Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-09 / 59. szám

0­1996. MÁRCIUS 9., SZOMBAT Bár tavaly minden hírt túlharsogott a Microsoft Windows 95-ének reklámkampánya, azért a Macintosh-hívők csendesen mosolyogtak bajszuk alatt. Ők ugyanis tudták, hogy amíg a konkurencia a Mac több éve létező módszereit dobta be újdonságként a köztudatba, addig az Apple 1997-ben valódi frissítést hajt végre Copland néven. •Jön a Copland! • Emberarcú operációs renászer Középpontban a felhasználó A Macintosh világszerte azzal hódította meg vásárlóit, hogy rendkívül felhasználóbarát ke­zelői felületet biztosított nekik. (Ez tetszett meg később a Mic­rosoftnak, s készítette el a Win­dows-t.) A Macintoshoknál még a legkezdóbb, géptől ódzkodó emberek is sikerélményeket könyvelhettek el. Az egyszerű, egérkattintásokkal kiadott pa­rancsok tökéletesen kiszolgál­ták a felhasználót. Az Ígéretek szerint ezen a területen még egy lépést tett a Copland. A rendszer ugyanis sokkal inkább testre szabható lesz, mint elő­dei. Már magának a rendszernek a megjelenését is a kezelő tu­dásszintjéhez lehet igazítani. Ha mondjuk a családfő este odaen­gedi csimotáját a géphez, akkor nem kell többé aggódni, hogy az előző nap többórás munká­val létrehozott dokumentumot a drágalátos gyermek egy óvatlan mozdulattal megsemmisíti. Olyan környezetet alakíthatunk ugyanis ki, ahonnan eltüntet­hetjük a veszélyes dolgokat, így a kukát, a felesleges dossziékat, sőt, akár az egész merevlemezt is, mindössze a gyermek játék­mappája marad szem előtt. A profi felhasználók termé­szetesen minden funkciót elér­hetnek és felülvizsgálhatják a ^•^••ÜíHIBHHP • Ez éppen a hl-tech-rajongóknak készült felhasználói felület A Copland a Macintosh legújabb — sorrendben a nyolcadik — operációs rendszerének a fedőneve. Az ígéretek szerint ez a rendszer már tökéletesen kihasz­nálja a Mac PowerPC-inek képességeit, szolgáltatásai­ban pedig még közelebb áll a felhasználókhoz. többiek felhasználói jogait. A rendszert egyébként a haszná­lók esztétikai ízléséhez is lehet igazítani, ugyanis különböző képernyőképeket kódoltak a Coplandba. Lesz hagyományos, a 7-es rendszert idézó stílus, modern hi-tech kinézetű desk­top, valamint vidám-színes stí­lus gyerekek és infantilis felnőt­tek számára. Ahogy manapság a fejlettebb • Internet-h írek Virtuális szekták és a szex Egy, a közelmúltban végzett felmérés alapján az Interneten szolgáltatott tartalmak közül vi­lágszerte a szex számít a legnép­szerűbbnek. A tekintélyes londo­ni Durlacher brókercég jelentése szerint ez a téma megelőz olyan kedvelt tárgyköröket, mint a ku­tatás, a turizmus, vagy az egyes régiókra vonatkozó speciális in­formációk. A felmérés szerint a világ kö­rülbelül 40 millió Internet-haszná­lójának zöme férfi, átlagéletkoruk 22 és 26 év között van, évente 20-30' ezer dollárt keresnek és he­tente 6-10 órát szánnak Internet­re. A felhasználóknak csupán 12 százaléka nő. Megjelentek már az informáci­ós szupersztrádán a különféle szekták is. Az Internet felhaszná­lóit legalább 700 különféle egy­ház, felekezet, szekta és önjelölt elektonikájú luxusautók képe­sek megjegyezni az egyes veze­tők ülésbeállítását, úgy alkal­mazkodik a Copland is a fel­használókhoz. Az új operációs rendszer ugyanis gyorsan és új­raindítás nélkül képes lesz vá­lasztani a különböző Claris­works vagy Excel beállításokkal dolgozó kollégák között. Igazi újdonság az aktív segít­ség. Eddig ugyebár a Macin­próféta igyekszik megtéríteni. Természetesen nem hiányzik az Internetről a keresztény egyház sem, New York érseke például rendszeresen tart itt prédikáció­kat. De ott tömörülnek még az információs csatornákon a Kris­na-hívők, a tüzimádók és voodo­omágusok, az azték madáristen­ség hívői és a scientológia térítői. Akadnak azonban egészen ártat­lan társulások is, egy ifjú floridai munkanélküli, Jess Weiss saját vallást alapított SuperChurch né­vé. A Szuperegyház csak virtuális közösség, mindössze bitek formá­jában létezik. Az alapítók tizenöt parancsolata is jelzi, hogy blöffről van szó, mert ilyen intelmek talál­hatók