Délmagyarország, 1996. június (86. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-12 / 136. szám
Kire omlik Kútvölgy? (5. oldal) 0 ALAPÍTVA: 1910-BEN j DELMAQYARORSZAG SZERDA, 1996. JÚN. 12., 86/136. A három számjegyű kenyér Régóta rebesgetik: hamarosan száz forint lesz a legolcsóbb kenyér is. Igaz, most még csak egy-két termék ára háromjegyű, tegnaptól azonban néhány sütöde megint közelebb vitte sok terméke árát a bűvös határhoz. Az ok: egy év alatt két és félszeresére emelkedett a búza ára, így drágább lett a liszt is. A Szegedi Sütödék mintaboltjában az egykilós kenyerek 6-7 forinttal lettek drágábbak, az új árak így 88 és 111 forint közé esnek. A zsemle és a kifli egy forinttal lett drágább, így most tíz forintba kerül. Az áremelésről szóló tájékoztatóban a sütöde az alapanyag, vagyis a liszt drágulásával magyarázza a döntést. Ehhez képest, mondják, a kenyérár-emelés mérsékelt. Ez igaz?! (Fotó: Miskolczi Róbert) A Bajor Pékség tegnaptól még nem emelte árait, ám a jövő héttől elkerülhe* tetlennek tartják a drágítást. Mint Varga László tulajdonostól megtudtuk, a liszt ára 17 százalékkal nőtt, és drágább lett a benzin is. Ennek felét fogják a fogyasztókra hárítani, ami tízszázalékos emelést jelent majd. így a pékség jelenleg 98 forintos (90 dekás) házi jellegű kenyere a jövő héttől 108 forintba kerül majd. A szóban forgó kenyér kilója Így 120 forint lesz. Bár a megkérdezett sütödék a közeljövőben nem terveznek újabb áremelést, kérdés: meddig vásárolhatunk még egyáltalán „két számjegyű" kenyeret? K. G. Viszik a rakparti kocsikat Amint azt már többször is hírül adtuk, a szegedi Alsórakparton kijelölt autóbuszparkolóhelyeket a fizető várakozási rend bevezetése óta tömegesen foglalták el a személygépkocsik, s emiatt a turistabuszok kiszorultak a nekik fönntartott parkolóból. Az áldatlan állapotok megszüntetése céljából úgy határozott a polgármesteri hivatal, hogy a személykocsik számára táblával tiltja meg a várakozást az Alsó-rakpart autóbuszok számára kijelölt részén. A Szőke Tisza hajótól egészen a Béke úszóházig húzódik a személygépkocsik számára tiltott zóna. A megszorítás időhatárokhoz kötött: reggel 5 órától este 9 óráig tilos az Alsó-rakpart fönntartott részén várakozni. A buszparkoló területét nem bővítették ki - a most hozott tiltó szabály csak érvényt szerez a korábbi előírásoknak. Ma reggeltől végea türelmi időnek: szerdától már elszállítják a szabálytalan parkoláson rajtakapott autókat, amelyeket 4 ezer 100 forint ellenében lehet visszakapni a Bakay Nándor utcai gyűjtőtelepen. Ny. P. Csaba Expo • Békéscsaba (MTI) Békéscsaba 1993-ban, az 1996-os budapesti világkiállításhoz kapcsolódóan kezdte meg nemzetközi kiállítások és vásárok szervezését. Tegnap, kedden a békéscsabai városi sportcsarnokban s környékén negyedik alkalommal nyitották meg a Csaba Expót. • Budapest (MTI) Az elmúlt két hét vége tapasztalatai alapján nem tartják indokoltnak a hét végi forgalomkorlátozásról szálá rendelet módosítását. Ez derült ki az illetékes hatóságok, a KHVM, az ORFK, a VPOP, valamint a Közlekedési Főfelügyelet által rendezett keddi sajtótájékoztatón. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az érintettek tudomásul vették a korláto• Hétvégi kamionstop Vehemens lányok Szegeden zást. Az 1545 közlekedő járműből mindössze 213 volt szabálytalan. A kijelölt 40 parkolóhely kihasználtsága átlagosan 50 százalékos volt. A parkolóhelyek vállalkozói alapon működnek, így a hatósági árszabályozás nem lehetséges. Az illetékesek az egyelőre eltérő felszereltséggel rendelkező parkolóhelyek szolgáltatásainak bővülésére, javulására számítanak. Gyurkovics Sándor, a KHVM államtitkára elmondta: a rendelet bevezetését a növekvő nyári tranzitforgalom, környezetvédelmi okok és a lakosság hét végi nyugalma indokolta. A június l-jétől érvényes kamionstop első három hónapját próbaidőszaknak tekintik, mely alatt igyekeznek megoldani a felmerült problémákat. Túrós András tábornok, az ORFK helyettes vezetője a kijelölt parkolóhelyek közbiztonságát megfelelőnek ítélte. Szegeden a prostituáltak tömeges megjelenése, Záhonyban pedig a feketekereskedelem okozott gondot. Kabos László Vásárvárosban Nem múlik el esemény nélkül egyetlen nap sem a IV. Szegedi Sörfesztiválon. Miért is múlna, hiszen a szervezők gondoskodtak a kedves sörbarátok szórakoztatásáról. A tegnapi napon például a szokásos napi programok mellett volt egy sláger is, s ez nem volt más, mint Kabos László Jászai Mari-díjas, érdemes művész fellépése. Kabos a nagyszínpadon szórakoztatta a szépszámú közönséget.Előadás előtt azonban kiültünk vele egy-egy korsó sörrel a kezünkben az egyik hangulatos sörkertbe és elcsevegtünk egy kicsit. • Művész úr, ön igen kedvelt Szegeden. Milyen emlékei vannak a Tiszaparti városról? - Csupa jók. Mindig aranyos, lelkes és hálás közönség előtt léptem fel, különösen fiatalabb koromban vendégszerepeltem itt gyakran. Hogy mivel? A legtöbbször Kabos László: Egészségetekre, gyerekek! (Fotó: Miskolczi Róbert) kabaré-jelenetekkel. Volt úgy, hogy két előadást is adtunk a Sportcsarnokban, telt ház előtt... • Sörfesztiválon vagyunk. Kabos László szereti a sört? - Az az igazság, hogy a csapoltat kedvelem ebben a kánikulában. Igaz, fellépés előtt már nemigen ihat az ember, de utána majd bepótoljuk... Hallottam, hogy még ír tipusú sört is vedelhet az ember. Megkóstoljuk. • Mit tart pályafutása csúcsának? - Nehéz ezt így megállapítani, különösen nekem. A nézők tudnák ezt igazán megmondani. Nekem mindig az a csúcs, amit éppen csinálok. G Most éppen mit csinál? - Nyugdíjas korom ellenére még játszom. Sokat. Most például a Vidámszínpadon szerepelek egy darabban, amelynek az a címe, hogy Apa csak egy van. Kabos Lászlónak ismét nagy sikere volt Szegeden. S azt is elmondta, hogy az előadás után ízlett neki a Komló Feró által ajánlott sör. Egészségére! K. F. ARA: 29 FT Vallomás Vukovárról A délszláv háború elején a szerbek lemészárolták a vukovári kórház sebesültjeit. (2. oldal) Városháztartási reform Nemcsak az államháztartási, de a városháztartási reform is nehezen születik meg. (6. oldal) Peches rabló • Munkatársunktól Hétfő éjfél után pár perccel (vagyis már kedden) Szegeden, a Szilléri sugárúton lévő Rolling Stones Pub sörözőben rablás történt. A pultos hölgy, a 21 éves V. Orsolya egyszercsak farkasszemet nézett egy légfegyverrel. A rabló a következőt mondta: „Kérem a bevételt!" V. Orsolya azonban nem engedelmeskedett, erre a támadó kihúzta a pénztárgép dugóját a falból, hóna alá csapta a szerkezetet, s egy Mercedessel távozott. Pechjére a pénztárgép teljesen üres volt, sőt, a bejelentést követően a rendőrjárőr el is fogta a tettest. Az elkövető N. Zsolt, 32 éves, büntetett előéletű, szegedi lakos volt, akinél le is foglalták a tár nélküli légfegyvert. Gólokkal gazdagodva Cimbalar lövése Peruzzi hálójába tart. Az oroszok egyenlítettek, majd veszítettek. (MTI Telefotó) • London (MTI) Olaszország-Oroszország 2-1 (l-l) Kedden délután Liverpoolban mutatkozott be a kontinensversenyen az 1994-es vbmásodik olasz válogatott, mely az oroszokkal együtt az első fordulót „zárta" ebben a csoportban. (A C-csoportban már lejátszott másik találkozón: Németország-Csehország 2-0). Oleg Romancev orosz szövetségi kapitány meglepetésre kihagyta kezdőegyütteséből Kirjakovot, aki később csereként jutott szóhoz. Casiraghi (2) és Cimbalar góljai alakították ki a végeredményt, ami a játék képe alapján valósnak mondható. Horvátország-Törökország 1-0(0-0) A D-csoport (előzőleg: Dánia-Portugália l-l) és az első forduló zárómérkőzésén az esélyesebb horvátok rendkívül nehezen győzték le a szívós és mindvégig partiban lévő törököket. Mint ahogy ilyen helyzetekben szokásos, egy játékos egyéni teljesítménye döntött: Vlaovics a 86. percben klasszikus ellentámadás végén zörgette meg a hálót. Pokolgép a metrón • Moszkva (MTI) Pokolgép robbant tegnap késő este a moszkvai metróban. A déli városrészeket a központtal összekötő földalatti vasút Tulszkaja és Nagatyinszkaja állomása között lépett működésbe az egyik vagonban a robbanószerkezet. Az Otkritoje rádió jelentése szerint három ember a helyszínen meghalt, a sebesültek száma tíz. Vannak köztük gyerekek is. Jurij Luzskov moszkvai polgármester a helyszínre sietett. További részletek nem ismertek.