Délmagyarország, 1996. április (86. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-25 / 97. szám

8 INFORMÁCIÓ CSÜTÖRTÖK, 1996. ÁPR. 25. Algyői falunapok • Munkatársunktól Az algyői falunapok programja 26-án, pénteken 20 órakor az ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét, majd a Közéleti klubban A honfoglalás mondavilága címmel tartanak előadást. Másnap, 9 órától sport­nap -kézilabda kupamérkő­zések, 10 órakor Halászlé­főző-verseny, 14 órakor családi vetélkedő, 20 órakor Bál - a Pavane együttes táncbemutatója. Vasárnap délelőtt fél 9­kor Majorettek vonulnak fel a Géza utcán, 10 órakor óvodások műsora, 11 órakor kisiskolások műsora, az iro­dalmi pályázatok díjátadása, 15 órakor karete-bemutató, 15.30-kor fitness-bemutató, 16 órakor az algyői hagyo­mányőrző népi együttes be­mutatója következik, 17 órakor Grossroads együttes fr és skandináv népzenét ját­szik. Este fél 9-kor kezdődik a gálaműsor, amelyben fellép­nek Bodrogi Gyula, Baráth Valéria, Balassa Tamás, Péntek Ági. Szék­varázslat • Munkatársunktól „Székvarázslat" címmel holnap délután fél 5-kor nyí­lik meg a Móra Ferenc Mú­zeum Horváth Mihály utcai Képtárában Drozsnyik Ist­ván képzőművész kiállítása. A tárlatot, mely május 27-ig tekinthető meg. Nagy Imre művészettörténész ajánlja az érdeklődók figyelmébe. • DM-irodavezető Mórahalmon Nem kell Szegedre utazni Szailerné Molnár Gabriella: „Remélem, sokan fölkeresnek bennünket!" (Fotó: Karnok Csaba) Hétfő óta nem kell már a mórahalmiaknak Szegedre jönniük, ha la­punkban hirdetést akar­nak föladni, vagy bármi más ügyben szeretné­nek kapcsolatba lépni szerkesztőségünkkel. Április 22-én nyílt meg Mórahalmon a Délma­gyarország olvasószol­gálati irodája, amelynek vezetője Szailerné Mol­nár Gabriella. 9 Bár önt Mórahalmon valószínűleg nagyon so­kan ismerik, mégis arra kérem, adjon magáról rövid „szóbeli önéletraj­zot!" - Mórahalmi vagyok, szüleim is idevalósiak. Min­dig itt éltem, csak középis­kolás éveimet töltöttem Sze­geden. A Tisza-parti gimná­zium népművelés fakultáció­ján végeztem, amelyet kísér­letképpen indítottak - mind­A MERET NEM AZ ERŐ JELE! FC 230 FÉNYMÁSOLÓ Nyomja meg a START gombot, és a gép máris a következő szolgáltatásokat nyújt|a: • kiváló nyomtatási minőség - akár egy nagy másolóé • 4 fénymásolat percenként, bemelegedési idő nélkül • a Canon egyedülálló "all in one" cartridgerendszerének köszönhetően karbantartást alig igényel • automatikus kikapcsoiási funkció, mely energiát takarít meg önnek Budtpett: ANT Ttl 1315354 • DELTA ELIKTIONIK Trl 250-4275 • HOLLAND SZERVIZ Irt 319-5167 • INTERELEKTRONIK Tel 169-9264 • LÉZER Tel 213-1619 • MŰSZERTECHNIKA Tel 262 6666 * ROWEX tel 212-2170 • TONER Tel 215-1667 • Itktocsab.: MŰSZERTECHNIKA Tel (66) 324 760 . Honvhl.l INTERELEKTRONIK Tel (74) 451 111 • llebeeeen: MŰSZERTECHNIKA lel (52) 414 156 • Gy4r: ANT Tel (96) 316 998 • KecekcnCl: MŰSZERTECHNIKA Tel (76) 322 128 • Miskolc ROWEX