Délmagyarország, 1996. január (86. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-24 / 20. szám
4 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1996. JAN. 24. • A Talent Rt elnöke nyilatkozik • Politikai sárdobálás helyett párbeszédet! Botka leköszön, ha ••• Botka annak a Talent Rt.nek az elnöke, amely 5 évvel ezelőtt 20 esztendőre vette bérbe az Újszegeden található ingatlant, az egykori KISZ-iskolát. A cég jelenleg 10 millió forintos bérleti díjjal adósa a Dél-Magyarországi Gyermek és Ifjúsági Alapítványnak. Néhány nappal ezelőtt az említett alapítvány kuratóriumának elnökével, Sütöri Lászlóval készítettünk interjút, ennek apropóján érezte időszerűnek az országgyűlési képviselő, hogy kifejtse a maga álláspontját. - A sajtóban hosszabb ideje zajlik a politikai sárdobálás az egykori KJSZ-iskolát bérlő Talent körül. Eddig még nem nyilatkoztam, ám most, az engem ért támadások miatt is időszerűnek érzem, hogy kifejtsem álláspontomat - mondta Botka László. - Az eddigi nyilatkozók jónéhány tényt elferdítve tártak a nyilvánosság elé. Éppen ezért egy kis történeti visszatekintéssel kezdeném. Az országgyűlési képviselő aprólékosan elmondta amit egyébként már lapunkban többször tagialtunk -, hogy a volt KISZ-vagyon kezelésére, működtetésére hozták létre a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítványt, amely úgy döntött, hogy egyes ingatlanokat helyi alapítványok kezébe ad. így történt ez a szegedi intézmény esetében is. A helyi alapítvány meghirdette, majd bérbe adta a Talentnak - a cégnek egyébként 75 százalékban éppen az adományozó, a nemzeti alapítvány a tulajdonosa -, amely Annyi kulisszatitkot elárulhatunk a kedves olvasónak, hogy az esetek nagy többségében az újság keresi meg azt a poltikust, akinek véleményére éppen kíváncsi. Adódik olyan helyzet is, amikor egy politikus sajtótájékoztatón közli aktuális mondandóját. És előfordul - Botka László, a fiatal szegedi szocialista honatya esetében nem először -, hogy a politikus személyesen fordul a sajtóhoz, a szerkesztőséghez: nyilatkozni szeretne. így történt ezúttal is. az egykori kuratóriumi elnök Póda Jenő MDF-es honatya előrelátó, ügyes húzásának köszönhetően, inflációkövető díjat köteles fizetni érte. Menet közben kiderült, hogy ezt az összeget - ez idén ez már közelebb van a 10 millióhoz, mint az öthöz - képtelenség kigazdálkodni. • Miként lett a Talent Rt. elnöke? - A helyi és az országos alapítvány, valamint a Talent is többször megkeresett és elpanaszolta, nem képesek megoldani a lehetetlen helyzetet - magyarázta Botka László. - Azonnal látszott, rengeteg hiba csúszott az ifjúsági vagyon hasznosításáról szóló elképzelések közé. Az pedig végképp groteszknek tűnt, hogy két ifjúsági alapítvány került egymással szembe. Semmi másra nem vállalkoztam, mint hogy politikai súlyomat is latba vetve megpróbáljak rendet teremteni. • Hogyan képzelte ezt el? - Négy pontból álló tervet készítettem. Az első az ingatlan eladására vonatkozott, ha ez megvalósul, akkor az összeg kamatából a tulajdonos alapítvány bőségesen gazdálkodhatna. A második a két alapítvány összeolvasztását tartalmazza, a harmadik a szerződés módosítását, a Dél-Magyarországi Gyermek és Ifjúsági Alapítvány tulajdonszerzését a részvénytásaságban, a negyedik pedig a Talent leköszönését és az elszámolást szorgalmazta. Az anyagot még tavaly ősszel elküldtük az alapítványnak, azóta sem kaptunk rá érdemi választ. Ahelyett, hogy politikai párbeszéd kezdődött volna a témában, sárdobálás vette kezdetét. De ebben az országban már megszokottnak mondható, ha valaki tisztázni szeretné a kérdéseket, azt befröcskölik. • A tulajdonos, a kuratórium úgy tervezi, hogy felbontja a bérleti szerződést, amennyiben a Talent nem rendezi záros határidőn belül a tartozását. A cég elnökeként hogyan látja a jövőt, mit szándékozik