Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-23 / 70. szám

SZOMBAT, 1996. MÁRC. 23. • Nagy Miklós kiállt a JB mellett • Bába Sándornak nem sikerült a fizikai teszt Továbbra sincs béke a sípmeslerek között A labdarúgó játékvezetők ré­szére már megkezdődött a tava­szi „küzdelem", mert minek le­hetne nevezni másnak, mint a sípmesterek harcának a tegnap délután lezajlott mintegy két és fél órás szócsatát, ami egyrészt a CSLSZ Játékvezetői Bizottsá­gának tagjai, másrészt a nemrég alakult megyei Játékvezető Tes­tületben résztvevők között dúlt. Mindehhez Nagy Miklós, a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség el­nökségének tagja, az országos Játékvezetői Testület elnöke, valamint Egervári Ferenc, az MLSZ elnökségének tagja, a JT küldőbizottságának elnöke is „aszisztált". Sajnos a gyűlésen, annak ellenére, hogy tizennyol­can szólaltak fel, kevés előre­haladást történt a két „tábor" közeledését illetően. Inkább kölcsönös vádaskodások, nem egyszer sértegetésig fajuló, gyű­lölködő „odamondások" történ­tek, amelyek egyáltalán nem szolgálták azt az ügyet, amiért az értekezletet összehívták. Vé­gül Nagy Miklósnak, aki több­ször is jó mederbe szerette vol­na terelni a dolgokat, elfogyott a türelme, s nyomatékosan tu­domására hozta Bába Sándor­nak, s az általa vezetett Játékve­zető Testületnek, hogy Csong­rád megyében, akárcsak szerte az országban, csak az MLSZ és a megyei szövetségek által irá­nyított bizottságban lehet szá­mítani, hogy mint játékvezetőt mérkőzés irányítására küldje­nek. A felszólaló Bába Sándor mindezt kétségbe vonta, mond­ván, hogy a CSLSZ JB jogtala­nul működik, s csak ők, egyedül ők jogosak arra, hogy irányítsák a találkozókat a megyében. En­nek megcáfolására újra Nagy Miklós emelkedett szólásra, s kifejtette, hogy ilyen igényt csak akkor tudnának esetleg ki­elégíteni, ha az illető megfelel a követelményeknek. Márpedig Bába Sándornak nem sikerült a fizikai teszt letétele, (gy hivata­los mérkőzésen a sípot sem fúj­hatja... Több mint két óra vita után már felcsillant a remény, hogy valami megállapodás születik, ugyanis mindkét részről java­solták, hogy jelöljenek ki 3-3 személyt, akik előkészítik a já­tékvezetői bizottság új elnöksé­gének és elnökének megválasz­tását, de korai volt az öröm. Bá­ba Sándor ugyanis nem volt haj­landó erre sem. Ekkor Nagy Miklós a következőkkel zárta a meddő vitát: - Aki akar bíráskodni, az csak a játékvezetői bizottság tagjaként teheti. A bizottságba azonban várnak mindenkit (a mostani JT tagjait is), aki akar tenni valamit a megye labdarú­gásáért. P. Sándor Jáuof A labdarúgó Kupagyőzte­sek Európa Kupájában csü­törtökön a negyeddöntő visszavágó mérkőzéseit ját­szották le. Eredmények: Rapid Wien (osztrák) -Dinamó Moszkva (orosz) 3-0(0-0). Bécs, Happel-stadion, 44 ezer néző. Gólszerzők: Jan­cker (49., 74.), Stöger (61. ­1 l-esből). Továbbjutott: Rapid Wien, 4-0-ás összesítéssel. Paris St Germain (fran­cia)-AC Panna (olasz) 3-1 (2-1). Párizs, 60 ezer néző. Gól­szerzők: Rai (9., 69. - mind­kettő 11-esbóil), Loko (38.), illetve Melli (26.). Tj.: Paris St. Germain, 3-2-vel. Feyenoord (holland)­Borussia Mönchenglad­bach (német) 1-0 (0-0). Rotterdam, 45 ezer néző. Gólszerző: Trustfull (85.). Tj.: Feyenoord, 3-2-vel. Real Zaragoza (spa­nyol)-Deportivo La Coru­na (spanyol) l-l (1-0). Zaragoza, 25 ezer néző. Gólszerzők: Morientes (37.), illetve Bebeto (64.). Tj.: Deportivo La Coruna, 2-1-gyei. • Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Lausan­ne-ban elkészítette a KEK és az UEFA Kupa elődöntőjé­nek párosítását. Eszerint a KEK-ben a spanyol Deporti­vo La Coruna a francia Paris St. Germain-nel, míg a hol­land Feyenoord az osztrák Rapid Wiennel került össze. Az UEFA Kupában a cseh Slavia Praha ellenfele a fran­cia Girondins Bordeaux lesz, míg a másik ágon igazi cse­megét ígér a német Bayern München és a spanyol FC Barcelona összecsapása. A Bajnokok Ligájában a párosítás már korábban nyil­vánosságra került, s most az is eldőlt, hogy az első mér­kőzésen a holland Ajax, il­letve az olasz Juventus lesz a pályaválasztó. • Röplabda­rájátszás, nök Elmaradt a bravúr BVSC-Szegedi DRE 3:0 (8,9,9) Budapest, 100 néző. Vezette: Békési, Horváth Gy. SZDRE: B. Tóth, Komáro­mi, Jánosik, SZABÓ, Dobos, Huff. Csere: Csókási, Kiss, Székelyhídi. Edző: Ducsai Gé­za. Nem sikerült a bravúr, az idegenbeli győzelem a Ducsai­lányoknak, ebben szerepet ját­szott az is, hogy az influenzától még a héten is lázas volt B. Tóth, Huff és Kiss Kati. Erőtle­nül, pontatlanul röplabdáztak a Tisza-partiak, rossz nyitásfoga­dások, gyenge szervák jellemez­ték játékukat. A hálónál egyedül Szabó jeleskedett. Sok alapvető hibát vétett a Szegedi DRE. Du­csai Géza edző abban remény­kedik, hogy még egyszer nem játszhatnak ilyen rosszul és a vasárnap 16 órakor kezdődő derbin sikerül kisiklatniuk a va­sutat. SPORT11 És akkor pénteken, 11 óra 20 perckor leszállt a Ferihe­gyi repülőtéren a Róma és Budapest között közlekedő járat. A szimpla, úgymond „névtelen" utasokkal együtt jött le a lépcsőről a világ ta­lán legjobb vízilabdacsapata, az olasz Mail Pescara, amely momentán azért utazott ma­gyar földre, hogy összemérje tudását a LEN Kupa döntő­jének első mérkőzésén, a nagy meglepetésre szintén odakerült Szegedi VE gárdá­jával. Gyorsan beültek a szege­diek által eléjük küldött au­tóbuszba, majd útirányul a napfény városát vették cél­ba. A 170 kilométeres kelle­mes utazás után berendez­kedtek a Forrás Szállodában. A kipakolást követően máris felkötötték a nyúlcipőt, hogy minél hamarabb megismer­kedjenek az újszegedi spor­tuszoda medencéjével. Míg a vízparton nyújtottak, lazl­• Ma, 16 órakor Esliarte győzelemről álmodik tottak, megtudtuk az egyik vezetőtől, hogy semmit sem bíztak a véletlenre, még saját szakácsot is hoztak maguk­kal. A bemelegítés után rövid - pár perces - eligazítást tar­tott Deni Lusics edző, majd elkezdődött az átmozgató tréning. Először jól kiúszták magukat Simencék, majd fel­csillant a szemük, az edző bedobta a labdákat a vízbe. Csak úgy záporoztak a lövé­sek, Attolicot keményen megdolgoztatták D'Altruiék. Ebből is látszott, az olimpiai bajnok kapus felépült beteg­ségéből. Edzés közben vá­ratlan vendég tűnt fel a par­ton, maga az olasz szövetsé­gi kapitány, Ratko Rudics je­lent meg személyesen. Egy órát voltak a medencében