Te) (46) 358 310 - Nyíregyháza: INTERELEKTRONIK Te). (42) 314 073 • réce: ROWEX Tel (72) 336 193 • Sirgrd: MtKZERTECHNlKA Tel (62) 326 800 • Tatakáaya: MŰSZERTECHNIKA lel (34) 310 004 • Ve.epre- ROWEX Tel . (88) 407 201 • Zal.eiee.ee, ROWEX Tel (92) 316 804 Canon Öröm vele dolgozni CANON HUNGARIA Kft. 1134 Budapest XIII.,fáci út 37. Tel: 270-4077 Fax: 270-4080 össze egyetlen évfolyamot vittek végig. Aztán 1979­ben visszajöttem, s népmű­velőként kezdtem dolgozni a mórahalmi' művelődési ház­ban. Ez volt az első munka­helyem, s bár az épület funk­ciója azóta megváltozott, en­gem minden ide köt ma is. Férjem is ebben az épület­ben, a Bountyban dolgozik. • Népművelőként milyen feladatokat látott el? - Két munkatársammal együtt programokat, műso­rokat, kiállttásokat szervez­tünk. És persze csoportokat vezettünk - hirtelen nem is tudnám összeszámolni hány­félét. Még „videómagazint" is készttettünk Mórahalom életéről: egy kamerával jár­tuk a várost és riportokat, tu­dósításokat vettünk föl. Rendszeresen benéztünk a képviselőtestület üléseire is. A videókazettákat pedig in­gyenesen kölcsönözhették az érdeklődők. • Azután viszont alapo­san megváltozott a műve­lődési ház élete: jött a „Bounty-korszak." A szó­rakoztatóközpontnak is szüksége volt még nép­művelőre? - Miután az önkormány­zat - pénzszűke miatt - bér­be adta a művelődési házat, az épület átalakult: létrejött a Bounty Szórakoztatóköz­pont. En továbbra is itt dol­gozhattam, mert rám bízták a közművelődési feladatok ellátását. Egyetlen csoportot sem kellett megszüntetnünk, sőt, még újak is alakultak. A Bounty tulajdonosai minden támogatást megadtak a mun­kámhoz; ezen felül jelentős fölújítást végeztek az épüle­ten, amely bizopy igen le­romlott állapotban volt. • Hogyan lett népműve­lőből lapunk olvasószol­gálati irodavezetője? - Idén februártól (egy ön­kormányzati döntés értelmé­ben) a közművelődési fel­adatokat átvette tőlünk a kö­zösségi ház. Új feladatot kel­lett keresnem, s nagyon örül­tem, amikor kiderült, hogy én leszek a Délmagyaror­szág mórahalmi olvasószol­gálati irodjának vezetője. A Bounty-ház egyik helyiségé­ben rendezkedtünk be, s be­vallom, nagy várakozással tekintek az iroda működése elé. Remélem, sokan fölke­resnek majd bennünket. • Milyen segítséget kap­hatnak a DM-irodától a mórahalmi olvasók? - Munkánk egyik célja, hogy minél több hírt, infor­mációt juttassunk el váro­sunkról a Délmagyarország szerkesztőségébe. így a mó­rahalmiak többet olvashatná­nak önmagukról, életükről, munkájukról. Ezen felül, ha bárkinek olyan problémája támad, amely a nyilvánosság elé kívánkozik, ugyancsak szívesen segítünk. Keressük a kapcsolatot a helyi intéz­ményekkel, egyesületekkel ­tőlük is értékes információ­kat várunk. Ugyancsak fon­tos, hogy irodánkban min­denfajta hirdetést föl lehet adni. Ilyen ügyben nem kell már Szegedre utazniuk a mórahalmiaknak. Örömmel mondhatom, hogy már az el­ső napon megtalált minket egy hölgy, aki hirdetést akart föladni... 