tenni? - Mielőtt a konkrét kérdésre válaszolok, elmondom, a közelmúltban a Parlamentben új törvényben szabályoztuk az alapítványok helyzetét. Felülvizsgáljuk, hogy jól működik-e az a rendszer, amely a helyi alapítványokra bízta az egykori KISZ-vagyon kezelését. Amennyiben az adott helyen nem vált be, akkor gondolkodni kell, miként módosítsunk rajta. Az rt. közgyűlése február 12-én ülésezik, ekkor dönt majd, mi a teendő a továbbiakban. Szerintem a két alapítványnak meg kellene egyeznie az együttműködésben. Semmilyen más ésszerű megoldást nem tudok elképzelni. A háttérben politikai erők csatározását vélem felfedezni. A cél az, hogy a Talentet eltávolítsák az ingatlanból, olyannak adják ki - lényegesen olcsóbban - az intézményt, aki valakinek a valakije... • Mit szól ahhoz, hogy az MSZP szegedi elnöksége elhatárolódott Botka Lászlónak a Talent Rt.ben vállalt elnöki szerepétől? - Egyrészt: országgyűlési képviselőként vállaltam ezt a megbízatást, amelyért egy fillért sem kapok - szögezte le a honatya -, másrészt a párt elnöksége értelmezésem szerint nem tőlem határolódott el, hanem a politikai herce-hurcától. Hozzá kell tennem, semmiféle felügyelő- és intézőbizottságnak tagja nem vagyok, mint azt sugallták egyes nyilatkozatok. Egyébként nem tudom személyes presztízsveszteségként elkönyvelni azt, hogy fél éves fáradozásom nem hozott eredményt. Hangsúlyozom, egyetlen ésszerű megoldás kínálkozik: a két alapítványnak meg kell egyeznie. Akik esetleg rosszhiszeműen úgy vélték, hogy Botka Lászlót egyéni célok is vezérelték, amikor a Talent privatizálását, a bérleti dlj csökkentését szorgalmazta, azoknak csattanós válasszal szolgált: - Ha a nemzeti és a helyi alapítványnak sikerül megegyeznie az ingatlan sorsáról, akkor én el is köszönök, mert küldetésem, vállalásom eddig a pontig szól jelentette ki a képviselő. V. Fekete Sándor Helyesírás Az Implom József megyei helyesírási versenyen induló szakmunkástanulók közül az országos fordulóba jutott Radvánszky Anna a szegedi Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakmunkásképző Iskola 3. éves tanulója, felkészítő tanára Péterné Szabó Irén. Az érettségire épülő idegenforgalmi szakképzés 1989 óta folyik a Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakmunkásképző Iskolában, a dolgozó tagozaton. A szegedi oktatási intézményben 1991 óta a nappali tagozatú vendéglátópari és idegenforgalmi szakközépiskolai és technikus képzés is folyik - közölte lapunkkal Fekete Zoltán, az iskola igazgatója. Az első érettségiző oszIdegenforgalom és szakképzés tály 1994-95-ben végzett, az első technikusi osztály 199596-ban tesz minősítő vizsgát, mindkét szakon. Mindez az országos kísérleti képzés részeként, saját és átvett programmal, mindenféle anyagi segítség nélkül történik. Tehát idegenforgalmi szakemberek képzésével Szegeden a Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola, valamint a Hansági Ferenc Szakiskola és Szakközépiskola foglalkozik. Tiszatáj-díj A Tiszatáj Alapítvány kuratóriuma 1995-ben dr. Péter László irodalomtörténésznek és Szepesi Attila költőnek adományozta a Tiszatáj-díjat. A kitüntetést január 26-án, pénteken 11 órakor a megyei önkormányzat épületében Lehmann István elnök adja át. Négyszemközt A Városi Televízió Négyszemközt című műsorának mai vendége: Király Zoltán. Vajon hogyan emlékeznek rá a szegediek? Hogyan értékelik politikai pályafutását? Mit mond róla a pályáját követő újságíró, Dlusztus Imre, s a parlamenti „padtárs", Annus József? Egyáltalán mit csinál ma Szeged hajdan legnépszerűbb politikusa? Ezekre a kérdésekre (is) felel - Király Zoltán segítségével - a ma 20.10-kor kezdődő műsor. Baka-est Az elhunyt Baka István költeményeiből rendeznek felolvasóestet a Somogyi Könyvtár alagsorában, csütörtökön délután 5 órakor. Bevezetőt mond Szigeti Lajos Sándor, az est rendezője pedig Samu