Délmagyarország, 1996. június (86. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-12 / 136. szám

2 KÜLFÖLD SZOMBAT, 1996. JÚN. 15. jegyzet Kiderült -r/iderült, hogy milyen alattomos és gonosz szándék­M\ kai pusztítottak 1991-ben a vukovári felszabadí­tók". Mert ők annak vallották és hitték magukat. A szerb nacionalizmus akkori gőgös magatartása (azóta a NATO-bombázás kissé mérsékelte ezt—) egyszerűen nem engedte, nem is engedhette meg, hogy az öldök­lést, az etnikai tisztogatást, a más nemzetiségű polgá­rok meggyalázását másnak nevezzék. A Jugoszláv Néphadsereg (1991-ben még így nevezték) felszabadí­totta Vukovári, meg a Baranyát, amely mindig is ős szerb föld volt. Mondották volt akkor. Nem volt az Vukovár sem, de Baranya végképp nem. Nem is be­szélve mondjuk az ezeréves magyar településről, Kó­rógyról, amelyet a felszabadítók" a földdel tettek egyenlővé, magyar lakosait pedig elűzték. Ma is a Ba­laton partján, az egykori zánkai üdülőtáborban lakik a kórógyiak többsége! Szóval, ez volt csaknem öt évvel ezelőtt. Most, miu­tán fordult a kocka, igaz még nem eléggé, az egykori háborús bűnösök egyike-másika, megnyilatkozik. Pél­dául az a Veszelin Sljivancsanin, aki annak idején magasra emelte a poharát és annak tartalmát „az ősi szerb föld szabadságára" ürítette. Mi ez a vallomás? Az istenfélő katonatiszt lelkiismeretének tiszta meg­nyilvánulása? Kényszer? Egyik sem. Politika. A háttérben még vannak olya­nok, akik irányítani tudják a nacionalista gépezetet. Hogy melyiket? Ez a kérdés! Merthogy Milosevics re­zsimje hivatalosan is az azt jól tudja világ. De azt, hogy az ellenzék sem minősíthető a mérsékelt jelzővel, szintén egyértelmű. Nos, kezdődik az az időszak, ame­lyet jónéhányszor megjósoltak már: most kezdik ki egymást az egykori kebelbarátok. Ergo: ha nekem a Hágai Bíróság lesz a sorsom - legyen a tiéd is az! r ikovár volt a kezdet. A véres összetűzések kiindu­lópontja. Azt mondja a hivatalos krónika, hogy néhány ezer horvát hadifoglyot végeztek ki. A háborús bűnökkel vádolt ezredes ugyan nevén nem nevezi a parancsot kiadó politikust, de egyértelmű, hogy Szlo­bodan Milosevicsre utal (Ő lakik ugyanis a belgrádi Dedijnén, Tito lakosztályában.) Utána is voltak vérengzések, rengeteg embert pusz­títottak el. Hogy ki adta ki a parancsot? Nem mind­egy? Elégtételt venni Milosevicsen, Seselj vajdán, Ka­radzsics pszihiáteren, vagy a vérengző Mladics tábor­nokon ki tud vajon? A Hágai Bíróság? Ő majd fel­tálja a tényeket", ítélkezik. Ki tudja hogyan és miként. A 300 ezer halottnak, a kétmillió menekültnek, a többmilliónyi lelki sérültnek ez már vajmi kevés elég­tételt jelent.... Szerb vallomás Vukovárról Kohl elesett • Bonn (MTI) Rossz napok járnak mos­tanában a vezető német poli­tikusokra. A maláriában szenvedő Günter Rexrodt gazdasági miniszter és a ke­rékpáros balesete miatt kór­házba került Rudolf Schar­ping szociáldemokrata ellen­zéki vezető után Helmut Kohl kancellár is rövid kór­házi kezelésre szorult. Kohl egy erdei séta során egy gyökérben megbotlott, elesett és megrándult a válla. A jobb karját egy bonni kór­házban igazították a helyére. A kancellár a baleset miatt lemondta kedd délutáni programjait. Günter Rexrodt gazdasági miniszter, aki csü­törtök óta fekszik egy berlini klinikán, orvosainak keddi tájékoztatása szerint túlvan az életveszélyen, de tovább­ra is súlyos az állapota. A miniszter egy májusi dél-af­rikai