Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-09 / 59. szám
1996. MÁRCIUS 9m SZOMBAT Poplotyogó A Deep Forest közös koncertet ad Peter Gábriellel Párizsban, abból az alkalomból, hogy együtt éneklik a Strange Days című film egyik betétdalát. A Deep Forest egyébként megbízást kapott a kővetkező Pedro Almodovar film zenéjének a megírására is. • Elkészült légre a Tbe Cranberries harmadik albuma, mely Fór Tbe Faithful Departed címmel lát napvilágot. A lemez producere a szakmában már lén rókának számító Bruce Fairbrain. aki olyan sztárokkal dolgozott eddig, mint az Aerosmitb. az AC/DC. a Bon Jovi vagy a Van Halén. A zenei anyagot még a tavalyi esztendőben Dublinban rögzítettek, s várhatóan áprilisban kerül a boltok polcaira az új korong. • Koncertlemezt és -videót készít a debreceni Tankcsapda. A csapat 11 számot válogatott össze az albumra, s az ismert nóták mellé felvettek egy vadonatújat is. Eleven címmel. A tervek szerint nem is készül idén stúdiólemez, új anyaggal 1997ben rukkolnak ki Lukácsék. • Meghalt a Dance. éljen a Hooligan's.' Számtalan átalakulás és újrakezdés után március 23-án így búcsúhoncerten befejezi földi pályafutását a Dance együttes. A csapat nem széled szét azonban, hiszen májusban már Hooligan's néivn nyomulnak toiább • Már tisztogatja görbe tükrét az Irigy Hónaljmirigy, hogy májusban az egész rockszakma elé tartsák. Újdonság, hogy- ezúttal nemcsak rockzenekarok hőskölteményeit irták át, hanem szemet vetettek néhány tetszetős technós slágerre is. Ha a hírek igazak, akkor már az album címe megvan: _A Csillagok Háborognak". John McClane exiendör (Bruce Willis) számára ez az augusztusi nap is ugyanúgy indul, mint a többi: iszonytató fejfájással. Ám New York egyik órszobáján megcsörren a telefon, és a telefonáló - bizonyos Simon — közli: imént robbantott fel egy metróállomást. és továbbiakat is levegőbe repít még. ha John McClane nem áll rendelkezésére, és nem hajtja végre utasításait. Nincs más hátra, a kapitány elküld egykori hadnagyáért, és a másnapos, nyúzott McClane ismét beszáll a halálos körhintába... A Die Hard (Drágán add az életed) sorozat harmadik részének színhelye New York; a mindig borostás hadnagy kelletlen társa Zeus (Sámuel L. Jackson - Ponyvaregény. Megérint a halál): ellenfele a legyűrhetetlennek látszó terrorista, Simon (Jeremy Irons - A szerencse forgandó. Pillangó úrfi). BRUCE WILLIS DIE HARD AZ ÉLET MINDIG DR Lr^S. | DIE MARD WriM A VENGEANCE A Rapülők együttesről, az Ász és a Megáll az ész! tévéműsorokról Geszti Péter jut eszünkbe. De vajon kire kell gondolni a Postabank „Szenzációs négyes" vagy a Seat „Micsoda farosszéria!" reklámkampányainál. Szabad a gazda? • Mennyire le bet kreatív a reklám? Megvalósíthatod itt a saját szertelen agymenéseiáet? - Legszigorúbb megfogalmazás szerint a reklám akkor kreatív, ha elad. Amikor az ember szövegíróként kezd dolgozni, hajlamos elképzelni, hogy ő most mindenféle jópofa ötleteket fog kitalálni, ezekből jópofa filmeket'készít és kész. Ez egyáltalán nem így működik. Létezik egy nagyon határozottan körülírható korlátrendszer, melyeken belül kell haladni a cél felé - s ezen belül szabad az ember. Itt jön a szakmai kérdés: képes vagy-e ezeken a határokon belül kreatív lenni. Mert jó ötletei mindenkinek vannak, csak nem biztos, hogy ezekkel el lehet adni a terméket. • A Rapülőkben vagy az Ászban nyugodtan kiélhetted magad, itt nem a zavarnak a korlátok? - Ott megengedhettem magamnak olyan szellemi bakugrásokat, melyeknek néhány, jobban fésült változata felbukkan mostani munkámban is, említhetem a „Micsoda farosszéria!", vagy a „Fele sem! De igaz!" szlogent. Megtanultam azt, hogy a profi reklám akkor valóban profi, ha tudja, hogy kinek, mit kell eladni. Itt vannak például a Levi's filmek, melyek mindig nagyon szigorú filozófiai alapra helyezkedve, a Levi's hagyományait, trenden kívüliségeit veszik alapul, s mindezen belül rettentő merészen kommunikálnak. 