Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-28 / 279. szám

6 SZEGEDI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1995. Nov. 28. Ha érdekek és vélemények csapnak össze valahol, az többnyire indulatokat is kivált. Főleg ha Magyarország­ról és ha politikáról van szó. És méginkább akkor, ha mindez egy községben történik. Amióta - november 4-én - tudósítottunk arról, hogyan mondott le Opusztaszer képviselő-testülete annak érde­kében, hogy új választás kiírását kényszerítsék ki (amelynek eredményeképpen reményeik szerint új pol­gármestere lenne a községnek), rengeteg faxot, telefont és üzenetet kaptunk. Ezek egy részében szeretnének le­beszélni bennünket arról, hogy a falu ügyeivel foglal­A történeti emlékhelyéről országosan is ismert, kedves kis faluban utunk először a polgármesteri hivatalba, Gera József jegyzőhöz vezetett. A jegyző ajtaja nyitva volt, Így kopogás nélkül beköszönhet­tünk hozzá, és egy-két másod­perc múlva, amint a nála lévő úr elment, tudathattuk is vele érkezésünk okát. Nem mond­hatnánk. hogy mindez lelkese­dést váltott ki belőle. - Elég zaklatottak a kedé­lyek a faluban. Tőlem pedig, helyzetemnél fogva, senki sem várhatja el. hogy bárme­lyik „oldalról" véleményt mondjak. • De legalább az október 13-i közmeghallgatás és az önfeloszlató ülés jegyző­könyvébe hetekinthet­nénk? - Sajnos nem, mert elké­szítése még mindig folyamat­ban van. Jelenleg az időközi választás előkészítésére kon­centrálunk. December 2-án közzé kell tennünk a választás napjáról, a szavazással és jelö­léssel kapcsolatos tudnivalók­ról szóló hirdetményi - tette hozzá magyarázatként a jegy­ző. amikor belépett az ajtón az egyik képviselő. Makra Jó­zsef. Ha már a véletlen (gy a „kezünkre" játszott, megpró­báltuk őt szóra bírni, de ez sem bizonyult könnyebb fel­adatnak. Makra úr azonban a legfontosabb kérdésre mégis megnyugtató választ adott, és ezt délután képviselőtársa. Varga Pál is megerősítette: - A testület tagjai a hátra­lévő időszakban is felelőség­gel ellátják majd feladataikat. Véleményem szerint nem lesz akadálya az 1996. évi költség­vetési koncepció elfogadásának, hiszen a kialakult nehéz helyzet nem béníthatja meg a falu működését. Beszélgetés közben persze azért szó esett a testület és a polgármester között hónapok óta létező feszültségről, vala­mint előkerült egy levél is, amelyet 1994-ben az Állami Számvevőszéknek küldtek, pénzügyi vizsgálatot kérve az 1993-94. évre vonatkozóan. kőzzünk. Legutóbb tegnap este erkezett egy ilyen fartól- ün 1 elkövetett hi­. , . .U ' L. I bákról, mosolyogva (gy szólt: mu fax a szerkesztősegbe, 13 alairassal. Mivel nekünk az a dolgunk, hogy figyelemmel kísérjük az eseményeket, nyilván nem tehetünk eleget annak a követelésnek, hogy hallgassunk a faluban történtekről, - úgymond - „a helyzet érdemi tisztázásáig". Ezért is kérdeztünk meg néhány ópusztaszeri polgárt mai la­punkban: mi a véleménye a történtekről? Ahhoz pedig, hogy a Délmagyarország fénymásolt fej­lécével ellátva néhányszáz példányban röpcédulát készí­tettek és terjesztettek a falubon - semmi közünk. Juhász Dezső: „Kecskeméti János nélküli testületre lenne szükség." Varga Pál: „ A kialakult helyzet nem bénít­hatja le a falu életét." Gera József: „A problémák már az elözö ciklusban kezdődtek." • A választás szele már elérte Ópusztaszert Faluféltés vagy hatalomvágy? Köpönyegforgatás nélkül Miután elhagytuk a polgár­mesteri hivatalt, a dér lepte fák alatt, jó ideig senkivel sem találkoztunk. Ezért úgy dön­töttünk, felkeressük az iskola igazgatóját Szombathelyi Ár­pádot. hiszen információink szerint az intézmény működte­tése sem volt gördülékeny az utóbbi időben. Ott már látha­tóan nem vették rossz néven váratlan érkezésünket, sőt az igazgató úr (gy indította mon­dandóját: - Az első alkalom, hogy részletesen módomban áll szót ejteni a történtekről, és ennek nagyon örülök. Elsőként talán az óvoda épületére felszerelt dán napelemekkel kapcsolatos pontatlan híresztelésekről annyit: tény, hogy a munkála­tok elkezdésének konkrét idő­pontjáról elfelejtettek értesíte­ni, de a polgármester koráb­ban jelezte, hogy bizonyos menynyiségű energiát ily mó­don takarítanánk meg. Ami pedig az egyéb körülményeket illeti, el kell mondanom, hogy éppen a rendszerváltás óta ­Kecskeméti János eddigi tevé­kenysége alatt - látom el az igazgatói teendőket, (gy az el­múlt öt esztendőben kicsit job­ban nyomon követhettem az eseményeket. Igaz. én soha nem tartottam például bajnak azt. hogy valakinek ötletei vannak, még akkor sem, ha előre látható: annak megvaló­sítása csak később remélhető. Úgy tartom, hogy napjainkban tudni kell perspektivikusan gondolkodni, hosszabb távra előre látni, nem csupán a hol­Makra József: „Nem lesz akadálya a '96. évi költségvetés elfogadá­sának." napig. Ám már 1990-ben a fa­lu képviselő-testülete - amely­nek több tagját '94-ben újra megválasztották - legelső és legfontosabb tevékenységé­nek azt tartotta, hogy lemon­dásra szólítsa fel Kecskeméti Jánost, még mielőtt bármit is tett volna! Sőt. mindmáig csak a hibák keresésére fordították energiájukat, nem arra, hogy megtalálják Ópusztaszer fej­lődésének lehetőségeit. így veszett el öt év! Nem véletlen hát. hogy a polgármester által Szombathelyi Árpád: „Nem tartom bajnak, ha egy polgármesternek vannak ötletei." szorgalmazott tornaterem, vagy az iskola tetőterének be­építése, a kerékpár úttal együtt csak gondolat maradt. A ter­vek elkészíttetését sem lehet logikus ésszel lakosságellenes tevékenységnek nevezni, kü­lönösen ha figyelembe vesz­szük mibe kerül majd az egy­két év múlva. Az persze ta­gadhatatlan. hogy Kecskeméti János néhányszor nem tájé­koztatta a testületet bizonyos dolgokról. De vajon egy több­ségi visszahúzó erővel szem­Somodi Péter: „Ilyen tes­tület mellett biztosan nem fejlődik a falu." ( Fotó: Somogyi Károlyné) ben mi mást tehetett volna? Igazából az a sajnálatos, hogy ez a hét személy - közülük vannak akik csak most fordul­tak a polgármester ellen - je­lenleg is egy Kecskeméti Já­nos nélküli majdani testület megválasztásának reményé­ben, és nem a falu előrelépését célzó terv érdekében talált egymásra. Ezt nagyon nagy bajnak tartom, és véleménye­met akkor is vállalom, amikor