Délmagyarország, 1996. június (86. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-04 / 129. szám
KEDD, 1996. JÚN. 4. HIRDETÉS 11 l Téma: a sporttörvény Férum Szegeden A „Jó napot, Szeged" rendezvénysorozat keretein belül sportszakmai fórumot tartottak tegnap Szegeden, az Eco-Parkban. Az összejövetelen a résztvevők a sporttörvény, a sportcélú ingatlanok, és a sportot érintő adózás aktuális kérdéseit taglalták. Rózsa Edit országgyűlési képviselő megnyitója után dr. Nádori László, az Európai Sportszövetség VB tagja szólt az új sporttörvény szükségességéről. Ezt követően a beszélgetést koordináló Kővári Árpád felkérésére Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke tájékoztatta a jelenlévőket a sporttörvény munkafolyamatairól, a kezdetektől (1987-től) egészen napjainkig. Az államtitkár elmondta, hogy optimális esetben a törvény elfogadása már július elején megtörténhet, s utalt arra is, hogy bár mindezt szinte csodaváró hangulat övezi, egészen biztosan nem fog mindenkinek tetszeni az első magyar sporttörvény. Bárány Sándor, a Belügyminisztérium törvényelőkészítő főosztályának képviseletében a „sportos" ingatlanok tulajdonjogáról informálta az érdeklődőket. A sporttörvény értelmében a tulajdonjog elnyeréséhez pályázatot kell majd benyújtani. Ennek feltételei, hogy a pályázatot benyújtót nem terhelheti köztartozás, valamint garantálnia kell, hogy az ingatlant az elnyeréstől számított legkevesebb tizenöt évig sportcélokra használja fel. Nagy József, az APEH főosztályvezetője hozzászólásában egy ugyancsak sokakat érdeklő kérdéskörre, a sport és az adózás viszonyára tért ki. A jelenlévők inkább rezignáltán, nem igazán meglepve fogadták a szakember őszinte szavait: az állam ma több pénzt vesz ki a sportból, mint amennyit belefektet. Érdekesség, hogy Nagy József szerkesztésében rövidesen az utcára kerül a „Sport és adózás" című szakkönyv, melyből a sportban dolgozók nagyon sok fontos, pénztárcát kímélő információhoz juthatnak majd. (A könyvet egy későbbi lapszámunkban részletesen is bemutatjuk.) A mintegy kétórás fórum, melyen a megye sportéletének vezetői is jelen voltak, kérdések megvitatásával, véleménycserével végződött. Beck Artúr • Válogató az Agfa-kupáért Molnórék a legjobbak kajak-kenu • Munkatársunktól Az atlantai olimpiára készülő felnőtteknek, és az Európa-bajnokságon való részvételért küzdő ifjúságiaknak Agfa-kupa néven Szolnokon rendezték az első válogatóversenyt. A vitás kérdésekben voltaképpen még nem tekinthetők véglegesnek a mostani helyezések, a „verdiktet" az ugyancsak Szolnokon rendezendő második válogató után mondják ki a szakvezetők. A szegediektől az ifjúságiaknál a kajakozó és kenuzó Molnár Péterek igencsak kitettek magukért, mindketten elsőként értek célba. A Kajner Gyula, Páger Zoltán kajak kettősnek ezúttal meg kellett elégednie a negyedik hellyel... A szegedi versenyzők helyezései. Felnőttek. Férfiak. 1000 m. K 2: ...6. Terhes, Vető (Sz. Oljab.). C 2: ...5. Györe, Csíkos (BSE, Sz. Olajb.). 500 m. K 2: ...4. Kajner, Páger (Sz. Olajb.). C 1: ...5. Fürdők (Sz. Olajb.). Nők. 500 m. K 1: ...6. Terhes B. (Sz. Olajb.). K 2: ...6. Terhes B., Terhes T. (Sz. Olajb.). Ifjúságiak. Fiúk. 1000 m. K 1: 1. Molnár P. (SZTIHE). C 1: 1. Molnár P. (Sz. Olajb.). K 2: ...2. Kollár, Bukovinszky (Dunaferr SE, Sz. Olajb.), ...7. Szélpál, Sadler (SZTIHE). C 2: ...6. Bodor, Domonkos (Sz. Olajb.), ...9. Molnár, Meczker (Sz. Olajb., Atom SE). K 4: ...9. Czeglédi, Pusztai, Juhász, Ácsbold (Sz. Olajb., SZTIHE). 