felsorolásukban: „Ne végy vadászgörényt!", „Sávváltáskor mindig indexelj!" • Gitinness Leg-szikon Nagyok és még nagyobbak Talicskatolás. A 61 m-es mi­nimális távon, egykerekű talics­kán, sík terepen eltolt legna­gyobb tömeg 3,753 tonna. A lon­donijohn Sarich 1987 febniár 17­én 74,1 m-re tolta el a téglákkal megrakott tallcskát. Az egymér­földes (1,6 km) talicskatoíó ver­senyen a rekordidő 4 perc 48,51 másodperc, melyet Piet Pitzer és Jaco Erasmus ért el a Transvalia Gimnáziumban (Vanderbijl Park, Dél-Afrikai Köztársaság) 1987 ok­tóber 3-án. Rágógumifújás. A rendkívüli izgalmakat nyújtó, szigorú szabá­lyok közt folyó rágógumifújó ver­senyek eddigi rekordját a fresnói (Kalifornia, USA) Susan Montgo­mery Williams érte el 58,4 centi­méteres átmérővel 1994 július 19­én. Pizza. A valaha is sütött legna­gyobb pizza átmérője 37,4 méter volt, Norwoodban (Dél-Afrikai Köztársaság) készítették 1990 de­cember 8-án. Kupakok. Még a legelszán­tabb számmániákusok és duó­hisztériások is elbújhatnak a dán llelge Friholm mögött, aki 1950 óta 179 különböző országból 73 823 kupakot gyűjtött össze. Apró. Az amerikai Columbus­ban (Ohio) élő 70 éves Louis Staffilino 5 éves kora óta 8 millió egycentes érmét gyűjtött össze, ami jelenleg 80 000 dolláros va­gyonnak felel meg. Ezt a szép summát 40 vödörben cipelte el a bankba. Evőeszköz. Des Warren auszt­rál gyűjtő szenvedélye az evőesz­köz. Páratlan gyűjteményében csak kanálból 32 000 található. A legkisebb könyv. Csen Tong Hszien thaiföldi nyomdász 1994­ben elkészítette a világ legkisebb könyvét. Mérete: 0,9x0,9 mm; 76 oldalas, a Hófehérke és a hét tör­pe mese „olvasható" benne. A világ legnagyobb zászlója. Az a 154x78 méteres és 1,36 ton­na súlyú amerikai szuperzászló büszkélkedhet ezzel a címmel, mely a Long Beach-i Demski tu­lajdona, s a Humphrey zászlóké­szítő cég gyártotta és avatta fel 1992 június 14-én. A legnagyobb zászlórúdon lógó nemzeti zászló Brazíliáé: mérete 70x100 méter. Jojó. A világ legnagyobb, 3,17 méter átmérőjű és 407 kg súlyú jojóját a Sotckporti Főiskola diák­jai készítették el. 1993 augusztus l-jén Wythenshawe-ban (Man­chester) egy 57,5 m-es daruról indították, 4-szer jojózott össze­sen. toshok buboréka csak annyit mutatott meg, hogy mire jó az a bizonyos elem. Az Apple Guide már elmagyarázta, hogy miként kell használni ezeket. A Cop­land pedig már képes lesz eze­ket a beállításokat, változtatáso­kat helyettünk elvégezni. Meg­kérhetjük például, hogy figyelje a postaládánkat, s ha levél jött valakitől, akkor azonnal szól­jon. A Copland forradalmi újdon­sága azonban a mélyben rejtő­zik, a rendszerszoftver ugyanis az eddigiektől merőben eltérő alapokra épít: a szilárd, hard­verfüggő felépítésről és a koo­peratív többfeladatúság alkal­mazásáról áttér a kevésbé hard­verfüggő, mikrokernel alapú felépítésre és preemptív több­feladatúságra. A preemptíven kezelt feladatokhoz fontossági szint van rendelve, a rendszer magja, a mikrokernel, ezt is fi­gyelembe véve osztja ki a fel­adatoknak járó időt. Mindezek tetejében pedig ebben az új környezetben friss alkalmazáso­kat vezet be az Apple, illetve olyan régebbieket terjeszt ki, mint a PowerTalk vagy a QuickDraw GX. Az új eljárásokkal lényegesen fürgébb lesz a Copland futása, sőt, képessé válik a valódi mul­titaskingre, több program pár­huzamos futtatására. A háttér­ben futó alkalmazások, mint a másolás, a lemezformázás vagy éppen -keresés nem kötik le a gépet, nem változik emiatt a jól használható PowerPC-nk Com­modore 64-hez hasonlatos csi­gává. -tévé — Teveviadal A görög kulturális miniszter levélben tiltakozott az ellen, hogy a törökök teveviadalokat tartsanak az ókori Epheszosz mai romvárosának stadionjá­ban. A teveviadalokat török ré­gészek is bírálták, követelve egyúttal, hogy vessenek véget a műemlékek ilyenfajta kereske­delmi célú hasznosításának. • íme, a főbünös: az Ebola-vírus mikroszkóp alatt • Konferencia az Ebola-vírusról Merre rejtőzhet most? Az Ebola-vtrus meg­jelenése összefügg az afrikai őserdőben tör­tént környezetkárosí­tással — jelentette ki Zaire vezető