Délmagyarország, 1996. augusztus (86. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-03 / 181. szám
SZOMBAT, 1996. AUG. 3. BELFÖLD 3 • V VT Y jegyzet „Minőségi differenciálásra kell törekedni" - mondja Skultéty Tamás, a Hökosz elnöke „Ne igyunk előre a medve bőrére!" (Fotó: Révész Róbert) Tandíjgettó A szó elszállt, írás kéne már - hirdették a tavaly őszi diáktüntetésen a tacepaók. Nos, most már írás is van. A Skultéty Tamás vezette Hökosz ugyanis néhány igazán fontos, a hallgatói juttatásokról, térítésekről, illetve a tandíjról szóló kérdésben megegyezett a művelődési tárcával. Hogy ez a megállapodás mire lesz elég, azt egyelőre nem tudni. A tandíj, mint intézmény, ma már nem kérdés. Azt minden egyetemista és főiskolás elfogadja. A többség egyébként tavaly kora ősszel sem ez ellen, hanem inkább a kormányrendelet, és annak bevezetési módja ellen tiltakozott. Először szépen kérték, majd később követelték, hogy bármilyen tandtjrendszer bevezetéséig a minisztérium a diákokkal karöltve dolgozzon ki egy olyan kompenzációs csomagot, amely a hátrányos anyagi helyzetű hallgatóknak is lehetővé teszi tanulmányaik folytatását, mert az életben lévő tandíjrendelet nem tesz különbséget jó és rossz, valamint szegény és gazdag tanuló között. Egyszerűen arról szól, hogy kinek mennyi pénze van. A Hökosz már tavaly nyáron javasolta a tanulmányi eredmény alapján történő differenciálást, de azt lesöpörték az asztalról a minisztérium illetékesei Ha emlékeznek, az sem volt egyértelmű, hogy a tandíj az azt beszedő felsőoktatási intézményben marad-e, többletforrást képezve az intézményi fejlesztésekhez, vagy sem. A szónokok hordók tetejéről kiáltották: nem fogadják el az adójellegű tandljrendeletet, mert nem tudják hová megy a pénzük - a költségvetési hiányt pedig ne az ő pézükből pótolják. A Z új ta'ndtjrendeletben, amely a megállapodás sze• rint jövő év szeptemberétől lép életbe, már szerepel a differenciálás, és az, hogy a tandíjbevétel többletforrásként az intézményeknél marad. Az egyetemisták, ha nem is teljes egészében, de elérték azt, amiért küzdöttek, tüntettek. Igaz, maradt még megválaszolatlan kérdés. Hogy meddig lesz porondon a tandíj, mikor törnek ki a tandíjgettóból, azt egyelőre ugyanúgy nem lehet tudni, mint azt, mennyit ér a közelmúltbéli megállapodás... A szeged-alsóvárosi búcsú programja Ungvári Uniá • Hajdúdorog (MTI) Jubileumi rendezvényekkel emlékezik az Ungvári Unió 350., a máriapócsi Mária-kegykép könnyezésének 300., illetve D. János Pál pápa magyarországi misekörútjának 5. évfordulójára a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye Püspöksége. Keresztes Szilárd püspök, a Miskolci Görög Katolikus Apostoli Exarchátus kormányzója elmondta: a hármas jubileum ünnepi szentmiséjét augusztus 18án, az Európa-hlrű máriapócsi búcsújáróhelyen rendezik. Szentbeszédet mond II. János Pál pápa személyes küldötteként - Roger Etchegaray vatikáni bíboros, az Igazságosság és Béke Pápai Bizottságának elnöke. Augusztus 18. és 21. között Hajdúdorog ad otthont a magyar nyelvű görög katolikus egyházközségek világtalálkozójának. Országos mézvásár • Jászberény (MTI) Országos mézvásárt és méhésztalálkozót tartanak augusztus 10-én Jászberényben a Szatmári László Jászsági Méhészegyesület és a helyi művelődési központ szervezésében. A rendezvényre immár kilencedik alkalommal kerül sor, ezúttal a Jászberényi Nyár '96 Vigadalmi Napok egyik eseményeként. A méhészek, a mézfelvásárlók, a méhészeti eszközgyártók és forgalmazók találkozóján korszerű méhészeti technológiák megismertetésére, nagybani és kistételű