az olaszok, majd váltották őket a mieink. A vízből kimászó pólósok közül a legkisebbet, de talán a leghíresebbet, a spanyol Manuel Estiartét faggattuk (Makiári Mónika tolmácsolta a világhíresség szavait), aki a kérdésekre a következőket válaszolta: - Mi, játékosok egyszer sem láttuk a Szegedet játszar ni, de az edzőnk sok szépet és jót mondott Fodorékról ­kezdte a „törpeóriás", majd így folytatta: - Nincs semmi gondunk a vízhőmérséklet­tel, s az uszoda is barátsá­gos. Bár jól tudom, egy dön­tőben minden eredmény elő­fordulhat, de én azért na­gyon bízom a sikerünkben ­fejezte be a válaszadást a roppant szimpatikus spa­nyol. Óriási esemény előtt áll­nak Molnár Tamásék, akik a kupasorozatban immár ti­zenegy nemzet képviselőit „hozták" Szegedre! A város vezetői is készültek, ma dél­előtt dr. Ványai Éva alpol­gármester fogadja hivatalá­ban a bírói küldöttséget, va­lamint a csapatok képviselő­it. Sz. L. A Békéscsabán zajló po­olbiliárd Európa-bajnokság ötödik versenynapján már az úgynevezett 8-as játékok zajlottak, s megszületett az első magyar érem is. A hazai favoritnak számító Tot Sán­dor (a szegedi Biliárd Casi­no SE versenyzője) szépen menetelt előre, s egészen az elődöntőig jutott. Ott a sok­szoros aranyérmes német Ralf Souquet-tel került szembe, aki korábban már Békéscsabán is szerzett két Európa-bajnok címet. Az idegtépő küzdelemben soká­ig a magyar versenyző veze­tett, ám a véghajrában na­gyobb rutinjával Souquet fordított, s 11:7-re nyert. így Tot Sándor bronzéremmel búcsúzott a poolbiliárd 8-as játékától. Ennek ellenére vastaps közepette hagyta el az asztalt, ami ki is járt neki, hiszen a nemzetközi verse­• Biliárd Megszületett az else magyar érem nyek során ő nyerte Magyar­ország első érmét. További érdekesség, hogy az ugyan­csak német Olivér Ortmann kifogásolta az asztal beállítá­sát, ami „érthető" is, hiszen 150:13-ra kikapott Souquet­től, s így meg kellett eléged­nie az ezüstéremmel. A nők­nél szintén két német ver­senyző, Franziska Stark és Monja Kielhorn vívja a pén­teki döntőt. Az egyetlen ma­gyar induló, Várady Emese 8:l-es fölényes győzelem­mel kezdett, de utána kika­pott a későbbi bronzérmes svájci Christina Naefftől. Sok minden történt az utolsó beszámoló óta, akkor Sipos István (SZVSE) két nap után a hetedik helyen ta­nyázott az erős mezőnyben. A negyedik napra kissé visszaesett, ekkor már a 8. helyen találtuk 309 mérföld teljesítésével, a versenyben Richárd Brown (351 mér­föld) vezetett. A szegedi ult­ra lankadatlanul, megszokott tempójában körözött tovább az agyonkoptatott füves pá­lyán, s két nap elteltével si­került is javítania pozícióján. Feljött a 6. helyre és már 460 mérföld van a lábában. A vezető Richárd Browntól nagyjából 40 mérföldnyire maradt el. A legfrissebb fax a 8. nap után érkezett kengu­ruföldről, ez arról számol be, hogy a vezetést átvette Gary Parsons (639 mérföld), Si­pos pedig egyre feljebb lo­> Nanango, 1000 mérföldes verseny Sipos ötödik pakodik, már az 5. helyen ta­láljuk, ehhez 597 mérföldet kellett futnia a nanangói rög­bipálya körül. Hátránya a vezetővel szemben, mint a számokból is kiderül, nem csökkent, de ha így folytatja a