Délmagyarország, 1996. június (86. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-15 / 139. szám
II. STEFÁNIA SZOMBAT, 1996. JÚN. 15. Szerencsétlenül indult a mórahalmi Mécses-tanya élete: még meg sem kezdődött az eredetileg tervezett munka, a tanyának máris rossz híre kelt a városban... A Magyar Börtönpasztorációs Társaság büntetésüket letöltött embereknek akart ott munkát és otthont adni, amíg meg nem találják a „társadalomba visszavezető utat." A botrányos kezdetek után azonban lassanként elcsendesülnek az indulatok; a tanyán most két ember dolgozik, s már a környékbeliek is elfogadták őket. Földút kanyarog a zöldellő gabonatáblák között, jobbra is balra is tanyákat hagyunk el. Aztán, ritkás facsoport takarásában, föltűnik egy újabb fehérre meszelt ház, szinte karnyújtásnyira a legközelebbi tanyától. Az udvaron gémeskút áll, mellette két vödör, tele vízzel; a gazdasági épületek mögött karám húzódik, belül egyetlen ló, fiatal lehet még. Egy fa árnyékában heverésző birka hűsöl. A minket fogadó csendben nehéz elképzelni, mekkora indulatokat kavart Mórahalomon mindaz, ami kezdetben itt történt. Mert akkoriban még a rendőrség is megfordult ezen a helyen. „Nem kértünk engedélyt!" A Mécses-tanyára jöttünk. ahol szabadult elítéltek dolgoznak, a ivíécses Szeretetszolgálat Börtönpasztorációs Társaság tulajdonában lévő. birtokon, amelyhez öt hold föld tartozik. Dr. Majzik Mátyás, a börtönpasztorációs társaság ügyvezető elnöke még elindulásunk előtt mondta el a Mécses-tanya eddigi történetét. A társaság működésének lényege, hogy esélyt adjon a büntetéséből szabadult embernek a talpraálláshoz, az újrakezdéshez - persze csak akkor, ha a volt elítélt maga is akatja ezt. „Nagyon nehéz feladat" - mondja az elnök -, „de azok között, akik elfogadják a segítő kezet, alig találunk visszaesőt." A büntetésvégrehajtási intézetekből szabadultak között jónéhányan akadnak, akiknek nincs hová menni: nem vátja őket otthon, család, rokonság. Őket átmeneti szállásokon helyezhetik el; ott néhány hétig, esetleg hónapig lakhatnak - amíg munkát, és elfogadható szálláshelyet nem találnak maguknak. Kunszentmiklós és Kám a férfiak, Lovasberény pedig a nők számára ad átmeneti szálláshelyet. Valamennyi otthont a börtönpasztorációs társaság működteti. Mécses-tanyából viszont csak egy van: Mórahalomtól alig két kilométernyire. Dr. Majzik Mátyás elmondja, hogy nem itt próbálkoztak először: az ország más vidékein is meg akartak telepedni, ám a helybeliek mindenütt tiltakoztak (néha egészen botrányos módon) a volt elítéltek odahozatala ellen. Az elnök azonban azt is hozzáteszi, hogy az ellenállást több helyen mesterségesen is szították azok, akik maguknak akarták a kiszemelt területet. Ezért aztán - tanulva az előzeményekből - Mórahalmon már nem kértek sem engedélyt, sem hozzájáruDr. Majzik Mátyás meg. érti az aggályoskodókat, s nem lepi meg a város tiltakozása sem. Mégis türelmet kér mindenkitől, s hangsúlyozza, hogy amióta a börtönpasztoráció szellemében dolgoznak a tanyán, minden a legnagyobb rendben megy. A gazdálkodás a társaság alkalmazásában álló, szomszédos tanyagazda felügyeletével, s gépeivel folyik. Ördög István elégedett a két ember munkájával, eleinte vissza is kellett fognia a munkatempót - „odabenn" nagyobb iramhoz szoktak... Az öt hold földön búzát, kukoricát, lucernát termesztenek, s van egy zöldségeskertjük is. A ház körüli teendők ellátására egy ember is elég, így Béla