útján kapta meg a ma­laria tropica fertőzést. Pén­tek óta mesterségesen léle­geztetik és táplálják. Napok óta nincs eszméleténél. Wjitv ' * wir » Gaztettek máshol is voltak. Egy boszniai imám elsétál a koporsók között 22 muzulmán újratemetésén Szarajevóben. A holttesteket tömegsírban találták llijas negyedben, a szerbek kivonulása után. (MTI Telefotó) • Zágráb (MTI) Megszólalt a háborús bűnökkel vádolt Vesze­lin Sljivancsanin ezre­des, aki a vukovári há­borús gonosztettekért Vojiszlav Seselj vajdára hárította a felelősséget, s nyilatkozatában azt állította, hogy a vuková­ri sebesültek kivégzésé­re egy meg nem neve­zett, ám „nagyon nép­szerű szerb politikus" adott parancsot. Sljivancsanin a Szvijet cí­mű, Ljubljanában szerkesz­tett és kiadott boszniai új­ságnak adott interjút. Közöl­te, hogy 1991-ben legalább 1600 hadifoglyot végeztek ki a szerbek Vukováron. Az interjút átvette több lap, s el­jutott a történet a zágrábi ENSZ-irodához is. Zágrábi megfigyelők sze­rint Sljivancsanin Milose­vics szerb elnökre célzott, mivel az inteijúban többször utalt arra, hogy Vukovár el­pusztítására Dedinjéről, vagyis a szerb elnöki rezi­denciáról adtak parancsot. Az ezredes kijelentette: „Amennyiben ő és társai Há­gába kerülnek, akkor rövide­sen egy társaságban lesznek azokkal, akik parancsot ad­tak nekik, s akik az egész dolgot elkezdték." Sljivan­csanin szerint „van elegendő bizonyítékuk, amelyet kül­földön, biztos helyen tarta­nak". Az ezredes, aki a vuko­vári leszámolás idején még a jugoszláv néphadsereg őr­nagya volt, az interjúban el­mondta: „A vukovári kór­házban a bevonulás után ta­lálkoztunk Njavar doktorral és Veszna Boszanac doktor­nővel, és a sebesültek eva­kuálásáról tárgyaltunk ve­lük. Jelen voltak a Nemzet­közi Vörökereszt képviselői is, és Veszna Boszanac átad­ta a sebesültek listáját. Mrksics erről fénymásolatot készített, amit egyes sesel­jisták valószínűleg megsze­reztek. Amikor kijöttem a tanácskozásról, hallottam, hogy sok embert elvittek az Ovcara és a bolgár temető felé. Elmentem utánuk, de a seseljisták megállítottak. Közölték, hogy ki adott ne­kik parancsot, s egy nagyon népszerű szerb politikus ne­vét említették. Seselj azzal fenyegetőzött, hogy nem nyugszik, amíg végre nem hajtja a parancsot, minket pedig gyáváknak és árulók­nak nevezett. Aztán Zsivota Panics tábornoknak és Ne­deljko Boskovicsnak, a ka­tonai elhárítás akkori főnö­kének dicsekedett el tettük­kel. Úgy gondolom, novem­ber 18-án, 19-én és 20-án legkevesebb 600 hadifog­lyot öltek meg." Sljivancsanin közölte, hogy azért küldték Mrksi­cset az első gárdadandárral Vukovárra, őt pedig a kato­nai biztonsági szolgálat élé­re, mert előzőleg egy cso­port tiszt sérelmezte, hogy Vukovárnál csak erélytelen hadműveletek zajlanak. A várost egyébként Zsivota Panics tábornok vezetésével tették a földdel egyenlővé, és Sljivencsanin szerint erre is a Dedinjéről jött parancs. Az ágyúzást tartották' ugyanis akkor az egyetlen lehetőségnek arra, hogy „szétzúzzák az usztasa el­lenállást". Kína jutalmaz • London (MTI) Peking az amerikai cégek­kel szemben előnyben fogja részesíteni az európaiakat, hogy ellentételezze az euró­pai kormányok Kína iránt ru­galmasabb politikáját. Kína azt kívánja jutalmazni, hogy, mint a miniszterelnök mond­ja, az európai országok nem szabnak politikai feltételeket a Kínával való együttműkö­déshez, ahogy az amerikaiak, akik „önkényesen szankció­kat