Délmagyarország, 1996. június (86. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-04 / 129. szám

10 SPORT KEDD, 1996. JÚN. 4. Csomor bajnok • Tudósítónktól Komlón rendezték meg a terepkerékpárosok országos bajnokságát, amelyen a nők versenyében szegedi siker született. Az első forduló után még bizonytalan volt Csomor Erika elsősége, de aztán fokozatosan elhúzott ellenfeleitől és végül maga­biztosan nyert. A sorrend a 39 kilométer megtétele után: 1. Csomor Erika (Szegedi Keréspáros SC), 2. Straubin­ger (Oxigén), 3. Vajda (Sla­lom). Közös rendezés • Szöul (MTI) 2002-ben Dél-Korea és Japán közösen rendezi a lab­darúgó- világbajnokságot. A FIFA (a Nemzetközi Labda­rúgó Szövetség) Végrehajtó Bizottsága döntött fgy, mivel nem akarták sem az egyik, sem pedig a másik fél jelent­kezését visszautasítani. A közös rendezéssel azonban számos kérdés merült fel, amit a két ország szövetsége tárgyalások útján old majd meg. Például azt, hogy hol legyen a nyitó mérkőzés, melyik órsz'ág ÍSá=Ü2í 2 rendező jogán a 32-es döntő­ben? Egy biztos: amit a poli­tikusok nem tudtak megol­dani, azt a foci elrendezte. Hasimito Rjutaro, japán csá­szár először fog Dél-Koreá­ba látogatni, ha rendeződnek a dolgok... Érmek a fővárosból • Munkatársunktól A közelmúltban Budapes­ten tartották a cselgáncs Ma­gyar Köztársaság-kupa küz­delmeit, ahonnan a Tisza Budo SE sportolói több éremmel tértek haza. A sze­gedi eredmények. 38 kg.: 1. Kelemen Balázs. 41 kg.: ...3. Balogh Tibor. 53 kg.: ...3. Tóth Gyula. e Ugyancsak a fővárosban serdülő országos ranglista­versenyt rendeztek a minap; a Tisza Budo SE cselgáncso­sai itt is jól szerepeltek. Eredmények. 68 kg.: ...3. Szemerédi Tamás. 75 kg.: ...3. Nagy Péter. +75 kg.: ...3. Piti Sándor. Szentgyörgyi csúcsa • Munkatársunktól Szentgyörgyi Katalin, a Szegedi VSE serdülő korú középtávfutója szombaton Bukarestben nemzetközi fel­nőtt versenyen szerepelt, ahol 5000 m-en 16:38.85-ös időt ért el. Ezzel az ered­ménnyel megdöntötte az 1986-ban Nagy Andrea (Győri Dózsa) által elért 17:05.9-es országos serdülő rekordot. Fazekas: nem! • Tudósítónktól Beszámoltunk róla, hogy Fazekas Lászlót, az Újpesti Dózsa egykori kitűnőségét, felkérték, hogy vállalja el az UTE vezetőedzői tisztségét. Fazekas gondolkodási időt kért. Ennek lejárta után kö­zölte az illetékesekkel, hogy nem vállalja, mert még egy évig Belgiumban szeretne maradni. Az újpestiek továb­bi jelöltjei erre a posztra: Szendrei József, Bicskei Bertalan, Varga István. rádiós tájfutás Az elmúlt hét végén is bebizonyosodott, hogy Asotthalom a szegedi rá­diós tájékozódási futás főhadiszállása lett. A rendszeres edzések mel­lett nagy versenyek bo­nyolódnak az árnyas fák álatt. Immáron ötödször rendezte meg a Szegedi Rádiós Tájékozódási Futó Club a Diána-kupát, amelyet az idén elóször a Westel is támogatott, s most a moldovai és a ju­goszláv indulókkal nem­zetközivé vált az ese­mény. Mivel Paskuj Mátyás szö­vetségi kapitány ezt a ver­senyt jelölte ki a második vá­logatónak, így rajthoz állt a sportág hazai elitje is. Világ­és Európa-bajnokok, vala­mint helyezettek mérték össze felkészültségüket a két nap során. Már az első ver­senynapon kiderült, hogy a legnagyobb harc a házigaz­dák és a korábban egyedural­kodó OTP Bank Nyíregyháza versenyzői között alakul ki. Az első etapoi azöiiDar. pont előnnyel a szegediek zárták. A Csongrád megyei versenyzők közül az első erőpróbán a az URH-ban Bálint Gábor (Rúzsa) az F14-ben, Bíró Tamás (Sze­ged) az Fl 6-ban nyert, sőt ez utóbbi klubtársa ifj. László Károly másodikként ért a cél­• Budapest (MTI) Szombattól június utolsó napjáig bezáró­lag Európa legjobb 16 futballválogatottja ran­devúzik