500 m. K 1: ...5. Molnár (SZTIHE). K 2: ...5. Szélpál, Sadler (SZTIHE). C 2: 1. Nyári, Malomsoki (Sz. Olajb., Dunaferr SE). Lányok. 500 m. K 2: ...4. Biczó, Kálmán (SZTIHE, BSE). Váltó '96 Tekézők májusa • Munkatársunktól Az olimpia évében ötödször kérte fel a Westel 900 Rt. a sportrovatok szerkesztőit, hogy szavazzanak: májusban kinek ítélnék oda a Váltó győztesének járó Ericsson mobiltelefont a Westel 900-as kártyával. Ezúttal a teke szerelmesei örülhettek, hiszen Kovácsné Grampsch Ágota igazán „világbajnoki" teljesítményét a múlt hónapban senki nem tudta túlszárnyalni. A tekevilág kiválósága másodszor érdemelte ki az elismerést a Westel Váltó immár harmadik éve íródó történetében... A világbajnoknőt a Népszabadság, a Magyar Hírlap, a Kurír, a Mai Nap, az Uj Magyarország, a Magyar Nemzet, a Nemzeti Sport, a Vasárnap, a Westel Press, a Délmagyarország, a Vas Népe voksa juttatta első helyre, míg a Déli Hírlap a Kordax Eger női röplabdacsapatára szavazott. Uzleti-siker labdarúgás • Munkatársunktól A „Jó napot, Szeged!" rendezvénysorozat keretében tegnap délután az újszegedi Sportcsarnokban kispályás labdarúgótornát rendeztek. Ezen négy csapat, a Parlamenti válogatott, az Üzleti, a Közéleti és a Média 1 1 csapata vett részt. Egy kis bakival indult a viadal, hiszen a két legerősebb gárdát, a DM-re épülő Média 11-et és a dr. Szeri István szervezte üzleti 11 -et azonnal a kezdetek kezdetén összesorsolták. A kispályás specialista Pető-testvérek által vezényelt „üzletesek" hamar elhúztak 2-0-ra, de nagy erőfeszítés árán a Délmagyarország egyik felelős szerkesztője, Réthi J. Attila duplájával sikerült az egyenlítés. A döntés a büntetőrúgásokra maradt, ebben a műfajban pedig nem az újságírókból, rádiósokból, tévésekből álló gárda bizonyult jobbnak... A másik elődöntőben a Parlamenti együttes a KözOrbán Viktor (labdával) három találatot jegyezhetett. (Fotó: Gyenes Kálmán) életi 11-gyei csapott össze. Az első játékrész elején Orbán Viktorék villogtak, a Fidesz-MPP elnöke bemutatta, van „némi köze a labdához", három villanásával gyorsan 3-0 lett a javukra. Az ellenfél nem adta fel, még a félidő befejezéséig Tóth Csaba, Bánáti „Tomi" és a kenus világbajnok Bohács Zsolt találatával kiegyenlítette a hátrányt. A szünet után nagy harc kezdődött a győztes gólért, amit a befejezés előtt nem sokkal a parlamentis Toller László szerzett meg. A harmadik helyért a Média 11 kiheverve a mélységesen nagy bánatát, leckét adott a korszerű kispályás labdarúgásból a Közéleti 11-nek. 7-2 lett a végeredmény, pedig a rivális „söprögetője" a válogatott Híres Gábor volt... A döntőben aztán elmaradt a várva várt nagy csata, a Parlamenti gárda csak csekélyke ellánállást tanúsított az Üzleti 11 ellen. Dr. Pető Zoltán négy, és ikertestvére, dr. Pető Zsolt két találatára nem jött válasz... A lényeg a mozgáson volt, ebben pedig mind a négy csapat példát mutatott. Lehet őket utánozni. • Kővári EB-mérlege A szegediek helye sem biztos kézilabda Befejeződött a spanyolországi Sevillában Európa legjobb tizenkét kézilabda-válogatottjának egyhetes küzdelemsorozata. A tavalyi vbkudarc után megújított magyar válogatottól már a kijutás kiharcolását is komoly sikernek könyvelhettük el. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a megszerzett 10. helyet - két válogatott végzett mögöttünk -, akkor elégedettek lehetünk a második legnépszerűbb sportág szereplésével. De a közvélemény, talán a sikeresebb nöi válogatottból kiindulva, ennél többet remélt. Tegnap már a Tisza Volán SC irodájában találtam Kővári Árpád szövetségi kapitányt. Vele beszélgettem az EB-szereplésről. - Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy a válogatott az EB megkezdéséig 14 mérkőzést játszott. Ennyi idő alatt nem lehet ütőképes csapatot összeverbuválni. Közben játékosok jöttek, mentek. Azt nem tagadom, hogy optimális esetben esetleg előrébb is végezhettünk volna. • Ha legyőzzük a németeket, vagy a jugoszlávokat? - Például. De ebben az Kővári kapitányt a Tisza mindig megnyugtatja. (Fotó: Gyenes Kálmán) esetben is csak a 7-8. helyért küzdhettünk volna. Ha a végeredményt tekintjük, akkor azt sem szabad elfeledni, hogy a legjobb hat között három csoportbeli együttes szerepelt, s végül a bajnok is a mi csoportgyőztesünk lett. U A románok elleni vereséget nagyon sokan nem várták... - Két kulcsjátékost, Kotormánt és Pásztort, nélkülözni kényszerültem. A többiek pedig nem tudtak felnőni a feladathoz. • Kiben csalódott? - A debreceni éjszakázókban emberileg csalódtam. Kotormán és Zsigmond a pályán jó teljesítményt nyújtott. A kapusoktól sokkal többet vártam. Az igazság az, hogy a védekezés kialakulatlansága is rányomta a teljesítményükre a bélyegét. • A szegedi válogatottakról mi a véleménye? - Vegyes a kép. Érzésem szerint még a tartalékaikat is felemésztette a bajnoki címért való küzdelem. Sajnos az EB-ig nem sikerült kipihenni magukat. így csak időnként nyújtottak elfogadható teljesítményt. • A takarékossági okokból korábban hazaküldött négy játékos között két szegedi volt. Véletlen? - Nem teljesen. Bendó jobb volt, mint dr. Oszlánczi. A három kapus közül pedig Szathmári és Fekete R. biztosabb formát mutatott, mint Nagy Z. • Tervez változtatást az EB-csapaton? - Természetesen! De ehhez elengedhetetlenül szükség van a klubok és a szövetség támogatására. • Szegediek is „levethetik" a címeres mezi? - Mindenkit érinthet. A szövetségnek meg kell találni azt a formát, ami megalapozza a férfi válogatott jövőjét. • Elkészült a jövő évi vbselejtező beosztása. Mi a véleménye a csoportról? - Lehetett volna könynyebb is. Macedóniát ismerjük. Litvánia nem képvisel jelentős erőt, de a Grúzia-Ukrajna előselejtező győztese nem lesz lebecsülendő ellenfél. Nagyon jól fel kell készülni, mert csak a győztes váltja meg a kumamotoi repülőjegyet. Süli József • Tudósítóinktól A közelmúltban rendezték meg Szegeden az első kézis dzsemborit, melyet a Déltáv Rt. szponzorált, s 60 gyerek vett részt rajta. A tesztversenyeken kívül hatcsapatos tornát is szerveztek vegyesgárdák - szülők-gyerekek, fiúk-lányok, papák-mamák - részére, melyet az Alsóváros I együttese nyert. • Toborzó. Heti három alkalommal tart tréninget a TiKézilabdamix sza Volán SC kézilabda szakosztálya a legkisebbeknek (hétfőn 17-től 18.30-ig