értékesítésre is lehetőség nyílik. A szervejők célja az is, hogy népszerűsítsék a méz fogyasztásának előnyeit, az egészség megőrzésében betöltött szerepét. A pécsi JPTE terjeszkedik • Székesfehérvár, Szolnok (MTI) A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem ősszel 25 szakterületen indít képzést két vidéki nagyvárosban, ezzel sok száz hallgató számára válhat elérhetővé a levelező jellegű oktatásban való részvétel. A JPTE korábban már telepített ki egy-egy képzést a humán erőforrás, a gazdálkodás területén néhány nagyvárosba. Az idén azonban először úgy döntött, hogy az ország egy-egy csomópontjában az egyetemi képzésének jelentős részét egyszerre és egyidejűleg helyezi ki. Több térség pályázott erre a lehetőségre, végül Szolnokot és Székesfehérvárt találták alkalmasnak. Vállalkozók háza • Komárom (MTI) Az utolsó simításokat végzik az építők Komáromban azon a háromszintes épületen, amelyben rövidesen vállalkozók, vállalkozások kapnak helyet. Az úgynevezett inkubátorházat amely Komárom-Esztergom megye első ilyen jellegű létesítménye - a város önkormányzata és a Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány hozta létre mintegy hatvanmillió forint ráfordítással. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (Hökosz) a módosított felsőoktatási törvény elfogadása után tárgyalásokat kezdett a művelődési tárcával a hallgatói juttatásokról, térítésekről, valamint a tandíjról szóló új kormányrendeletről. Az elmúlt héten megegyezés született tandíj-ügyben a tárgyaló felek között. A diákszervezet szegedi elnökével, Skultéty Tamással a megállapodásról beszélgettünk. 9 Tavaly hiába tárgyalták végig a nyarat, javaslataik közül egyetlen egyet sem építettek be a tandíjrendeletbe. Most úgy tűnik, megvalósulnak azok a célok, amelyekért tavaly ősszel az utcára vonultak. - Ne igyunk előre a medve bőrére! A Művelődési és Közoktatási Minisztériummal történt megállapodás csak egy dolog. Mindez akkor válik élővé, ha a kormány olyan szellemű rendeletet hoz, amilyen szellemben a tárgyalások is folytak. • A júliusi megbeszéléssorozat építőbb jellegű volt, mint a tavalyi? - Igen. Idén konstruktívabb volt a környezet is. Mindehhez tudni kell, hogy diáktüntetések árnyékában teljesen másképpen viselkednek a szereplők a tárgyalásokon; kisebb a mozgásterük. Tavaly ilyen helyzet állt elő. Most megegyeztünk ugyan a művelődési tárcával bizonyos kérdésekben, de a dolog koránt sincs lefutva, hiszen ott van még a Pénzügyminisztérium. .. 9 ...ahonnan tavaly • Budapest (MTI) A mintegy harminc nemzedék előtti történelmi valóságot a múlt századtál kezdve politikai ideológiákbál táplálkozó közhelyek fedték el. E tapasztalat arra int, hogy más korszakokhoz hasonlóan honfoglalásunk történetének elemzését is szigorúan a szakmai szempontok és módszerek alapján kell elvégezni, a történelmi realitás tiszteletben tartásával. Egyebek között ezt hangoztatta Kosáry Domokos akadémikus, a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Történészek VilágszövetséCsongrádon tartott tegnap sajtótájékoztatót Kelemen József, a Hungarosprint Rt. elnök-vezérigazgatója, s egyúttal bejelentette: ősszel dr. Katona Béla, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnöke követi a példáját. Dán, holland és más tapasztalatokra épitve, Zalalövö, Szécsény (Nógrád megye) és Csongrád regionális központokkal kerékpárforgalmi hálózatok létesülnek, mégpedig 3,8 milliárd forintos költséggel. A környezet védelmén, az idegenforgalom és a falusi ősszel kiszivárogtak olyan információk, hogy 1996. január elsejétől az alaptandtjat négy-, a