Angliában. A ti­zedik kontinensbajnoki döntőben pályára lépő 16 legénység bemutatá­sát ezúttal a B csoporttal folytatjuk. Spanyolország Javier Clemente szövetsé­gi kapitány ugyan nem mondja, de mások leírták: a hosszú bajnoki versengés miatt kevés előkészületi mérkőzést vívhatott a válo­gatott együttes. Igaz, a selej­tezőkből a megszokott stílu­sos módon verekedte be ma­gát a 16 közé. Voltaképpen fiatalnak mondható ez a tár­saság, amelynek igazi lendü­letet Jose-Luis Caminero és Kiko Narvaez adhat. Cami­nero két éve, az Egyesült Ál­lamokban rendezett vb-n lőtt három góljával, csillogó for­májával magával ragadó egyéniségként vált igazán is­mertté, Kiko pedig az 1992­es barcelonai olimpiai arany­érem kiharcolásában vállalt alapvető részt. A kollektívának egy má­sik ötkarikás bajnok, Albert Ferrer adhat további tartást. A kapuban rendíthetetlen szikla - igaz, már nem ép­pen fiatal ember - Andoni Zubizarreta. A brazil polgár­ból honosítással spanyollá vedlett Donato mellett Fer­nando Hierro és Luis Enri­que Martinez potenciális fegyver. Elől a Real Madrid tinédzserje (rá jól emlékez­nek a ferencvárosi védők a Bajnokok Ligája tavalyi ba. Az N14-ben a dobogó há­rom fokán csak szegediek vé­geztek: Hernek Krisztina, László Dóra, Gulyás Eszter sorrendben. Az RH F 19-ben Hajnács Tamás fölényesen verte ellenfeleit, az F40-ben László Károly második he­lyen ért a célba. N19-ben Nagy Katalin a dobogó har­P^jik fokára állhatott. A 77 induió másnap ugyancsak megmérettetett. Á verseny azonban csak az első nyolc percben volt zavarta­lan, mert utána rejtélyes kö­rülmények között két adóval (az egyiket kikapcsolta, a másikat pedig megrongálta valaki) probléma lett. Ez madridi mérkőzéséről), Raúl ugyanilyen veszélyes egyé­niség. Clemente lépten-nyomon hangoztatja: Franciaország­tól rémesen fél. Okkal, mert 1984-ben Michel Platiniék móresre tanították az ibériai­akat a végső, döntő párizsi összecsapáson (2-0). Most is megeshet ilyesmi... Franciaország A „gallkakasos" legény­ség rendre képes egy-egy mágikus duót felmutatni. Ezúttal Angliában Youri Djorkaeff és Zinadine Zidane ülhet fel a „tandemre". Leg­alábbis a szövetségi kapi­tány, Aime Jacquet ezt ígéri, reméli. Zidane-t Giresse he­lyére gondolta ki Jacquet; a bordeaux-i játékos még jobb, mint a város híres vö­rösbora. A Platini-utódot ne­hezebb meglelni, mint törté­netesen az Edith Piafhoz ha­sonló nagyságrendű énekest fölléptetni a mindent jelentő deszkákra. A most 28 éves Djorkaeff esetleg megidéz­heti Piatini szellemét a szi­getországi gyepen. Amikor Jacquet kapitány előállt ezzel az ötlettel, so­kan kinevették. Djorkaeff azután termelni kezdte a gó­lokat, s ma senki sem kérdő­jelezi meg azt a tételt, mi­szerint ő a lehető legjobb személy azon a poszton, mely igen lényeges: a kö­zéppályás vonal és az ékek közötti űrben ügyeskedő. A-kapus Bemard Lama Európa legjobbjai közé so­rolható, a védelemben Mar­cel Desailly és Alain Roche áttörhetetlen. A középpályán a friss Bajnokok Ligája­azonban egy pillanatig sem befolyásolta a verseny kime­netelét, de elgondolkodtató lehet, hogy valaki így akar előnyt szerezni a vb-rendezé­sért folytatott versenyfutás­ban. Hajnács Tamás a máso­dik napon is tarolt, de ifj. László Károly és László Dó­ra is nyerni tudott. A két versenynap szegedi •jssiíSÍtCtt ?r?dménye. F16: 1. Bíró Tamás, 2. ifj. László Károly. F19: 1. Hajnács Ta­más. F40: ...2. László Károly. N14: 1. László Dóra, 2. Her­nek Krisztina, 3. Gulyás Esz­ter. N19: ...3. Nagy Katalin. A Westel-Diána-kupát immá­ron másodszor is a rendezők­győztes Didier Deschamps egy másik európai elsőségre is éhes. Christian Karembeu és Patrice Loko további két