Délmagyarország, 1996. augusztus (86. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-03 / 181. szám
2 KÜLFÖLD SZOMBAT, 1996. AUG. 3. kommentár Jobbfék után a balfék A nyárelőn jeleni meg a riportsorozat a Magyar Hírlapban arról, hogy a második világháború végén a szovjet hadsereg hogyan irtott ki a Dunántúlon, Egyházashetyén és környékén több ezer ukrán katonát, az úgynevezett vlaszovistákat, akik a független Ukrajnáért, tehát a Szovjetunió ellen harcoltak. A hetyei polgármester, aki a kutatást megindította, több hónappal ezelőtt levélben írta meg az addig megismert tényeket Ukrajna budapesti nagykövetségének. Válaszra sem méltatták: Ukrajna mindeddig nem érdeklődött Vas megyei földben nyugvó hőseinek, mártírjainak tömegsírjai iránt. Most, a millecentenáriumi vereckei emlékműállítás pitiáner huzavonájában, azonban hatalmasat nőtt az ukrán áldozatok ázsiója. Hiszen újra csatasorba lehet őket állítani - aktuálpolitikai küzdelemben. Már amennyire egy emlékmű fölállításának ügye aktuálpolitika. Nem olyan rég, Siklós környékén szobrot emeltek II. Szulejmánnak, annak a török szultánnak, akinek a mohácsi vészt - vagyis nagy áttételekkel ugyan, de mai állapotunkat, egy kicsit karikírozva, ezt a vereckei huzavonát is köszönhetjük. A török császár magyar szobrának fölállításakor viszont senki nem gondolt arra, hogy a török kormány fel akarja újítani budai fennhatóságát, és megint Hóbiárt lesz Szegeden a basa, nem pedig Szalay úr a polgármester. rve Verecke ügyében keressünk magunkban is hiU hát! Cirill és Metód, a két bizánci szerzetes 863tól hittérítő tevékenységet folytatott Pannoniában is, a mai Dunántúlon. Ahol mi, magyarok a szláv írásbeliség tiszteletére, ugyancsak ezredéves évforduló alkalmából, szobrot állítottunk nekik. Ez eddig rendben van. Ami nincs rendben, hogy az ukrajnai ukránok írásbeliségük megteremtőinek, Cirillnek és Metódnak a magyarországi szobráról semmit nem tudnak. Holott épp a leghangosabb ukrán nacionalistákat kellett volna idehozni, akár államköltségen, s megmutatni nekik. Ahogy a finnek csinálják az oroszokkal De hát ahol a "jobbfék" után a külügyminiszteri székben a balfék következik, ott ennyi diplomáciai bölcsességet se várhatunk. I Már a gyomnövények sem segítenek? Koreai éhínség • Szöul (Reuter/MTI) Az Észak-Koreában évek óta tartó élelmiszerhiány elérte az éhínség szintjét - jelentette ki a Reuternek adott nyilatkozatában Jamamori Tecuano, az Élelmet az éhezőknek (FHI) nevű nemzetközi segélyszervezet elnöke. Jamamori július 23. és 30. között tett látogatást ÉszakKoreában, hogy információkat gyűjtsön az országban uralkodó helyzetről, a hatalmas áradások okozta károkról. Mint elmondta, a növekvő csapadékmennyiség évek óta mind nagyobb árvizeket okoz, s a múlt évben volt a század legnagyobb áradása. A koreaiak az idei, szeptember-októberi termésben reménykednek, de az elmúlt hetek újabb esőzései és áradásai rontják ennek esélyeit. • Little Rock (MTI) A Little Rock-i bíróság esküdtszéke részleges Ítéletében felmentette a háromrendbeli csalás és bűncselekményre irányuló szövetkezés vádja alól azt a két volt arkansas-i bankárt, aki az ügyészség vádirata szerint törvénysértő módon támogatta Bili Clinton 1990-es kormányzói újraválasztási kampányát. A felmentő ítélet politikai értelemben roppant kedvező fejlemény a Fehér Ház számára, mert elveheti az élét az elnökkel szembeni további pénzügyi-visszaélési gyanúsftgatásoknak és találgatásoknak. A másik oldalon viszont csapás a republikánusokra nézve, akik a Whitewatervizsgálatok feltárásaira táRopognak a fegyverek • Dusanbe (MTI) Ismeretlen tettesek meggyilkolták Tádzsikisztán Tádzsikábád nevű körzetének közigazgatási vezetőjét, Mahmud Idijevet. Az azonosítatlan fegyveresek a körzeti székhely, Tavildara közelében megállásra kényszerítették Idijev gépkocsiját és agyonlőtték a politikust, Emomali Rahmonov elnök személyes megbízottját. Az oroszbarát dusanbei kormány és a fegyveres mohamedán ellenzék a két hete megkötött tűzszünet ellenére