Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-23 / 70. szám

23 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1996. MÁRC. 28. • Kispályás labdarúgás Taroltak a Lócii-tanítványok A Tisza Volán SC ifjú labdarúgói közül a Lóczi Ist­ván edzette gárda mostanában sűrűn látott vendég Bács-Kiskun megyében. A közelmúltban négyszer ki­rándultak Kecskemétre (KLC Kupa - kétszer, Kresz Kupa. Lánchíd Farsang Kupa), valamint Kiskörösre (Petőfi Kupa) is ellátogattak. Egyszer sem távoztak üres kézzel, négyszer az első helyen, egy ízben pedig a másodikon végeztek. • Labdarúgó megyei III. osztály Két csoportban, huszonkilenc csapat A sikerek - 1982/83-as születésű - kiharcolói: Ács Levente, Baló Péter, Czifra Attila, Dénes Zsolt, Dobro­nyai Krisztián, Fenesi Dáni­el, Lóczi Péter, Gurzó György, Gyuris Péter, Pia­csek Máté, Vadicska Gábor, Szöllősi Róbert, Vastag Sza­bolcs, Vér Zoltán, Zakar Szabolcs, Miklós Csaba, Tóth Armand, Emődi Attila, Gál Szabolcs és Szamosszegi Gábor. • A mórahalmi sportcsar­nok adott otthont az általá­nos iskolák 5-6. osztályosai­nak részére kiirt Panagro Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó-tornának. Eredmények. A csoport: Mórahalom­-Domaszék 4—1, Sándorfal­va-FŐ fasor 4-0, Sándorfal­va-Mórahalom 6-2, Fő fa­sor-Domaszék 3-0, Fő fa­sor-Mórahalom 3-2, Sán­dorfalva-Domaszék 6-1. B csoport: Ruzsa-Üllés 2-2, Tatján IV-Kelebia 4-1, Kelebia-Ruzsa 6-1, Tarján IV-Üllés 14-1, Tarján IV-Ruzsa 16-0, Kele­bia-Üllés 4-0. A kisdöntőben, a harma­dik helyért lejátszott találko­zón a Kelebia csapata 2-1-re verte a Fő fasor együttesét, míg a fináléban az esélye­sebbnek számító Tarján IV gárdája 8-4-re lépte le a sán­dorfalviakat. A győztes csapat tagjai: Kormányos Gábor, Tóth Zoltán, Vadas József, Sza­mosszegi Gábor, Völgyi Ro­land, Daróczi László, Amb­rus Gáspár és Szilágyi Gá­bor. Felkészítő tanár: Hege­dűs György. A torna gólkirálya a 14 találatot szerző Völgyi Ro­land (Tatján IV) lett, a via­dal legjobb játékosának Pé­ter Andort (Sándorfalva), a legkiválóbb kapusnak pedig Ábrahám Tamást (Fő Fasori Ált. Isk.) választották. A rendezőgárda tagjai kö­szönetet mondanak a torna támogatásáért Ábrahám Zol­tánnak, az ásotthalmi Felsza­badulás Tsz elnökének. A csoport III. forduló, március 23., 15 óra: IKV-Bordány II., Baktó SC-Ruzsa. Március 24, 15 óra: Szentmihály­Baktó Szilánk, Szatymaz­Öttömös, Balástya-Ópuszta­szer, Pusztamérges-Móraha­lom II., Ásotthalom-Doma­szék, szabadnapos: Sándor­falva II. IV. forduló, március 30., 16 óra: Sándorfalva II.­Szentmihály. Március 30., 16 óra: Ruzsa-IKV, Doma­szék-Baktó SC, Mórahalom II.-Ásotthalom, Ópuszta­szer-Pusztamérges, Öttö­mös-Balástya, Baktó Szi­lánk-Szatymaz, szabadna­pos: Bordány II. V. forduló, április 6., 16.30 óra: Baktó SC-Móra­halom II., IKV-Domaszék, Bordány II.