9 Mikor tart nyitva az iroda? - Kedden, szerdán és csü­törtökön 9 és 12 óra között kereshetnek fö! minket az olvasók. De telefonon is szí­vesen adunk fölvilágosítást. Hívószámunk: 381-251. Nyila* Péter Egy deltás ajánlat! Benefon Delta 124.960 Ft helyett m/7 Április 22-től május 4-ig A Westel Rádiótelefon Kft. most fantasztikus kedvezménnyel kínálja az egyik legsokoldalúbb 450 MHz-es mobiltelefont! Ne feledje, a 0660-as készülékek az ország egész területén használhatók! Siessen, mert a készletek végesek! Az árak az áfát és a rendszeitelépési költséget nem tartalmazzák. oooo M 9 4 Általános tájékoitatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére NMT mobiltelefonról a 03-as Ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265 8000 es Telefonszámon WESTEL IRODA: SZEGED. 6720 TISZA LAJOS KRT 2-4. TEl 106 621421-575, RÁDIÓTELEFON: (06 601327-600 tl[ffZ\\\\ \ 1 1 I I I KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT SÁRI ZOLTÁKTEL 106 601357-621 -VARGA LÁSZLÓ TEL. 106 601327-635 I lll'IWfl Ilii I WESTEL FORGALMAZÓK: HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. EC0PH0NE GAZD ÉS HÍRADÁSTECHNIKAI KFT, 6800 SZÁNTÓ K U 20 . TEL. (06 621 341-239 • SZENTES. ELEKTRpHL RFT, 6600 JÓZSEF A U 6/8 . TEL 106 63) 311-730. RÁDIÓTELEFON 106 60) 337-092 • MAKÓ, PUSZTA HÍRAOASTEC TEL 106 621413 055. RÁDIÓTELEFON (06 601327-918 ECHNIKAI BOLT. 6900 SZEGEDI UT 2, luiwwnu 11 WESTEL • ixóriiiroR KFT családi események Házasságot kötött: Kégly György Gyula és Fa­ragó Jolán Edit, Borda Zol­tán Antal és Officzir Mari­anna, Szőcs Attila és Nóvák Gabriella, Terhes Tibor és Márkus Zsuzsanna, Csorba Zsolt István és Kovács Edit Katalin, Kancsár Tamás Fe­renc és Laczkó Barbara, Víg Zsolt és Miklós Leonóra, Kardos Csaba Attila és Nagy Mariann, Kajner Gyula és Olasz Petra. Született: Boros-Major Istvánnak és Szécsi Angélá­nak Bettina, Lengyel Zsolt Lászlónak és Takács Tímea Zsuzsannának Dóra Enikő, Mánik Zsoltnak és Varga Ágnesnek Ádám, Rudics Ist­vánnak és Sós Gyöngyi Arankának Ramóna, Béla Zoltánnak és Petheő Nóra Gabriellának Dorottya Esz­ter, Jaksa Zoltánnak és Bol­dogh Zsuzsannának Noémi, Kálmán Gábornak és Har­mati Katalinnak Benedek, Tóth Mihálynak és Márkus Mariannának Janka, Kap­ronczai Jánosnak és Hoff­man Erzsébet Évának Chris­topher René, Karakás Sán­dornak és Csurgó Ilonának Bálint, Erdélyi Vendelnek és Juhász-Varga Erzsébetnek Martin Szilveszter, Korpa Ferencnek és Kőműves Szil­via Gyöngyikének Alexand­ra Kitti, Kolcsár Csabának és Csinádi Margitnak Csaba, Kiss Gábornak és Sere Anna Máriának Gellért, Békési Zsolt Pálnak és Erhardt Ma­rietta Évának Roland Zsolt, Pakó Attila Sándornak és Tóth Hajnalka Mariannának Dominika Hajnalka, Kocsis Istvánnak és Szabó Marian­na Annának Ramóna Kitti, Konkoly Bélának és Zagyi Gabriellának Béla Bence, Szabó Róbert Szabolcsnak és Papós Ildikó Gabriellának Luca, Horváth Tibornak és