heves csatározásokba bocsátkozott az utóbbi napokban. Nem hivatalos adatok szerint a kormány 200 katonája vesztette életét Tavildara térségében az utóbbi két hónap folyamán. Az orosz hadsereg felvonult a tadzsik-afgán határon, „baráti" nyújtva - az oroszbarátoknak. (MTI Telefotó) segítseget • Vereckei „változat": Se emlékmű, se imádság • Kijev (MTI) Ukrajnában a kárpátaljai Vereckei-hágón nem épülhet fel a honfoglalási emlékmű. Erről döntött csütörtökön Kijevben egy tárcaközi egyeztető bizottság. Az ukrán fővárosban lezajlott ad hoc bizottsági ülésen vezető beosztású állami tisztségviselők úgy határoztak, hogy a Vereckei-hágón augusztus 15-én nem rendezhetnek istentiszteletet sem a honfoglalás 1100. évfordulójának alkalmából. Az egyeztetésen részt vevők végül arra jutottak, hogy a Kárpátalja megyei közigazgatás fogja kiválasztani azt a helyet, ahol „emlékművet emelnek az ukrán-magyar barátság tiszteletére" szerzett tudomást hitelt érdemlő forrásból az MTI kijevi tudósítója. Az egyeztetés hangulatára jellemző a tanácskozás egyik résztvevőjének, egy parlamenti képviselőnek a kijelentése. A honatya állítólag azt mondta, hogy ha az emlékmű hivatalos engedéllyel vagy anélkül felépül, akkor az ukrán nacionalista szervezetek ugyanazon a helyen ellenépítkezésbe kezdenek: a honfoglalási emlékmű köré oszlopokat emelnek Horthy ukrajnai áldozatainak emlékére. Az ukrán külügyminisztérium információs főosztályán nem voltak hajlandók tájékoztatást adni a tárcaközi egyeztetésről, még a tanácskozás tényét sem erősítették meg. A vereckei emlékmű amelynek építését a nacionalista szervezetek tiltakozása miatt már korábban időlegesen leállították - hét darab, egyenként mintegy 17 tonnás, tördelt andezittel borított kőtömbből állt volna. Az 5,3 méter magasra tervezett építményt a Kárpátok vonalát jelképező ösvény vette volna körül, amelyet hét, sugár irányú kis út kötött volna össze a középen álló emlékművel. Olajembargá az USA ellen? • Teherán (MTI) Irán felszólította a mohamedán országokat, hogy ne szállítsanak többé olajat az Egyesült Államoknak, mert az olyan törvény elfogadására készül, amely büntető intézkedéseket helyez kilátásba az iráni olajiparban befektető külföldi vállalatok számára. „Miért játszik ilyen játékot velünk az Egyesült Államok? Miért nem cselekszünk mi is hasonlóképpen? Miért nem alkalmazunk szankciókat mi is az Egyesült Államokkal szemben?" - kérdezte Ali Akbar Hasemi Rafszandzsani iráni elnök a teheráni egyetemen tartott pénteki imán. Rafszandzsani felszólította a muzulmán országokat, hogy használják a politika, a nyomásgyakorlás eszközeként a kőolajat. Az iráni elnök szerint, ha a termelő országok nem szállítanak többé olajat az Izraelt támogató USA-nak, akkor Palesztinát el lehet majd ragadni Izraeltől anélkül, hogy háborút folytatnának a zsidó állam ellen. Rafszandzsani sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy egyés mohamedán országok szerint az olajat nem lehet politikai célokra felhasználni, és úgy vélte: a muzulmán országok nem tudják összehangolni erőfeszítéseiket érdekeik védelmében. „Minden egyes alkalommal, amikor a kőolaj árának emelését mérlegeljük, bizonyos országok túltermelnek és keresztülhúzzák számításainkat" mondta. • Részleges ítélet Elvarrták az elnökhöz vezető szálakat maszkodva szerették volna előtérbe állítani az elnök jellemhibáit, csökkentve újraválasztási esélyeit. Az esküdtszék hét további — kevésbé lényeges - vádpontban nem tudott dűlőre jutni, a bíró ezeket illetően érvénytelennek nyilvánította a tárgyalást. Az elnöki házaspárt is érintő, szövevényes Whitewater-ügyhöz csupán közvetve kapcsolódó perben az ügyészség azzal vádolta a két üzletembert, Herby Brnascumot és Róbert Hillt, hogy felelőtlenül bántak bankjuk pénzével, és a választási szabályok megszegésével, csalárd módon támogatták Bili Clinton 1990-es kormányzói korteshadjáratát: viszonzásul az újraválasztott kormányzó magas szintű állami hivatalt juttatott a számukra. AKI GYŐZÖTT - NYER! A CIB Hungária