-Ruzsa. Április 7., 16.30 óra: Szatymaz­Sándorfalva II., Balástya­Baktó Szilánk, Pusztamér­ges-Öttömös, Ásottha­lom-Ópusztaszer, szabadna­pos: Szentmihály. VI. forduló, április 13., 16.30 óra: Sándorfalva II.­Balástya. Április 14., 16.30 óra: Domaszék-Bordány II., Mórahalom 1I.-IKV, Ópusz­taszer-Baktó SC, Öttö­mös-Ásotthalom, Baktó Szi­lánk-Pusztamérges, Szent­mihály-Szatmyaz, szabad­napos: Rúzsa. VII. forduló, április 20., 17 óra: Baktó SC-Öttömös, IKV-Ópusztaszer, Bordány II.-Mórahalom II. Április 21., 17 óra: Pusztamér­ges-Sándorfalva II., Ásott­halom-Baktó Szilánk, Ru­zsa-Domaszék, Balástya­Szentmihály, szabadnapos: Szatymaz. VIII. forduló, április 27., 17 óra: Sándorfalva II.­Ásotthalom. Április 28., 17 óra: Ópusztaszer-Bordány II., Öttömös-IKV, Baktó Szilánk-Baktó SC, Móraha­lom II.-Ruzsa, Szentmi­hály-Pusztamérges, Szaty­maz-Balástya, szabadnapos: Domaszék. IX forduló, május 4. 17 óra: Baktó SC-Sándorfalva II., Bordány Il.-Öttömös, IKV-Baktó Szilánk. Május 5., 17 óra: Ruzsa-Ópuszta­szer, Domaszék-Mórahalom II., Pusztamérges-Szatymaz, Ásotthalom-Szentmihály, szabadnapos: Balástya. X. forduló, május 11., 17 óra: Sándorfalva II.-IKV. Május 12., 17 óra: Baktó Szilánk-Bordány II., Szent­mihály-Baktó SC, Ópuszta­szer-Domaszék, Öttömös­Ruzsa, Szatymaz-Ásottha­lom, Balástya-Pusztamér­ges, szabadnapos: Móraha­lom II. XI. forduló, május 18, 17 óra: Bordány Il.-Sándor­falva II., Baktó SC-Szaty­maz, IKV-Szentmihály. Május 19., 17 óra: Ru­zsa-Baktó Szilánk, Doma­szék-Öttömös, Mórahalom Il.-Ópusztaszer, Ásottha­lom-Balástya, szabadnapos: Pusztamérges. XII. forduló, május 25., 17 óra: Sándorfalva II.-Ru­zsa. Május 26., 17 óra: Szentmihály-Bordány II., Szatymaz-IKV, Balástya­Baktó SC, Öttömös-Móra­halom II., Baktó Szi­lánk-Domaszék, Pusztamér­ges-Ásotthalom, szabadna­pos: Ópusztaszer. XIII. forduló, június 1., 17 óra: Baktó SC-Puszta­mérges, IKV-Balástya, Bor­dány Il.-Szatymaz. Június 2., 17 óra: Domaszék-Sán­dorfalva II., Mórahalom II.-Baktó Szilánk, Ópuszta­szer-Öttömös, Ruzsa-Szent­mihály, szabadnapos: Ásott­halom. XIV. forduló, június 8., 17 óra: Sándorfalva II.-Mó­rahalom II. Június 9., 17 óra: Balástya-Bordány II., Pusztamérges-IKV, Ásött­halom-Baktó SC, Baktó Szi­lánk-Ópusztaszer, Szentmi­hály-Domaszék, Szaty­maz-Ruzsa, szabadnapos: Öttömös. XV. forduló, június 15., 17 óra: IKV-Ásotthalom, Bordány II.-Pusztamérges. Június 16., 17 óra: Ópusz­taszer-Sándorfalva II., Öttö­mös-Baktó Szilánk, Ru­zsa-Balástya, Domaszék­Szatymaz, Mórahalom II.-Szentmihály, szabadna­pos: Baktó SC. I. forduló, június 22., 17 óra: Sándorfalva II.-Öttö­mös, Baktó SC-IKV. Június 23., 17 óra: Szentmi­hály-Ópusztaszer, Móraha­lom Il.-Szatymaz, Balás­tya-Domaszék, Pusztamér­ges-Ruzsa, Ásotthalom­Bordány II., szabadnapos: Baktó Szilánk. II. forduló, május 1., 17 óra: Bordány II.-Baktó SC, Baktó Szilánk-Sándorfalva II., Ruzsa-Ásotthalom, Do­maszék-Pusztamérges, Mó­rahalom II.