a Kisstadionban, kedd és csütörtök 17-től 18.30-ig a Csonka János Műszaki Szakközépiskola tornacsarnokában), ahol Kiss Sándor várja a sportág iránt érdeklődő 1-4. osztályos fiúkat júniusban, majd a júliusi, augusztusi szünet után szeptembertől újra. Nyári tábor. Július 26-tól augusztus 2-ig és augusztus 9-től 16-ig balatonbogiári nyári tábort szervez a Tisza Volán SC. Itt edzés, kellemes szabadidős programok, szállás és étkezés vár a fiatalokra, amit 1700 forintos napi áron kínálnak a szervezők. Érdeklődni Kiss Sándornál és Buday Ferencnél lehet a fenti edzésidőpontokban, s a helyszíneken. Ifi válogatott. Ausztria-Magyarország 23-28 (8-14). A mérkőzés után háromnapos kecskeméti edzőtábor várt a Buday Ferenc vezette válogatottra. Szegedről Buday Dániel és Nagy László volt tagja a keretnek, utóbbi a sógorok elleni meccsen kiemelkedőt produkált, nyolc gólt dobott. • NB I/B-s ifi meccs: Tisza Volán-Törökszentmiklós 34-23. Aranyak Ibériából • Tudósítónktól Petrovics Kálmán, a magyar maratoni kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányaként Spanyolországba utazott fiaival. Éeiesége közvetítésével hírt kaptunk eredményeikről. A Világkupa viadalon jól szerepeltek a mieink: három aranyat (C 1, C 2, K 2), egy-egy ezüstöt, bronzot, negyedik és ötödik helyezést szereztek. Hasonló sikereket kívánunk a korábban versenyzőként is „aranyos',' szegedi szakembernek. Bajnok Rákok • Munkatársunktól A Radnóti-hétfőkhöz hasonlóan befejeződött a JATE kispályás labdarúgó-bajnoksága is. Az első helyefa remekül hajrázó Dental-Menetelő Rákok csapata nyerte. A csapat (Sisák Gábor, Őszi Gábor, Ivanics István, Gusztos Gábor, Jáksó György, Kristán Zoltán, Mészáros Tibor és ifj. Thékes István) az utolsó fordulóban 0-0-ra mérkőzött a Barcaval, de ez elegendő volt a bajnoki cím megszerzéséhez. A második helyezett Lumbágó az utolsó hét mérkőzését megnyerte ugyan, de így sem tudta megelőzni a Rákokat. Az Aci Dumbar, az ősz meglepetés-csapata tavasszal nem tudta megismételni jó teljesítményét, de célját így is elérte, mert újonc létére biztosan megkapaszkodott az A-ligában. Ötödik lett a kulcsjátékosait nélkülöző Santorin, amely a Radnótin kiesett ugyan, de a JATE meccseire mindig felszívta magát. A bajnokság végeredménye: 1. Dental-Menetelő Rákok, 2. Lumbágó, 3. Barca, 4. Aci Dumbar, 5. Santorin, 6. Tintahalak, 7. Ciprusi Retesz, 8. MacBőrözlek, 9. Legitim Parizer, 10. Pozitív Kifli. Feljutott az A-ligába az Amnézia-Jazz kocsma és a Bátor Maszturbátor. Osztályozót játszik a MacBőrözlek és a Phallas. Totónyeremények • Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 22. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt 13 plusz 1 találatos nettó halmozódó nyereményösszeg 3 millió 843 ezer 895 forint; 13 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nyereményösszeg 3 millió 75 ezer 116 forint; 12 találatos szelvény 17 darab, nyereményük egyenként 135 ezer 667 forint; 11 találatos szelvény 404 darab, nyereményük egyenként 5709 forint; 10 találatos szelvény 3837 darab, nyereményük egyenként 1002 forint. A góltotón 4 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó halmozódó nyereményösszeg 753 ezer 425 forint. 3 találatos szelvény 19 darab, nyereményük egyenként 14 ezer 97 forint.