kiegészítő tandíjat pedig tizen-hatezer forintra kívánják emelni. Később cáfolták a hírt. - Ilyen és ehhez hasonló információink megint vannak. A Pénzügyminisztérium ugyanis állítólag 1997-ben szeretné megemelni a tandíj összegét. Természetesen a hírt újfent cáfolták. A jövő évi költségvetési törvényt azonban most készítik elő, éppen ezért még minden elképzelhető... Mindenesetre abban megegyeztünk, hogy sem a művelődési minisztérium, sem a Hökosz nem támogatja azt az elképzelést, hogy a tandíj jelenlegi kétezer forintos mértékét a jövő évben megemeljék. Nem látjuk ugyanis értelmét. Véleményünk szerint a minőségi differenciálásra kell törekedni. Tény, hogy az intézmége, az MTA Történettudományi Bizottsága és Történettudományi Intézete közös konferenciájának nyitónapján, pénteken. A háromnapos tanácskozást a magyar honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából rendezték meg Budapesten. A megjelent - mintegy 350 tagú magyarországi és határon túli történészekből álló hallgatóságot Diószegi István, az ELTE egyetemi tanára köszöntötte. turizmus fejlesztésén túl, a fiatal korosztályok egészségének védelme az elsődleges cél. A Bokros nélkül 18 ezres lakosú Csongrád például körülbelül 100 ezer (!) fával rendelkezik, ám amint azt Losonczi Zoltánná Piroska Réka önkormányzati képviselő, a Tisza Szövetség elnöke elmondta: az egyik általános iskolában a tanulók 70 százalékánál valamilyen kóros egészségügyi elváltozás tapasztalható. Egyébként Pavics Lázár, a Pénzügyminyeknek kell a bevétel. Csak éppen nem mindegy, hogy hogyan, kitől és milyen módon szedik be azt. Ha a hallgatók tanulmányi eredménye alapján differenciálnak, akkor viszonylag reális rendszer alakul ki. 9 A megállapodás tehát arról szál, hogy a tandíj összegét a felsőoktatási intézményeken belül elsősorban a hallgatók tanulmányi eredménye, illetve szociális helyzete alapján differenciálják. - Igen, bár a „szociális helyzet" nagy valószínűséggel kikerül a rendszerből, mégpedig azért, mert az ma Magyarországon egyszerűen mérhetetlen. 9 Mikor lép életbe az új tandíjrendelet? - Az új tandíjszabályozást az 1997-98-as tanévben vezetnék be, méghozzá felmenő rendszerben, ami azt jelenti, hogy az akkor csak az első évfolyamos hallgatókra Kosáry Domokos utalt a XIX. század azon cseh, magyar és román történészeire, akik a nacionalista feszültségek eredményeként szakmai érvek helyett akkori politikai szemléletük múltba vetítésével folytattak polémiát a magyar honfoglalásról, meghamisítva a tényeket és azok történelemre gyakorolt hatását. Ezt a kort meg kell tisztítani a rárakódott ideológiai rétegtől, ábrándoktól, fellengzős frázinisztérium főtanácsosa úgy nyilatkozott a beruházásról, hogy fél év múlva megtérül a befektetett összeg. A Városi Galéria földszinti tanácskozótermében arról is említést tett Kelemen József - megköszönve a Tisza Szövetség támogatását -, hogy azért esett éppen Csongrádra az rt. választása, mert nem autóút, autópálya, hanem vasút halad át rajta. Ötven-hatvan kilométeres körzetében jelentős természeti, történelmi és kulturális vonatkozna. Akik idén kezdik el az egyetemet, a főiskolát, azok a tervek szerint a hallgatói normatíva három százalékát fizetik majd. 9 Milyen témakörökben várható még kemény csata a minisztérium és a Hökosz között? - Két dologban nem sikerült megegyeznünk: a tandíj maximális mértékében, valamint a tandíj-kompenzáció lehetséges formáiban. Ezekben még nagy csaták várhatók. 