Attila. Katona Richárd január 22-én, 13 óra 5 perckor látta meg a napvilágot, 3360 grammal. Édesanyja Szabó Eszter, édesapja Katona Tamás (Szeged). Bíró Róbert András január 23-án, 3 óra 55 perckor született, 2830 grammal. Édesanyja Vaskor Csilla, édesapja Bfró Róbert (Szeged). Gyimesi Levente János január 19-én, 8 óra 47 perckor jött a világra, 2980 grammal. Édesanyja Sipos Mária, édesapja Gyimesi Árpád (Szeged). Dani Kálmán Szabolcs január 22-én, 18 óra 25 perckor született, 3400 grammal. Édesanyja Bárkányi Tímea, édesapja Dani Kálmán (Zákányszék). Galbács Petra január 22-én, 23 óra 35 perckor jött a világra, 2900 grammal. Édesanyja Fodor Ágnes, édesapja Galbács Péter (Szeged). Iván Zsolt január 23-án, 12 óra 20 perckor született, 3300 grammal. Édesanyja Szabó Klára, édesapja Iván János (Szatymaz). Bori Katalin január 23-án, 14 óra 13 perckor látta meg a napvilágot, 3500 grammal. Édesanyja Tim Katalin, édesapja Bori Ferenc (Petőfiszállás). Horváth István Zoltán január 23-án, 14 óra 40 perckor született, 3050 grammal. Édesanyja Kiss Éva, édesapja Horváth Zoltán (Szeged). Szívből gratulálunk! Madách-hét a Madáchban A Madách Imre Általános Iskola egész héten szines és gazdag programmal emlékezik névadójára. Tegnap kézműves délutánt, mesemondó versen/t és irodalmi kávéházat tartottak az intézményben. Utóbbin az iskola tanulói mutatták be saját műveiket. (Fotó: Révész Róbert) MA BABA-MAMA KLUB (egy év feletli babáknak) 11 órától a Százszorszép Gyermekházban. KERTBARATOKNAK vetítettképes élménybeszámolót tart Nepálról dr. Somogyi Károlyné 17 órakor, a Bartók Béla Művelődési Központban. PAT METHENY lemezbemutató 17 órától a Vasdisznóban (Tavasz u. 11.). KÖNNYŰ UTAZÁS MÁS BOLYGÓKRA címmel Caitya Guru Dása előadást tart 18 órától a Bartók Béla Művelődési Központban. Lesz vegetáriánus ételkóstoló is. AZ AURA TERMÉSZETGYÓGYÁSZ KLUB programja: 18.30 órától Sugárzások az Universumból címmel Boros Imre klubvezető tart előadást a Belvárosi klubban (Madách-Bocskai utca sarok). SZCIENTOLÓGIAI előadást tart Máties Péter 18.30-tól a Vízmű klubban (Tisza L. krt. 88.). A JATE KLUBBAN 19 órától videómozi - Steven Spielberg: Az elveszett frigyláda fosztogatói. programajánlat HOL A HATAR a megfontoltság és a döntésképtelenség között? - Czinkota András előadását 19 órától hallgathatják meg az érdeklődők a Juhász Gyula Művelődési Központban. A SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENEKAR koncertje 19.30 órakor lesz a Szegedi Nemzeti Színházban. Vezényel: Dávid Epstein (USA). Közreműködik: Niek van Oosterum zongorán (Hollandia). NOSZTALGIA ZENÉS ESTE Meszlényi Mihály műsorával, 20 órától, a Korona sörözőben (Veres ács u. 13.). HOLNAP INGYENES JOGI TANÁCSADÁST tart dr. Csepregi Tamás ügyvéd 14-16.30 óráig a United Way Eszperantó utca 1. szám alatti épületében. AZ ÚJSZEGEDI NYUGDÍJASKLUBBAN délután 3 órakor Honfoglalás - államalapítás - millecentenárium címmel dr. Szegfű László főiskolai tanár előadást tart, utána „Verecke híres útján jöttem én..." - irodalmi összeállítás Kiss Ernő és Rózsa János közreműködésével. MAGYAR FILMBARÁTOK KÖRE: délután 3 órától a Budapesti mesék című filmet vetítik a JGYMK nyugdíjasklubjában (Kossuth L. sgt. 53.). KOZMO ARKANUM KLUB - Világi gondok címmel Bénánk Ádám asztrológus 18 órától tart előadást a Juhász Gyula Művelődési Központban. KORTÁRS SEGÍTŐ CSOPORTOT szervez a SZITI Egyesület Ifjúsági Irodája várhatóan február közepétől, melyhez felsőoktatásban tanulók jelentkezését várják (Arany János utca 7., tel.: 310-310). c^jjri Puma Klng Szeged, Szeged, Takaréktár u. 1. MIDIT ÓRIÁSI CIPÖYÁSÁR! Minden utcai és edzőcipőre 20% kedvezmény!! Aniig a készlet tart. AZ ALKOTOHAZBAN (Árboc utca 1-3.) ma 15-18 óráig hímzés, 16—20-ig kosárfonás, csuhéfonás: holnap 15-18-ig fazekas szakkör gyerekeknek, 16-19 óráig fafaragó szakkör.