felzárkózást teljesítheti ter­vét, megjavíthatja Parsons 13 nap 17 órás világrekord­ját. Sipos István vállalkozásá­nak támogatói: Pick Rt., Adidas, Morton's Utazási Iroda. Ma délután beindul a nagyüzem a megyei labda­rúgó-bajnokságban is. Ah­hoz, hogy minden találko­zóról pontosan és idejében beszámolhassunk, feltétle­nül szükségünk van tudósí­tóink segítségére. Akárcsak az elmúlt esztendőben, az idén is várjuk, igényeljük Tudósítóink figyelmébe! lapunk hűséges külső mun­katársainak hathatós támo­gatását. Felkéljük tudósító­inkat, hogy vasárnap dél­után, a mérkőzések után azonnal hívják szerkesztő­ségünket a 62/481-730 és a 481-460-as telefonszámo­kon és számoljanak be a mérkőzések eredményéről (félidő és végeredmény), a nézőszámról, a játékvezető személyéről, a csapatok összeállításáról (feltüntetve a cseréket is), a góllövők­ről, az esetleges kiállítások­ról és a mérkőzésen történt kirívó sportszerűtlenségek­ről. Segítségüket előre is kö­szönve, várjuk hívásaikat! • A sporttudományi munkabizottság ülése után A tanárképzés jivéje kulcsfontosságú — vallja dr. Gye tv esi György Csütörtökön Szegeden ülést tartott a SZAB Orvos­tudományi Szakbizottságá­nak Sporttudományi Munka­bizottsága. Az előadások és a hozzászólások után dr. Gyetvai György, főiskolai tanárt, a bizottság titkárát faggattam. Először az elő­adásokat értékelte, természe­tesen az én provokációmra. - Az első előadásban Szatmári Zoltán az általános iskolai testnevelőtanár-kép­zés struktúrájának korszerű­sítéséről szólt. Itt a sportági központosítás helyett a tanár szemilyéségét hangsúlyoz­zuk újabban. Színesebbé vált az oktatás, a tantervben he­lyet kaptak a zenés- és a küzdősportok. A változások 88-tól kezdődtek, de nagy reform a 90/9l-es tanévtől következett be. A szakmai tudásnál is fontosabb a gye­rekekkel való kapcsolatte­remtés képessége, ha ez nincs meg, a tudást nem le­het átadni. Sajnos a mostani anyagi helyzetben a fejlődés után visszalépés tapasztalha­tó. A második előadás a programozott oktatásról, szűk tudományos réteget érintett. Vér László divatos Dr. Gyetvai György (balról) a tanácskozás tapasztalatait beszéli meg dr. Mészáros Tamással, a bizottság elnökével. (Fotó: Nagy László) témáról, a rekreációról be­szélt, ez hozzájárulhat a testi és szellemi felfrissüléshez. Szabó József, az Eurofitt fel­mérés eredményeit ismertet­te, érdekes adatokat tudhat­tunk meg a hallgatókról. Bán Sándor a Szegeden újnak számító úszásoktatásról, én pedig a koordinációs képes­ségek genetikei fejleszthető­ségének meghatározottságá­ról adtam tájékoztatást. A lé­nyeg, hagyni kell, hogy az ember genetikai kódja, mely a mozgást érinti, egészséges körülmények között működ­jön. • Tanár úr, mivel foglal­kozik még a munkabi­zottság? - Elődünk, a sportbioló­gia munkabizottság 12 esz­tendővel ezelőtt alakult meg, s három fő tevékenységi kö­re van, az orvosi, a sport, és a testnevelés, rekreáció. Most ez utóbbival foglalkoz­tunk, egyébként évente két­három nagyobb ülést tar­tunk. Ezek iránt a mostani­hoz hasonlóan nagy az ér­deklődés. - Hogyan értékelné az imént véget ért rendezvényt? - Azt mondanám, befeje­zetlen lett. Ezt úgy