alkalmaznak, vagy azok­kal fenyegetnek". Li Peng „több megrendelést" helye­zett kilátásba az európai or­szágoknak, „ha szélesebb körben együttműködnek Kí­nával nem csak gazdasági, hanem politikai területen is". Fiumei magyarok • Zágráb (MTI) Fiúméban megtartotta tisztújító közgyűlését a Pri­morsko-goranska megyei Magyarok Egyesülete, s megválasztotta elnökké Róth Sándort. A fiumei ma­gyarok egyesületének jelen­leg mintegy kétszáz tagja van, de a térségben ennél jó­val több magyar él. Az egye­sület egyik célja az, hogy elő­mozdítsa a horvát-magyar kapcsolatokat. Jakuza kapcsolat • Tokió (MTI) Japán egyik legna­gyobb áruházi láncának három vezetőjét letar­tóztatta a rendőrség, mert állítólag 700 ezer dollárt juttattak több éven át az egyik bűn­szövetkezet fejének. A jakuzafönököt is letar­tóztatták. Japánban az alvilági szer­vezetek jövedelme részben abból származik, hogy a ban­datagok, mint a cégekbe „be­épített" részvényesek, meg­zavarják a társaság éves köz­gyűlését, kérdéseket tesznek föl, megjegyzéseikkel bom­bázzák az igazgatókat. A Ta­kesima áruház vezetői ezt el­kerülendő fizették ki a hatal­mas összegeket. Az áruház elnöke a botrány hírére azon­nal megszakította európai út­ját, belső vizsgálatot rendelt el, és bocsánatot kért a tör­téntekért. A gyáriparosok szövetségének elnöke is ag­godalmát fejezte ki amiatt, hogy egy jónevű cég az alvi­lág zsarolóival üzletelt, jólle­het e kapcsolatot tiltják a vállalkozási törvények. A hí­rek szerint a cég közgyűlése az elmúlt években alig tartott fél óráig, a múlt hónapban azonban, állítólag azért, hogy eltereljék a rendőrség figyelmét, a Takesima árhu­ház a korábbi rituális tanács­kozás helyett több mint kétó­rás közgyűlést rendezett. • Megleckéztették Göncz Árpádot A K C X O JÚNIUS 3 - 1 5 - I G 3 Komplexusos üzenet nyári xdősza: A j| p 7.30-16.30C® IÍTÍS ALATT! m V E L U X TÉIŐIÉRI ABLAKOK MEGRENDELÉSRE / B E F A NYÍLÁSZÁRÓK MEGRENDELÉSRE THERWOOLIN, TOPLAN HŐSZIGETELŐK ETERNIT TERMÉKEK MEGRENDELÉSRE MŰANYAG HULLÁMLEMEZ GSffKE Z®r-3£P6 Qtmr St-13%; 954 Ft/m2 Rókusi Tüzép 6724 Szeged, Szatymazi u. 2. Tel. 62.476-876 Fax. 62.476-669 • Pozsony (MTI) A vezető szlovák kor­mánypárthoz (HZDS) kö­zel álló Slovenská Re­publika c. lapban Dusán Slobodník, a szlovák parlament külügyi bizott­ságának elnöke azt veti Göncz Árpád szemére, hogy a magyar államfő „néhány hónappal ez­előtt" egy angliai beszé­dében emlités nélkül hagyta, hogy a magya­rok bejövetelekor szlá­vok is éltek a Kárpát­medencében. Slobodník azt sérelmezi, hogy Göncz a magyar törté­nelmet ismertetve „minden lehetséges közösséget és gyökeret, a kvádokat, a hu­nokat, az avarokat, a tatáro­kat és a törököket is felem­legette, de a szlávokról ­sem mint egészről, sem mint a szlovákok őseiről ­egyetlen szóval sem tett em­lítést". Slobodník szerint ennek pillantnyi feledé­kenység is lehetett az oka, de amikor Göncz Árpádot néhány nappal ezelőtt a pá­rizsi Sorbonne egyetemen díszdoktorrá avatták, az író és értelmiségi Göncz érthe­tetlen módon ugyanilyen beszűkült - magyarközpon­tú - történelemszemléletről tett tanúságot. Slobodník ki­emelte: „ismét csak a kvá­dok, a törökök, de egy szó se a szlávokról." „Tejesen világos, hogy szó sincs tévedésről, hogy mindez szándékos" - szöge­zi le a szlovák politikus, akinek summázata szerint Göncz Árpád ily módon próbálta leplezni, vajon mely területre érkeztek az ősmagyarok, sőt: ilyen