-Balástya, Ópusztaszer-Szatymaz, Öt­tömös-Szentmihály, szabad­napos: IKV. B csoport III. forduló, március 23., 15 óra: Ferencszállás IL-Szőreg II., Derekegy­ház-Kübekháza, szabadna­pos: Nagymágocs. Március 24., 15 óra: Tiszasziget-Pá­zsit, Deszk-Földeák II., Ma­roslele-Ambrózfalva, Pitva­ros-UTC II., szabadnapos: Eperjes. IV. forduló, március 30. 16 óra: Szőreg II.-Deszk, Pázsit-Maroslele. Március 31., 16 óra: UTC II.-Fe­rencszállás II., Ambrózfal­va-Derekegyház, Kübekhá­za-Nagymágocs, Eper­jes-Tiszasziget, szabadna­pos: Földeák II., Pitvaros. V. forduló, április 6., 1630 óra: Derekegyház-Pá­zsit, Földeák Il.-Szőreg II., Nagymágocs-Ambrózfalva. Április 7., 1630 óra: Pitva­ros-Kükbeháza, Deszk­UTC II., Maroslele-Eperjes, szabadapos: Ferencszállás II., Tiszasziget. VI. forduló, április 13., 16.30 óra: Pázsit-Nagymá­gocs. Április 14., 16.30 óra: Földeák II.-UTC II., Kübek­háza-Ferencszállás II., Eper­jes-Derekegyház, Ambróz­falva-Pitvaros, Tiszaszi­get-Maroslele, szabadna­pos: Szőreg II., Deszk. VII. forduló, április 20., 17 óra: Ferencszállás II.­Ambrózfalva, Szőreg II.­UTC II., Derekegyház-Ti­szasziget, Nagymágocs­Epetjes. Április 21., 17 óra: Pitvaros-Pázsit, Deszk-Kü­bekháza, szabadnapos: Föl­deák, Maroslele. VIII. forduló, április 27., 17 óra: Pázsit-Ferencszállás II. Április 28., 17 óra: Kü­bekháza-Földeák II., Maros­lele-Derekegyház, Ambróz­falva-Deszk, Epeijes-Pitva­ros, Tiszasziget-Nagymá­gocs, szabadnapos: Szőreg II., UTC II. IX. forduló, május 4., 17 óra: Földeák II.-Ambrózfal­va, Szőreg II.-Kübekháza, Nagymágocs-Maroslele, Fe­rencszállás II.-Epeijes. Má­jus 5., 17 óra: Deszk-Pá­zsit, Pitvaros-Tiszasziget, szabadnapos: UTC II., De­rekegyház. X. forduló, május 11., 17 óra: Pázsit-Földeák II., De­rekegy ház-Nagymágocs. Május 12., 17 óra: Ambróz­falva-Szőreg II., Tiszaszi­get-Ferencszállás II., Kü­bekháza-UTC II., Eper­jes-Deszk, Maroslele-Pitva­ros. XI. forduló, május 18., 17 óra: Szőreg Il.-Pázsit, Ferencszállás II.-Maroslele, Földeák II.-Eperjes. Május 19., 17 óra: UTC II.-Amb­rózfalva, Pitvaros-Dere­kegyház, Deszk-Tiszasziget, szabadnapos: Kübekháza, Nagymágocs. XIII. forduló, június 1., 17 óra: Ferencszállás II.­Nagymágocs, Földeák II.­Maroslele, Szőreg II.-Tisza­sziget. Június 2., 17 óra: Deszk-Derekegyház, Kü­bekháza-Ambrózfalva, UTC II.-Eperjes, szabadapos: Pá­zsit, Pitvaros. XIV. forduló, június 8., 17 óra: Derekegyház-Föl­deák II., Nagymágocs­Deszk, Pázsit-Kübekháza. Június 9., 17 óra: Marosle­le-Szőreg II., Pitvaros-Fe­rencszállás II., Tiszaszi­get-UTC II., szabadnapos: Epetjes, Ambrózfalva. XV. forduló, június 15., 17 óra: Szőreg II.-Dere­kegyház, Földeák II.-Nagy­mágocs. Június 16., 17 óra: Ambrózfalva-Pázsit, Deszk-Pitvaros, UTC II.­Maroslele, Kübekháza­Eperjes, szabadnapos: Ti­szasziget, Ferencszállás II. I. forduló, június 22., 17 óra: Derekegyház-UTC II., Szőreg II.-Nagymágocs, Földeák Il.