értem, hogy a résztvevők rengeteg kérdést vetettek fel, melyek megválaszolása az idő rövid­sége miatt elmaradt. A kis közösségekben biztos to­vább vitatkoznak ezeken. A következő előadás témája is közérdeklődésre tarthat szá­mot, az iskolai testnevelés lesz terítéken a sportorvos szemüvegén keresztül. Fon­tos lenne a felesleges fel­mentések elkerülése, min­denkinek mozognia kell le­hetőségeinek határain belül. • Az előbb említettek, s a bizottság munkája mennyire van hatással az élsportra? - Amennyiben megte­remtjük a testnevelőtanár­képzést az általunk megál­modott szinten, a kapcsolat­teremtés és a tudás is meg­lesz növendékeinknél, akkor a neveltekből az élsport is nagykanállal meríthet. • Mi foglalkoztatja most leginkább? - Az általános iskolai testnevelőtanár-képzés jövő­je. Imre Péter SieionnytM a kerékpárosoknál A közelmúltban a rúzsai úton rendezte szezonnyitó versenyét a Szegedi Kerékpáros Sport Egyesület. Örvendetes, hogy mindkét versenyszámban - mo­untain-bike, illetve országúti versenykerékpár - népes me­zőny állt rajthoz. Eredmények. MTB: 1. Méne­si Miklós 17:55, 2. Jáger Tamás 18:12, 3. Szabó Géza 19:07. Versenykerékpár: 1. Török La­jos 16:05, 2. Szabó Attila 16:40, 3. Debreczeni Attila 16:51. • Ugyancsak jó hír, hogy Csö­mör Erika, a Szegedi Kerékpá­ros Sport Egyesület tagja, a ma­gyar MTB válogatott edzőtábo­rában készül az évad feladataira. A Szegedi Hermán Ottó HE március 25-én (hétfőn) kezdi szokásos, tavaszi pontytelepítését a Fehér­part, Szilvás, Keramit, Gu­mis, Tejes és Rab nevű vi­zein. Ezért ezeken a terüle­teken az említett nap reggel Tarájától március 30-án déli 12 óráig általános tila­lom lesz. A jelzett időszak­ban a vízpartokon horgá­szásra alkalmas eszközök­kel senki sem tartózkodhat, a szoktató etetés és a mó­lók javítása is tilos. A terü­leteket szigorított formában ellenőrzik! • A Hermán Ottó HE már­cius 30-án a Fehérparton és a Szilváson versenyt „ren­SZVE-PESCARA LEN-kupa döntő a Telin Tv-ben, szombat, 19.00 óra I [mcDiKÉmiA Moszkvai krt. 30. Autóhórusz Kft. WV-, Audi-, Opel-alkatrészek Szeged, Moszkvai krt. 30. Já Kenöanyagdepó, JsEi. Szeged, Dorozsmai út 33. JP/fji T.: 62061-855090,191 A Délmagyarország mellékletei Teje-^ VtVKOá S MMwqfjT, Szörí* TQDIW Magyar u. •TCIDI Fogfexotl KFT / 134. M MOffTON 5 MORTON'S LÉGI UTAZÁSI IRODA PETŐFI S. SGT. 7. EuroSport Sportáruház, Nagy J. 4. DUNAFERR CENTER, Szeged. Dorozsmai út 78. Horgász­hírek dez tagságának. Nevezni (felnőtteknek 400, ifjúsági­aknak 200 forint) márci­us 29-én 16 óráig lehet az egyesület irodájában (Szentháromság u. 63.). • A Balástyai HE az Ősze­széki tavon telepít, ezért ott március 25-én reggel 6 órá­tól április 6-án reggel 6 óráig tilos horgászni. Az egyesület március 31-én reggel 9-től tartja környe­zetvédelmi napját. • Atlétika Vasutasok Fokvárosban Kedden elutazott Szeged­ről Szentgyörgyi Katalin versenyző és György Roland csapatvezető a dél-afrikai Cape Town-ba, vagyis Fok­városba a mezeifutó világ­bajnokságra. A vb-t március 23-án, szombaton rendezik, ahol a megyét és Szegedet a vasutas különítmény képvi­seli. Ezúton is sok sikert kí­vánunk nekik.

Next

/
Thumbnails
Contents