9 Az nem fordulhat elő, hogy előbb eszedbe jut egy őrült agymenés, s később ebhez gyártasz filozófiát a megrendelőnek? - Ez nem jó módszer. A korai időszakban előfordult, amikor beleszerettem egy-egy ötletbe. Most már sokkal tudatosabban dolgozunk. De az ember agymenéseire a mai napig szükség van, hiszen a jó ötlet alapja a sok ötlet, s a legjobb ödetek pedig viccnek indulnak - mondotta Dávid Ogilvy. 9 Ismerőseim közül sem tudta mindenki, bogy a reklámszakmában dolgozol. Érdekes paradoxon, hiszen még a Rapülők slágereinél is többen ismerték a Szenzációs négyes „dalocskát"... - Ez a média trükkje, vagy inkább tükre. Mindenki azt tudja, hogy műsorvezető vagyok, gyorsan beszélek és furcsa asszociációim vannak. Kialakult egy kép rólam, s ebbe nem fér bele a reklám manipulációs világa. Nem véletlenül, hiszen távol áll tőlem minden, ami direkt és erőszakos. Én szeretem szellemes, de nem felesleges körrel megközelíteni a témát, s valami szabadon választott gyakorlatként értelmezni, miközben tisztában vagyok a korlátokkal. 9 Jelen pillanatban csak a reklámokban találkozhatunk agymenéseiddel, hiszen a Megáll az ész! eltűnt a képernyőről Miért? - A televíziós szkanderbajnokságban alulmaradt az a csapat, amelynek én is a tagja voltam. Hozzá kell tennem, mindennek én csak figyelője voltam, ugyanis Az dct mindig drága (Dm Hard 3>) akció HmHer Szarvas vadász Gyorsabb a hálóinál Szerzetes ^Jc Préda Esküdt ellenség ^Casjmr Atomcsapat Miami rapszódia Szeged. Kereszttöltés u. 31 ..[^n VÍTOS w©st©rn akció KERESZTAPA VIDEÓ CAPAK KOLCSONZO SZALON vígjáték akció vígjáték fhriíer InterCom Flamex Columbia Mirax Duna InterCom Duna fox Walt Disney InterCom • Geszti Péter, a szöveglöveg Az agymenés filozófiája 9 Reklámról, a SZOTE katedráján. (Fotó: Gyenes Kálmán) Egykor a Rapülőkben szövegmondó kisiparosnak nevezte magát Geszti Péter, kevesen tudják azonban, hogy ő civilben szlogengyártó nagyiparos, egészen pontosan az Akció Reklámügynökség kreatív igazgatója. E minőségében tartózkodott nébány napja Szegeden, amikor az AEGEE szakmai konferenciáján tartott előadást a kreatív reklámról Mi is erről kérdeztük először, majd természetesen szót ejtettünk a legfrissebb újdonságról, a Dzsungel könyve musicalről, melynek zenei anyaga a Postabank és a Danubius Rádió támogatásának köszönhetően rövidesen megjelenik lemezen is. a műsor Vinkó József tulajdona volt, s a Weicome kiadó gyártotta. 9 Régebben többször is említettél egy saját műsort, a Gesztipürét... - Az egyik ok a Megáll az ész! megszűnésében a Gesztipüré volt, hiszen akkor még úgy állt a helyzet, hogy idén elindul ez az új műsor. Egy elég csúnya meccs után azonban mind a két program megszűnt, két szék között, a pad alá estünk. Ennek többek között azért sem örültem, mert saját kollégáimnak, barátaimnak, óriási csalódást okozott a dolog, hiszen készültek a Gesztipürére, s reménykedtek, hogy végre lesz valami, ami akkora dobás lehetne a médiában, mint a Rapülők volt a popzenében. A jelen pillanat azonban az örömé, hiszen nemsokára indul a Bohém Élet, melyben egy, a divatból már elég régen kiment stílust akarok feltámasztani. Sztárokat és tehetségeket szeretnék bemutatni; valódi szórakozóhelyen, minimális pódiumon, ahol szolid körülmények között mutatkozhatna meg a szellem, a tehetség, az irónia. Nem akarok új tehetségeket felfedezni, jöjjenek ismert művészek, de csináljanak unikális dolgokat, zenéljenek élőben az orrunk előtt úgymond „unplugged". 