tüdőm, hogy most jár le igaz­gatói megbízatásom ötödik esztendeje, és az ő szavazatu­kon is múlhat majd annak meghosszabbítása. Mi ismerjük „Janit" Miután elhagytuk az isko­lát a gázpalackcsere-telep mellett vitt az utunk. Sokan várakoztak ott, hát éltünk a le­hetőséggel, és szót váltottunk néhányukkal. Elsőként özvegy Krizsán Istvánné vállalta, hogy elmondja véleményét, de szavait hallva a többiek is he­lyeslően bólogattak. - Tudják, a polgármester igen barátságos és segítőkész. Nekem soha nem volt vele problémám, nem tudom miért vannak néhányan ellene. - Mert túl jószándékú, ezért gyengének tartják, olyannak akit lehet bántani ­vette át a szót id. Berkecz Fe­renc né. - Az a baj, hogy mindig van néhány kedves szava a szegényebbekhez is - vélte egy másik néni. - Ha ismét megválasztják, biztosan okul az eddigiekből és erélyesebb lesz - tette hoz­zá Szlatki Ferencné. - Hiába, ha olyan testület lesz mellette, mint a mostani ­vélte a közelben álló fiatalem­ber, Somodi Péter.- Ha lesza­vazzák a javaslatait, akkor is­mét nem tud majd elég ered­ményt felmutatni. A Szeri ABC felé menet egy fiatal, 21 éves lány csak ennyit mondott: én most is Kecskeméti Jánosra szavazok. A biciklijéről éppen leszálló asszony pedig arra a kérdésre, hogy miként vélekedik a pol­,.látszik, hogy nem idevalósi, ezért kérdezhet ilyet. Mi is­merjük a polgármestert, tör­vénytelenséget biztosan nem követett el." Egy idősebb bácsi hasonló gondolatokat fogalmazott meg, majd hozzátette: örülök, hogy az újság is támogatja Ja­nit. Csodálkozásunkat látva előkapott zsebéből egy lapot, amelyet a polgármester jutta­tott el a lakossághoz. Ám ami­kor tudattuk vele, hogy min­dehhez annyi köze van a Dél­magyarországnak, hogy a pol­gármester kifénymásolta a lapban Ópusztaszerrel kapcso­latban megjelent két cikket, csalódás ült ki az arcára. Erkölcsi tönkretétel? A boltban fiatal beszélgető­partnereink azt hangoztatták: fejlődnie kell a falunak, a gye­rekeknek játszótérre, tornate­remre lenne szükségük. A szomszédos presszóban lévő férfiak szintén nem vállalták a nyilvánosságot, de vélemé­nyüket a rögtönzött kis „fóru­mon" mégis elmondták. Egyi­kük határozottan kiállt a hét képviselő mellett, szerinte ak­kor lesz jó a falunak, ha nem Kecskeméti Jánost választják polgármesternek. A másik úr cáfolta ezt, mondván: egyes milliomosok, akik a helyére pályáznak, csak a hatalomért akarják erkölcsileg tönkreten­ni a polgármestert. A szociális otthonban Juhász Dezső úr vi­szont Így összegezte mondan­dóját: - Igen kiéleződtek a prob­lémák itt az elmúlt öt év alatt. Én úgy gondolom a polgár­mester tevékenysége vezetett odáig, hogy a testület önfel­oszlatásra kényszerült, de azért elő tudják készíteni a '96-os költségvetést, ha abban a polgármester is partnerük lesz. A bajok megismétlődése ellen pedig el kell érni, hogy az Ópusztaszeren működő pártok, szervezetek kialakítsa­nak egy egységes álláspontot arról, hogy kik alkalmasak a falu vezetésére, akiknek vi­szont tisztában kell lenniük azzal, mire vállalkoznak. A lakosságnak viszont azt kell jól átgondolni, hogy Kecske­méti János mellett teszi-e le a voksot, és ha igen akkor kiket választ mellé képviselőnek, hiszen egy polgánnester csak a testülettel összhangban dol­gozhat eredményesen. Szerin­tem új ember kell a község élére, olyan akit megfelelő szakértői gárda vesz körül. Az itt működő szervezetek ezért is próbálnak most egyezkedni és közös jelölteket állítani, akik között - már látszik ­biztosan nem lesz ott Kecske­méti János. Az egész napos falujárás során hallottakból viszont egyértelműen kitűnt: felelőt­lenség lenne bárkinek azt állí­tani, hogy a helyzet az egyik, vagy a másik fél tervei szerint alakul, hiszen az ópusztaszeri emberek - az eddigiekből leg­alábbis erre lehet következtet­ni - elsősorban saját meggyő­ződésük szerint akarják majd meghozni döntésüket a szava­zófülkében. N. Rács Judit A SZOTE Vértranszfúzi­ós Állomás Véradók Napja emlékplakettet adományo­zott dr. Török Juditnak, az Egészségügyi Főiskola do­censének, Juhász Gézának, a Ruhagyár vezérigazgatójá­nak, dr. Szeri Istvánnak, a Tisza Volán igazgatójának, Nádaskay Gábornak, a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközép­iskola igazgatójának és Gel­lérfy Lászlónak, az MTV Szegedi Körzeti Stúdiója szerkesztőjének. Emlékplakettet kaptak 70-szeres véradásért: Papp Takács László, Rátfai Lász­ló, Schiller György, Papp Gyula, Fülöp János, dr. Fel­földi Károly, Maslr István. 80-szoros véradásért Szigeti Gyula és Nóvák Miklós. 180­szoros véradásért Lentulay Pál. • Ajándékmüsor a Kisszínházban Köszönet a véradóknak A Magyar Vöröskereszt Országos Titkársága a vér­adómozgalom érdekében végzett kimagasló szervezői munkájáért a „ Véradó Moz­galomért" ezüst emlékérmet adományozta Mészáros Ti­bornénak, a Kiss Ferenc Er­dészeti Szakközépiskola ta­nárának, Fróna Mihályné­nak, a MOL Rt. dolgozójá­nak, Göndös Rozáliának, a Il-es Kórház vöröskeresztes titkárának és Varga Imréné­nek, az Autófer Rt. véradó felelősének. Az emlékérme­ket dr. Kató Ernő, a Magyar Vöröskereszt főtitkára adta át. Lentulay Pál (jobbra), 180-szoros véradó átveszi az elismerést. (Fotó: Karnok Csaba) A HP DESKJET 600 ES 66OC NYOMTATÓK ÉS A DISNEY LION KING PRINT STUDIO KÖZÖS AJÁNLATA. A TÖKÉLETES KARÁCSONYI AJÁNDÉK. I e Életre kelti kedvenc szerepiáit a Disney Lion King-ból I e Színekben gazdag képek nyomtatása bármi­' mÜt* .jfil JQ^^I lyen papírra I e Könnyed szórakozás az egész család számára ^^^CHKHBMÍH^H * Nagyszerű lehetőség a játékhoz és a kreativitáshoz BB^Ir Vl íiSSKrjP jl • Kétféle nyomtató közül választhat I • Bemutató napok: 1995. 11. 30-tól a HP hiva­- e I fö'™ viszonteladóinál: Szeged - Contraii Szeged, OikoU u.16 ' VKliM Tel -(06^21321-689: PCBox Számitástech, Mérey U.12. TO.J06-62486-IS6; Elender. Madách lu-15 TO.10W2310-269 Rákáamaba - Napjára Compo­• gH-i T/jífÉ&fi í^l tar, Andrássy út 79-81.Thl.10666)461-822 í //A ^^ i jjV ""tZ'-keS^: ^^H A caomag tartalma: I^^Kk ÓL HP DaakJet 660C nyomtató vagy HP DezkJet 600 • ^a^^^R^^H^I nyomtató színen készlettel (színes nyomtatáshoz) I és a Dizney Lton Ktng — HEWLETT Print Studio szoftver EMj pACKARD INIE'R ACTIVE

Next

/
Thumbnails
Contents