ász Jacquet „paklijában". Bulgária A balkáni legénység ed­dig egyetlen egyszer, még 1968-ban jutott be a legjobb nyolc közé. Ha az 1994-es világbajnoki „fonalat" ismét elkapja, akkor vita nélküli, ott a helye a négy között Angliában. Igenám, de néhány jelen­tős erő Amerika óta távozott, másrészt többen igen gyak­ran kimaradoztak neves kül­földi kenyéradó csapatuk kezdő-névsoraiból. - Ez kellemetlen; de attól még nem feledtek el futbal­lozni Sztoicskovék - ismeri el, ugyanakkor vitázik is e ténnyel Dimitar Penev szö­vetségi kapitány. - Kevés volt az igazán fokmérő, el­igazító jellegű előkészületi mérkőzésünk. Penev régi harcosaira, Hriszto Sztoicskovra, Kra­szimir Balakovra, Emil Kosztadinovra támaszkodik. S persze unokaöccsére, Lu­boszlav Penevre, aki az At­letico Madridban európai klasszissá kezdi kinőni ma­gát. Maga a kapitány ismeri az angliai versenykörülménye­ket, hiszen szerepelt a bolgár válogatottban, amely úgy tá­vozott az 1966-os vb-ről, hogy nem sok jót mondhat­tak el róla. Többen állítják: júniusban hasonló csapás éri válogatottját, mert az 1994­es világbajnoki remeklés „tündérálmait" túl sokáig él­vezte a Penev-gárda. nek adta át dr. Szalay István polgármester: 1. Szegedi Rá­diós Tájékozódási Futó Club 109, 2. OTP Bank Nyíregy­háza 99, 3. Apex Optimista SE 56 ponttal. - Öröm volt számomra, hogy az idén már másodszor is sikerült legnagyobb riváli­sunkat, a Nyíregyházát le­győzni. A szegedi verseny­zők közül Hajnács Tamással mo-,;~í!i'!C,n p'éeedett vol­tam, s számomra megnyugta­tó a legfiatalabbak szereplése is, ami a sportág jövőjének záloga - mondta Paskuj Má­tyás klubelnök, szövetségi kapitány. Süli József Románia Amolyan „Aranygeneráci­óval" utazik ki a szigeti finá­léra Anghel Iordanescu szö­vetségi kapitány. - Ez az utolsó nagy bizo­nyítási lehetőség. Gheorghe Hagiéknek érezniük kell ezt. Mert utána szembe kell néz­nünk azzal a kényelmetlen valósággal, hogy többen már idősek lesznek ahhoz, hogy az 1998-ás franciaországi vb­döntőben még bizonyítsanak - mondta a kapitány. Iorda­nescu 1998. júliusáig marad, és most gőzerővel főként Franciaország ellen készül az angliai stratégia felvázolása után. „Csakis arra figyelek, hogy visszavágjunk nekik azért, mert a csoportselejte­zőben Bukarestben vertek meg bennünket; fájó emlék" - húzta alá a tábornok-kapi­tány. - Ha továbblépünk a cso­portból, akkor meg sem ál­lunk az elődöntőig - tippelt a föltételezett folytatásra a szak­ember. - Kemény négyes a miénk. Valamennyi gárda to­vábbmehet, de csak kettőnek van helye a nyolc között ­tette hozzá Iordanescu. - Hagitól függ minden ­nyilatkozta Bálint Gábor, Iordanescu segítője. ­Amenynyiben nem lesz for­mában, akkor vége. Hallik, Miodrag.Belodedic lassú visszavonulásával vé­szes rés támadhat a román védelem közepén. A „szikla" ugyan kiutazik, de nem bizo­nyos, hogy őt használja a ka­pitány. Egyesek erre azzal el­lenérvelnek: Dobos Antal a Steauából reményteljes bekk. Ezúttal ezt esetleg bebizo­nyíthatja is. A „Jó napot, Szeged" cím­mel meghirdetett rendez­vénysorozat szerdai sportos eseménye ismét a sportcsar­nokban lesz. A szervezők le­hetőséget biztosítanak arra, hogy bárki, nemre és korra való tekintet nélkül, játszhas­son a Pick Szeged NB I-ben bajnok kézilabdacsapatával. A részletekről Tamás Sán­dort, a sportigazgatóság he­lyettes vezetőjét kérdeztük. - A 17 órakor kezdődő eseményt úgy szeretnénk le­bonyolítani, hogy a pályán a két csapatban 3-3 Pick-játé­kos és ugyanennyi szurkoló kap helyet. Egyébként kapus­labdarúgás • Munkatársunktól A közelmúltban egy rangos nemzetközi ifjú­sági labdarúgó-tornán járt a szegedi Deák Fe­renc Gimnázium csapata. A küldöttség - melyet Uhrin Gábor igazgató­helyettes rrí-SÍÍ - •:•?!