átjárhat a \ közeli szövetkezetbe, ahol a baromfitelepen dolgozik (természetesen fizetésért). Sándor az állatokat látja el: tizenöt bika bérhizlalása mellett tartanak még disznó- ! kat, birkákat, aprójószágot és egy lovat is. Ha a két ember éppen ráér, a szomszéd tanyákra is áthívják őket segíteni. „Megismerték őket, s bíznak bennük" - mondja Ördög úr. A reggelinek-vacsorának valót maguk készítik el, vá- j sárolni bejárnak a városba kellemetlenségbe még nem keveredtek senkivel. Az j ebédet előfizetik, s naponta eljárnak érte. „Tőlünk nem kell félni..." Azért maradt még néhány fontos kérdés. Hogyan i válogatják ki a Mécses-tanyára kerülőket? A közösségtől elzárva miképpen a társadalomba? Dr. Majzik Mátyás sorban válaszolt. A kiválasztás körültekintő vizsgálat eredménye. Ide csak olyanok kerülhetnek, akik kötődnek a faluhoz, tanyához, s nem idegen tőlük a gazdálkodás - és persze nincs hova menniük szabadulás után. A büntetésvégrehajtási intézet nevelőtisztje és a börtönlelkész javaslata alapján válogatják ki a Mécsestanya lakóit, akikkel - lévén szabad emberek - szerződést kötnek, s munkájukért meg is fizetik őket. A fizetésük egy részét takarékszámlán helyezik el, s a tanyán eltöltött négy-öt év után már összegyűlik annyi pénz, ami elég az újrakezdéshez. „Tőlünk nem kell tartani" - mondja a börtönpasztorációs társaság elnöke, majd így folytatja: „A félelem persze érthető, de előítéletekből táplálkozik. Mi jó szándékkal jöttünk, és jó kapcsolatra törekszünk mindenkivel." Az elzártságról és a beilleszkedésről pedig így vélekedik az elnök: „vannak olyan emberek, akik éppen ezt a magányt keresik; olyanok jönnek ide, akik nem akarnak belekerülni a bűnre csábító városi forgatagba." A tanyára kerülőket rendszeresen látogatják a börtönpasztorációs társaság segítői, és a tervek szerint hamarosan istentiszteleteket is tartanak majd odakinn. Még a nyáron haranglábat építenek, de hogy mikor csendül föl az imára szólító harangszó, az egyelőre kétséges, mert harangjük még nincs - szívesen vennék, ha valaki kölcsön adna nekik egy ötvenkilós, kis harangot. Nyilas Péter • >1 mórahalmiak még bizalmatlanok Mi történik a Mécses-tanyán? A hízóbikákat az állampusztai börtöngazdaságtól kapták. (Fotó: Miskolczi Róbert) Csak hárman... Néha jó megállni egy-egy pillanatra lást. „A társaság önálló jogi személy, ott vásárol ingatlant, ahol akar!" - mondta az ügyvezető elnök. így vették meg 1993 őszén, mindenestül a mórahalmi tanyát, s megegyeztek a régi gazdával, hogy tavaszig még ott marad, és vigyáz a birtokra, az állatokra. Csakhogy decemberben váratlan fordulat történt: a volt gazda bejelentette, hogy elmegy, ezért hirtelen találni kellett valakit, aki vállalja a további felügyeletet mindaddig, amíg a tervezett pasztorációs munka beindul. Ekkor kezdődtek a bajok... A szeszkazán eladta a takarmányt Az első megbízott tanyagazdáról hamar kiderült, hogy igencsak szeret a pohár fenekére nézni. Ráadásul összebarátkozott néhány helybéli szeszkazánnal is, és az lett a nóta vége, hogy lassanként eladogatta a tanyán őrzött értékeket: a kis tévét, no meg a takarmánybúzát. Mentségére szolgáljon, hogy egy józan pillanatában ő maga jelentkezett a rendőrségen. Dr. Majzik Mátyás hangsúlyozza, hogy ez az ember nem volt a börtönpasztorációs társaság gondozottja, miként az utána következő fiatal házaspár sem, akik 1994 februárjában kerültek a tanyára. Először rendben ment minden, de aztán a férfi