9 Kicsit furcsa tőled ilyet hallani, bol marad a bombasztikus, őrült gegekkel telitömött sbou>-műsor? - Ez az lesz, nyugodj meg. A műsor alapattitúdje a humor. Nagyon fontos azonban, hogy nem akar nagy durranás lenni abban az értelemben, hogy a show-t gigantikus díszletek, 60 ezer lámpa, felhergelt közönség jelenti. Valódi dolgot szeretnék. Nehéz ügy természetesen, mert nem volt előzménye. A műsor szellemi színvonalát tekintve egy Lehetetlenhez, vagy Desszerthez szeretne igazodni, csak nem talk show formájában, hanem produkciókra építkezve. 9 Nem számíthatsz túl nagy közönségsikerre. - Nem is akarok. Mindössze akkora nézettséget szeretnék elérni, amekkora ehhez a produkcióhoz dukál. Nem célom, hogy 6 Madonna,,,, ... Something to remem ber & Vr Queen.... & Tátrai Band.... Ace of Base ... >* Edda >«••»•»»••»»»•Edda Blues m millió ember üljön le a készülék elé, hiszen nem akarok 6 millió ember ízlésének megfelelőt csinálni. Hozzá kell tennem, nekem nem az alkalmazottaim, kollégáim, hanem a barátaim dolgoznak a stábban. Mindenkivel jó baráti viszonyban vagyok, ugyanis abban hiszek - noha kicsit csúnyán és patetikusan hangzik a számból, de igaz - engem a szeretet és a bizalom légköre repít. 9 Lesz saját gegcsapatod is? - Természetesen. 9 Szükséged van rá? - Mindenkinek szüksége van rá. Én nem hiszek az egyszemélyes zsenikben, főleg akkor nem, ha neked megfelelő menynyiséghen kell termelned a gégékét. A mítosz, hogy a Gesztinek állandóan van valamilyen ötlete, az azon alapult, hogy én mindig felkészültem. 9 Említetted a Rapülőkel. Nem bántad meg egyszer sem, bogy abbahagytátok? - Nem, abban az értelemben, hogy most újra szeretném csinálni. Lelki értelemben persze néha visszasírom, ugyanis az olyan időszak volt, amikor az ember érezte, hogy él. Felgyorsul minden, popig százezerrel, s egy ügy van az életedben. Hasonló érzést csak most nemrégiben, a Dzsungel könyve megírása közben tapasztaltam. Ráadásul ez a feladat újfajta elmélyültséget hozott az életembe. A Dzsungel Könyve alapmese, s rákényszerített arra, hogy újrafogalmazzam magamnak azokat az értékeket, melyek egyébként léteznek, de eddig nem sokat foglalkoztam velük, hiszen én pesti gyerek vagyok és az aszfaltdzsungel szlengjét használom. 9 Dés Lászlóval együtt írtátok a musicalt. Nem féltél a szokatlan feladattól, a komponistatárstól? - Nem félek semmitől, ameddig nem derül ki, hogy nem vagyok rá alkalmas. Egy dologtól tartottam. Nem Dés Lászlótól, hanem a darabban felbukkanó drámai helyzetektől, melyekhez mindenképpen bensőséges, lírai dalszövegeket kellett írnom. 9 Azért a Rapülők szövegeiben is lírát rejtettél el, a kiforgatott szövegek mögött komolyság rejtőzött. - De nagyon látensen. A Rapülők szövegeit azért szerettem, mert valódiak voltak. Az életemről szóltak - egyik olvasatban. A másik olvasatot azonban soha nem kötöttem senkinek az orrára, mert a magánéletemet nem szoktam megosztani senkivel. A Dzsungel Könyvében pedig vannak olyan dalok, melyekben megélt helyzeteket vagyok kénytelen elmondani. S nem csak kénytelen, de végre képes is vagyok rá. Takács Viktor Szeged, Vedres u.13.