­célja a hollandiai Haaks­bergen városa volt. A vi­adalt három évenként rendezik meg, a résztve­vők közé nem egyszerű a bejutás, a korábbi tor­nák alapján jön a meghí­vó. A „deákosok" az elmúlt viadalokon nem vallottak szégyent, ennek köszönhető­en nem maradtak távol arról eseménytói, amelyen tíz nemzet tizennyolc csapata in­dult. Magyarországot a sze­gedieken kívül a Ferencváros együttese képviselte. A rendezők négy csopor­tot alakítottak ki. A Tisza­partiak a holland HSC '21­gyel kezdtek, s meggyőző já­tékkal 2-0-ra nyertek. Követ­kezett a belga Kuurne Sport. Úgy született meg a 2-1 -es szegedi siker, hogy a durva németalföldiek Orosházi Lászlót és Tóth Attilát csú­nyán lerúgták, akiknek ezzel végleg befejeződött a torna..., de Wenner Balázs és Kula­csik Tamás is nyolc napon belüli sérülést szenvedett. Az utolsó csoportmeccsen az an­gol Haverhill Rovers kemény küzdelemre késztette a mie­nak is lehet jelentkezni. A játszani szándékozók 15 és 16 óra között jelentkezhetnek a sportcsarnokban. A pályára lépés sorrendjét a jelentkezés szabja meg. Egyébként min­denki lehetőséget kap a sze­replésre. A sportolók csak ellenté­tes kézzel játszhatnak, a lab­davezetés és a góllövés csak a szurkolóknak megengedett. A játékidő kétszer harminc perc. A szünetben a Tisza Volán utánpótlás labdarúgó­csapata tart bemutatót. A der­bi után pedig aerobic-órát tartunk valamennyi résztvevő bevonásával. inket, mégsem maradt el a si­ker, a szegediek 2-0-ra nyer­tek. A csoportgyőztes, Deák csapatát a középdöntőben a svájci Uzvill gárdája sem tudta megállítani, megérde­melten nyert 1-0-ra a Spőber Péter, Ottlik Sándor edzők által dirigált együttes. A dön­tőbe jutásért a két magyar csaoatot összesorsolta Fortu­na. Nagy csatában aiakuií ki a gól nélküli döntetlen, saj­nos a büntetőket picivel job­ban lőtték a ferencvárosiak. A kissé nekibúsult társaság végül megszerezte a harma­dik helyet (ezer néző jelenlé­tében!), miután a német TUS Velent tizenegyes rúgásokkal 8-7-re legyőzték. Az arany­érem a Fradi játékosok nya­kába került, miután a finálé­ban 3-0-ra verték a svájci Bon Boys csapatát. Mindent összevetve nagy­szerűen szerepelt a Deák csa­pata, amely veretlen maradt, négy győzelmet és két dön­tetlent ért el. A gárdában nyolc SZEAC, hat SZVSE és három Volán SC játékos ját­szott. A következők harcol­ták ki a 3. helyet: Szeri Mar­cell, Szűcs Marcell (kapu­sok), Bóka Gábor, Csúri Csaba, Forgács András, Ge­recz Akos, Juhász Lajos, Ko­máromi Árpád, Kulacsik Ta­más, Kun Lajos, Magyar György, Orosházi László, So­ós István, Szabics Imre, Tóth Attila, Tóth István és Wenner Balázs (mezőnyjátékosok). A rendezők már most meghívták a Tisza-partiakat a '99-es tornára! • 2+1 Ismét halmozódás Ezúttal nem sikerült ezen a héten már 80+20 lot­egyetlen tippelőnknek sem tószelvény jár annak, aki te­eltalálnia mind a két főmér- litalálatot ér el. Kérjük be­kőzés pontos eredményét küldőinket, hogy a szelvé­góltotó játékunkon. így a nyeket levelezőlapra ra­nyeremény halmozódott, gasszák! -13. hét ­Végeredmény j 1. SZEAC-Kiskőrös 2. Mezőberény-Kiskundorozsma +1 mérkőzés: Tótkomlós-SZVSE | Beérkezési határidő: június 7., péntek 12 óra. Cí­i Pótmérkó'zés Mórahalom-Csongrád ­NÉV CÍM münk: Délmagyarország szerkesztősége, 6740 Sze­j ged, Stefánia 10. A levelezőlapra kérjük ráírni: 2+1, i Sportrovat A szegedieké Nyíregyháza skalpja Hajnács Tamás válogatotthoz méltóan versenyzett. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Szerdán, 17 órától Kézilabdázzon a bajnokkal! Bronzérem Hollandiából e Labdarúgó EB, Anglia '96 Bemutatjuk a résztvevőket (II.)

Next

/
Thumbnails
Contents