inni kezdett, elhanyagolta a munkát - végül őket is el kellett küldeni. Az első botrányok után a mórahalmiak fölkapták a fejüket, s természetesen a városvezetést is foglalkoztatták a történtek. Dr. Majzik Mátyás szerint a képviselőtestület is megosztott volt az ügyben; az elnök tárgyalni próbált a polgármesteri hivatallal, ám nem sikerült közös nevezőre jutniuk. „Bűnözőket nem engedünk a városba!" - ez volt a közhangulatot is kifejező álláspont. Eközben azonban már folyt az igazi pasztorációs munka előkészítése, s keresték azokat az embereket, akik valóban dolgozni akarnak a Mécses-tanyán. Sándor maradni szeretne A tanyára érve épphogy kiszállunk az autóból, már jön is elénk az egyik ott lakó. Sándor barátságosan mosolyogva nyújtja a kezét (rövidujjú ingében látszanak a karjait beborító tetoválások). Ő került ide elsőként. „Augusztusban lesz két éve, hogy ide jöttem. Azelőtt tanyán éltem, Borsodban. Eleinte furcsa volt hajnalban kelni, hogy ellássam az állatokat; és a megszokottnál korábban is feküdtem le este. De hamar beletanultam, sok segítséget kaptam Ördög úrtól, meg a feleségétől. Úgy érzem, a szomszédok is elfogadtak. Amikor idejöttem, tudtam, hogy először bizonyítani kell, tisztességesen dolgozni. Nincsen családom, rokonság sincs... Jól érzem itt magam, és ha lehet, maradni szeretnék. Nem hiányzik a város, jobb itt, a csöndes tanyán" - mondja Sándor, majd megkérdezi, főzheti-e a kávét. Az alacsony szemöldökgerenda főhajtásra kényszerit bennünket, amikor a hűvös házba lépünk. Odabenn tisztaság, rend fogad. A konyhában a sparhelt mellett ott a gáztűzhely is, a két lakószoba közötti helyiségben színes tévé (a parabolaantennát már láttuk a háztetőn), az ablakpárkányon rádiótelefon, amelyet szükség esetén a szomszédos tanyán élők is használhatnak. Fürdőszoba is van, meg mélyhűtőláda. A bűn melegágya? A börtönpasztorációs társaság elnöke kísért el bennünket a Mécses-tanyára. Elsorolom neki mindazt, amit Mórahalmon hallottam: a jó közbiztonságnak örvendő város lakói nem örülnek a börtönviselt emberek odatelepítésének; sérelmezik, hogy megkérdezésük nélkül hozták létre a rehabilitációs helyet; a Jugoszláviát sújtó embargó idején virágzott az embercsempészet, vagy ötven embert fogtak el ezen a környéken, s az itt lakók attól tartanak, hogy a tanya a bűn melegágyává válik. Még tiltakozó lakossági fórumot is tartottak a tanya létrehozása miatt. Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester véleményét is megkérdeztem az ügyben. Elmondta, hogy ő még az előző választási időszakból „örökölte" a Mécses-tanya problémáját. Tudomása szerint az utóbbi két évben nem történt olyan bűncselekmény, amelyhez a tanyának bizonyíthatóan köze lett volna. A büntetésüket letöltött emberek rehabilitációjával elviekben egyetért, de a város közvéleményét is képviselnie kell, s tudja, hogy az ellenállás még erős. A Mécses-tanyától többek között azért is féltek (félnek?) a mórahal miak, mert nem tudják, embert szándékozik oáülélepiteni a börtönpasztorációs társaság. Tudomásunkra jutott, hogy dr. Majzik Mátyás és Nógrádi Zoltán móralmi polgármester nemrégiben tárgyalt a Mécsestanya működéséről, többek között az ott foglalkoztatottak létszámáról is. Megbeszélésük eredményéről dr. Majzik Mátyás azt mondta, hogy szóbeli megállapodás született a Mécses-tanya ügyében. Megállapodtak abban is, hogy a tervezett öt fő helyett egy időben legföljebb három ember dolgozik majd a tanyán.