9 Adódik a kérdés. Ha ezekben valami oknál fogva nem sikerül megállapodniuk, akkor lesz-e diáktüntetésekkel fűszerezett forró ősz a felsőoktatásban? - Minden elképzelhető... Ha a közigazgatási egyeztetésen valaki olyan dolgot akar beleerőltetni a rendeletbe, amely a diákok számára nem elfogadható, akkor az utcára vonulnak a hallgatók. Sb. C. SB. soktól és meg kell mutatni az eredeti múltat a magyarság etnogenezisének valódi történetét - tette hozzá. Az első előadó Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke leszögezte: a magyar történettudomány feladata itthon és a határokon túl az, hogy a sokszínű, egységesülő Európában megtalálja a magyarság helyét. Elismerően szólt a magyar történészek munkájáról, amely szerinte megalapozta az 1980-as évek politikai reformjait és változásait. A történész jelezte, hogy a történelemtudomány megjelenítésé, népszerűsítése teljes egészében hiányzik a televízióból, illetve a rádióból. értékek találhatók, valamint az önkormányzat minden segítséget megad a program megvalósításához. Az idegenforgalmat, az ökoturizmust és az egészségügyi turizmust (termálvíz, jó levegő) is fellendítheti a területi központ, nem beszélve arról, hogy új munkahelyek jöhetnek létre a Szolnok-Kecskemét (Bugac)- KiskunmajsaÓpusztaszer-Szeged-Hódmezővásárhely-OrosházaSzarvas határolta területen. Kapcsolódva a Tisza- és Al• Munkatársunktál Ma és holnap rendezik meg a ferences templomban a hagyományos szeged-alsávárosi búcsút. Hován Ágoston ferences plébánostól megtudtuk, hogy a Havas Boldogasszony búcsút - mely a török hódoltság után lett nagybúcsú - az 1600-as évek vége óta rendeznek Szegeden. Az esemény pár száz évvel ezelőtt százezres tömegeket vonzott. Az elmúlt években tíz-tizenötezren vettek részt az eseményen. A ferences plébános szerint idén is körülbelül ennyien fordulnak majd meg a másfél nap alatt a búcsún. Az ünnepi körmenetre több mint ötezer hívőt várnak a környező falvakból, a Dunánföld-programokhoz. Janáky Istvántól (Iparterv Rt.) pedig azt tudhatta meg a Molnár József polgármesterrel az élen megjelent szakembergárda, hogy a Dózsa György téri L-alakú épület (posta) Erkel Ferenc utcai részében körülbelül 600 négyzetméteren alakítanak ki kiszolgáló létesítményt, vagyis információs bázist, kerékpárkölcsönzőt, -szervízt, -tárolót és olcsó szálláshelyet. Áfával együtt 8-9 millió forintért. Egyébként a térségben már túlról és a Délvidékről. A ferences templom köré vásárosok telepednek, de, amint Hován Ágoston mondta: nem zavarják majd a szentmiséket és liturgiákat. A búcsú programja a következő: Szombat - 14.30 gyermekek szentmiséje, celebrálja Gyulay Endre megyés püspök; 18.00 ünnepi szentmise; 20.00 zsolozsma; 22.00 görög katolikus liturgia, celebrálja Szaplonczay Miklós parókus; 24.00 szentmise a megholtakért. Vasárnap - 2.00 keresztúti ájtatosság; 5.00 zsolozsma; 7.00 szentmise; 9.00 szentmise és körmenet, celebrálja és vezeti Gyulay Endre megyés püspök; 12.00 szentmise; 15.00 litánia; 17.00 újmise, celebrálja P. Lengyel Donát újonnan felszentelt pap; 18.00 zsolozsma; 19.00 szentmise és Te Deum. 63 kollégium fogadókész nyári szálláshelyek biztosítására. Végezetül Losonczi Zoltánné Piroska Réka volt polgármesterként is felhívta a figyelmet arra, hogy már 1993 óta tart az együttműködés a részvénytársasággal, amelyet arra kért: a Tisza, a hamarosan védetté nyilvánított ártéri erdők vonalán haladva bővítse a kerékpárforgalmi hálózatot, a környezetbarát közlekedést. Amire annál is nagyobb szükség van, mert például a szomszédos Békés megyében jóval fejlettebb a kerékpárút-hálózat. D. A. L. • Történészkonferencia A honfoglalás és a közhelyek • Az egyik regionális központ: Csongrád Bicajozz az egészségedért!