Bank Rt. pénzjutalomban részesíti mindazokat a magyar sportolókat, akik a? 1996-os atlantai olimpián aranyérmet szereznek. Hasonló módon pénzjutalmat ad három olimpikonnak, akik az olimpia ideje alatt, az egész országra kiterjedő telefonos szavazás alapján, a legtöbb szavazatot kapják mint a„közönség kedvencei' A „KÖZÖNSÉG KEDVENCEI' SZAVAZÁS ÁLLÁSA: 1. KOVÁCS IVAN-VIVAS 2. DALA TAMÁS-VÍZILABDA 3. KOVÁCS ÁGNES - ÚSZÁS 3. NÉMETH KÁROLY-ASZTALITENISZ 5. KÁNTOR ANIKÓ - KÉZILABDA HETI NYERTES TELEFONÁLÓINK: AKI NEM GYŐZÖTT, AZ IS NYERHET! A szavazás szabályai egyszerűek: az olimpia ideje alatt, bárki, bármikor (éjjel-nappal) felhívhatja telefonon a megadott számot, és bemondhatja kedvenc sportolója kódszámát vagy a sportoló nevét. A szavazás állását szombatonként megtekintheti az újságokban, illetve naponta a Magyar Hírlapban. A szavazás az olimpia után bárom nappal, 1996. augusztus 7-én éjfélkor ér véget, és ezután hozzuk nyilvánosságra a végeredményt. 1. HARASZTI TIB0RNE, SZARVAS 2. HORVÁTH FERENC, BUDAPEST 3. HUBER ISTVÁN, JÁSZBERÉNY 4. KISS TAMÁS, ABONY 5. PALOTÁS JOLÁN, BUDAPEST 6. PR0MMER ZSUZSA, BUDAPEST 7. RÁCSICS EMESE, BUDAPEST 8. SUGÁR EMESE, PÉCS 9. SZŰCS DÓRA, BUDAPEST 10. THÜRINGER FERENCNÉ, NYERGESÚJFALU SOT, ON 15 NYERHET! Azok között, akik kedvenc sportolójukra szavaznak, ötnaponként tíz-tíz értékes ajándékot, a szavazás lezárása után pedig egy darab fődíjat sorsolunk ki közjegyző jelenlétében. A fődíj egy kétszemélyes, egyhetes görögországi út, az olimpia őshazájába. SZAVAZZON A KEDVENCERE! 266-6737 Zsidó települések • Jeruzsálem (MTI) Az izraeli kormány úgy döntött, hogy enyhíti a megszállt arab területeken lévő zsidó telepek bővítését korlátozó intézkedéseket, amelyeket még az előző, munkapárti kormányzat rendelt el. A kabinet egyben úgy határozott, hogy a kormány külön engedélye szükséges újabb zsidó települések létrehozásához a Jordán folyó nyugati partján és a Gázaövezetben. „Egy tivornyám Marxszal" • Bukarest (MTI) Mircea Dinescu, a neves román ellenzéki költő, az 1989-es romániai változások egyik vezéralakja két új kötetének csütörtöki bemutatója a román főváros művelődési életének kiemelkedő eseménye volt: az Egy tivornyám Marxszal című verseskötet és a Vidán és szomorú pamfletek című szatíragyűjtemény a mai Ámániai valóság feszítő ellentmondásaira rámutató irodalmi dokumen-, tum. Bukarest legnagyobb könyvesboltja kicsinek bizonyult a román irodalmi és művészeti élet vezető személyiségei számára - az új Dinescu-könyvek máris hiánycikkek lettek. Muzulmánok támadta szerbek • Szarajevó(MTI) Muzulmán lakosok támadtak az ENSZ-rendőrök kíséretében háború előtti otthonuk felkerésére Szarajevóba érkezett szerb menekültekre. Személyi sérülés nem történt, de a nemzetközi rendőri erők egyik járműve megrongálódott, amikor mintegy 200 muzulmán kőzáport zúdított a szerbeket kísérő fegyvertelen rendőrökre - közölte pénteken Patrik Svensson ENSZ-szóvivő. Az összetűzés csütörtökön történt Szarajevó északi elővárosa, Vogosca közelében. A rendőrök a Boszniában állomásozó nemzetközi béketeremtő erők (IFOR) egyik olasz egységét hívták segítségül a köveket dobáló és botokkal hadonászó muzulmánok lecsillapítására. Sebészeti csoda • Nápoly (MTI) Tíz napig a mesterséges szív tartott életben egy kétéves olasz kislányt a nápolyi Modalni kórházban, míg a betegség miatt operált szíve a hosszú pihenésnek köszönhetően ismét működni kezdett. A kislány a Fallot-tetralogia néven ismert szívrendellenességgel született, s már ötvennapos korában átesett egy műtéten. Ujabb műtétet hajtottak végre szívén, hogy teljes mértékben megszüntessék a rendellenességet. Az operáció technikai szempontból tökéletesen sikerült, de a baloldali szívkamra váratlanul „leállt": nem volt képes összehúzódni, s így vért pumpálni. Az orvosi konzílium úgy döntött, hogy pihenni hagyják az operált szívet. A kislány felnyitott mellkassal műszívre került, s a gép tartotta fenn a vérkeringést. A gyermek szíve tíz nap elteltével ismét működni kezdett.