zsuzsanna (rite), Tóth Csaba (cum laude), Török Ágnes (cum laude), Török Enikő (cum laude), Tucity N. Klára (cum laude), Újházi Tünde (cum laude), Vancsura Zoltán (cum laude), Varga Csaba (summa cum laude). Vásárhelyi László (cum laude), Veszély Csaba (rite), Vidács Judit (cum laude), Visnyei Orsolya (summa cum laude), Vizi Zsolt (summa cum laude), Waldemar Chomiak (rite), Wébel Dóra (rite), Wohlfardt Zsuzsanna (cum laude), Yassin Haza Al-Khatib (rite), Zatykó Andrea (cum laude), Zátonyi Adél (cum laude), Zentai Nándor (cum laude), Zoboki Zsolt (cum laude); az angol nyelvű évfolyamról; Abdolnaser Shahrasebi (rite), Alireza Mahmoudieh (cum laude), Andrew B. Bajko (rite), Anjali Manandhar (cum laude), Bethany Elise Powel (sur ma cum laude), Bouchr Konstantia (rite), Dana Ophir (summa cum laude), Deborah Fernandes (summa cum laude), Digant Milaprai Nanavati (cum laude), Faliimi Abdul Al-Aziz Mohamed (summa cum laude), Francesco Marcello (cum laude), Geula Glezer (cum laude), Hussam Aldin Mahmoud M. Elyas (cum laude), Janarthanan Someswarananthan (cum laude), Khaled Alawi Almaweri (cum laude), Kourosh Sahebi (rite), Leonidas Papastavrou (cum laude), Mohamed Mamdouh AlQasmi (cum laude), Mohammad Tabatabaei Nejad (cum laude), Mohtashem Samsam (cum laude), Nahla Mohsen Abd Alrahman Hasabou (rite), Nalini Patel (summa cum laude), Nariman Shakri Ahmed Ali (cum laude), Nashwa Mohsen Abd Alrahman Hasabou (rite), Nidal Nimri (summa cum laude), Rashid Sabri Rashid (rite), Salamoura Irene (summa cum laude), Seyed Ali Mostoufi (cum laude), Shilpa Srinivasan (summa cum laude).