-Pitvaros. Június 23., 17 óra: Deszk-Ferenc­szállás II., Ambrózfal­va-Eperjes, Kübekháza-Ti­szasziget, szabadnapos: Pá­zsit, Maroslele. II. forduló, május 1., 17 óra: Földeák II.-Ferencszál­lás II., Szőreg Il.-Pitvaros, UTC II.-Nagymágocs, Pá­zsit-Eperjes, Kübekhá­za-Maroslele, Ambrózfal­va-Tiszasziget, szabadna­pos: Deszk, Derekegyház. Magyar Államkötvény 1998/H fix kamatozású MINDIG VOLTAK NAGY PILLANATOK A JELEM MACY PILLANATAIBAN ÖN IS RÉSZT VEHET. 1996. március 21-én kibocsátjuk az 1998/H jelű Magyar Államkötvényt. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1998/H 2 év futamidő, évi fix 24% kamat. A kifize­tendő kamat mértéke az éves kamat időa­rányos része, amely a kamatfizetési időpon­tok kőzött ténylegesen eltett naptári napok és a 365 napos év alapján (0,01 %-ra kereki­tetten) kerül meghatározásra. A kötvény kamatozása a kibocsátás napján kezdődik, és a lejárat után tovább nem kamatozik. Értékesítés feltételei: Az államkötvény kibocsátása aukció útján történik. Az aukciót követően az állam­kötvény újabb mennyiségét jegyzés útján értékesiti a kibocsátó. Az aukciót követő jegyzési időszak: 1998. március 19-26. A jegyzés a jegyzési időszak zárónapja előtt lezárható. Jegyzési árfolyam: Aukciós átlagár +0,2%+felhalmozott kamat • március 29-i felhalmozott kamat 0,53%. Az elérhető éves hozam közel 25%. A jegyzésen értékesíthető mennyiség: Maximum az aukción értékesített mennyi­ség 50%-a. A jegyzés pénzügyi teljesítési napja: 1996. március 29. Kamatfizetés félévente: 1996. szeptember 21., 1997. március 21., 1997. szeptember 21., 1998. március 21. ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK 1996. január 3-tól létrejött az állampapí­rok elsődleges forgalmazói hálózata. Ezen a széles forgalmazói hálózaton ke­resztül a befektetők bármikor hozzájut­hatnak az éppen kibocsátott vagy a for­galomban lévő állampapírokhoz és az or­szág egész területén lehetővé válik az ál­lampapírok lejárat előtti értékesítése. Az elsődleges forgalmazók a befektetők­nek teljes körű letéti szolgáltatást nyújta­nak és lejáratkor kifizetőhelyi feladatokat látnak el. Befektetése mindig biztonságos ­pénze mindig elérhető. AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: OTP Bank Rt. (19%. március 26-án a jegyzés szünetel) 6701 Szeged, Széchenyi tér (Tisza Szálló), Aradi vértanuk tere 3., Szentes, Csongrád, Hódmezővásárhely, Makó, Kistelek, Mórahalom • Magyar Hitel Bank Rt. (19%. március 26-án a jegyzés szünetel) 6700 Szeged, Mars tér 5.. Hódmezővásárhely • Inter-Európa Bank Rt. 6720 Szeged, Széchenyi tér 2. AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELY: Cenzor Bróker Értékpapír Forgalmazó Kft. 6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 21., Hódmezővásárhely VALAMINT: MNB Csongrád Megyei Igazgatósága Szeged, Deák F. u. 17. í 1 í 'MéM&VfMI ALLéMtffSMfiB A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG

Next

/
Thumbnails
Contents