esz­közökkel akarta „megvál­toztatni a történelmet", és hirdetni a hun-magyar foly­tonosság nyomán létrejött ká-pát-medencei törzskö­zösséget - vélekedik Slo­bodník, aki a Kárpát-me­dence fogalmát egyébként is megtévesztőnek, durva illet­lenségnek tartja, és arra em­lékeztet, hogy a Kárpátok lejtőin mindmáig nem léte­zik magyar település. Dusán Slobodník ezt kö­vetően „nyelvleckét" ajánl Göncz Árpádnak, és a ma­gyarban használatos olyan szavak rögtönzött kisszótá­rával is szolgál, amelyek ős­alakja - szerinte - nyilván­valóan szláv eredetű. A szlo­vák parlament külügyi bi­zottságának elnöke végeze­tül „további díszdoktori cí­meket" kíván Göncz Árpád­nak, és abban bízik, hogy a magyar államfő majdani be­szédeiben a szlávokat is em­líteni fogja. Utóiratában arra céloz, hogy a szerdán Ma­gyarországra érkező Michal Kovác „talán bátorkodik majd mindezt megemlíteni Göncz Árpádnak. Persze, Kovác csak hallgat, akkor is, amikor egy másik elnök ­Vácav Havel - a jelenlété­ben Szlovákiát ócsárolja" ­írta. Éhséglázadás • Moszkva (MTI) Borisz Jelcin elnök becsü­letbeli ügyének tartja a vérbe fojtott 1962-es novocser­kasszki éhséglázadás áldoza­tainak és családjainak reha­bilitációját, akiket a politikai üldözöttek közé sorolnak. Jelcin erről dél-oroszországi kampányútján beszélt a doni városban. Hangsúlyozta, hogy a megsértett igazságos­ságot teljes mértékben hely­reállítják. Közölte, hogy a megtorlás sérültjeit egyszeri segélyben részesítik, illetve a rokkantaknak felemelik a nyugdíját. Gdansk sztrájkba lép • Varsó (MTI) A csődbe jutott Gdanski Hajógyár 3 ezer 500 dolgo­zója úgy döntött, hogy szer­dán figyelmeztető jelleggel 48 órás gyárfoglaló sztrájkot kezd. A hajógyáriak azt sze­retnék elérni, hogy a kor­mány szanálási terve helyett a gyár vezetése és a szak­szervezet által közösen ki­dolgozott szerkezetátalakítá­si program lépjenéletbe. Képviselet • Gáza (AP/MTI) Tunézia a Gáza-övezet­ben megnyitotta képviseleti irodáját. Az AP jelentése szerint a rövid ünnepségen jelen volt Jasszer Arafat pa­lesztin vezető is. A tunéziai az ötödik külföldi képviselet azóta, hogy két évvel ezelőtt létrejött a palesztin önigaz­gatás. IFOR­marasztalé • Washington (MTI) A NATO illetékesei egyre inkább egyetértenek abban, hogy még jövőre is szükség lesz a volt Jugoszlávia terü­letére küldött nemzetközi erők jelenlétére - írta ked­den a The Washington Post az alanti szövetség tisztség­viselőitől és nyugati diplo­matáktól szerzett értesülések alapján. A Boszniába vezé­nyelt IFOR-erőknek az ere­detileg hangoztatott elképze­lések szerint egy év eltelté­vel, vagyis idén december 20-ig távozniuk kellene. A fáradt Ditz lemondott • Bécs (MTI) A napok óta hallható hí­resztelések után Johannes Ditz osztrák gazdasági mi­niszter maga jelentette be Bécsben a kabinet ülése után: lemond tisztségéről. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) 45 éves politikusa lemondá­sának okai között azt emlí­tette, hogy 18 éve dolgozik a politika élvonalában és emi­att elfáradt. Nem titkolta csalódottságát sem amiatt, hogy a decemberi előreho­zott választások után nem kapta meg a pénzügyi tárca vezetését. A Barter Ház országos kereskedelemszervező rendszer Szeged vagy Hódmezővásárhely területén önálló iroda létrehozására és működtetésére irodavezető igazgatót keres. Érdeklődésére a 46431-265, vagy a 46304-648-as telefonon adunk felvilágosítást.

Next

/
Thumbnails
Contents