Hodács Zsuzsanna Ildikónak Márton, Birtyik Andrásnak és Papp Juliannának Fanni, Szűcs Tibornak és Szalai Zsuzsanna Olgának Ákos Tibor, Inokai Zsolt István­nak és Sipos Erikának Ben­ce, Borzán Péternek és Kiss Katalinnak Jácint Bonifác, Ürmös Bélának és Kerekes Máriának Eszter, Nacsa Zol­tán Oszkárnak és Kopasz Mónikának Sarolta, dr. Zen­tay Attila Istvánnak és dr. Kiss Erikának Lilla Sára, Béres László Lajosnak és Hegedűs Máriának Domini­ka Enikő, Öveges Lászlónak és dr. Antolik Mariannának Marianna Enikő, Gillich Zsoltnak és Sill Reginának CENTRUM BEBI­TERMÉKEK AKCIÓJA A CENTRUMBAN! A Kenguru emblémával ellátolt ruházati termékek 20%-os engedménnyel vásárolhatók meg a bébishopban május 5-ig! Máté Péter, Varga Attila Lászlónak és Tóth Erzsébet­nek Attila, Kónya Istvánnak és Szántai Juliannának And­rea, Rózsa Ferencnek és Ma­latinszki Ilonának Anita, Pósta Norbertnek és Kovalik Máriának Mirtill, Bali Fe­rencnek és Kórász Rozáliá­nak Zoltán Ferenc, Lajkó Károlynak és Módra Mari­annának Kitti, Fődi László­nak és Mityók Ibolyának Eliza, Kasziba Sándornak és Tóth Erikának Péter, Szécsi Lászlónak és Szanda Gizel­lának Brigitta, Szakái Zol­tánnak és Szilágyi Ildikó­nak Renátó, Czin László Györgynek és Herczeg Évá­nak Martin nevű gyermeke. Halálozás: Kovács Sán­dorné Szabó Mária, Durmics Elekné Nagy Anna, Molnár Béla, Gyüre Mátyásné Kí­gyósi Julianna, Csizmadia Józsefné Karakas Etelka, Papp András, dr. Magossy Sándorné Lohner Ilona, La­uly István Józsefné Szeifert Anna, Masa Imre, Malkócs Pál, Tóth Etelka, Zombori József, Forrai Márkné Mo­nostori Ilona, Illés Ferencné Gulyás Gizella, Szécsi Jó­zsefné Sipos Judit, Szécsé­nyi Rezső, Murányi Miklós István, Süveg János, Honti György, Farkas Györgyné Matuszka Edit, Tóth-Pál Mi­hályné Kovács Éva, Adai­Simon Mátyás, Besze Jó­zsef, Buczkó Józsefné Tri­fon Erzsébet, Koós László, Simon Erzsébet, Árkus Jó­zsef, Dobó Antal, Molnár Mihály, Pósa Lászlót Nagy Andrásné Börcsök Mária, Dobó Mihályné Virgoncz Ilona, Kasza József, Buknicz Péterné Sári Erzsébet, Mre­na Pál, Szél József, Varga Árpád, Gyorgyevics Jámen Jován, Kiss András, Ra­jeczky Károly, Kónya Ká­roly, Kovács Antalné Kozári Eszter, Békési Pálné Pesti Mária, Varga Lászlóné Vostjár Mária, Dobó Imréné Ábrahám Ilona, Macsán Sándorné Barb Aranka, Ács Jánosné Börcsök Erzsébet, Dimák-Berzétei Ferencné Kárnyánszki Mária, Mogyo­rós Györgyné Herczeg Zsó­fia, Bálint Sándorné Csuka Mária, Olajos József, Rózsa Antalné Gyuris Borbála, Vetró Istvánné Gyapjas Má­ria, Szabó József, Szécsi Ist­vánné Tanács Rozália, Sze­keres György, Nagy Mihály, Kalapos György Tibor, Gár­gyán József, Tamási Ferenc­né Cságrány Mária, Mig Ist­ván, Vrbovszki Pálné Nagy Erzsébet. Végkiárusítás a Fonógyári úti Minta­teremben 1996. április 25-töl április 26-ig 20,30,40, 50%-os engedménnyel Domus Mintaterem Szeged, Fonógyári út 11. Nyitva: hétköznap 8-17 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents