Délmagyarország, 1995. december (85. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-30 / 305. szám
2 KÜLFÖLD DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1995. DEC. 30. történelmi krónika December 30. hozott koalíció jutna hatalomra. Silvio Berlusconi volt kormányfő, a középjobb pártszövetség vezetője „házi" tévéhíradójának adott interjújában egy olyan átmeneti kormány felállítását javasolta, amelyben minden pártszövetség képviselője helyet kapna. Ennek a kormánynak a megbízatása elképzelése szerint másfél-két évre szólna, s az lenne a feladata, hogy a „csak vért és könnyeket" ígérő 1997-es költségvetés elfogadása mellett kidolgozná az alkomány• Egyiptomi veszélyek Az iszlám terror éve e Olasz belpolitika A Dini-kormány távozik Lamberto Dini olasz kormányfő ma, szombaton visszaadja megbízatását Oscar Luigi Scalfaro államfőnek. A szakértői kormány így ígéretének megfelelően távozik. A kormányválság megoldására Silvio Berlusconi volt miniszterelnök, a középjobb pártkoalíció vezetője olyan átmeneti kormány felállítását javasolja, amelyben helyet kapna minden politikai szövetség képviselője. 1542. A török elfoglalja az első tiszai hídfőállását. Szegedet: a város gazdag cíviseinek egy része Debrecenbe, Kassára, Nagyszombatba menekül. 1839. Megalakul a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület, az első önálló magyar pénzintézet, amely 1845. november 7-én részvénytársasággá alakult. 1844. Szegeden Wöber Györgyöt főbíróvá választják, Lengyel Pált pedig polgármesterré. 1848. A Perczel Mór tábornok vezette sereg Mórnál sülyos vereséget szenved a Windischgrátz herceg seregében harcoló Jellasics báró hadtestétől. 1860. Nemzeti megmozdulás Pesten. A nép leveri a császári sasokat a középületek homlokzatáról. 1891. Megalakul Magyarországon a Szakszervezeti Tanács. A mozgalom belső ellentétei miatt 1892-ben megszűnik. 1916. IV. Károlyt és Zita királynét megkoronázzák a budavári Mátyás-templomban. - Grigorij Jefimovics Raszputyint, az orosz szerzetest és csodadoktort, a cárnő bizalmasaként a ^OHU^* 8201 Veuprtm. •K JP Pf : 296 ^•ÉPPV Telefon CK^CBT 88028-499. A Belaja elszürkült Sikerült megfékezni az olajszennyeződés terjedését az oroszországi Ural-hegység déli részénél. A hét közepén meghibásodott vízalatti olajvezetékből csaknem száz tonna nyersanyag ömlött ki mintegy három és fél kilométeres szakaszon beszennyezve a Belaja-foMEGLEPETÉS. Ugyancsak meglepődött a lengyel rendőrség, amikor az ország északkeleti részében kényszerleszállást hajtott végre egy litván repülőgép, méghozzá olyan precizitással, amely Csak a leggyakorlottabb pilótáktól várható el. Persze, ha lett volna pilóta a gépen. A kétfedelű masinán történetesen sem ember nem tartózkodott, sem rakománya nem volt a gépnek... Hasonló „csoda" történt egy éjszaka Nürnberg fölött, amikor magától elszabadult és nyomtalanul eltűnt egy héliummal töltött - dívány alakú - hőlégballon. A jelek szerint elnyelte a Bermuda-háromszög hazai változata, a „bajor háromszög". LÁNGOLÓ SZERELEM. - Nem mindennapi okból keletkezett közlekedési dugó egy normandiai autópályán: egy francia házaspár ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy autója motorházán éljen házaséletet. Az arra hapolitika egyik irányítóját, Petrográdban megölik. 1918. A balkáni francia hadsereg csapatai bevonulnak Szegedre, és a Bánátban kordont vonnak a román és a jugoszláv hadsereg közé. 1922. Az oroszországi polgárháború befejezése után megalakul a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége. 1947. Szovjet nyomásra I. Mihály román királyt lemondásra kényszerítették és Romániában kikiáltják a népköztársaságot. 1951. Megszűnik a Kis Újság, a Független Kisgazdapárt központi lapja. 1956. Közzéteszik a 31/1956. számú kormányhatározatot az Országos Árhivatal felállításáról. Elnöke: Csikós-Nagy Béla. 1965. Ferdinándé Edralin Marcos, a Nacionalita Párt elnöke a Fülöp-szigeteken zajló választások győztese, mint köztársasági elnök leteszi az esküt. 1981. Felavatják a Deák tér - Élmunkás tér (Lehel tér) közötti metrószakaszt Budapesten. 1992. Mongólia területéről teljesen kivonultak a volt szovjet csapatok. Lapunk tartalomismertetójét a TOP TV TCLETEXT 136. oldalán olvashatják. lyót. A nyomóvezetéket lezárták, az olajfoltot zárólánccal vették körül és meggyújtották, hogy megfékezzék terjedését. A tavaszi olvadásig a meghibásodott vezetéken nem továbbítanak olajat, azonban a szállításban nem lesz fennakadás, mert a folyó medrében további hat vezeték szállít nyersanagot. Az orosz hatóságok nem közölték, hogy mi okozta a vezeték meghibásodását. (MTI) ladó autók cseppet sem zavarták a szerelmeseket - a rendőrség azonban annál inkább. Prágában nem érezhette magát meghitt magányban az a párocska, amely az utca járdáján hódolt Ámornak. A rend őrei ugyanis cseppet sem voltak kíméletesek a szerelemtől - és alkoholtól - lángoló fiatalokkal: a kijózanító állomásra szállították őket. BALSZERENCSÉS VERSENY. - Nem volt szerencséje annak a tíz japán nőnek, aki a tévé stúdiójában versenyt ivott egymással. Hetet közülök alkoholmérgezéssel kórházba kellett szállítani. A tévé showműsorának producerei mindenesetre megígérték, hogy a jövőben eltekintenek a hasonló vetélkedőktől. A Berlusconi-kormány bukása után hivatalba lépett szakértői kabinet teljes mértékben teljesítette programját, sőt az 1996-os költségvetési törvény elfogadtatásával túl is teljesítette azt. Dini kormányfő ígérete szerint szombaton visszaadja megbízatását Scalfaro elnöknek, aki várhatólag a lemondást nem fogadja el, hanem a törvényhozásra bízza, hogy döntsön a kormány, s egyben a saját sorsáról. Az olasz politikai pártok a legutóbbi választásokat megnyerő koalíció bukása óta eltelt egy évben nem tudtak dűlőre jutni a lappangó kormányválság megoldásáról. A pártszövetségek átrendezése nem járt az erőviszonyok megváltozásával, mindenki tisztában van azzal, hogy a jelenlegi helyzetben az érvényben lévő választási törvény alapján rendezett szavazással ismét csak a rövid távú érdekek által összeAz 1995-ös év az iszlám terror leggyilkosabb esztendeje volt Egyiptomban, ahol fokozódott az élethalálharc a fegyveres fundamentalisták és a rendőrség között. Az országhatárokon belül a kormányzat kerekedett felül és az iszlám terroristák külföldre tették át akcióik színhelyét - júniusban például Addisz-Abebában próbálták meggyilkolni Huszni Mubarak elnököt. Az iszlám terrorhullám kezdete, 1992 márciusa óta összesen 930 ember vesztette életét terrorcselekmények következtében, s számuk folyamatosan emelkedett: 1993-ban 200. 1994-ben 283, 1995-ben pedig 375 volt. Clinton elnök csütörtökön megvétózta a védelmi költségvetést. Az elnök vétóját a többi között azzal indokolta, hogy a kongresszus által előterjesztett büdzsé olyan költséges fegyverrendszerek létrehozását irányozza elő, amelyekre valójában nincs is szükség. Vétójához csatolt üzenetében Clintoil kifejtette: különösen helyteleníti a köztárÁLLATI DOLGOK. - A kanadai Sault St. Marie-ban három és fél órát kellett várniok a hagyományos bingójáték részvevőinek, amíg a győztes számot megtudhatták. Az ok: a tehénnek, amelynek a 600 nyerőszám valamelyikére „potlyantania" kellett volna, hogy kitudódjék, melyik a nyerőszám szorulása volt... Brazíliában persze rosszabbul is jártak négylábúak - például az a tehén, amelyik három botjával együtt negyven kiló marihuánái fogyasztott el. Akadtak aztán állatok, amelyek nem önmagukban tettek kárt. Franciaországban történetesen egy kutya elgázolt egy 81 éves asszonyt. A rendőrség szerint a négylábú tévedésből a gázpedálra tapoAz 1995. június 26-án Addisz-Abebában Huszni Mubarak egyiptomi elnök ellen megkísérelt merénylet fordulópontot jelentett a fundamentalisták elleni harcban. Kairó ugyanis azzal vádolta Szudánt, hogy területén képezik ki a terroristákat és támogatta a merénylet megszervezését. Ezzel párhuzamosan Mubarak elnök figyelmeztette azokat az országokat, amelyek szerinte befogadnak fundamentalista vezetőket - így Nagy-Britanniát, Dániát és Svájcot. A külföldre menekült szélsőségesek kiadatásának elérésére irányuló egyiptomi erőfeszítések kiterjedtek Jemenre és Pakisztánra is, amely utóbbi tíz szélsőséges saságpárti kongresszusnak azt az elgondolását, hogy 2003-ra az Egyesült államok űrben állomásozó rakétaelhárítási rendszert építsen ki és helyezzen üzembe. Az ilyen rendszer létrehozása hangoztatta az amerikai elnök - az oroszokkal 1972ben kötött ABM-szerződés egyoldalú felbontásával érne fel. sott rá, aminek következtében az idős hölgy súlyos sérülésekkel került kórházba. Ugyancsak a véletlennek volt köszönhető, hogy a németországi Hamm állatkertjében egy ketrec javítása következtében „jagupárdok" születtek. Az „Onka" névre hallgató hím jaguár és a „Lena" nevű leopárdnőstény ugyanis élt az alkalom nyújtotía lehetőséggel és egészen újszerű utánpótlásról gondoskodott. Teljességgel szándékos volt viszont egy majom támadása egy földműves ellen Etiópiában. Két héttel azután, hogy a férfi meglőtte a majmot, az állat bosszút állt és súlyosan megsebesítette őt. A NEM HÍR AZ JÓ HÍR. — No news, good news - tartja a közmondás és ez az igazság olykor még humorosnak is tűnhet. Leverkusen rendőrkapitányságának egy márciusi közleményében ugyanis ez állt: „Miután örvendetes módon nem történt bűncselekmény és a közlekedésben résztvevők is dicséretes magatartás tanúsítottak, ezért képtelenek vagyunk arra, hogy a mai napon rendőrségi közleményt juttassunk el a sajtóhoz"... (MTI) fundamentalistát adott ki az 1994-es szerződés aláírása óta. Válaszul a két nagy fundamentalista szervezet, a Dzsamaa Iszlamija és a Dzsihád az év végén Egyiptom határain kívül követett el terrorcselekményeket: az Egyiptom pakisztáni nagykövetsége ellen elkövetett bombamerénylet 17 emberéletet követelt, Genfben meggyilkoltak egy egyiptomi diplomatát, Horvátországban pedig felrobbantottak egy gépkocsit. A fundamentalista iszlám szervezeteket tömörítő csoportosulás, a Nemzetközi Igazságszolgáltatás Csoportja megfogadta, hogy „vérfürdőt rendez" az Egyiptom módosítást, valamint megoldást találna „a törvényesség helyreállítására", azaz a korrupciós botrány máig nyitott kérdéseinek lezárására. Berlusconi elképzelését egyedül legfontosabb partnere, a szélsőjobboldali Nemzeti Szövetség utasítja el. A legnagyobb olasz párt, a Baloldal Demokratikus Pártja (PDS) elképzelhetőnek tartja a tárgyalásokat az átmeneti megoldásról, de arra hajlik, hogy a választásokat jövő nyáron kellene megtartani. A PDS azt egyelőre kizártnak tartja, hogy a Nemzeti Szövetséggel kormányzási szövetségre lépjen. és „a vele szövetkező országok" elleni harcában. Kairóban a rendőrség bejelentette, hogy leleplezett „több Szudánból irányított nagyobb szabású összeesküvést," amelyek közül az egyik arra irányult, hogy szeptemberben felrobbantsák a parlament épületét, mialatt Mubarak elnök ott beszédet mond. Nem hivatalos adatok szerint jelenleg mintegy 25 ezer iszlám fundamentalista van rács mögött Egyiptomban. „Az idén kevesebb volt a letartóztatás, a rendőrség inkább a likvidálásukra törekedett" - jelentette ki az AFP-nek egy kairói polgárjogi harcos, hozzátéve, hogy „most átmeneti csend következik, mialatt az iszlám harcosok kiértékelik a helyzetet; aztán újra fellángol az erőszak, erősebben mint valaha". Vegyen energiát a boltban! A számtalan bevásárlási forma és gazdag árukínálat közepette is „megrázó" ötlettel rukkoltak elő a brit hatóságok: a nagyáruházak a hagyományos termékeken túl hamarosan elektromos energiát is ajánlanak ügyfeleiknek. Az AFP beszámolója szerint minderre két év múlva, a brit energiapiac teljes liberalizálását követően kerülhet majd sor. Az áruházláncok eme területre is bevonulhatnak: a boltokban külön pénztárakat létesítenek, ahol a vásárlók - némi sorban állás után - elektromos energiát rendelhetnek. Stephen Littlechild, a brit energiaágazatot felügyelő szerv vezetője ennek kapcsán a The Times című napilapnak nyilatkozva hangsúlyozta: egyedülálló lehetőség kínálkozik az áruházak számára. Mint az AFP emlékeztet rá, a brit villamosenergiatermelés privatizációja 1998-ban véget ér, s a szigetországot behálózó tizenkét területi szolgáltató elveszti monopóliumát. Az áruházláncok, melyek kiemelkedő energiafogyasztók, s egyetlen termelővel kötnek szerződést, növelhetik készleteiket, vásárlóiknak pedig kedvezményes árat kínálhatnak. A vevők így díj ellenében kábeleket fektethetnek le, amelyeken háztartásaikba vezetik az elektromos áramot. (MTI) Tisztelt Fogyasztónk! A közcélú távbeszélő szolgáltatások díjáról szóló, 300993. (XI.23.) KHVM rendelet módosítása alapján tájékoztatjuk az 1996. január l-jétől érvényes díjakról (az árak áfa nélkül értendők): EGY IMPULZUS DÍJA Előfizetői állomásról kezdeményezett hívás esetén 7,50 Ft/impulzus Nyilvánosállomásról kezdeményezett hívás esetén 8.00 Ft/impulzus DUKATEG0RIAK Csúcsidő hétfőtől péntekig 9-15 óra között Nappali hétfőtől péntekig 7-9, valamint 15-18 óra között Kedvezményes hétfőtől péntekig 5-7, valamint 18-22 óra, szombaton, vasárnap munkaszüneti napokon 5-22 óra között Éjszakai mindennap 22-5 óra között Automata: Egy impulzus időtartama másodpercben •O Helyi beszélgetés 90.00 140.00 260.00 450.00 I. díjtávolságú belföldi 38.00 52.00 115.00 230.00 011. díjtávolságú belföldi 18.00 22.00 48.00 100.00 AIII. dljtávolságú belföldi 13.00 17.00 37.00 75.00 Kézi kapcsolás: Beszélgetések dija megkezdett percenként (Ftjierc) rö Helyi beszélgetés (Díjazási időszaktól és beszédidőtől függetlenül egy impulzus dija 7.50 Ft) $ I. dljtávolságú belföldi 11.80 . 8.65 3.91 1.95 <5II. dljtávolságú beföldi 25.00 20.45 9.38 4.50 <9111. dljtávolságú beföldi 34.61 26.47 12.16 6.00 Automata központoknál a dijak megkezdett impulzusonként értendők, és legalább 1 impulzus diját kell megfizetni. Kézi kapcsolású központoknál a dijak megkezdett percenként értendők, és legalább I perc dfját kell megfizetni. VEZETÉKES HÁLÓZATBÓL A MOBIL HÁLÓZATBA IRÁNYULÓ HÍVÁSOK BESZÉLGETÉSI DÍJA: A vezetékes hálózatból a Westel Rádiótelefon Kft. | Wcstel900GSM | Pannon GSM felé irányuló hívások csúcsidőszak 39.80 Fkjterc 39.80 Fkjrerc 39.80 Fkjrerc Kedvezményes időszak 26.00 Fljrerc 25.70 Fvjrerc 25.70 Ftjverc NEMZETKÖZI BESZÉLGETÉSEK DÍJA: ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Díjzónák Kézikapcsolás megkezdett percenként (FVjrcrc) Gépi kapcsolás egy impulzus időtartama (másodperc) Nemzetközi 1. zóna 60.00 7.50 Nemzetközi 2. zóna 80.00 5.63 Nemzetközi 3. zóna 160.00 2.81 Nemzetközi 4. zóna 180.00 2.50 Nemzetközi 5. zóna 220.00 2.05 Nemzetközi 6. zóna 250.00 1.80 Díjkategóriák Kézi Automata (gépi) kapcsolás esetén (Fthó) Egyéni fővonal 70 800 Egyéni ikervonal 70 410 Közületi fővonal 135 860 Közületi ikervonal 135 530 Az országos közcélú személyhívó hálózatba irányuló hívások díja díjkategóriától függetlenül: 11 FCjterc A gépi kapcsolású központhoz tartozó egyéni előfizetési díjak helyi beszélgetésre vonatkozó - 20 imp. dfját (attalma/.zák. A távhívásra nem alkalmas gépi kapcsolású központok egyéni előfizetői az automata előfizetési díjból 90 Ft kedvezményt kapnak. 1996. január I -jétől. néhány, a szabad árformába sorolt kezelői és üzemeltetői szolgáltatások dija is változott. Az ezzel kapcsolatos adatok megtekinthetők Ügyfélszolgálati irodáinkban: 6724 Szeged, Rókusi krt. 2-10. 6600 Szentes, Kossuth u. 3. A tarifákról a DÉLTÁV Rt. ügyfélszolgálati irodái készséggel nyújtanak felvilágosítást a díjmentesen hívható 084-es telefonszámon. SZEGED, STEFANIA 10., SAJTÓHÁZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 7-TÓL ESTE 7-IG!^ ^ " Clinton vétót emelt • Ezen csak nevetni lehet! Az év humorából Rekordok, hivatalos nyilatkozatok, katasztrófák és letartóztatások mellett a búcsúzó óesztendő olykor nevetésre is okot adott az embereknek. Ezekből gyűjtött össze egy csokorra valót az APA osztrák hírügynökség.