virológusa. Jean-Jacques Muyembe professzor a Kinsbasá­ban megrendezett kon­ferencián úgy véleke­dett, bogy az Ebola-jár­vány kitörése annak a következménye, bogy megbomlott az őserdők az ökológiai rendszeré­nek egyensúlya. - Gabonban aranykutatók be­hatoltak az őserdő mélyébe. Fá­kat vágtak ki, mélyre ástak a föld­ben, és tönkretették a környezet egy részét. Ezzel módot adtak a vírus megjelenésére - állítja a pro­fesszor, aki szerint a vírus az ős­erdő mélyén rejtőzött, s a favá­gás, vagy más környezetkárosító tevékenység aktivizálta. Zairében - véli Muyembe ­Nagy sikert aratott a tavalyi év­ben Budapesten ideiglenesen megnyitott, Csodák Palotája névre keresztelt tudományos játszóház. A rendhagyó kiállítás interaktív, vagyis minden eszköz megérint­hető, kipróbálható, lehetőséget ad így a gyerekeknek az önálló ismeretszerzésre. Az idei évben ősszel már állandó helyen akarják megnyitni a Csodák palotáját, mely így várhatóan Közép-Euró­pa egyetlen állandó interaktív tu­dományos tárlata lenne. A szerve­zők szeretnének gazdag kínálatot biztosítani az érdeklődőknek, ezért pályázatot írtak ki eszköz­építésre több területen. így lehet pályázni a meglévő eszközök felújítására, szükség egy szénégető tevékenysége kel­tette életre a halálos vírust. Mu­yembe professzor, aki februárban Gabonban tanulmányozta az Ebola-vírust, úgy nyilatkozott a Reuter brit hírügynökség tudósí­tójának: nem hiszi, hogy a vírus majmokban rejtőzött. - A majmok nem eredeti vírushordozói az Ebola kórokozónak. A majmok éppen olyan áldozatai a vírusnak, mint az emberek. A kinshasai Ebola-konferen­cia, amelyet az Egészségügyi Vi­lágszervezet rendezett, alapít­ványt akar létesíteni a járvány el­leni küzdelem finanszírozására. Más járványok, mint a malária, a kolera, vagy agyhártyagyulladás, sokkal több afrikait gyilkolnak meg, mint az Ebola. Az Ebola-ví­rusra azonban azért kell különö­sen figyelni, mert nagy százalék­ban okoz halált - tíz beteg közül legalább heten meghalnak. Feltét­lenül meg kell oldani azt a rej­télyt, hogy a járványok kitörése közötti időszakokban hol rejtőzik a vírus - hangzott el a tanácsko­záson. A Csodák Palotája esetén újratervezésére, a már meglévő ötletek kivitelezésére, il­letve a pályázó saját ötleteinek megvalósítására. Az új eszközök­nek tudományosnak, interaktív­nak, látványosnak, egyszerűen kezelhetőnek, tartósnak, bizton­ságosnak, esztétikusnak, könnyen és gyorsan javíthatónak kell len­niük. A pályázatokat 1996 április 15-ig lehet beadni, a részletes pá­lyázati kiírásokat a következő cí­men lehet átvenni: BSCA, Buda­pest 1027, Fő u. 68. 11/221. Tel./fax: 201-9483. • Ha összeraktuk, repülhetünk vele Vedd meg, vidd haza, szereld össze és repülj vele! - áll a Fran­ciaországban forgalomba hozott Balbuzard nevű kétszemélyes re­pülőgéphez adott használati uta­sításban. A kicsiny repülőgép ugyanis az első francia fejlesztésű szerkezet, amelyet a vevő dobo­zokban szállíthat haza és ottho­nában saját kezűleg állíthat össze. A világon nem ismeretlen egyébként ez a módszer, a „ko­sárban vett" gépeket általában kitnek nevezik, s itt az első él­ményt soha nem a repülés adja, hanem magának a gépnek a megépítése. Ha minden jól ment, jöhet a sikerélmény: a repülés maga. A Balbuzardot természetesen a Vedd meg, és szereld össze! Magánrepülőgép - dobozban fejlesztés utolsó szakaszában igen szigorú vizsgálatoknak ve­tették alá a repülésbiztonság mi­att. Számos jó tulajdonsággal büszkélkedhet az elsőszülött fió­ka, hiszen a gyártók adatai alap­ján 120 liternyi üzemanyaggal 2000 kilométerre képes repülni, óránként 350 kilométeres sebes­séggel. A piacon eddig egyed­uralkodó amerikai gépeknek ko­moly konkurenciát jelenthet a francia jószág, ugyanis fele annyit fogyaszt, ráadásul gyor­sabban jut jóval messzebbre. A gépet ötévnyi tervező mun­kával hozták létre, s idén ta­vasszal ánisítják először Francia­országban. Elsősorban amatőr pi­lótáknak, valamint oktatógépnek ajánlják. A gyártó ígéri, hogy az ár 250.000 frank, azaz mintegy 7 millió forint lesz. (Az ÉT alapján)

Next

/
Thumbnails
Contents